- Sosem értettem, hogy egy fiatal, okos lány, akinek van tető a feje felett, és van kaja előtte, miért akar öngyilkosságot elkövetni! – sóhajt fel Draco Malfoy drámaian.
- Nem öngyilkosság. Szökés.
- Szökés? Nem szökhetsz meg. Egy embernek sikerült egyedül, az Sirius Black volt, de azóta ő is halott. Tehát nem öngyilkossági kísérlet?
- Nem! – Hermione felkel a priccséről, és amint nyílik a cellaajtó, a folyosó vége felé indul. Levetkőzik, és várja az alázúduló vizet.
- VÍZ!
Összekapkodja a ruháit, magára veszi őket, homlokába húzza a csuklyáját.
Elindul kifelé. Draco Malfoy szánakozón, lemondóan néz utána.
Hermione eléri az első rácsot. Szíve a torkában dobog, hangja mégis határozottan cseng, ahogy megszólal.
- Hermione Granger. A790919.
- Mit akarsz? – sziszegi neki az egyik dementor szinte érthetetlenül.
- Auror vagyok. Csak egy foglyot figyeltem meg. Kint van dolgom.
- És ha nem eresztünk ki?
- A Minisztérium értesülni fog az engedetlenségetekről.
- Mehet – hörgi a csuklyás, és némi várakozás után kinyílik az első rács. Hermione levágtat a lépcsőn. A rettegett harmadik emeleten van. Az egyik fáklyához lép a jobb oldalon, a pálcájáért nyúlna, de csalódottan veszi tudomásul, hogy azt bizony elvették és kettétörték, mikor behozták az Azkabanba.
Maga felé húzza a fáklyát. Halk brummogó hang hallatszik, indulhat. A fáklyára pillant. Végig csak a szürke köveken szabad lépkednie a következő jelölt fáklyáig. Azt pedig csak meg kell érintenie, és várnia az újabb jelre, aztán tovább mehet, ezúttal a kék köveken lép, olyan csík van a fáklyán.
A folyosó bal oldalára húzódik, a következő jelölt fáklyát elfordítja, a fekete köveken halad tovább. Újra a jobb oldalra megy, meghúzza a szövétneket, a következőt megérinti, majd ismét a baloldalra megy, és elforgatja a világítóeszközt. Egyenletes tempóban halad, minden megérintett fáklya után vár egy kicsit. Körülbelül a harmadiknál ellibben előtte egy bárd. Elmosolyodik. Valószínűleg ez állt Draco útjába.
Túljut a folyosón. Már-már felszabadultan megy tovább. Csak néhány szemtelen dementor áll az útjába, senki más, de rajtuk is könnyen átjut egy-egy fenyegetéssel, amikben megemlíti a minisztériumot.
Feltárulnak a hatalmas kapuszárnyak, Hermionét elvakítja a nap fénye. A szél hajába borzol, szinte ráfagyasztja vizes ruháit, de őt nem zavarja.
Mélyen beszívja a tenger sós illatát, sütteti arcát a szinte erőtlen nappal. Kijutott.
Gyorsan kibújik a talárjából, egy sziklahasadékba rejti. A szigetről nem lehet hoppanálni, úsznia kell. A tengerbe veti magát. Bőrét égeti, ezernyi apró tűként szurkálja a jeges víz, de nem törődik vele. Úsznia kell, különben nem ért el semmit, mehet vissza. Hát úszik, fáradhatatlanul.
A szurkálódás lassan beissza magát a bőre alá, eléri a csontjait. Izmait csak egy-egy dagadt, fájó húscsomóként érzékeli, lábai egyre kevésbé akarnak engedelmeskedni neki, ujjai már-már kékes színben játszanak, fogai össze-összekoccannak, tüdeje elnehezül, nyelőcsövét marja az időről-időre lenyelt hideg, sós akármi, ami körülveszi.
Lassan feladja. Nem bír tovább úszni. Egyszerűen nem képes rá. Nem tudja megcsinálni. Egyszerűen abbahagyja… leereszkedik a tenger fenekére, bámulja kicsit a fölötte úszkáló halakat, aztán jön valami sokkal jobb, kevésbé hideg, kevésbé fájdalmas… Csak abba kell hagyni az őrült kapálózást… csak abba kellene hagynia… Csak abba kellene hagyni…
Még úszik. Nem adhatja fel ilyen könnyen. Nem adhatja fel… De ha olyan nehéz? Ha egyszerűen nem tud tovább úszni, ha az izmai nem engedelmeskednek neki többé, ha…
Kapálózik, felkavarja maga körül a cseppet sem nyugodt vizet. Süllyedni kezd. Szemeit csípi a só, tüdejét, koponyáját szorítja a ránehezedő víz súlya. A nap fénye egyre kevésbé ér el hozzá, aztán szép lassan teljesen elsötétül a világ…
Hermione Granger teste szép lassan süllyed a tengerfenék felé…

Draco Malfoy magányosan ücsörög a cellájában. Három napja már, hogy Granger elment, és semmi hír róla. Draco biztos volt benne, hogy már halott, vagy ha nem is az, akkor elfogták… Egyáltalán nem tűntek jónak a kilátásai.
