Új élet

Csendes szobában az íróasztal fölött,

Egy lány ül görcsösen, szemébe könny szökött.

Tudata folyamatosan lejátszik egy képet,

Mint egy moziban, ahol a film még nem ért véget.

Ajtó mögött léptek, zajos kiáltások,

„Hidd el, csak féltelek téged kislányom.”

A meggyötört hang élesen hasít a gyenge tudatba,

A kislány lélegzése már most szapora.

Néhány dübörgés csattan a faajtón,

Azt jelezve, hogy nyissák ki az ajtót.

De a zár nem nyílik, minden a helyén marad,

Így feladta reményét az ajtó előtt álló alak.

A lányka hangosan zokogni kezdett,

Istent becsmérelte, s hogy ő mért született meg?

Utálta a világot és a gyűlölt életet,

A szeme a sírástól már teljesen vörös lett.

Szánalmas látvány volt a gyermeteg lányka,

Ajkait félelmében már véresre harapdálta.

Szeme már vörös volt, maszatos az arca,

Láthatták, hogy még nem érett a harcra.

Magában sikított, mindenkit gyalázott,

Elővette mobilját és egy számot tárcsázott.

A mobil túlsó végén egy fiatal srác hangja,

Ő érte lépett a lány mindenkivel harcba.

A lány üvöltött, s ahogy letelt az egy óra,

A srác motorral lépett ki az útra.

A lányhoz indult, dübörgő szavakkal,

Villámokat fakasztó mély hangsúllyal.

Teljes sebességgel csak az útra figyelve,

Egyetlen gondolattal: a lányt megszöktesse.

Nem telt el sok idő kirántja az ajtót,

Nem veszi figyelembe a sikoltozó asszonyt.

Csak egyenesen szerelme szobájába rohan,

Arra gondolva, hogy a lánykát elvigye onnan.

Beront a szobába, kivezetve a lányt,

Nem érdekli a szülők véleménye sem már.

Az apa rántaná vissza a lányát,

De a fiú játssza az erős védőbástyát.

 Nem engedi bántani a kislányt,

Ő kapja a pofont, s a hangot, hogy: „Megállj!”

A lány kirohan, felül a motorra,

Reménykedve néz a mögötte lévő fiúra.

Az csak szó nélkül gázt ad a motornak,

Csak suhannak a kislányt magához vonva.

A fiú elmegy egy távoli rokonhoz,

Arra kérve, adjon nekik otthont.

Az ismerős csak ránéz a maszatos lányra,

S betereli a fiatalokat az otthonába.

Telnek a napok, nem keresik őket,

Nagykorúak, így azt nem tehetik meg.

S lassan valahogy az évek is eltelnek,

Nem kértek, s nem is kérnek kegyelmet.

Egyiket sem izgatta a múlt gonosz perce,

Csupán a szerelem örök jelenje.