|
5: Holdfogyatkozás
A lányok mentek volna, James és Sirius viszont maradni akartak.
- Ma este telihold – figyelmeztettem őket. - Ágas, Tapmancs, ne kísértsük a sorsot! Menjünk...
- Tök izgalmas lenne maradni! - vigyorgott Sirius. - Különben sem hiszem, hogy ma van telihold, nem úgy nézel ki!
És nem is éreztem úgy magam, de talán mégis igaz.
- Kérlek menjünk el, én félek! - szólt Nessy, mire... magam sem tudom, milyen indíttatásból, de magamhoz öleltem. Nem bírtam nézni, hogy fél,reszket, és rosszkedvű.
Erre elvörösödött, Noly pedig tátott szájjal nézte a jelenetet.
- Én is félek – mondta halkan, de senki nem reagált rá. Lehajtotta a fejét, majd elmosolyodott. - Szóval, mit teszünk?
- Visszamegyünk Jamesék házába – mondtam határozottan, és elengedtem Nessyt, majd bátorítóan rámosolyogtam. - Ne félj!
- Már nem félek – mondta komolyan a szemembe nézve. - Már semmitől nem félek!
- Hahó, szerelmesek! Akkor induljunk... Vagy most akartok összejönni?
- Nem! - mondtam, és léptem egyet hátra. Nessy nyelt egyet, és bánatosan Nolyra nézett, aki viszont rámosolygott. A szívem összefacsarodott arra a bánatos arcra.
- Remus! - szólt aztán Noly, és belém karolt. - Beszélgessünk! - Elkezdett húzni a ház felé, majd hátrapillantott a többiekre. Sirius és James összenéztek, Lily elmosolyodott, Maya belekarolt Tapmancsba, Nessy pedig megszeppenve nézett ránk. - Fiúk, pakoljatok, indulunk haza!
Aztán távolabb húzott tőlük, de még látótávolságban voltunk.
Rá néztem, majd felsóhajtottam.
- Sajnálom a szakítást, de én...
- Nem vagy szerelmes belém, tudom. Mindig is tudtam... igazából, már kíváncsi voltam, meddig bírod ezt az agyrémet, amit Nessyvel csináltunk – szólt bűnbánóan. - Nem kell, hogy sajnáld, mi szúrtuk el, ha nem játszottam volna azt, hogy mást vagyok, mint, aki vagyok, akkor talán szeretnél... de most... Nessyt szereted igaz?
- Persze, hogy szeretem, mindnyájatokat szeretlek!
- Nem úgy, szerelmes vagy belé, nem? - kérdezte.
- Nem tudom...
- Dobog a szíved, ha a közeledben van? - kérdezte Noly.
- Nem tagadom... - motyogtam.
- Úgy érzed, bármit megtennél, hogy ne legyen szomorú?
- Én... - kezdtem, de elhallgattam. - Nem tudom – állítottam makacsul.
- Remus, ha véletlen tisztába jössz magaddal. Én nem állok közétek – mondta, és elindult vissza, segíteni pakolni. Kár, hogy csak délelőtt érkeztünk.
Én is visszasétáltam, miközben próbáltam tényleg tisztába jönni mindennel. Ez olyan zavaros... Miért kell pont nekem ilyesmit átélnem?
Összeszedtük a táskákat, összeraktunk minket, s mikor már majdnem készek voltunk. Akkor jött az utolsó támadás.
***
Graybackék nem adták fel, hogy maguk mellé állítanak. Úgy tűnik, amint felfedezték a szökésemet, utánunk jöttek.
- Körbevettek minket! - szólt Noly halkan. - Istenem!
Nessy közelebb jött hozzám, és megragadta a kezem. Megszorítottam, miközben az arcokat figyeltem. Vérfarkasok egytől egyig... de egyikükön sem látszott, hogy ma este telihold lenne. Mintha nem lett volna hatása...
- Eddig csak Lupint akartuk, de... jobb ötletem támadt – nevetett fel Grayback. - Kíváncsi leszek, hogy feladod-e a barátaidat az elveidért – lépett hozzám. - Itt maradtok, míg úgy nem döntesz, hogy velük tartasz... Ma telihold lesz... kíváncsi vagyok, hogy...
