A Szent Mungo egyik folyosóján volt egy pad, melyen most két férfi ült. Az egyik szemüveges volt, és barna tekintete az egyik ajtót pásztázta. A másik csak hanyagul nekidőlt a pad háttámlájának, és a plafont nézte. Vártak. Feszült figyelemmel kísérték végig az óra járását, mikor végre az ajtó mögül gyereksírás hangzott fel. A szemüveges felsóhajtott, még a másik szimplán elmosolyodott, mikor egy gyógyító lépett ki az ajtón. Arca nem sugárzott az örömtől, mint máskor.
- Mr Potter? - nézett rá a két férfira. A szemüveges felállt és bólintott. - Fia született. - A férfi elmosolyodott, de egyből el is komorodott, ahogy a gyógyítóra nézett.
- Valami baj van?
- A kisfiú szép és egészséges, de...
- De? - állt fel most már a másik férfi is a padról komoly arccal.
- A szülés közben komplikáció lépett fel... és...
- Lily? - Az orvos lehajtotta a fejét.
- Sajnálom, csak a kisbabát tudtuk megmenteni. Részvétem. – Azzal megfordult, és visszament a szobába.
- James – suttogta a másik férfi, majd megfogta a barátja karját. - Gyere ülj le!
- Nem... Sirius, te...
- Gyere! - Sirius odahúzta a padhoz majd leültette. James a tenyerébe temette az arcát. Fájdalom járta át, meghalt az, akit annyira szeretett. Lily... Halott, nincs tovább.

A szoba már üres majdnem volt, csak az ágyon feküdt egy vörös hajú nő, nyugodt arccal, csukott szemmel, és mellette állt James, aki őt nézte. Most csak ők voltak bent.
- Hogy tehetted ezt velem? - kérdezte suttogva, majd letérdelt az ágy mellé, és megragadta a halott nő kezét.
- Hogy hagyhattál most el? Mit fogok én nélküled csinálni? Lily! - Homlokát a nő kezéhez nyomta, és hagyta, hagy folyjanak a könnyei. Most folyhattak, úgyse látta senki.

Miért kellett meghalnom? Hol vagyok? Ez lenne a mennyország? Vagy a pokol?
- Hol vagyok?!
- A mennyben.
- Miért kellett meghalnom, miért nem láthattam a fiam?
- Ez volt a sorsod.
- Legalább láthattam volna őt.
- Nem lehetett. Ez volt a sorsod. Most aludj! Ne kelj fel!
- De...
- Aludj...

Lily egy fehér helyen ébredt fel. Körötte mindent fény és fehérség töltött be. Lassan felállt, és magára nézett. Egy szintén fehér, hosszú, selyemruha volt rajta. Kezein egy arany karkötő, mely apró pillangók láncolatából állt. Feje felett egy glória volt, és a hátán...
- Szárnyak? - hökkent meg.
- Mint minden angyalnak – szült egy hang. Lily megfordult. Előtte egy borostás, szélte nagyobb, mint a hossza, férfi állt. Fehér ruha volt rajta és neki is volt glóriája és szárnya.
- Ki vagy te? - kérdezte a nő.
- Most a tanítód, amúgy egy főrangú angyal. - Végigmérte a nőt, majd hümmögött. - Nem csoda, hogy ennyire megsirat. Ilyen kinézettel...
- Mi van? - kérdezte Lily meghökkenve.
- A férjed...
- James? Mi van vele? - kérdezte a nő értetlenül.
- Nem csodálom, hogy megsirat, ha ilyen jól nézel ki. - A nő megrázta a fejét, és megpróbálta felfogni, hogy miről beszél a férfi.
- Azt hiszi, James... hogy James csak a kinézetem miatt.... ostobaság! Szép kis angyal, vagy mi, maga!
- Hm... én már nem hiszek az emberekben... az élőkben. Az én időmben még...
- James nem a kinézetemért szeret...ett – könnyezett a nő, majd letörölte a könnyeket. - Hanem, aki vagyok!
- Hülyeség – morogta a férfi. - Bizonyíts be!
- Hogyan? - szeppent meg a lány, és könnytől csillogó szemmel lépett egyet felé. Valahogy mindennél fontosabbnak érezte, hogy bebizonyítsa, hogy James nem a kinézetéért szerette őt.
- Fogadjunk...
- Az angyalok fogadhatnak?
- Megoldom... tehát. Fogadjuk, ha te nyersz, visszatérhetsz a földre, mint élő, mint Lily Potter, ha vesztesz...
- Igen? Ha vesztek?
- Ha vesztesz.... hm... akkor két évig maradsz mellettem segítőnek, nem egyig, mint kellene.
- De mit kell tennem? - kérdezte a nő.
- Kicsit átalakítalak, és visszaküldelek a földre, mint angyal. Egy hónapot kapsz, hogy a férjed beléd szeressen!
- De hát gyászol! Most haltam meg!
- Az már két hónapja volt – sóhajtott az angyal, majd kezet nyújtott. - Elfogadod, Lily? Amúgy a nevem Elsward. - Lily nézte egy ideig a kezét, majd belecsapott. Nincs mit vesztenie, kapott egy lehetőséget, hogy visszatérjen a fiához.
- Állom...