Sirius Black a szobájában ült az ágya tetején, és a kezében lévő leveleket nézte. Az egyik a legjobb barátjától, Jamestől jött, egy másik Remustól, de volt ott levél Alphard bácsitól, Peter Pettigrewtól és Lilytől is egy. Csak azt nem tudta melyikkel kezdje. Pontosan tudta, mindenkinek jól telik a nyara, kivéve neki. Mióta hazatért a Roxfortból, alig egy napja, megint pokol az élete. Eltelt négy év, kissé felnőtt, kissé megkomolyodott, és jobban nyomasztotta a magány, mint bármikor. Pedig tudta, a barátai sosem hagynák el.
Az eltelt négy év nem sok újat hozott neki. Kitűnőek lettek az RBF vizsgái ötödévben, volt egy-két barátnője, kviddicsezett, ráadásul James csapatkapitány lett, és úgy megszerette a posztját, hogy már azért akadt ki, ha valaki rá pályázott.
Lily szintén kitűnő RBF vizsgákkal végzett, ahogy a fiúk. Ötödévben összeveszett Pitonnal, s habár kibékültek, a lány számára már nem jelentett sokat a kapcsolat. Túlságosan csalódott benne. Meglátta, hogy Jameséknek igazuk volt, időnként túl elfogult volt vele szemben, ez viszont nem jelentette azt, hogy a Tekergők mellett állt, csak jobban szeretett már velük lógni. Bár időnként zavarta James szakadatlan udvarlása, mely ötödévben indult, mégis imponált neki, bár senkinek nem vallotta be, szíve mélyén örült a sikerének, és sosem adott olyan választ a fiúnak, hogy elmenjen a kedve az udvarlástól, kivéve... na persze, akkor, amikor csalódott Pitonban... de utána bocsánatot kért a fiútól a sértésekért, és kifejezte, persze szolidan, hogy akkor sem ért egyet azzal a bánásmóddal, amin Pitonon alkalmaznak. James erre megrántotta a vállát, és azt mondta, majd visszafogják magukat.
Megtették. Nem hagyták ugyan békén Pitont, de csak akkor szekálták, ha ő is szekálta őket. Kölcsön kenyér visszajár alapon. Ez azért is jó volt James számára, mert így Lily is inkább mellette állt ki, mondván, hogy védekezni szabad.
De ahogy telt az idő, Sirius és James is inkább másfajta szórakozást kerestek. Például a Black fiú sikeresen elcsábította Lily barátnőjét, az anno Tekergő utáló Ave-t. Hatodik elején kezdtek el járni, és az iskola végén szakítottak, csendben, nyugodtan és barátok maradtak.
James pedig egészen mással volt elfoglalva. Ő is csábított, csak ő több akadályba ütközött Lilynél.

Emellett itt voltak az itthoni dolgok. Mikor hazaért a szobájában egy négyéves kisfiú és egy kislány fogadta, akiket persze ismert, hiszen az unokatestvérei voltak, Lyra és Rigel; ellenben az Sirius számára is új volt, hogy a két kisgyerek miért költözött ide, és miért pont az ő szobájába. Most kénytelen volt megosztani velük lakhelyét.
Lyra szürke szemű, szőke, értelmes kislány volt, az ikertestvére pedig fekete hajú, szintén szürke szemű, és ugyancsak értelmes. Mind a ketten nagyon szerették Siriust, a példaképüknek tekintették, már csak azért is, mert Regulustól féltek, Narcissa pedig azóta is szerette unokatestvérét, bár nagyon megváltozott.
Narcissa Black, Druella és Cygnus Black legfiatalabb lánya negyedéves korára csinos, okos és bátor lány lett. Barátnőjével Lydiával elkápráztattak mindenkit, aki az útjukba állt, és a hollóhátasokhoz méltóan vágott az eszük is. Már nem volt félénk, tudatlan, a Roxfort felkészítette az életre.
- Mi az a kezedben, Sijius? - kérdezte Lyra közelebb lépve a fiúhoz.
- Megmondom, ha jól mondod ki a nevem – válaszolta a fiú, és elmosolyodott.
- Sijius? Sijjjjjius!
- Nem... Sirrrrrius – kuncogott a fiú, és letette maga mellé a könyveket. A szőke kislány durcásan leült a földre, és a fiú nevét próbálgatta.
- Sijius...
- Sirius! - Rigel tipegett be a szobába, kezében még egy levéllel, amit odaadott neki. A fiú megköszönte, megsimogatta a kisfiú fejét, és megnézte ki a címző. Egyértelműen Narcissa írása volt. Letette a többi közé az ágyra, és felállt.
