Sátáni csók

Észvesztő viharban csak úgy száguld a szél,

Az eső elmossa léted, már semmit sem érsz.

A villám eszedbe juttatja az elmélyült szitkokat,

Továbbroncsolja lelked ez a rideg, csípős hangulat.

Elnézed, amint mindent elfúj a szél,

A hangos sikolyokat, melyek azt mondják: „Segítség!”

Nem nagyon törődsz vele, csak nézel a semmibe,

Tudod kinek a hibája, így küzdeni sincs értelme.

Egy éles kacaj társul a kiáltások mellé,

Ettől megrettensz, ez a hang a sátáné.

Fel is tűnik vörösre festett szárnyakkal,

A helyes arcra nézel, tömör utálattal.

Arcán már látható átkozott vigyora,

Szemében ég a tűz, nem is figyelsz másra.

Behálózott ez a démon már a kezdetektől fogva,

De neki nincs szüksége egy gyenge halandóra.

Egy szemvillanás alatt előtted terem,

Beszélnél, de csókjával csendre int lelkesen.

Majd válaszol, a ki nem mondott szókra:

„Én leszek a veszted” majd tovább áll, és ott hagy.

A vihar után elmerülsz a felmerülő tekintetben,

Arra gondolsz, gyűlölöd, hisz pont ő az, ki megvet.

De sajnos igaz, mert hiába van még időd,

A te végzeted a sátán csókjával kezdődött.