Amikor megláttak minket belépni a klubhelyiségbe, mindenki elhallgatott. Már nem könnyeztem, pár óra Dumbledore-nál, és már nyugodtabb voltam. Nem köszöntem senkinek, nem beszéltem senkivel, csak felsiettem a szobámba, és bezárkóztam. Még Lilyt sem engedtem be, még ő sem jöhetett be hozzám. Végre... végre valahára ki akartam sírni magamból azt a fájdalmat, ami benne volt, és nem akartam, hogy más is lássa...
Éjfél felé járt, mikor felébredtem. Felvettem egy pulóvert, majd lementem sétálni a parkba. A tó felől hűvös szellőt hozott a szél, ami nagyon jól esett.
Leültem egy fa alá, összehúztam magam, és néztem a fodrozódó tavat.
- Ágas? - feltekintettem.
Sirius állt mellettem, majd leült mellém.
- Gondolom, nem olvastad el egyik levelemet sem.
- Nem, egyiket se a kétszázötvenhatból – mondtam. Számoltam, tényleg annyi levelet küldött.
- Valami baj van? - kérdezte. - Azt hittem, jobb kedved lesz, mikor visszajössz. Azt gondoltam, hogy talán, mi...
- Sajnálom, hogy elküldtelek karácsonykor – szóltam. Apró mosoly jelent meg az arcán.
- Lily mondta, miért tetted. Mondta, hogy ott volt Voldemort mögötted. Minden rendben, nem kellene bocsánatot kérned, nekem kéne térden állva könyörögnöm neked, hogy... - felsóhajtott. - Hülye voltam. Nekem a szüleim mondták, hogy Regulus is, és te is... én... annyira hitelesek voltak, egy csomó mindent mondott. És, nem tudom miért, de hittem neki... és magammal rántottam Remust, pedig... Holdsáp hitt neked, sokáig. És beszélni akart veled... minden az én hibám.
- Semmi baj – motyogtam, és tovább néztem a tavat.
- Gondolom, mégsem tudsz megbocsájtani...
- De – válaszoltam.
- Biztos?
- Most nem érdekel, mit tettél... mindenki ezt tette, csak... és sosem haragudtam rád, csak csalódott voltam. Azt hittem, kiállsz mellettem – suttogtam.
- Akartam... én... de, amit a szüleim mondtak... - felnézett az égre. - Mindegy, igazad van, nem úgy viselkedtem, ahogy kellett volna, nincs mentségem.
- Az ember akaratlanul is hallgat másokra. Ha nem is akar, de elültetik a bogarat a fülébe. - A kezem nyújtottam felé. - Felejtsük el, ami történt. Vegyük, úgy, hogy nem történt meg.
Elfogadta, és megszorította.
- Én benne vagyok! - vigyorgott, de aztán lefagyott az arcáról. - Még mindig van valami... mi történt? Miért zárkóztál be... Lily kétségbe volt esve, de nem mondott semmit.
- Egyedül akartam lenni – válaszoltam. - Nem akarok róla beszélni.
Felálltam, és elindultam a kastély felé.
- Holnap úgyis megtudod a Prófétából.

Tavaly augusztusban arról számoltunk be, hogy James Potter halálfaló lett. Nem régiben, április közepén kiderült az igazság, és most mégis rájár a rúd a Potter családra.
A tegnapi napon valaki elárulta Charlus Pottert – tudtuk meg Jhonatan Habott aurortól, és Charlus jó barátjától. - A Fidelius bűbájt megtörték, és valaki megölte Charlus és Dorea Pottert. Fiuk, James, és nevelt lányuk Maya egy fesztiválon tartózkodtak, így megúszták a mészárlást. Úgy tudjuk, hogy a Potter vagyon örököse visszatért a Roxfortba, a kislányt pedig biztonságba helyezték. (…)

Sirius letette az újságot, aztán engem nézett. Reggel Remus hosszan próbált bocsánatot kérni, mielőtt az újság megérkezett volna, de én nem hagytam. Mondtam neki, hogy Sirius mindent megmagyarázott, és nem kell aggódnia. Nem haragszom...
Aztán majd úgyis barátok leszünk, lassan úgyis tényleg elfelejtjük, ami történt.
Lily mellettem ült a reggelinél, mikor megérkezett az újság.
Most pedig mindenki engem néz, mintha azt várnák, hogy cáfoljam meg, hogy megölték a szüleimet, de nem szólaltam meg. Csak néztem a reggelimet, és turkáltam benne.
- Úristen – suttogta Sirius. - Részvétem...
Csak bólintottam, majd felálltam, és kisiettem.
Már nem bírtam a sok tekintetet, aki engem bámult. Odakint Regulus, és a Halifali-klub tagjai vártak. Még Piton arca is megértést árasztott.
- Ne nézz így rám, kivel fogok majd veszekedni, Pipogyi?
- Hát... majd próbálom összeszedni magam – mondta. - Részvétem...
- Köszönöm.
- Jól vagy? - szorította meg a vállam Regulus.
- Túlélem. Sajnálom, hogy ti nem tudtok...
- Te visszakaptad a szabadságot, és tudsz harcolni Ellene. Mi máshogy küzdünk majd – nyújtott kezet, amit elfogadtam, és megszorítottam. - Sok szerencsét, James.
- Nektek is. Tartsatok ki, mindent meg fogunk tenni!
- James, vigyázz magadra – szólt Katerine, és közelebb lépett. - Sok mardekáros lány téged akar, mert aranyvérű vagy, és most már gazdag.
- Csak vizsgázom, és megyek el – mondtam. - Ha felvesznek az aurorképzőbe, akkor... mindent megteszek, hogy...
- Rendben. Remélem időbe tudtok valamit tenni Ellene. Hát... sok sikert, jó szerencsét, és a fájdalom erősítsen, sose gyengítsen.
- Köszönöm...

