|
5: Együtt
Draco Malfoy megnedvesíti a kezében tartott rongyot, és tovább törölgeti Hermione homlokát.
- Hihetetlen. Olyan lettem, mint egy ápolónő… - dörmögi.
- Ápolónak tűnsz, de nőnek innen lentről nézve… - suttogja Hermione nehézkesen.
- Te ébren vagy, Granger?
- Nem, csak a képzeleted játszik veled. Adnál egy kis vizet?
- Persze. – A lány arcára csavarja a rongyot nedvesítő jeges folyadékot. Hermione köhécselve ül fel. – Jól vagy?
- Jobban, mint egy hete, mikor először magamhoz tértem…
- Akkor menj el fürdeni. Csinálok neked reggelit. – Draco a konyhába indul. A lány utána kiált, visszafordul.
- Hé, Malfoy… köszönöm.
- Nincs mit. Ha már úgyis itt vagyok… akár ápolhatlak is. Úgysincsen jobb dolgom.
Kinyitja a konyhaszekrényt, kivesz egy kiló friss kenyeret. Levág két szeletet. Kíván néhány tyúktojást, ezek is megjelennek a szekrényben. Serpenyőt vesz elő, olajat. Rántottát készít.
Minden olyan automatikus. Mintha egész életében ezt csinálta volna…
Hermione a fürdőszobába megy. Leveszi, szépen összehajtogatja a ruháit. Belép a kádba. Kicsit még megborzong, ahogy a víz a bőréhez ér. Elzárja a zuhanyt, finom gyógynövényes tusfürdővel mossa le a testét. Ki akarja élvezni a lehetőséget. Még mielőtt vissza kell mennie a cellájába. Újra megnyitja a vizet, majd törülközőért nyúl. Felfrissülten lép az apró ruhásszekrényhez. Egy hosszú, lenge fehér színű ruhára gondol. Kinyitja az ajtót, és magára ölti a mögötte talált, képzeletszülte ruhát.
Kilép a szobába. A rántotta csábító illata a konyhába vonzza. Leül az asztal mellé, a tűzhelynél szorgoskodó Draco hátát nézi. A hátát, a csípőjét, izmos, erős combjait, amit még a famernadrág sem tud elkendőzni…
Egész vonzó lenne, ha nem Malfoy volna, a gyilk… ha nem Malfoy volna, aki annyi éven át piszkált minket. Engem, és Harryt, és Ront… akik most lelkiismeret-furdalás nélkül az Azkaban mélyére vetettek engem… Hm, egész helyes…
- Mikor lesz kész? – kérdezi Hermione türelmetlenül.
- Lassan elkezdhetnél visszaszokni az „üres kenyér-poshadó víz” jellegű kínálatra.
- A te hibád, Malfoy… túl jól főzöl.
- Ez esetben a fennmaradó három napban te főzöl…
- Nem tudok főzni, de… Már csak három nap?
- Pontosan. – Draco tányérokba szedi a rántottát, az egyiket a lány elé teszi. Leül szembe vele, és falatozni kezd.
- Én… nem akarok oda visszamenni. Itt nem hallani a szelet, nem érezni a dementorok hidegét… van fürdőszobánk, azt ehetünk, amit akarunk, és…
- És?
- Semmi. – Hermione elpirul. Azt akarta mondani, hogy nem áll kettejük közt rács, de ezt nem érezte kimondhatónak. Túl kétértelmű volt, és a „barátságuk” – ha lehet így nevezni – túl törékeny ahhoz, hogy egy ilyen súlyú kijelentést kibírjon.
- Én azt is szeretem, hogy itt nem kell félig átpréselődnöm a rácson, ha kiborulsz valami hülyeségen, és meg kell téged vigasztalni.
- Igen… ez is igaz… De… én nem akarok, nem tudok oda visszamenni! – Draco elvigyorodik.
- Akkor szökj meg!
- Meg is szöknék… Ha mást nem, megint visszakerülnék ide, hogy felgyógyíthass!
- Nem vállalom megint. Túl sokat voltam óvóbácsi.
