demon-love
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Animáció
 
Chat
Csak traccspartikra használjátok a csetet,ok?!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Tesztek
 
Más témájú fanficek
 
Extrák
 
Látogatók

diák a négy ház valamelyikéből épp most nézelődik az oldalon!

 
Könyvek
 
Kronológia
Kronológia : Kronológia 1

Kronológia 1


Ókor
I. e. 382.
ˇ        Megnyílik az Ollivander-féle varázspálca-kereskedés, amelynek boltja a történet idején az Abszol úton található.
Középkor
962.
ˇ        Először használják a seprűt szállítóeszközként.
10. század vége
ˇ        A kor négy legnagyobb mágusa (Griffendél Godrik, Mardekár Malazár, Hugrabug Helga és Hollóháti Hedvig) megalapítja a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát.
11. század eleje
ˇ        Néhány békés év elteltével Mardekár szorgalmazni kezdi, hogy az iskolába kizárólag varázslócsaládból származó tanulókat vegyenek fel, mivel nem tartja elég megbízhatónak azokat, akik nem tiszta vérűek. Mardekár végül nyíltan szembefordul a három másik alapítóval – különösképpen Griffendéllel –, eközben azonban titokban megépíti az iskolában a Titkok Kamráját, amelyben egy baziliszkuszt rejt el, hogy alkalomadtán majd az fejezze be az általa elkezdett munkát: a Roxfort megtisztítását a „sárvérűektől”. A Kamrát olyan varázslattal zárja le, hogy azt majd csak az ő méltó utóda legyen képes felnyitni.
ˇ        Az első feljegyzések egy új játékról, amelyet seprűn lovagoló boszorkányok és varázslók játszanak. Az elkövetkező évszázadok során ebből fejlődik ki a kviddics.
ˇ        Hollóháti Hedvig lánya, Heléna becsvágyból ellopja anyja fejdíszét, egy albániai erdőben rejti el, és ő maga is elrejtőzik. Haldokló anyja egy bárót küld keresésére, aki régóta szerelmes Helénába. A férfi meg is találja, de amikor a lány nem hajlandó visszatérni vele, dühében leszúrja, majd magával is végez. E férfit a regényekben kísértetként látjuk viszont: ő a Véres Báró, a Mardekár ház szelleme.
1296.
ˇ        Egy mantikór emberre támad, de nem büntetik meg (mivel senki nem mer a közelébe menni).
1300. körül
ˇ        A három legnagyobb európai varázslóiskola, a Roxfort, a Beauxbatons és a Durmstrang először rendezi meg a Trimágus Tusát.
14. század
ˇ        A mágusok és muglik mindinkább elidegenednek egymástól. A muglik félnek a varázslattól, de a tényleges jelenlétét nemigen ismerik fel. Ez vezet a században gyakori boszorkányégetésekhez. Egyes források szerint Vadóc Vendelin, aki kifejezetten élvezte a lángnyelvek simogatását (amelyektől egy egyszerű hőhűtő bűbájjal védte magát), 47-szer adta magát szándékosan muglikézre. Az aranycikesz feltalálása.
1325. vagy 1326.
ˇ        Megszületik Nicolas Flamel.
1325. vagy 1326.
ˇ        Megszületik Perenelle Flamel.
1398.
ˇ        A kviddicsről szóló legrégebbi teljes leírás.
1473.
ˇ        Megrendezik az első kviddics világkupát. A kviddicsben összesen 700 különböző szabálytalanság fordulhat elő – a döntőben ezek mindegyikét elkövetik.
1492.
Október 31.
ˇ        (Félig) lefejezik Sir Nicholas de Mimsy-Porpingtont.
 