A vizsgák a nyakunkon voltak, így minden nap könyvek felett ültem, vagy pálcával hadonászva gyakoroltam. Kellett valami, ami eltereli a gondolataimat. A fájdalom nem múlt, ráadásul minden tekintet emlékeztetett a tragédiára.
Csak akkor változott meg minden, mikor egy hétvége választott el minket a vizsgáktól. Amikor lehetett a Tekergőkkel vagy Lilyvel voltam. Nem akartam egyedül lenni, mert a magányban furcsa gondolatok lesznek úrrá rajtam, amit nem akartam.
Eljöttek a vizsgák, és minden hetedéves és ötödéves ideges volt. Nem lehetett látni olyat, akinek a kezében ne lett volna könyv, jegyzet, pergamen, vagy pálca. Sokan kerültek teljes kimerüléssel a gyengélkedőre, volt, aki izgalmában ideg összeroppanást kapott, voltak, akik egyszerűen kiborultak. Még Lily is kiborult egyszer, Sirius is a sarokba vágta egyszer-kétszer a könyvét.
Én erőt vettem magamon. Erőt vettem abból a fájdalomból, ami bennem volt. Nem adhatom fel... Nem lehet...
A két hét olyan lassan telt, mint semelyik hét év alatt. Vánszorogtak a percek, főleg, amikor írtuk a vizsgát, vagy vártunk, hogy sorra kerüljünk végre a gyakorlatokon.
Mégis, egyszer vége lett.
Végre felsóhajthattunk, és kimehettünk úgy a parkba, hogy nem kellett könyvet magunkkal vinni. Sirius mégis hozott, majd jól irányzott dobásokkal beledobta a tóba. Csak akkor csodálkozott, mikor mind visszatért, és a fején landolt.
- Legközelebb égetéssel próbálkozom – mondta, és összeszedte a könyveket.
Halványan elmosolyodtam.
- Mit csinálsz majd nyáron? - kérdezte Lily hozzám dőlve.
- Nem tudom... nincs már otthonom – suttogtam.
- Nem vagy egyedül – ült le mellém Sirius. - Én nem megyek haza – mondta.
- Nálunk elfértek – szólt Remus. - Anya biztos beleegyezne – tárta szét a karját. - Na, mit szóltok? Aztán, ha felvettek minket az aurorképzőbe, akkor... akkor, úgy is kell majd vennünk valami lakhelyet, nem?
- Köszönöm, Remus – mosolyodtam el. - Én elfogadom.
- Én is! - ugrott fel Sirius. - Ez után az év után, a nyarat együtt kell töltenünk!
- Én is elférek ott? - kérdezte Lily mosolyogva. - Hmm?
- Persze – bólintott Remus.
Lily rám nézett, és adott egy csókot.
- Nem hagylak egyedül.
- Tudom – suttogtam csendesen, és a karjaimba zártam.
Most először éreztem, hogy a fájdalom tompul, és elviselhetőbb, mint valaha.
Visszakaptam a barátaimat, és nem érdekelt, hogy ezzel csorbul-e a büszkeségem, vagy nem. Hinnem kell nekik, hinnem kell bennük, mert máshogy nem megy.
Elárultak? Nem... nem hiszem, csak hittek valamiben, és megtartották ezt a hitüket.
És most... most talán még szorosabb lesz a barátságunk. Tudom, hogy még egyszer nem csalódok bennük, mert tudom, hogy most igazán bíznak és hisznek bennem, mint én bennük...
Kitaszított voltam, igen, de most boldog lehetek.
Anyáékat eltemettem, elbúcsúztam tőlük, és elengedtem őket. Tudom, hogy azt akarnák, hogy boldog legyek, nem akarnák, hogy keserűség és düh gyülekezzen bennem miattuk. Ő is tudták, és én is, hogy hamarosan el kell jönnie a pillanatnak. Én nem váltunk el haragban... az utolsó szavam az volt, hogy szeretem őket.
Magamhoz öleltem Lilyt, és megcsókoltam.
Úgy döntöttünk, keresünk Mayának egy jó helyet, egy kedves családot.
Találtunk is, méghozzá családtagot.
A Montgomery család fogadta magához.
Náluk biztonságba lesz, náluk nem lesz hiánya semmiből, maximum Jémszekből. De, majd lassan hozzászokik, hogy nem vagyok mellette.
Lehet, hogy el is felejt majd... de nem bántam. Volt egy húgom egy nyáron keresztül, és én sosem felejtem el.

Felálltunk, és bementünk vacsorázni a nagyterembe. Ekkor jöttek a baglyoké, hozták a továbbtanulási levelet.
Mindannyiunkat felvettek...
Összenéztem Lilyvel. Ő is tudta, én is tudtam: most kaptunk meg azt a reményt, mire vártunk. Aurorok leszünk, és megmentjük a világot...
És, ha mégsem, de megnehezítjük Voldemort útját.
És dacolni fogunk ellen még akkor is, ha az életünkbe kerül...