James csodálkozva nézett rájuk.
- Ti... ismeritek egymást? - Lucy a ijedten lépett egyet hátra, majd segélykérősen Siriusra nézett, de Remus nyugodtan bólintott.
- Igen, csak én nem Lucy Harrisnek, hanem Lucy Dogsonnak ismertem. Most melyik az igazi neved?
- Harris... - suttogta a lány, majd megkönnyebbülten felsóhajtott. - Akkoriban nem volt módom a valódi nevem elmondani.
- Nem baj. Sose hittem, hogy újra látlak...
- Én se...
- Remek... De most, Remus meséld el, mi volt veled fél évig! - mondta Sirius. - Tudod mennyit aggódtunk érted? - kérdezte.
- Ne haragudjatok, de még ezt nem mondhatom el... De Lucy, te mit keres el itt?
- Ő vigyáz Harryre – mondta James. - Tényleg, minden rendben?
- Persze – válaszolt a lány, majd elmosolyodott. - Hiszen, ő egy angyalka!
- Megnézhetem? - kérdezte Remus. A lány bólintott, majd intett. Míg ők eltűntek, James és Sirius kettesben maradtak.
- Gondolkoztál azon, amit mondtam? - kérdezte Sirius és leült a kanapéra.
- Nem tudom – válaszolt James, majd ő is leült. - Igazad lehet, de akkor is...
- Nem lehet, hanem igazam van! - válaszolt a másik. - És ez most nem egoizmus volt. Bízz már bennem!
- Rendben, de akkor is... Értsd már meg, még csak három hónapja volt – mondta.
- De te is értsd meg, hogy Lucy nem marad, csak három hetet!
- De miért fontos neked, hogy pont Lucy...
- Áh! Mert olyan, mint Lily! Hozzád való! Imádja Harryt, fordítva is igaz! Jó ember, és az ilyesmi már ritka! Kérlek! Értsd már meg!
- De te is értsd meg, hogy nem olyan könnyű ez! Én szerettem Lilyt...
- Én ne tudnám? - horkant fel Sirus. - De a fiadnak az a jobb, ha van anyja... még, ha nem is az igazi. Harrynek jobb, ha teljes családban nő fel!
- Ez is igaz... - suttogta a másik, majd felnézett Siriusra. - De, akkor is...
- Még van három heted átgondolni, de én a helyedben nem engedném el...
- Nagyon aranyos – szólt Remus, mikor kezébe vette Harryt, aki abban a pillanatban elkezdett sírni. Lucy visszavette.
- Nagyon nehezen fogad el új embereket – mondta.
- A szemed örökölte...
- Tehát Sirius elmondta – sóhajtott fel. - Mindent? - A férfi bólintott.
- Először őrültnek hittem, de aztán, megjelent az az Elsward...
- Oh... persze. A fogadás értelmében James nem tudhatja meg. De nem tiltotta meg, hogy segítsetek. Szerinte amúgy se fog megszeretni... Szerintem se. Túl friss még a halálom.
- Küzdj és bízva bízzál... - mosolygott rá a férfi. - Szerintem, Sirius majd tesz róla. James hallgat rá, és tud ő meggyőző lenni, ha akar.
- Tudom, sokat köszönhetek neki. Nem is gondoltam, hogy ennyire szükségem lesz valakire, akivel őszintén beszélhetek.
- Most már itt vagyok én is.
- Meg Harry is, Sirius szerint felismert. James is azt mondta, hogy senkit nem fogadott el azonnal, de velem nem volt baja, már az első találkozásnál sem.
- Megértem. Azt mondják, az ilyen kisgyermekeket nem lehet becsapni.
- Elmondod hol voltál? Tényleg nagyon aggódtunk miattad.
- Dumbledore megkért, hogy kicsit vegyüljek el a sajátjaim között. Sok mindent megtudtam, mint például Voldemort tárgyal a vérfarkasokkal, hogy csatlakozzanak, ami nem túl jó hír. Jelentenem kell a Főnix rendjének.
- Jamest és Siriust mikor veszik fel?
- Úgy volt, hogy miután Harry megszületik, csak gondolom, a halálod után... mégsem akarták őket ezzel terhelni.
- Csodálom, hogy miért utána, mikor a rendben veszélyesebb lett volna.
- Vagy épp nem... James és Sirius jó aurorok, azt is tudom, hogy Voldemort tudja ezt. Akkor pedig Dumbledore mellett biztonságosabb lett volna – magyarázta. - Erről jut eszembe, a rendből neked senki nem mondta, hogy hol vagyok?
- Gondolod, hogy egy ha hónapos kismamát ezzel aggasztanának? Semmilyen hírt nem kaptam, mióta eltűntél, a rendtől.
- Ez érdekes. Minden esetre, beszélnem kell Dumbledore-ral. Asszem küldök egy baglyot, és idehívom.
- Azért neki ne mondjátok meg, ki vagyok. Másnak se. Elég, ha ti ketten tudjátok, rendben?
