A következő héten Sirius nagyon elzárkózottan viselkedett, egészen csütörtökig, amikor is kihívta a megszeppent, és rettegő Lydiát egy sétára. James és Lily aggódva néztek utánuk, hiszen mind a ketten tudták, hogy Sirius mennyire beleszeretett Lydiába, és, az, hogy hanyagolta őt, nem vall rá. Hosszasan sétálgattak egymás mellett némán. Bejárták a parkot anélkül, hogy egyikük szólt volna a másikhoz, és épp a Roxfort következett volna, mikor a lány megelégelte a hallgatást. Megfogta Sirius kezét, és a harmadik emelet egyik folyosóján maga felé fordította.
- Valami baj van?
- Lydia... - Sirius ránézett a lányra, és elakadt a hangja. Rájött, hogy nem tudja neki elmondani. Sem azt, hogy mit kell tennie, sem azt, hogy szakítaniuk kell... Hiszen Lydia olyan törékeny, még belehalna. - Nincs semmi baj, csak kicsit... - Leült a lépcsőre, és a tenyerébe temette az arcát. A lány nézte őt pár percig, majd leült mellé.
- Mondd el!
- Én... nekünk... mi... - Nem tudja kimondani, nem tud ártani neki. - Szakítanunk kell... - nyögte ki végül.
- Sirius... Én bármit megteszek, csak ne hagyj el! - szólt sírós hangon, mikor felfogta a fiú mondatát. - Én tényleg bármit... - Sirius nem nézett rá, csak a földet nézte, míg nem egy gyengéd női kéz végig nem simított az arcán. Aztán érezte az édes, semmihez nem hasonlítható csókot az ajkain. Magához húzta a lányt, és a karjaiba zárta. Szorosan magához ölelte, és visszacsókolta. Aztán, amikor vége lett a mannának, a lány a fiú szemeibe nézett.
- Miért? Hiszen szeretsz.
- Muszáj. Én se akarom, de nincs más utam – válaszolt nagyon halkan. - Próbálj elfelejteni, Lydia. Én sose felejtelek el, de neked muszáj lesz.
- Hmm – nézett rá a lány, és kitörölte a könnyeket a szeméből. - Kétlem, hogy menne. - Furcsa mosoly futott végig az arcán. - Istenem, hát nem érted, mióta megláttalak...
- Tudom – válaszolt a másik halkan, és megsimogatta a lány arcát. - Szeretlek.
- Én is szeretlek, annyira szeretlek! - Néztek pár percig egymás szemébe, s a romantikus pillanatot egy levél zavarta meg, ami Lydia ölébe pottyant. A lány felemelkedett, és megnézte a levelet. Mire újra maga mellé tekintett, Sirius már nem volt ott.

Narcissa maga elé meredt kábán, a levélben, amit küldtek az áll, hogy az eskütétel pénteken lesz. Péntek este, ha nem is megy hozzá Lucius Malfoyhoz, de tennie kell egy megszeghetetlen esküt, hogy megteszi, ha az lehetségessé válik. Pénteken... Holnap... Eljegyzik...
- Szakított velem – hangzott fel egy megtört hang. A lány felnézett, s mikor meglátta Lydiát, ijedten felugrott, és a sápadt lány után kapott. - Pedig szeret. Mondta, hogy szeret...
- De... miért?
- Nem tudom, de nem is érdekes, ha nem tette volna meg, holnap nekem kellett volna. - Azzal átnyújtotta a levelet a lánynak.
- Szombaton eljegyzésre mész? - hűlt el a lány. - Apám hozzá akar adni egy aranyvérűhöz. - Cissy leültette a lány az ágyára, és átölelte.
- Bár téged is meg tudnálak menteni, mint Siriust.
- Bár... - Folytak a lány könnyei. - A szívem örökké az övé lesz...
- Szerintem, ő is így gondolkodik – válaszolt a barátnője, és megsimogatta az arcát. - Biztos minden rendben lesz.
- Ma este még akarok Siriusszal beszélni, segítesz?
- Mit akarsz tőle?
- Ha eljegyeznek, ki leszek szolgáltatva egy vadidegen embernek. Mióta Siriusszal vagyok, azóta akarom, hogy vele legyen az első... ezt nem adom fel. Ha szeret, nem esik majd nehezemre elcsábítani.
- Lydia...
- Akarom! - válaszolt a másik. - Segítesz?
- Ha így akarod!

Sirius a hálóban kuporgott az ágyán. Sose gondolta volna, hogy egyszer egy szakítás így meg tudja viselni. Pedig... most ő is bármit megtett volna a lányért, de kötelessége Cissyt megóvni, hiszen megígérte neki... Megesküdött rá, hogy megvédi őt.
