A gurkók nem kímélték a játékosokat, de a Griffendélnek nem csak ezért kellett résen lennie. Eggyel kevesebben voltak, ráadásul a Mardekár csapata nem vetette meg az erőszakot és a csalást a meccsen. James is, aki jóval magasabban kutatott a cikesz után, még ő is került néha olyan helyzetbe, hogy kénytelen volt bemutatni egy-két bravúrt a seprűjével.
Sirius, kezében az ütővel, próbált jól célozni, de az ellenfél jobbnak tűnt. Piton folyton folyvást Jamest vagy őt célozta meg a gurkóval, és nem egyszer csak egy hajszálon múlt, hogy sikertelenül. Eközben persze a hajtók tették a dolgukat. A Mardekár negyven nullára vezetett, és úgy tűnt megállíthatatlanok.
Piton a pálya közepére repült, meglendítette az ütőt, majd a felé repülő gurkóba beleütött egy nagyot, ami, mint általában ezen a meccsen a Girffendél fogója felé repült. Sirius felmordult, megszorította az ütőt, és felgyorsított a seprűvel, és a gurkó elé repült, felemelte az ütőt, és beleütött egy hatalmasat. James odarepült mellé.
- Érdekes, hogy amitől Lily félt, az nem vált be – mondta. Tapmancs ránézett, majd bólintott.
- Pipogyusz nem kímél minket, de majd... - mosolyodott el, és rákacsintott a barátjára. - Ott a cikesz. Nem kellene elkapnod?
- Ráér – legyintett a fiú, majd felsóhajtott, és irányba igazította a seprűt. - A kedvedért elkapom...
- Azt megnézem – válaszolt a fiú, de James ekkor már nem volt mellette. Gyorsan körbenézett, nem látta sehol, amikor megszólalt a bemondó.
- A Griffendél fogója elkapta a cikesz! Győzött a Griffendél.
- Az anyja! - füttyentett a fiú, miközben észrevette a barátját a füvön, kezében az arany labdával. Elmosolyodva leszállt mellé, mire James pukedlizett, és átnyújtotta neki a kis labdát.
- Nem hitted volna, mi? - kérdezte vidáman. Sirius elvette a labdát, és megnézte.
- Nem, Ágas. Nem hittem volna...

Este a Griffendél ünnepséget csapott, és mindenki Jamesnek gratulált a bravúros teljesítményéért, ellenben ő mindet hárította.
- Köszönjétek Siriusnak – mondta minden alkalommal. - Csak az ő kedvéért tettem. – Azzal ott hagyta a gratulálókat, és leült Ted és Meda mellé.
- Gratulálok – szólt a fiú. - És köszönöm.
- Mit?
- Sirius mesélte, milyen lelket öntöttél a csapatba, pedig... nem is azon a poszton játszol, amin szerettél volna.
- Nem baj – rázta meg a fejét a fiú. - Amúgy, hogy vagy?
- Beszéltem Dumbledore-ral. Nem tudnak semmit az anyámról, még az is lehet, hogy meghalt.
- Kétlem – szólt egy újabb hang, és Lily csatlakozott a társasághoz. - Bíznod kell, reménykedned, Ted. Andromeda segít, és itt van veled.
- Igen – bólintott a lány, és megszorította a vőlegénye kezét.
- Sziasztok – lépett oda Sirius is. - Figyelj, Ágas, nem kellene mindenkit hozzám küldened, te kaptad el a cikeszt.
- Aha – válaszolt egyszerűen a fiú, majd elvigyorodott. - Csak azt akartam, hogy neked is legyen sikerélményed.
- De te játszottál jól – szólt Lily. - Látod, én mondtam, hogy fogónak jobb vagy, és ez többet is jelent – kacsintott rá. - Holnap meg vigasztalhatom Persit...
- És mondd meg neki, hogy máskor ne próbáljon minket gurkóval agyonverni – állt fel James, Sirius pedig bólintott hozzá.
- Ez a játék lényege! Mármint, nem az összeverés, hanem a terelő feladata, hogy zavarja a többi játékost a gurkó irányításával, nem?
- De Piton túl sokszor irányította felénk a gurkót. Másra nem is célzott, csak rám és Ágasra! - szólt felháborodva Sirius.
- Jaj, ez csak játék! - Indult a lányok hálója felé a lány, de James hangjára megtorpant.
- Akkor is ezt mondanád, ha Sirius ugyanezt tette volna vele? Lily, te túl elfogult vagy Pitonnal szemben, nem olyan jó fiú ő, mint amilyennek te látod.