- Akkor szökj meg velem! Azt mondták, már majdnem félúton voltam! Neked sikerülne. Te sokkal erősebb vagy nálam! És mióta itt vagyunk, minden nap edzel!
- Igen, lehetséges, hogy sikerülne. De nem vagyok biztos benne, hogy téged is magammal tudnálak vinni…
- De nélkülem nem jutsz át a folyosón.
- Viszont, ha átjutottam, már nincsen szükségem rád.
- De ha csak feltételezhetem, hogy magamra hagysz, akkor nem viszlek ki.
- Nem hagynálak magadra. A szavamat adom.
- Mit ér nekem egy Malfoy szava?
- Nagyon is sokat. Ha semmiben nem bízhatsz, egy Malfoy ígéretében akkor is. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne álljunk a saját szavunknak ellene.
- Nem engedhetitek meg magatoknak?
- Jól van, csak én nem engedhetem meg magamnak. A többi Malfoy nincs olyan állapotban, hogy bárkinek is szavát adja bármire is.
- Apádat… itt hagyod?
- Itt. Egyrészt, ha téged ki akarlak vinni – márpedig most, hogy ígéretet tettem rá, már muszáj -, akkor nem bírom őt is. Másrészt pedig jól elvan itt, és kintről könnyebben meg tudnám szervezni a szöktetését, ha mégis úgy döntenék.
- Értem. És mikor akarsz indulni?
- Lehetőségeink száma enyhén szólva korlátolt. Vagyis szerdán.
- Az én kódommal nem tudunk kimenni. Biztos, hogy már nem érvényes, miután szökni akartam vele.
- Fene az ostoba csuklyás aurorfejedre! Hát, miért kellett a saját kódodat használnod?! De mindegy. Mikor született Potter?
- Ez meg… hogy jön ide? És miért pont Harry?
- Mert mégis inkább játszanám őt, mint a Vízlipatkányt. Szóval?
- 1980. 06. 13. De miért?
- Valahogy ki kell mennünk… Nem mondod komolyan, hogy nem tudod, mi alapján kaptátok a kódjaitokat!
- Gondolom… csak úgy kiosztották őket…
- Tévedsz. A, mint auror… és 800613, mert ekkor született. Ezek alapján a tied… A… 80…
- Nem. 790919.
- Nocsak. Ezek szerint idősebb vagy nálam?
- Ezek szerint. Mint mindenkinél az évfolyamunkban. Te júniusi vagy, igaz?
- Igen. De erről neked nem szabadna tudnod! – Hermione elmosolyodik. Elveszi a kiürült tányért Draco elől, elmosogat.
- Miért? Titok?
- Nem. Egyszerűen csak nem akartam soha egy sárvérű orrára kötni.
- Nem is kellett. A sárvérű rájött magától, hogy mikor akkora csomagokat kapsz, amik alig férnek be a nagyterem ablakain, akkor van valami. Mondjuk születésnapod jobb híján.
- Zseniális vagy – biccent Draco csak épphogy gúnyosan.
- Te pedig jól főzöl – sóhajt fel Hermione. – Ezzel le is tudtuk a formaságokat. Menj el tussolni.
- Ezzel arra célzol, hogy büdös vagyok?
- Nem. – A férfihez lép, és a nyakába szagol. – Olyan illatod van, mint a fahéjnak… Szeretnék elkészíteni egy nagy adag erősítő főzetet, és szükségem lenne a segítségedre.
- Értettem, kisasszony, megyek már!
Draco Malfoy nevetve indul fürdeni. Levetkőzik, egy székre dobálja a ruháit. Az arcához emeli a felkarját. Igyekszik felfedezni magán a fahéjillatot, de nem jár sikerrel. Ő csak a lány gyógynövényillatát érzi. Olyan jól esik neki. Felfrissíti az elméjét, nyugtatja az idegeit. Beáll a víz alá, egy tusfürdőt képzel el magának. Valami olyan illatút, ami a lánynak is tetszene. Kinyitja a szemét. A tusolózselé a kád szélén pihen. Felemeli. Elégedetten olvassa rajta: „Hegyi frissesség”
Felöltözik, Hermione keresésére indul. A lány a konyhában ácsorog, az erősítő főzet hozzávalóit pakolja ki a pultra. Draco hozzá lép, a falhoz szorítja a hátrálót.