- Remus hozzánk tartozik, és nem fog elmenni, ne is álmodj róla! - sziszegte Sirius. - Nem fog senkit sem bántani, mert mi a barátai vagyunk.
- Igen, és ő hozzánk tartozik, a barátunk, a családunk része, és nem megy sehova – lépett előre Ágas is.
- Ha az életetek múlik, akkor sem? - kérdezte Grayback. Válaszolni akartam, de Lily és Maya előrébb lépett.
- Nem... akkor sem! - mondták egyszerre.
- Nem hagyjuk neked! - szólalt meg Noly is. - Nem veszed el tőlünk!
- Hozzátok őket! - nevetett fel Grayback, mire vagy húsz pálca szegeződött ránk. - Ti akartátok!
- Nem vagytok normálisak – sziszegtem a fogaim között, mikor mind bekerültünk a ketrecbe, és elvették a pálcáinkat. - Elmehettetek volna!
- Nem hagyunk magadra – szólt Nessy, és megsimogatta az arcom. - Soha, egyikünk sem.
Néztem rá, és elmosolyodtam.
- Köszönöm...
***
A nap lemenőben volt, én pedig aggódtam. Lily Jameshez dőlve aludt, Maya Sirius karjai között szipogott, Noly csak átkarolta a térdét, és nézett a semmibe, Nessy mellettem aludt, a feje a vállamra bukott, Peter pedig... Peter nem volt sehol.
Éppen szólni akartam a többieknek erről, mikor Grayback megérkezett.
- Te velem jössz! - mutatott rám. Mindenki kinyitotta a szemét, vagy felriadt, mikor hozzánk lépett. James felállt, Lily mögötte volt, és a karját fogta. Sirius csak felnézett, de nem tett semmit, Maya közelebb bújt hozzá.
- És... ki jöjjön veled? - kérdezte, amikor felálltam. Hirtelen megdermedtem, és nem tudtam, mit akart. Velem jönni.
- Én megyek – szólt Nessy, és belém karolt.
- Legyen, összezárunk titeket a telihold idejére. - Mindenki elsápadt.
- Ne! - kiáltottam fel egyszerre Nolyval és Jamesszel.
- Vagy itt maradsz, és mindenkit megmarsz, vagy egy valakit – nevetett fel Grayback. - Szóval?
- Csak én! - mondta Nessy. - Én megyek vele! - Elment mellettem, és kilépett a ketrecből. Mit tehettem, hát követtem őt. Átvittek minket egy másik ketrecbe, a tábor másik felébe. Nem is láttam a többieket.
Nessy rám nézett, én meg rá.
- Miért csináltad? - kérdeztem, és éreztem, hogy elhomályosodik a szemem. Kitörölte a könnyeit, és elmosolyodott.
- Mondtam, hogy nem hagylak magadra – suttogta, és egy apró puszit adott az ajkaimra. - Hogy, túléljük...
- Nessy...
- Ne mondj semmit, ha bármi lesz, az nem a te hibád lesz.
- De, ha bántanálak, azt nem élném túl! - suttogtam, és felnéztem az égre. A csillagok fent ragyogtam, és tudtam, a hold már feljött a horizonton, csak még nem látom. - Nessy...
- Nem lesz semmi baj, Remus. Hidd el nekem – suttogta.
Leroskadt a földre, én pedig a lehető legtávolabb mentem tőle. Nem bánthatom, az nem lehet...
Rá néztem, és úgy éreztem, nem kapok levegőt...
Szeretem. Igen, szeretem őt, főleg, ha ilyen is marad mint most.
- Ness... - suttogtam, és összehúztam magam. Bár ne most lenne telihold...
Egyre sötétebb lett, aztán feltűnt az égen a hold... én pedig...
Nem írom le a fájdalmat, ami az átalakulással járt. Még soha, soha az életemben nem éltem végig. Általában, az utolsó emlékem mindig az, hogy meglátom a holdat, utána pedig az erdőben, a Szellemszálláson, vagy más helyen ébredek fel. De most...