- Egyetértek, akkor is véded, amikor nem kellene!
- Ez nem igaz... az, hogy ti egoista hülyék vagytok, még nem kell őt leszólni, nem állok mindig a pártján, de, ha jobban körbenéznétek, akkor látnátok, hogy inkább őt kell védeni ellenetek és nem fordítva! - Azzal dühösen hátat fordított, és felsietett a hálóba. Sirius megrántotta a vállát, majd elvigyorodott.
- Se egoistának, se hülyének nem érzem magam.
- Én sem – vágott egy grimaszt James, majd visszamentek az ünneplők közé.

***

Bella és Opal Voldemort búvóhelyén tartózkodtak éppen, miközben a lány arról beszélt, hogy az anyja nem engedte, hogy bántsák Mrs Tonksot.
- És Orion mellette állt – fejezte be felháborodottan a lány, majd megállt, és végigsimított a szeretője arcán, és csókot lehet az ajkaira. - Hát nem botrányos?
- De az, kedvesem – bólintott a férfi, és a karjaiba zárta a nőt. A hátát a falnak támasztotta és elkezdte a nyakát csókolgatni. - De most felejtsd el ezeket, sokkal édesebb és kellemesebb dolog vár ránk.
- Igaz – suttogta a nő, miközben lassan kigombolta a férfi ingét, és végigsimított a meztelen testfelületen. - Sokkal édesebb...
- Sokkal...
Ajkaik között a nyelvük táncot járt, egészen addig, míg egy halk nesz meg nem zavarta őket. Opal elengedte a nő derekát, és megigazította a ruháját, Bellatrix pedig ellépett a faltól.
- Rod? - kérdezte a sötétség felé, de egészen más valaki lépett elő. Fekete talárja lebegett, ahogy feléjük sietett, sápadt arcán gonosz mosoly ült. - Nagyúr! - hajolt meg kissé a nő, s követte ebben Opal is.
- Eljött a pillanat – szólt Voldemort, és végignézett a két fiatalon. - Valakinek mennie kell az én kis társulatomból. És ez vagy te leszel, Bella, vagy te Opal. Az egyikőtöknek meg kell halnia, hogy a tervem véghez vigyem, de hogy lássátok, nem személyes a dolog, így kettőtökre bízom a döntést. Küzdjetek meg, s, aki marad az teljes bizalmam élvezheti, jó ideig. - Közelebb lépett Bellatrixhoz. - Sok szerencsét – súgta neki oda, majd távozott.
Amint eltűnt a homályba a két szerető egymásra nézett.
- Az egyikünknek halnia kell – suttogta Bella, és szemében fájdalom csillant, meg könnyek. - Én képtelen lennék ártani... - Az átok vállon találta ő, amitől a falig repült, és mint valami rongy a földön kötött ki. Fájdalmasan felnézett. - Opal!
- Sajnálom, édesem. Szép volt, jó volt, de valakinek meg kell halnia, ez a Nagyúr parancsa, és én élni akarok – szólt a férfi komor arccal, határozott, kegyetlen hangon, kinyújtott pálcával. A nő szeméből kicsordult egy könnycsepp, ahogy nézte a szerelmét.
- Én nem tudok neked ártani! - suttogta, és lassan felállt. Elindult a férfi felé, kitárt karokkal. - Opal!
- Ne érj hozzám! - lépett hátrébb a férfi, mire a nő megtorpant. - Stupor! - Az újabb átok mellkason találta el őt, és ismét nekirepült a falnak. Úgy érezte, hogy minden összetört, a teste, a lelke.
- Kérlek, én szeretlek! - nézett fel patakzó könnyei mögül a férfira.
- Nekem csak játékszer voltál. De már vége... Véget vetek a szenvedésednek... Av...
- Avada Kedavra! - A hang más torkából hangzott el. Bella rémült csodálkozással nézte, ahogy a szeretett férfi kezéből kiesik a pálca, majd élettelenül omlik a padlóra. A nő remegve nézett fel, és megpróbálta kitörölni a szeméből a könnyeket. A homályból Rod Lestrange lépett ki felemelt pálcával, majd elindult felé. Amikor odaért a holttesthez belerúgott.
- Már mondtam, hogy Bella az én feleségem... - morogta, eltette a pálcát, és lehajolt a nőhöz. Gyengéden a karjaiba vette, és elindult vele a kijárat felé.
Bella remegve bújt, az eddig gyűlölt és megvetett karok közé, amik most megmentették az életét. A szerelme csak játszott vele, nem jelentett neki többet egy játékszernél, viszont Ő megmentette az életét. Ha más nem, hála és megbecsülés feléledt a szívtelennek tűnő nő szívében.