- Persze. Na megyek, keresek papírt és tintát.

Még aznap délután Jamest és Siriust bevették a Főnix rendjébe, így ők is megtudhatták, hova tűnt el Remus, és azt is, hogy Lily szintén tagja volt. A napok teltek, és a három férfi egyre ritkábban került haza, volt, hogy egy napig Lucy nem látta őket.
- Remek! Immár csak két hetem van hátra, és a rend teszi tönkre a dolgokat – dühöngött. Sirius kilépett a szobájából, kezében egy csomaggal. - Sirius, hova mész?
- Mégsem maradhatok – válaszolt. - El kell mennem, nem is tudom, mikor jöhetek vissza. Figyelj, én beszéltem Jamesszel, de most már magadra maradsz.
- James is elmegy?
- Nem. Dumbledore nem tenné őt veszélyes küldetésbe, Harry miatt. Lily... a kedvemért, tegyél meg mindent, hogy megnyerd. Amikor visszatértek, egy hónap múlva, ha visszatérek, szeretnélek még itt találni...
- Jaj, Sirius! - Átölelte a férfit. - Köszönöm, és vigyázz magadra! - Letörölte a könnyeket a szeméből. - Ígérem, mindent megteszek...
- Viszlát, Lily... - Azzal eltűnt a bejárati ajtó mögött.
James csak később jött haza. Mivel Lucy nem volt sem a konyhába, sem a nappaliba, felment Harry szobájába, de az is üres volt. A következő útja a lány szobájához vezetett, de az is üres volt.
- El vitte volna Harryt sétálni? - Ekkor halk kacagás hangzott fel a hálóból. Óvatosan benyitott és elmosolyodott. A lány az ágyon feküdt, Harryvel szemben, aki a hasán feküdt, és kacagott.
- Tudod, soha nem hagynálak el... Soha... - suttogta, majd egy puszit adott a kicsi pisze orrára. - De nem tudom mit hoz a jövő...
- Hozza a legjobbakat – mondta James. Lucy gyorsan felült.
- Nem akartam ide... de...
- Semmi baj – mosolygott a férfi. - Le kellene fektetni Harryt. - Lucy bólintott, majd felvette a kicsit és átvitte a helyre. James az ajtófélfának dőlve nézte, ahogy a lány a hátára fekteti, betakarja, majd elindítja az a halk dallamot játszó, forgó játékot, ami a kisfiú felett volt, s aminek hangjára Harry el szokott aludni.
- Aludj el kicsim. - A kisfiú elmosolyodott, Lucy pedig felállt és lekapcsolta a villant. - Jó éjt! - mondta Jamesnek, majd elindult a szobája felé.
- Lucy... - suttogta a férfi, és utána nézett, majd felsóhajtott és ment ő is lefeküdni.
Este Harry felsírt. Ami újdonság volt, hiszen az utóbbi időben ilyet nem tett. Lucy felkelt, majd összehúzta magán a köpenyét, majd átment Harry szobájába. De mire beért, az elhallgatott. A lány elmosolyodott. James volt bent a szobában, és a fiát nyugtatta.
Lucy ásított egyet, de nem akart még visszafeküdni. Olyan jól esett neki a kép Lilyként, hiszen sose láthatott még hasonlót. Miután James kezében Harry elaludt, a férfi visszatette a kisfiút az ágyba, majd megfordult. Ekkor találkozott a tekintete Lucyével.
- Valami baj van?
- Semmi... - válaszolt mosolyogva a lány. Nézték egymást, folyamatosan nézték egymás tekintetét, majd James jó éjt kívánt és elment lefeküdni. Lucy nézett egy ideig utána, majd elmosolyodott. - Haladunk...
A másnap szokásosan telt el. James dolgozni ment, Lucy pedig Harryvel és a háztartással törődött. Főzött vacsorát, feltakarított és élvezte, hogy a fia közelében lehet. Aztán eljött az este. Vacsora után Lucy lefektette Harryt. Addig James odalent olvasott. Épp letette a könyvet, és elindult felfele, amikor Lucy szó szerint a karjaiba esett.
- Hé...
- Bocs... - mondta a lány, nyelve egyet. - Megbotlottam.
- Semmi baj – mosolygott rá James, majd elkomolyodott. Lehajolt, majd megcsókolta a lányt. Csak egy gyengéd csók volt, semmi komoly, de egy lavinát indított el. Lily visszacsókolt, aminek a következménye egy jó tízperci csókolózás lett. - Ez nem fair Lilyvel szemben – mondta aztán.
- Hidd el, biztosra veszem, hogy nem neheztel rád! - mondta Lucy.
- Gondolod?
- Tudom! - válaszolt határozottan. James megcsóválta a fejét, majd otthagyta. Lucy nézett utána, majd felsóhajtott. - Ezért viszont annál inkább! - Felsóhajtva felment a szobájába, majd leült az ágyára, amikor a férfi benyitott.
- Biztosra tudod? - Lucy elmosolyodott.
- Száz százalékra...