A fájdalom átjárt...
Aztán csak azt vettem észre, hogy farkas vagyok. Nessy sápadtan, és rettegve nézett rám. Új élmény volt. Általában, mikor átalakultam, sosem emlékeztem semmire, most viszont tudatomnál voltam... de... hallottam, ahogy morgok, és elindulok Nessy felé, hiába próbáltam, nem tudtam megakadályozni, nem voltam ura a testemnek!
Közeledtem a lány felé, és kiáltottam a számat.
- Remis, kérlek! - Nessy könnyezett, és egyre hátrébb ment. - Kérlek, Remus... én szeretlek, kérlek...
- ÁLLJ! - ordítottam belül.
Éreztem, hogy a lábam megroggyan, és bár a testem szeretné, mégsem tudok előrébb jutni.
- Remus... - suttogta Nessy, mikor meglátta a kínlódásomat. - Remus... - lépett közelebb.
- Nessy, ne gyere közelebb! - kiáltottam, bár tudtam, ezt ő nem hallhatja. - Nessy, kérlek, menj minél távolabb!
A lábam megmozdult, ő pedig ijedten hátrébb ugrott. Feltekintettem a holdra, és megdöbbentem. Mintha nem is telihold lett volna... a hold szépen lassan eltűnt, én pedig... végigborultam a földön.
- Remus! - Nessy felsikított, majd odajött hozzám, és felsegített. - Mi történt?
- A hold... - suttogtam. - Holdfogyatkozás van...
- És?
- Ilyenkor...
- Gyenge a hold hatása – nevetett fel valaki. Grayback állt a rácsok mellett véres arccal. Egy pillanatra megállt a szívem, csak mertem remélni, hogy nem a többiek közül valaki... - A mai napon tudatunknál leszünk, de nem fogjuk tudni irányítani a testünket. Mert mi a rosszabb annál, ha tudod, megharaptad egy barátodat? - hajolt oda hozzám a rács másik oldaláról.
- Az, ha végigélem – suttogtam.
- Talált, Lupin. Eddig még nem haraptad meg, de a hold hamarosan újra világítani fog... - nevetett fel, és felnézett. Igaza volt. Már egy halvány fénysugár eltört a Föld árnyéka mögül. Felnevetett, és elkezdett visszaalakulni. Ahogy én is éreztem a fájdalmat.
- Nessy, menj! - kiáltottam rá a lányra, aki megszeppent, és addig hátrált, míg a ketrec széléhez nem ért. Egy éjszaka alatt két átalakulás.
A ketrec ajtaja kinyílt, Nessy elmenekülhetett volna, de pont én voltam az, aki útját állta. És nem tudtam magam összébb húzni. Viszont reménykedtem. Ha egyszer sikerült, sikerül még egyszer. A bejáratnál megjelent Grayback, és kitárta a véres pofáját. Tudtam, azért van itt, hogy megharapja Nessyt. Ha nem én, akkor ő. Még mindig nem tudtam mozdulni. A testem mást akart, mint én, és kettőnk ereje egyenlő volt, így úgy éreztem magam, mintha megbénultam volna. Grayback pedig közeledett Nessyhez.
- Remus! - sikított fel, ahogy a vérfarkas egyre közelebb ért hozzá. - Remus, segíts!
Éreztem, ahogy megmozdul a lábam, arra, amerre én akartam.
Graxback ugrásra készült, és el is ugrott. Ugyanebben a pillanatban, én is ugrottam, neki Graybacknek.
- Fuss, Nessy! Rohanj! - ordítottam magamban, miközben Graybackkel küzdöttem. Felém kapott, de én védtem, miközben figyeltem, ahogy Nessy kijut a ketrecből. Az erdő belseje felé futott. Reméltem, hogy épségben kijut belőle...
Nekem más gondom volt... más problémám...
Rájöttem, hogy Grayback is irányítja a vérfarkas tudatát, ami számára nem volt nehéz... hiszen ugyanazt akarták...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
