The End

Fehér szobában, az ágyon fekve,

Álmatag ifjú a plafonra meredve.

Elméje ködös, ezüst szeme fakó,

Halk szuszogása alig hallható.

Az ágytól egy-két tabletta a földön elhagyatva,

Mellettük egy doboz van a földre dobva.

Az már szinte üres, tartalma semmi,

Ezen a dolgon nem lehet nevetni.

Elbódult tudattal motyog a srác,

Nem lát tisztán semmit sem már.

„Szerettem, akartam” ezeket mondja,

De, hogy mi volt az ok, azt nem tudjuk soha.

Izzadni kezd, a feje is zúg,

Homályos minden, már semmit sem tud.

Próbál felállni, visszahanyatlik,

Aki egyszer elmegy, az örökké alszik.

Szeme még nyitva, most akar küzdeni,

Előbbi tettét a földbe döngölni.

Egy valamit akar: nem most aludni,

Hisz, aki most alszik, az nem fog ébredni.

A kegyetlen hajsza győztese az álom,

Kaszásként a fiú utolsó leheletét várom.

Lassan csukódik le mind a két ezüst szeme,

Másoknak talán intő példa lesz a tette.