- Vigyázz a húgodra – szólt rá a fiúra, majd elindult lefele. Még csak egy napja volt itt, nem igazán beszélgetett senkivel. Nem is vágyott rá... Az anyja Regulust pátyolgatta, az apja olvasott, Sipor pedig... ha nem éppen azon gondolkodik, hogy hogyan mérgezze meg a reggelijét, akkor vagy kis lyukjában üldögél, vagy takarít.
Lesietett a konyha felé, de a könyvtárnál megtorpant, ugyanis úgy hallotta, valaki van az apjánál. Közelebb lépett az ajtóhoz, és hallgatózni kezdett. Az ajtó résnyire nyitva volt.
- De Druella, nem maradhatnak itt!
- Azt mondtad, hogy mellettem állsz, Orion! Megszültem a gyermekeidet, a gyermekeinket. Két Black, a mieink. Cygnus gyanít valamit, itt pedig Sirius vigyáz rájuk. Nem is lehetne jobb helyen.
- Siriusnak jobb dolga is lesz, mint Lyrára és Rigelre vigyzáni! - tajtékozott Orion odabent. - Druella, vidd haza őket.
- Nem... Cygnus megőrült... Nem teszem ki a gyermekeimet az őrületének.
- És Narcissa? Ő miért nem tud vigyázni rájuk?
- Az apja elnyomja őt is. Az, hogy sikeresen kigyógyult a félelméből azt Siriusnak, Medának és Roxfortnak köszönhetem, de itthon, retteg... Ő is retteg, kérlek Orion, had maradjanak itt!
- Walburga bántani fogja őket, jobb nekik otthon, én nem tudok rájuk figyelni, és... nem, Sirius sem.
A fiú megrázta a fejét, és összehúzta a szemét, nem elég, hogy kiderült, Lyra és Rigel a féltestvérei, de az apja tervez valamit ellene vagy vele. Lépteket hallott, így kissé eltávolodott az ajtótól.
- Itt maradnak, Orion, ugyanis a te gyerekeid is. Vállald a felelősséget! - Az ajtó kinyílt, majd a nő kirontott rajta, és eltűnt a lépcsőn. Sirius lépett utána kettőt, és utána nézett, amikor hirtelen megérezte valakinek a kezét a vállán. Megpördült, és felnézett az apjára.
- Gyere be, beszélni akarok veled – szólt a férfi, és visszament a könyvtárba. Sirius felsóhajtott, majd utána ment.

Orion leült az íróasztal mögé, míg Sirius inkább állva maradt előtte.
- Igen? - nézett kíváncsian rá, de az apja egy pillanatig csak az asztal tetejét nézegette.
- Tudom, hogy hallottad az előző beszélgetésemet Druellával. Remélem, hogy megérted, ez kényes dolog, ha kiderül a család hírnevének oda...
- Akkor miért csináltad? - kérdezte a fiú érzelemmentes hangon.
- Hogy mentsem a családunk. Mind tudjuk, hogy anyád és Cygnus őrült. Aki örökölte az őrületet, mint Bella vagy Regulus, ők csak megszégyenítik a család hírnevét, akik pedig nem örökölték, normálisak, mint te, Meda vagy Cissy, azok nem igazán törődnek a család hírnevével.
- Értem, és?
- De Lyra és Rigel nem örökölték az őrületet, és nevelhetők. Nem is nagyon Lyra izgat, inkább Rigel, fiúként tovább viheti a Black nevet, és az aranyvér vonalat, mint te! - Sirius lépett egyet hátrébb.
- Mint én?
- Te is a nevedet viszed tovább egy házasságban...
- Majd odafigyelek, hogy aranyvérű lányt vegyek el – válaszolt grimaszolva a fiú.
- Ezzel nem lesz gondod, ugyanis már megvan a menyasszonyod – válaszolt Orion, és felállt. - Persze ellenőriztem, nem őrült, nagyon kedves, csinos teremtés... tetszeni fog neked.
- Senki nem veszek el feleségül. Mondd, a saját apád hibájából nem tanultál?
- Sajnálom, de kénytelen vagyok... el kell venned feleségül.
- Nem! - Sirius megfordult, majd kirontott, felsietett a lépcsőn, be a szobájába, ahol az ikrek csodálkozva néztek rá. - Menjetek ki, kérlek! - szólt rájuk a fiú, és a ládájához lépett. Kinyitotta, majd elkezdett benne kutatni. Lyra és Rigel összenéztek, majd kitopogtak a szobából.
Sirius egy tükröt vett elő a ládából, majd belenézett.