Draco magányos volt. Zavarta a szél hangja, idegesítették a dementorok, egyedül volt. Gyűlölte a helyzetet most, hogy már végre volt valakije, aki nem gőzölt be napokon belül a dementoroktól.
- GY810811, Ginevra Weasley. Egy AK01-es szökevényt hoztam…
- Nincsenek szökevények! Az Azkabanból nem lehet megszökni!
- Neki mégis sikerült. Ha nem hiszi, kérdezze meg az aurorokat! – Ginny szomorkásan lép be az ajtón, maga előtt lebegteti a foglyot. Nagyon óvatos vele, vigyáz, nehogy valahová odaüsse az élettelennek tűnő testet. Felsiet a negyedik emeletre. A földre fekteti a foglyát, nélküle indul tovább. Malfoy cellájánál megáll.
Draco felpillant.
- Weasley?
- Malfoy?
- Ki lennék? Mit keresel itt Weasley? És mit akarsz tőlem?
- Információt. Valaki megszökött innen a napokban. Mit tudsz?
- Granger? Grangernek sikerült?
- Attól függ, hogy mi? Ha arra gondolsz, hogy majdnem megölte magát, akkor igen. Sikerült neki, majdnem belefulladt a tengerbe.
- Biztonságban van? Mit csináltatok vele?
- Kihalásztuk a vízből, mielőtt tartósította magát!
- Hol van?
- Itt. Vissza kellett hoznom. De nincsen jól.
- És? Hagyjátok meghalni?
- Nem. De az aurorok úgy döntöttek, hogy mivel csak és kizárólag te adhattad neki az ötletet, hogy megpróbáljon szökni, neked kell ápolnod, és felgyógyítanod.
- Nekem? Mégis hogyan?
- Úgy, hogy velem jössz. Korlátlanul biztosítunk neked vizet, és ételt, nyugodt körülményeket. Egy afféle lakosztályt kaptok. Addig, míg jobban nem lesz. Azután pedig vissza kell térnetek a celláitokba. – Ginevra kinyitja az ajtót, int Dracónak, hogy kövesse.
- És ha nem épül fel?
- Felépül.
- És ha mégsem?
- Akkor téged visszahoznunk ide, őt pedig hagyjuk meghalni. Három heted van.
- Weasley, ez ostobaság. Nem hagyhatjátok meghalni!
- Ha három hét alatt nem épül fel, akkor sosem fog. És bármennyire is jó barátnőm volt, a minisztériumiak szemében csak egy gyilkos, aki szökni próbált. – A folyosó végén kinyit egy ajtót. Maga előtt lebegteti Hermionét az ajtón túli lépcsőn fölfelé. Végül fellök egy csapóajtót, és fellépked a fennmaradó lépcsőfokokon.
Egy közepes méretű szobában találják magukat. A padlót végig krémszínű perzsaszőnyeg borítja, a csapóajtóval szemben egy hatalmas fehérbaldachinos franciaágy áll, a sarokban jobb kéz felé egy kisebb heverő. Található még itt egy ruhásszekrény – ez is halvány-drapp színekben játszik – és egy kis dohányzóasztal.
- Itt fogunk lakni három hétig? – kérdezi Draco. Ginny biccent.
- Nézz körbe! – A férfi benyit a szobából nyíló első ajtón. Egy fürdőszobába lép be. Ezt is a halvány színek jellemzik, ám az eddigiek után luxusnak tűnik a termetes kád, de még a mosdókagyló is.
Visszatér a szobába, megszemléli a harmadik helyiséget is, a konyhát. Újra a szobába megy. Ginny a dohányzóasztal mellett áll, egy pálcát ejt rá éppen.
- Az egy varázspálca, Weasley?
- Örülök, hogy ilyen jó a tárgyfelismerő-képességed. Nem a tietek, mert azokat kettétörték… mondjuk úgy, hogy egy kölcsönpálca arra az esetre, ha valami történne. Ne félj, még csak véletlenül sem tudtok ártani vele egymásnak…
- Legfeljebb megfojtom párnával, ha már… - vigyorodik el Draco.
- Igazán vicces vagy ma, Malfoy. – Ginevra a csapóajtóhoz lépett, és elindult lefelé a lépcsőn. Még mielőtt bezárta volna őket, Dracóra pillantott. – Három hét. Ne feledd! Három rövid hét.
Aztán magával húzta a csapóajtót. Draco felsóhajtott. Három magányos hét állt előtte… Hacsak nem tudja előbb magához téríteni Hermionét… Az őrült nőszemélyt, aki azt hitte, hogy megszökhet a varázslók rettegett börtönéből, az Azkabanból…