Valamikor a középkor folyamán
ˇ        Bekerül a mágusköztudatba három tárgy léte, amelyek összefoglaló néven a Halál ereklyéi nevet viselik. Az ereklyék eredeti tulajdonosai három fivér volt: Antioch, Cadmus és Ignotus Peverell. A három ereklye az (elvileg) legyőzhetetlen Pálcák Ura, a holtakat (állítólag) visszahozó Feltámadás Köve, valamint a Láthatatlanság Köpenye. A két utóbbi ereklye hollétéről semmit nem tudni, de a Pálcák Ura az évszázadok során fel-felbukkan: csakis úgy talál új gazdára, ha az valamilyen módon legyőzi az előző tulajdonost. Úgy tartják, hogy aki egyesíti az ereklyéket, az a „halál urává” válik. A legtöbb varázsló és boszorkány puszta kitalációnak tartja az ereklyék létezését, de néhányan hisznek benne, és adott esetben egész életüket a keresésnek szentelik.
Újkor
17. század eleje
ˇ        A Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály alapítása
ˇ        A kviddics elterjed Észak-Amerikában és Új-Zélandon.
1689.
ˇ        A Nemzetközi Titokvédelmi Alaptörvény aláírása.
1692.
ˇ        A Mágusok Nemzetközi Szövetségének csúcstalálkozója keretében rendelkeznek a varázslók állandó pálcaviselési jogáról, valamint a varázslények muglik előli elrejtéséről. Ekkoriban kezd véglegesen elkülönülni a varázslóvilág a muglik világától. Ezzel egyidőben 19 embert végeznek ki Amerikában a salemi boszorkányperek során.
18. század eleje
ˇ        Fokozatosan megtörténik a varázslóvilág teljes elrejtése. „Ettől kezdve a muglik lassan elfelejtik a mágia létezését és áttérnek a technikai civilizáció útjára. A két világ teljesen különválik egymástól.
1711.
ˇ        Először festik pirosra a kvaffot a jobb láthatóság érdekében.
1749.
ˇ        Vámpírok megsértik a Titokvédelmi Alaptörvényt.
1750.
ˇ        A Titokvédelmi Alaptörvény kibővítése a 73. cikkellyel, amely szerint „minden varázsügyi kormányzószerv felelős az illetékességi területén élő mágikus bestiák, mágikus értelmes lények és kísértetek elrejtéséért, gondozásáért és felügyeletéért.”
1792.
ˇ        Kivégeznek egy embert megtámadó hippogriffet.
ˇ        A Trimágus Tusa során egy sárkánygyík támadása következtében mind a Roxfort, mind a Beauxbatons és a Durmstrang igazgatója megsebesül.
Az előtörténet
1800-as évek
1881.
ˇ        Percival és Kendra Dumbledore legidősebb gyermekeként megszületik Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore.
1882.
ˇ        Megszületik Gellert Grindelwald.
1884.
ˇ        Megszületik Dumbledore öccse, Aberforth.
1884.
ˇ        Megszületik Dumbledore húga, Ariana.
1890.
ˇ        Három mugli fiú meglesi a hatéves Ariana Dumbledore-t, amint varázsol, és olyan súlyosan bántalmazzák, hogy a kislány megtébolyodik. Apja fölkutatja a fiúkat és „irgalmatlanul elbánik velük”. A Mágiaügyi Minisztérium emberei elfogják és muglikínzásért az Azkabanba zárják. Ariana állapotáról nem beszél sem ő, sem a család, mert nem akarják, hogy a kislányt egy életre a Szent Mungóba zárják.
ˇ        Kendra Dumbledore a gyerekeivel Godric’s Hollow-ba költözik.
1892
ˇ        Albus Dumbledore elsőéves a Roxfortban. Roxfortos diákként kitűnő eredményeket ér el, minden nagyobb díjat megnyer, rengeteget publikál neves folyóiratokban, a kor legjelentősebb mágusaival levelezik.
1899
ˇ        Gellert Grindelwaldot kicsapják a Durmstrangból, elhagyja hazáját, és nagynénjéhez, a Nagy-Britanniában, Godric’s Hollow-ban élő Bathilda Bircsók mágiatörténészhez költözik.
ˇ        Dumbledore végez a Roxfortban; kitűnő eredménnyel teszi le a RAVASZ-t. Roxfortos hagyományokhoz híven azt tervezik, hogy világkörüli útra mennek barátjával, Elphias Doge-dzsal, de tervezett út előestéjén tragédia történik: Ariana Dumbledore egy véletlen átokkal megöli édesanyját, Kendrát.