- James Potter! - szólt hangosan, de nem történt semmi. - James! Kérlek, Ágas, haver! - Semmi válasz. Ledobta az ágyra a tükröt, majd a levelekhez lépett, és kikereste a barátjáét. Kinyitotta és elolvasta.
A levélben nem állt semmi fontos, csak James jó nyarat és kitartást kívánt, és egy laza megjegyzés is oda volt fűzve: „Bármikor szívesen látunk, ha úgy gondolod.”
- Úgy gondolom – morogta a fiú, és el kezdett mindent bedobálni a ládájába, leveleket, könyveket, ruhákat, mindent, amire úgy gondolta, hogy szüksége lesz, és újra felvette a tükröt.
- James Potter! - szólt bele, de megint nem történt semmi. - Az isten áldjon meg, Ágas! - morogta, és bedobta a tükröt is a ládába, aztán lecsukta. - Viszlát Black ház, nem fogtok hiányozni. - Talán csak az ikrek. - Megfogta a ládát és elindult az ajtó felé. Gyorsan és láthatatlanul kell kisurrannia, különben elkapják, de hogy oldhatná meg? Letette a ládát az ajtó elé, majd kinézett. A két kisgyerek ott álldogált az ajtó mellett.
- Bejöhettek – szólt nekik oda, mire Rigel és Lyra felnézett, és besietettek mellette, mikor viszont meglátták a ládát ijedten megtorpantak.
- Elmész? - kérdezte Rigel. - Sirius, ne!
- Igen, Sijius . ne menj el! Kimondom a nevedet jól, csak ne menj el!
- Nem lehet, muszáj mennem, és segítenetek kell. Bízom bennetek.
- De akkoj elmész? - kérdezte a kislány. A fiú leguggolt Lyra elé, és megsimogatta az arcán. - Találkozni fogunk még, ígérem, de most mennem kell. Az elveim miatt. Legyetek jók, rendben...
- Mit kell segítenünk? - kérdezte Rigel.
- El kell vonnotok anyám és Sipor figyelmét, megteszitek?
- Igen – bólintott Rigel. - Én vállalom a nénikénket, Lyra te beszélj Siporral.
- Köszönöm.
- Szívesen – válaszolt a kislány, és kitopogott az ajtón, de még visszafordult. - Viszlát Sirrrrrius. - A fiú elmosolyodott, majd várt fél percet, miután az ikrek kiment, és kisurrant a házból.

A halálfalók összegyűltek Voldemort új hadiszállásán és búvóhelyén, már csak a nagyurat várták, hogy az új terv megszülessen. Mit csináljanak most?
Négy év alatt a halálfalók csapata kibővült új tagokkal, miközben időnként megfogyatkoztak a régiek. Az eredeti csapatból már csak Rod Lestrange volt meg, a többiek mind meghaltak.
Most ő is ott volt, felesége mellett, aki az asztalon kopogtatott az ujjaival.
- Az egész végül is Rod hibája volt! - hangzott fel, mire a nő felnézett, és kereste a megszólalót.
- Mármint az enyém? - kérdezte Lestrange, és felállt. - Mire gondolsz?
- Hogy egy elfuserált...
- Avada Kedavra! - A halálfaló holtan csúszott le a székről, mielőtt még befejezhette volna a szövegét. Bella nyugodt arccal tette el a pálcáját és körbenézett. - Valakinek van még baja Roddal?
A férfi mosolyogva nézett a feleségére, és leült.
- Azért ezt nem kellett volna, kedvesem.
- Sosem árt egy kis szűrés – válaszolta a nő. - Tegnap elvétette a célpontot, ha nem vagyok ott... Amúgy gondolkoztam, hogy szólok róla a Nagyúrnak, de így jobb – magyarázta a nő, majd egy csókot lehelt a férje arcára. - Túl sokat aggódsz, Rod.
- Lehetséges – válaszolt a férfi, és az ajtó felé tekintett, ahol megjelent fekete köpenyben Voldemort.

Orion Black az asztala mögött ült, és a homlokát masszírozta. Beszélgetése a fiával rosszul sült el. Valahogy meg kell győznie, hogy elvegye feleségül a kiszemelt lányt, vagy a Black család végleg a semmibe süllyed. Kicsit zavarta Sirius rágalma, hiszen a lány családja makulátlan volt, maga a kijelölt menyasszony pedig csinos, kedves, szép... és még csak azt sem mondható, hogy rossz, mivel a Roxfortban nem a Mardekárba került. Orion tényleg hitte, hogy Siriusnak tetszene a lány. De ő pont oly konok, mint az ükapja...
Az ajtón Walburga rontott be, majd villámló tekintettel nézett a férjére.
- Sirius megszökött... AZT AKAROM, HOGY TAGADD KI!