Egy kerti kisházban emlékezek vissza,

Mind arra mit adtál, emlékszel még anya?

Mikor még gyermekként két karodba zártál,

Óvón figyeltél, mindig vigyáztál rám.

Éjjel mikor sírtam soha nem hazudtál,

Megmondtad nekem: Kicsim élni néha fáj.

Sokszor támogattál, utamon kísértél,

Az ágas-bogas úton velem lépkedtél.

Tanítottál szeretni, megbocsátást tanulta,

-         Állj ki magadért! – Sokszor hallgathattam.

Megtanultam figyelni, illemre neveltél,

Nem tudtam, miért kell több ennél?

Felelősség tudat, bizalom, már tudom,

Most egyedül lépkedek az ágas-bogas úton.

Nem hallom szavad, vajon jó cselekszem anya?

Jól terelem életet a fény felé haladva?

Sétálok a házban, egy szobában megállok,

Egy csendesen szuszogó álmos tündért látok.

Édesen aludva pihen az ágyon,

Fehér kisangyal, anya ugye látod?

Szemembe könnyek szöknek, emlékszel még anya?

Mikor azt ígértem nem feledlek soha?

Betartom a szavam, továbbtanítom,

Azt, amit te nekem egykoron.

Megtanítom mindenre ezt az alvó tündért

Kit te fentről nézel, a lányom is olyan, mint én.

Naiv és gyermeteg, egy igazi élő csoda,

Köszönöm… Emlékszel még anya?