ˇ        Albus Dumbledore összebarátkozik Grindelwalddal, és oly mértékben hatása alá kerül, hogy elveszti morális érzékét. Terveket szőnek a varázslók fölemelésére és a muglik leigázására, valamint a Halál ereklyéinek fölkutatására. Mivel Aberforth még iskolába jár, Arianát pedig nem lehet magára hagyni, úgy tervezik, hogy magukkal viszik a keresésre. Aberforth a szemükbe mondja, hogy erről tegyenek le: Ariana nincs olyan állapotban, hogy utazgasson. Összeszólalkoznak, hármas párbajra kerül sor, és egy véletlen átok – nem tudni, kinek a pálcájából származik – megöli Arianát. Grindelwald elmenekül, Aberforth pedig Ariana temetésén betöri Albus orrát.
1900-as évek
ˇ        Egy Gregorovics nevű pálcakészítő fennen hangoztatja, hogy birtokában van a Pálcák Ura. Grindelwald egy éjjel betör hozzá és ellopja tőle.
1920-as évek
1925.
Október 4.
ˇ        Megszületik Minerva McGalagony.
1926.
ˇ        Little Hangleton faluban muglikínzásért letartóztatják, majd az Azkabanba viszik Rowle Gomoldot és fiát, Morfin Gomoldot, akik Mardekár Malazár és Cadmus Peverell leszármazottai. Az egyedül maradt Merope, Rowle lánya szerelmi bájitallal magához köti a helyi úri fiút, a mugli Tom Denemet, elköltöznek és összeházasodnak. Néhány hónappal később abban a tévképzetében, hogy Tom most már „magától” is szerelmes belé, abbahagyja a bájital adagolását. A föleszmélő Tom borzadva otthagyja boszorkány feleségét. Az elszegényedett Merope eladja egyetlen értékét, egy régi családi ékszert, Mardekár medálját a Borgin & Burke’s boltban. Mindössze 10 galleont kap érte.
December 31.
ˇ        Tom Denem és Merope Gomold gyermekeként egy londoni árvaházban megszületik Tom Rowle Denem, a későbbi Voldemort nagyúr. Merope Gomold belehal a szülésbe.
1928
December 6.
ˇ        Egy varázsló férfi és Fridwulfa óriásnő gyermekeként megszületik Rubeus Hagrid.
1929
ˇ        Morfin Gomoldot kiengedik Azkabanból.
1930-as évek
1931
ˇ        Fridwulfa elhagyja férjét és gyermekét.
1936
ˇ        Minerva McGalagony elsőéves a Roxfortban.
1938
ˇ        Dumbledore fölkeresi a londoni árvaházat, és tudomására hozza Tom Denemnek, hogy varázsló. Az árvaház igazgatónőjétől megtudja, hogy Denemtől félnek a társai. Denem elmondja Dumbledore-nak, hogy képes másoknak fájdalmat okozni, és tud beszélni a kígyókkal.
Szeptember 1.
ˇ        Elkezdődik Tom Denem első roxfortos éve. A Teszlek Süveg a Mardekár házba küldi.
1940-es évek
1940
ˇ        Hagrid elsőéves a Roxfortban.
1941
ˇ        Tom Denem naplót vásárol magának Londonban. Ebből készíti majd el első horcruxát.
ˇ        Hagrid megkapja és a szekrényében nevelgeti Aragogot, az óriáspókot.
ˇ        Hagrid apja meghal.
1942
ˇ        Tom Denem a Mardekár ház prefektusa.
1943
Június 13.
ˇ        Tom Denem kiengedi a Titkok Kamrájából a hajdan Mardekár által elrejtett baziliszkuszt. A szörnyeteg pillantásával megöl egy Myrtle nevű mugliivadék lányt, aki ettől kezdve az iskola második emeleti lányvécéjében kísért, és a diákok ráaggatják a Hisztis Myrtle csúfnevet. Denem Hagridra tereli a gyanút, mintha Mardekár szörnyetege valójában Aragog volna. Aragog elmenekül a Tiltott Rengetegbe.
ˇ        Hagridot kicsapják, de Dumbledore javaslatára a Roxfortban maradhat mint vadőr. Tom Denem megkapja az „Önzetlenül az Iskoláért” különdíjat.
Nyár folyamán
ˇ        Tom Denem fölkeresi Little Hangletonban nagybátyját, Morfint. Elkábítja, és elszedi tőle a Gomold-család gyűrűjét, majd megöli apját és nagyszüleit. Morfin fejébe hamis emléket ültet, aki így azt hiszi magáról, hogy ő a gyilkos. Ahogy korábban Gomoldék, úgy Voldemort se tud róla, hogy a gyűrűben található fekete kő valójában a Feltámadás Köve.
1944