***
Orion Black, mint mindig, ha tehette, most is a könyvtárban olvasgatott. Nem szerette elhagyni ezt a nyugodt helyet, hiszen itt távol lehetett a felesége és az unokafivére őrültségeitől. Egyetlen vigaszt sógornője egyre gyakoribb látogatásai jelentették.
Most viszont egyedül volt, és békésen olvasgatta a könyvet, amit a kezében tartott. Nem volt érdekes, de arra jó, hogy elvonja a figyelmét a világtól.
Hirtelen viszont olyan zaj hallatszott odakintről, amire neki is fel kellett figyelnie. Mintha a felesége megint ordibálna. Letette a könyvet, felállt, és kilépett a könyvtárból.
- Már megint itt vagy, Druella? Hogy képzeled, hogy mindig ide jársz?
- Beszélnem kell Orionnal! - válaszolta a nő határozott hangon, majd pár másodperc múlva feltűnt a lépcsőknél. Amikor meglátta a férfit, megtorpant. Arca elszántságot tükrözött, hangja határozott volt, nyoma sem volt már benne félelemnek.
- Beszélnünk kell! - szólt. A férfi bólintott, majd kitárta a könyvtár ajtaját. A nő nem szólt semmit, hanem bement mellette. A férfi becsukta az ajtót, majd lépett párat le a lépcsőn.
- Sipor! - kiáltott fel. A manó pillanatok alatt megjelent az asszonya mellett, és onnan nézett fel a férfire. - Hozz be két csésze teát a könyvtárba. Szedd a lábad! - Sipor meghajolt, majd távozott, Orion pedig elindult vissza.
- Miért pártolod ezt a szajhát? - kérdezte, de Orion válasz, és reakció nélkül tovább ment, be a könyvtárba. Alig csukta be az ajtót, és ült le Druellával szemben, Sipor lépett be kezében tálcával, amin két csésze tea volt, tej és cukor. Letette az asztalra, meghajolt és távozott. Amint becsukódott az ajtó mögötte, a nő Orion karjaiba vetette magát.
- Nem bírom... - suttogta, és ajkai a férfi ajkait keresték. - Csak rád gondolok...
- Miért jöttél ide? - kérdezte Orion, kissé eltolva magától a vágyakozó nőt. Druella elkomorodott, és felállt. - Valami baj van?
- Két okból jöttem – válaszolt halkan. - Az egyik tényleg az, hogy már nem bírom. Nem megy, képtelen vagyok Cygnust elviselni tovább. Alig tudom megakadályozni, hogy bántsa Mrs Tonksot. Pedig, ha elengednénk jobb lenne, nem csak Andromeda miatt, de az aurorok se zargatnának később. Amúgy meg... agresszív, bár, mióta Caramel miniszter lett, azóta nem rúg be esténként, de a szemével ölni tudna. Félek tőle...
- És mi a másik ok? - állt fel Orion, majd lassan magához ölelte a nőt, és simogatta a hátát.
- Terhes vagyok... újra. Tőled...
A férfi eltolta magától Druellát, és úgy nézett rá. Levegőt is elfelejtett venni, annyira megrázta ez a hír, vagy inkább csak hirtelen volt és váratlanul érte.
- Terhes vagy?
- Igen... úgy két hete, és ez biztos.
- De nem lehet, hogy Cygnus...
- Nem... Én, csak veled... mióta Cissy megszületett... - dadogta halkan a lány, és közelebb lépett Orionhoz. - Tudom, hogy ez nem jó hír, hogy rossz, de... Ugye nem hagysz el emiatt?
- Nem... Itt a lehetőség, hogy szülessen valaki, aki normális, és úgy viszi tovább a Black nevet. Ez egy jel, Druella. - Megfogta a nő kezét. - De ma... ma este meg kell vele tenned. Cygnusszal.
- Nem fekszem, le vele!
- Muszáj, azt kell hinnie, hogy övé a gyerek, vagy megöl mind a kettőtöket, amint kiderül. Walburgáról nem is beszélve. Tedd meg, Druella, a gyermekünkért! - Magához húzta a nőt, majd csókot lehet az arcára. - Kérlek...
- Rendben – suttogta Druella, majd eltolta magától a férfit. - De ígérd meg, hogy mellettem állsz majd.
- Örökké... - A nő megitta a teáját, hátat fordított Orionnak, elköszönt, és távozott. Orion Black még nézett pár percig utána, majd elmosolyodott. Amit annyira várt, most végre teljesülhet.