- Nyugi. Most szagolj meg. Tetszik?
Ő is mélyen magába szívja azt a mély gyógynövényes aromát, próbálja felismerni a különböző illatokat.
- I… igen… - mondja a lány akadozva. Draco nem tud parancsolni magának, hiába is próbálkozik. Elbódítja az illat, egyszerre veri vasba, és teszi szabaddá. A lány száját keresi, megcsókolja. Végül elengedi.
- Mi volt ez… Draco? – Hermione visszasiet az üstjéhez.
- Olyan vagy, mint egy gyógynövényraktár. Csodálod, hogy rászédültem a szádra? Nos… erősítő főzet. Mit segítsek?
- Például… begyújthatnál az üst alá… - hangja talán kicsit rekedtebb a szokásosnál. Draco teljesíti a kérést. Alkarja a lány hasához simul, ahogyan dolgozik. Elmosolyodik.
- Megint elég közel vagy ahhoz, hogy összeszédüljünk, és a hegyvidékemet benőjék a növényeid…
- Lehetséges, hogy a gyógynövények… a hegyvidéken nőnek. – Szembe fordulnak egymással. Újra birtokba veszik a másik ajkait…
Hamarosan két mezítelen test simul össze a konyha krémszín kövezetén. Minden mozdulatlan, néma. Csak egy apró lángot rángat a szél egy felforrósodó üres üst alatt…
*****
Draco úszik. Hermione szép lassan lemaradozik tőle, még felerősítve sem képes tartani a tempót. A férfi megáll, tapossa a vizet, míg társa utol nem éri.
- Gyerünk, kislány, ki kell bírnod. Alig egy órája lehetünk még csak a vízen! Erre még te is képes vagy! – cukkolja a lányt, ingerli, igyekszik új erőt önteni belé, elhitetni vele, hogy meg kell mutatnia, hogy igenis képes rá.
- Jövök már… csak nagyon gyorsan úszol…
- Megfagyunk, ha nem sietünk! Gyere! Én már látom a partok vonalát!
- Nem igaz… hazudsz… - Draco felvonja zúzmarás szemöldökét.
- Mindig bízz egy Malfoy szavában…
- Én bízok… de akkor is hazudsz…
- Nem hazudok. Nézd! – Átöleli a lány derekát, fenntartja a levegőn, és Hermione elengedi magát, megpihen az erős karok közt. Arra felé bámul, amerre Draco mutatott, és ha nagyon erősen nézi, már-már látni véli ő is a szárazföldet.
- Mennyi idő még?
- Az én tempómban húsz perc. A tiedben negyven.
- És ha együtt megyünk?
- Akkor ötven. De az semmi az eddigiekhez képest! Kibírod, mert erős vagy, ha már eddig eljutottál. Gyere! A partról már hoppanálhatunk.
Még mindig tartja őt, úgy úszik tovább. Hermione lefejti a férfi karját a derekáról, megszorítja elgémberedett ujjait. Kéz a kézben tempóznak tovább.
Valóban körülbelül ötven perc alatt érik el a partot. A sekély vízben, ahol már leér a lábuk, Hermione felsóhajt. Boldogan mosolyognak egymásra.
Kifekszenek a partra, süttetik magukat a meleg napsugarakkal. Sok-sok idő múlva Draco talpra kászálódik.
- Hová mész?
- Haza. Mar a só.
- És… velem mi lesz?
- Gondolom, boldog leszel, amiért nem kell többé elviselned engem, és te is hazamész.
- Nincs hová mennem. Harryvel és Ronnal laktam együtt…
- Akkor velem jössz. Eddig is elfértünk egy lakosztályban. És jól tudunk együtt dolgozni…
- De csak néhány nap… - A kezét nyújtja Hermionénak. A lány elfogadja, ő is felkászálódik. Mosolyog. Draco elgondolkozónak tűnik, de csak Hermione idegeivel játszik. Végezetül ő is elmosolyodik.
- Természetesen. Csak és kizárólag addig, míg gyógynövények nőnek a hegyvidéken… |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