ˇ        Tom Denem iskolaelső. A hozzá legközelebb álló iskolatársai – a későbbi halálfalók – előtt már ekkor Voldemortnak nevezi magát. Egy négyszemközti beszélgetésben bájitaltanárától, Horatius Lumpsulck professzortól érdeklődik a horcruxokról, és fölteszi a kérdést, hogy vajon nem az-e a legjobb, ha egy varázsló nem csupán kettő, hanem hétfelé osztja a lelkét. Valamikor ezt követően Denem elkészíti első két horcruxát: a gyűrűt apja, a naplót Hisztis Myrtle halála kapcsán alakítja át.
1945
ˇ        Tom Denem végez a Roxfortban. Ezt megelőzően azonban – valamikor a roxfortos évek során – kifaggatja a Hollóhát ház kísértetét, a Szürke Hölgyet – aki valójában Hollóháti Hedvig leánya –, hogy mit tud anyja elveszett diadémjáról. A Szürke Hölgy elárulja, hogy annak idején ő maga lopta el a diadémot, és egy albániai erdőben rejtette el.
ˇ        Galatea Merrytought professzor, a sötét varázslatok kivédése tanár nyugdíjba megy. Denem megpályázza helyét, azonban az igazgató, Armando Dippet elutasítja azzal, hogy túl fiatal. Denem állást vállal a Borgin & Burke’s cégnél.
ˇ        Albus Dumbledore párbajban legyőzi Gellert Grindelwaldot, és elveszi tőle a Pálcák Urát.
1946
ˇ        Voldemort a Borgin & Burke’s alkalmazottjaként fölkeres egy idős boszorkányt, Hepzibah Smith-t, aki eldicsekszik két értékes kincsével: Mardekár medáljával (amelyet húsz évvel korábban Voldemort anyja adott el Burke-nek), valamint Hugrabug Helga kis aranypoharával. Voldemort meggyilkolja Hepzibah-t (a gyilkossággal a hatóságok a boszorkány Hóki nevű házimanóját gyanúsítják), és elrabolja a két erekléyt. Hepzibah halála kapcsán a medált, egy meggyilkolt mugli csavargó halála kapcsán pedig a poharat is horcruxszá alakítja. Nem sokkal ezután Voldemort eltűnik Nagy-Britanniából.
1947
ˇ        Megjelenik Bathilda Bircsók A mágia története c. alapműve, amely a 19. század végéig tárgyalja a varázsvilág eseményeit.
1949
Október 30.
ˇ        Megszületik Molly Prewett, a későbbi Molly Weasley, Ron Weasley édesanyja.
1950-es évek
ˇ        Az 1940-es évek végén vagy az 1950-es években Voldemort Albániában megtalálja Hollóháti Hedvig diadémját, és egy albán paraszt meggyilkolása után elkészíti belőle ötödik horcruxát.
1950
Február 6.
ˇ        Megszületik Arthur Weasley, Ron Weasley édesapja.
1951
ˇ        Megszületik Bellatrix Black, a későbbi Bellatrix Lestrange
ˇ        Megszületik Rita Vitrol.
1952
ˇ        Megjelenik Tudor Hushpush A kviddics évszázadai című könyve.
1953
ˇ        Megszületik Andromeda Black, Nymphadora Tonks édesanyja.
1954
ˇ        Megszületik Lucius Malfoy, Draco Malfoy édesapja.
1955
ˇ        Megszületik Narcissa Black, a későbbi Narcissa Malfoy, Draco Malfoy édesanyja.
1956 körül
ˇ        Albus Dumbledore lesz a Roxfort igazgatója.
1956
December
ˇ        Minerva McGalagony tanítani kezd a Roxfortban.
1958
ˇ        Megszületik Bertha Jorkins.
1959 vagy 1960
ˇ        Megszületik Sirius Black.
ˇ        Megszületik Peter Pettigrew.
1960-as évek
ˇ        Voldemort újra felbukkan Nagy-Britanniában, és megkéri Dumbledore-t, hogy adja neki a sötét varázslatok kivédése állást. Dumbledore elutasítja a kérést. A kastélyba érkező vagy onnan távozó Voldemort elrejti a diadém-horcruxot a Szükség Szobájában. Megátkozza a sötét varázslatok kivédése állást: onnantól kezdve Dumbledore egyetlen SVK-tanárát sem tudja egy évnél hosszabb időre megtartani.

 
Felhívás!
 

Hola!

Van egy storyd, videód vagy bármi egyebed roxfortos témában amit szívesen közzétennél az oldalon? Küldd el nekem és felteszem! Címem: zcicus@citromail.hu

 

 
 
Eddigi vendégek
Indulás: 2006-12-09
 
Egypercesek, novellák
 
Versek
 
Harry Potter
 
Hermione Granger
 
Ronald Weasley
 
Draco M.
 
Szitusz
 
Draco Malfoy
 
Roza
 
Saját
 
Athina Alard
 
July
 
Nori91
 
Vicky
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!