Üres sikátor, az eső csepereg,

Hidd el, hiányzol, nem élek nélküled.

Lenyugszik a nap, az eső nem áll el.

Gondolataim rólad, csak nem terelődnek el.

Rád várok, bár nem jössz el,

Karod többé nem ölel.

Nem ízlelhetem már csókodat,

Miért hagytál itt? Azt hittem velem vagy!

Halk dallamot suttog a szél,

Az áll benne: Többet ne remélj!

Tényleg így van? Naiv vagyok?

Már benned sem bízhatok.

Tűnnek a lábnyomok, az eső velem van,

Nem úgy, mint te, ki hagytál magamra!

Könnyezem tőled, nagyon sokat sírok,

Azt hiszem, lassan ha ez így megy, meghalok.

Mellettem, ott van egy kiélezett penge,

Talán magamat kéne megölnöm vele?

Akkor talán minden jobb lenne?

Nem. Nem érsz ennyit. El leszel feledve.

Gyáva vagyok. Mert nem merem megtenni,

Talán még reménykedek, hogy csókkal fogsz fogadni.

Hogy eljössz értem ebben a hideg ködben,

S rám találsz a sötétség bűvöletében.

Lassan elalszok, hisz nagyon hideg van,

-         Te bolond lány! Veled meg mi van?

Elmenni azért, mert valaki azt mondja, nem lehet,

Bolond egy lány vagy te, hidd el, szeretlek!

Mámorító zene, de nem bírok felkelni,

Szíved dobbanása is kezd lesüllyedni.

Szólongatsz hiába, nevemet ordítod,

De már nem vagyok e rideg létsíkon.

Szellő suttogja, el vagyok veszve,

Bolondságom miatt a föld alá temetve.

Csak is azért, mert szívem oly gyenge,

Hogy hittem annak, minek nem lehetne.

Neked orvul arcodba vágja a szél:

Mit teszel Rómeó? Szerelmed nem él!

De te nem felelsz neki, számodra ez a vég,

Hajnalban két holtestet találtak: egy tizenéves fiú s lányét.