Ha elvenné feleségül, talán megtenné, hiszen a Hallows család javítana a Black család hírén, apjának nem lehetne panasza... és ki tudja, kivel fog szombaton találkozni...
- Sirius. – A fiú felnézett. Az ajtóban James állt, és aggódva nézte a barátját. Az utóbbi időben nem tudtak semmit beszélni, és a fiút már nagyon aggasztotta ez az egész.
- Á, mindjárt megyek, csak... - Megakadt a hangja. Csak? Csak mi?
James beljebb lépett, majd leült a fiú mellé az ágyra.
- Nem akarsz beszélgetni?
- Nem – hangzott a válasz, túl gyorsan. - Nekem olyan családom van, hogy bizonyos problémákat fel kell vállalnom.
- Minthogy elveszel valakit, akit sose láttál. Én ezt megértem...
- Nem kell, hogy sajnálj! - mordult fel a fiú. James felállt, majd elindult kifelé. Csak az ajtóban fordult vissza.
- Hülye vagy! - mondta, mire Sirius felnézett rá. - Nem sajnálni akarlak, hanem segíteni, de jól van. Taszíts el magadtól mindenkit, és szenvedj magadban. Attól sokkal jobb lesz, nem? - kérdezte gúnyosan, majd kiment, és becsukta maga mögött az ajtót. A fiú szeméből kicsordult egy könnycsepp, majd a párnájára dőlt. Amit James mondott, az most még fájdalmasabb volt, mint egyébként lett volna. Nem értette, hogy nem értheti meg ezt olyas valaki, mint Ő, akivel mindig megértették egymást.
James viszont azon gondolkozott, hogy Sirius miért nem érti meg, hogy egyedül nehezebben fogja elviselni, ami rá vár...

- Narcissa szeretné, ha lemennél – nyitott be valaki órákkal később a hálóba. A fiú kinyitotta a szemét, és felült. Elaludt nagy kesergésében, és észre sem vette, hogy eltelt az idő.
- Tessék? - nézett fel kábán Jamesre.
- Cissy kint van, és szeretné, ha lemennél hozzá, mert beszélni akar veled.
- Ja... jó – felült, nyújtózkodott, majd megvakarta a fejét, és lassan felállt. Az arcán még mindig keserűség látszott, és fájdalom, de sokkal nyugodtabb volt, mint pár órája. Elindult kifelé, de az ajtóban még visszafordult. - Ha visszajöttem, beszélhetünk?
- Persze – válaszolt a másik, mire Tapmancs eltűnt az ajtóban.
A Kövér Dáma előtt két lány állt. Lydia a falhoz ült, Cissy pedig szemben állt a portréval, hogy őt lássa meg előbb a fiú, és ne menjen vissza. Sirius kábán lépett ki, és nézett az unokahúgára.
- Igen?
- Megviseltnek tűnsz.
- Úgy is érzem magam – bólintott a fiú. - Mi újság?
- Lydia szeretne veled még... utoljára beszélni – mutatott a lányra. Sirius felé nézett, majd bólintott, és a kezét nyújtotta a lány felé. Cissy halványan elmosolyodott, és utat engedett nekik. Elindultak egy sétára a Roxfortban.
Sirius nem nézett rá, de azért megfogta a kezét. Érezni akarta, hogy a lány még mellett van, hogy még mellette áll, és nem fog eltűnni. Ma este nem.
Lydia halványan elmosolyodott, mikor érezte a fiú kezét az övén, és meg is nyugodott, hiszen Sirius se akart tőle elszakadni. Vele akart maradni. És ez jó érzéssel töltötte el.
Sirius is elmosolyodott kissé, és úgy nézett le rá.
- Ez az utolsó esténk, vagyis... még holnap... de, addig... - szólt Lydia, de a barátja elcsendesítette, és megcsókolta. Igen, igaza van, ki kell élvezniük az utolsó percig.
- Mit akarsz csinálni?
- Nekem konkrét elképzeléseim vannak az éjszakával kapcsolatban - válaszolt a lány, mire Sirius megtorpant.
- Lydia!
- Nem Sirius, nem akarom, hogy ellenkezz. Mármint... nem kényszeríthetlek, de mielőtt elválunk, szeretnék... én... azt akarom, hogy te legyél az első!
- Miért?
- Mert nem tudom, mi lesz velem. Ki lesz mellettem, és szeretném, ha az első jó lenne, és olyas valakivel, akit szeretek. - Sirius megragadta a lány kezét.
