- Büszke vagyok rád – mondta apa, miután hazaértem másnap. Én is büszke voltam magamra. Voldemort nem gyanakodott ránk, mérges volt, de főleg Belláékra. Mi meg Reggel megúsztuk a dolgot.
Most végre otthon voltam, az ünnepek végére.
A karácsonyfa állt már régóta, mégsem volt senki boldog.
Maya hiányzott nekünk, ez lett volna az első karácsonya velünk, ez lett volna...
- Köszönöm apa – mondtam, és leültem a kanapéra. - Hiányzik.
- Nem csak neked – suttogta anya, és letörölte a könnyeit.
Elhúztam a szám, és felsóhajtottam.
Persze, nem csak nekem....
Bár itt lenne Lily, bár magamhoz ölelhetném, bár...
Kopogtak...
Istenem, ha ő jött ide, akkor én...
Kinyitottam az ajtót, és döbbenten néztem Voldemortra. Mivel ő állt ott. Hátráltam két lépést, és nyeltem egyet.
- Jó napot! - mondtam, majd kényszeredetten elmosolyodtam. - Kellemes ünnepeket!
Rám nézett, de nem kívánom senkinek azt a tekintetet.
- Énekelni fog? - kérdeztem.
- Ne feszítsd túl a húrt!
- Csak gondoltam, valami betlehemi előadás, vagy valami... - rántottam meg a vállam.
Oké, ideje befejezni.
- Minek jött? - kérdeztem komolyan.
- Bemutatom, hogy én sem vagyok kegyetlen – válaszolt, és belépett mellettem a házba.
- Ajándékot hozott? - kérdeztem.
- Fogjuk rá. Úgy mondaná, hogy felszabadítom magam egy nyafogó probléma alól, de csak egy napra.
- Nyafogó probléma?
Odakint pukkant valami, majd egy halálfaló jelent meg, mellette...
- Jéééémsz!
Döbbenten néztem, ahogy Maya rohan felém.
- Csak estig maradhat. Addig én is itt leszek, ő az én biztosítékom.
- Szóval este visszaviszi? - kérdeztem, miközben felvettem Mayát. - De nehéz vagy, kislány!
- Nyem vagyok kisjány! Nagyjány vagyok! - mondta. Legyintettem, és elindultam befele. Voldemort leült a nappaliba, és nézte, ahogy anya magához öleli a kis Mayát, miközben zokog, hoy apa csak Voldemortot nézi, hogy...
Én pedig, én pedig nem tudom, örüljek-e vagy nem, hogy...
Maya nagyon jól érezte magát, az ajándékait kinyitotta, engem pedig a sírás kerülgetett, mert tudtam, valahol a szívem mélyén tudtam, ha nem tudjuk megmenteni, akkor soha többet nem fog játszani a játékokkal.
Megcsóváltam a fejem, mikor kopogtak.
Voldemort felkapta a fejét, és felállt.
- Nyiss ajtót! – intett nekem. Elindultam kifelé, ő pedig jött utánam. Jézusom, ha egy szomszéd, vagy...
Kinyitottam az ajtót.
- Sirius! - szóltam. Voldemort az ajtó mögött maradt, és mutatta, hogy küldjem el. - Kellemes karácsonyt, mi szél hozott?
- Hát, én csak... - kezdte.
- Szóval? Nyögd ki, mert dolgom van – mordultam rá, mert Voldy már nagyon türelmetlen kezdett lenni.
- Én csak, figyelj, bocsánatot akartam kérni, azért, amit tettem, szóval...
- Lényegtelen – válaszoltam. - Már nem érdekel. Ha azt hiszed, idejöhetsz bocsánatot kérni, akkor tévedsz, sajnálom Sirius.
Azzal becsuktam az ajtót.
A franc, miért nem tudott volna holnap eljönni? Miért most?
ÁÁÁÁÁ!
Felsóhajtottam, és visszamentem a nappaliba. Anya Mayával beszélgetett.
- Ki volt az? - kérdezte apa.
- Csak Sirius, semmi fontos – válaszoltam, és leültem.

Eltelt egy óra, amikor hallottam, hogy valaki beront, aztán Lily megjelent az a nappaliba.
- James, beszéltünk kell! - Aztán megtorpant. Előbb Mayát látta meg, majd Voldemortot.
- Lily... - nyögtem.
Voldemort felállt, majd végigmérte Lilyt.
- Ő ki? - kérdezte.
- Ő a fiam menyasszonya – állt fel apa. - Lily Montgomery.
- Ó... a vágy vonzotta ide? - kérdezte.
Lily nem tudott megszólalni, így kénytelen voltam én megszólalni.
- És, ha igen? Különben kétlem, szerintem csak mondani akart valamit.
- Jöjjön, kisasszony, lépjen beljebb.
Lily beljebb jött, halkan köszönt, és leült mellém.
Maya ott hagyta anyát, és odajött hozzánk.
- Mi az a mejasszony? - kérdezte.
- Azt jelenti, hogy ő lesz a feleségem – válaszoltam, mire Lily elvörösödött. A kislány felkapaszkodott az ölembe, és Lilyre nézett.
- Kedvesnek tűjnik!
- Annak tűjnök? - nevetett Lily, majd megint Voldemortra nézett, és elsápadt.
Aztán ültünk.
Én játszottam még Mayával, aztán Voldemort elvitte őt.
Anya zokogott, én pedig magamhoz öleltem Lilyt, és néztem, ahogy elmennek...
Megint eltűnik az életemből...
Ki tudja mennyire időre.

Bemutattam Lilyt a szüleimnek, miután megnyugodtak a kedélyek.
- Az osztálytársad, igaz? - kérdezte apa. Anya kuncogva megcsóválta a fejét. - A barátod?
- Igen – válaszoltam.
- Szerintem hagyjuk őket kettesben – mondta anya.
- Kettesben... de... ááá... én...
Nem tudott értelmes mondatot kinyögni, ugyanis, hogy anya kitolta a nappaliból.
Lily elmosolyodott.
- Sajnálom, hogy berontottam, de Sirius nálunk volt, és nagyon ki akadt. Azt mondta bocsánatot kért, de te elküldted.
- Sosem bocsájtja meg... - csóváltam meg a fejem. - Nem fog meghallgatni.
- Miért tetted? - kérdezte.
- Tudodki ott állt mögöttem, mégis mit tehettem volna? - kérdeztem.
- Hát ezt elmondod neki, és...
- Megsértettem a büszkeségét. Feladta, hogy bocsánatot kérjen, idejött, erre elküldtem. Sose fog megbocsájtani.
- Talán kérj tőle bocsánatot – mondta.
Kérjek tőle bocsánatot, mert nem hagytam bocsánatot kérni?
Nem túl cifra ez?
Jézusom...
Végigdőltem a kanapén, és felsóhajtottam.
- Nem – válaszoltam.
- Bántaná a büszkeséged? - kérdezte. Megráztam a fejem.
- Nem erről szól. - Felsóhajtottam.
Lily ledőlt mellém, és a karjaimba bújt.
- Meddig maradsz? - kérdeztem.
- Ameddig akarod – suttogta, és adott egy puszit az ajkaimra. - Ameddig akarod...