- Hogy érted, hogy nem tudod, ki lesz melletted?
- Apám megegyezett egy ismeretlen apjával. Kényszerházasságban fogok élni.
- Lydia... - simította végig a lány arcát Sirius. - Nem mondod komolyan.
- De... A levélt, amit az előbb kaptam, erről tájékoztatott. Mi lesz velem?
- Nem lehet rosszabb, mint Cissynek... de...
- De? - nézett rá a lány, mire a fiú csak megrázta a fejét.
- Semmi. Szóval, biztos ezt akarod? - nézett rá aggódva. Lydia bólintott, és hozzábújt a fiúhoz.
- Nem voltam még biztos ennyire semmiben. Akarom, Sirius. Téged akarlak azért, mert elvesztelek. Szeretném túlélni, majd valahogy elfelejteni a fájdalmat.
- Ennek nem ez a legjobb módja!
- Nem szeretnék úgy visszaemlékezni a dologra, hogy a gyávaságom miatt nem történt meg!
- Én meg nem akarok visszaemlékezni arra, hogy elsiettük, vagy ilyesmi. Ezt... csak akkor, amikor tényleg késznek érzed rá magad...
- Ave-vel is vártatok?
- Igen – válaszolt a fiú, felnézve a Roxfort folyosójának a falára. - Vele is vártunk, még úgy nem érezte, hogy felkészült rá.
- Szerinted én nem készültem fel? - állt meg a lány Sirius előtt, és a szemébe nézett. A fiú lenézett rá, megsimogatta az arcát, és elmosolyodott.
- Ezt csak te érezheted – mondta neki, és megcsókolta. - Csak te tudhatod.
- Úgy érzem, kész vagyok! - mondta határozottan. Sirius bólintott, majd tovább indult a folyosón. Lydia belekarolt, és követte őt. Felmentek a hetedik emeletre, a Szükség szobájához, és beléptek rajta. Egy gyönyörű hangulatos háló volt. Sirius leült az ágyra, mellé pedig Lydia és pár percig csak némán meredtek a szoba falára.
- Ha azt mondod ne, akkor megállok – szólt halkan a fiú. Lydia bólintott, majd elmosolyodott.
- Szólhatna valami zene! - Mintha minden kívánság valóra válna, halk dallam csendült fel a szoba egyik sarkában. Sirius felállt, felsegítette a lányt, és egymás karjaiban elkezdtek táncolni.
Az éjszaka számukra boldogságot és szerelmet hozott, nem úgy, mint egy szőke lánynak, aki rémálmok miatt hánykódott az ágyán...

Cissy az éjszaka közepén riadt fel, és úgy rohant ki a Hollóhát körletéből, mintha üldözték volna. Nem tudta, mi van vele. Összeszorult a gyomra, és sírógörcs lett rajta úrrá. A könnye folyamatosan folyt, még akkor is, amikor leroskadt a fal tövébe, nézte az ablakon a csillagokat.
- Mi baj, kedvesem? - A búgó hang Lucius Malfoytól jött, aki leült mellé a fal tövébe, és megfogta a lány kezét. - Miért sírsz?
- Boldog leszek? - kérdezte a lány. - Megismerem valaha, milyen szerelmesnek lenni? - A másik ránézett, majd óvatosan letörölte a könnyeket a lány arcáról.
- Csak arról tudlak biztosítani, hogy megismered, milyen, ha szeretnek, ha szerelmesek beléd. És arról, hogy mindent megteszek, hogy boldog légy. Hogy az leszel-e, vagy nyitott leszel-e arra, hogy szerelmes légy belém, az rajtad múlik.
- Értem.
- Sose foglak bántani, és mindent megkapsz tőlem, ha mellettem vagy.
- Csak épp azt a szabadságot nem, hogy eldöntsem, ki legyen a férjem.
- Az áldozatok minden boldogsághoz hozzátartoznak – válaszolt Lucius megrántva a vállát, és óvatosan a karjaiba zárta a szomorú lányt.
- És, ha mégsem leszek boldog? Akkor számomra csak kényszer lesz... Akkor te se fogsz szeretni, mert...
- Ne gondolj erre. Ha úgy tűnik, nem megy... hát egye fene, elengedlek, de anélkül nem, hogy ne próbálnám meg, hogy ne próbálnánk ki. Szóval holnap eljegyezlek vagy így, vagy úgy. A szombatot és a vasárnapot a családom körében töltjük, és...
- Sirius megmenekül.
- Igen... Sirius megmenekül...