Bella megbabonázva állt a sötét előcsarnokban, és nézte a vöröslő szemeket. A sötét nagyúr nem lépett ki a homályból, csak állt és várt. A nő sem szólt semmit, alázatot akart mutatni új urával szemben, akinek hamarosan dolgozni fog. Sok minden megfordult a fejében, főleg a találkozóval kapcsolatban, főleg Roddal kapcsolatban. Egyszerűen nem fogta fel, hogy, hogy hagyhatta magát átverni azzal az ostoba és őrült férfival. Azt hitte kettejük közül Ő az okosabb és a ravaszabb, de tévedett. Legalábbis most az egyszer. Összekötötte az életét valakivel, akitől világ életében undorodott... és még meg is játszotta az anyjának, hogy igazán örül. A többieket nem kellett meggyőzni, hiszen az apja és a nénikéje akarta a házasságot, a nagybátyja pedig nem szólt bele. Sajnos... Ha tudta volna!
- Bellatrix Black? - kérdezte a vörös szempár a sötétből. Bella feltekintett, majd méltóságteljes, de halk hangon válaszolt.
- Lestrange, uram. De igen, én vagyok.
- Remek – válaszolt a feketemágus, majd kilépett a sötétből. A nő arca rezzenéstelen maradt, ahogy a fehér, kígyószerű arc társult a vörös szemekhez. - Nem lepődött meg?
- Miért, uram? - kérdezte feszülten a nő.
- Gondolom, másra számított. - Bella nem válaszolt, de a szeme végigfutott a vékony, hosszú ujjakon, a feketemágus törékenynek tűnő alakján, és megnézte arcának minden jellegzetes vonását: vékony ajkak, komor, sápadt, vékony arc, megcsonkult orr...
- Miért akar halálfaló lenni?
- Az elvek miatt, amit képvisel – válaszolt a nő, és még mindig a férfi szemeibe nézett.
- Azt tudja, remélem, hogy amit én kérek, az nem gyerekjáték. Én azt akarom majd, hogy öljön, kínozzon és befolyásoljon másokat. Meg kell tanulnia a főbenjáró átkokat, és nem egyszer használnia kell majd őket.
- A legnagyobb örömmel – hajolt meg kissé a nő, majd halvány mosoly futott végig az ajkain. Ha ismerte volna már őket az esküvőn, nem kellett volna annyit gondolkoznia, hogyan büntesse meg az unokaöccsét.
- Maga jó halálfaló lesz – szólt a Sötét Nagyúr. Bella felnézett. - A gondolatai erről árulkodnak. - Felemelte a fejét, majd végignézett a nőn, és közelebb lépett. - A kezét! - szólt rá. Bella felemelte a jobb kezét, és Voldemort felé nyújtotta. A feketemágus elővette a pálcáját, majd felhúzta a talár ujját a nő jobb kezén, megragadta, és a pálcáját hozzányomta Bella bőrének. Az egész karizma megfeszült, ahogy a pálcából lassan fekete vonalak indultak szerteszét, és Bellatrix úgy érezte, minden vonal egy tüzes, perzselő parázs, mely halad előre a kezében. A fájdalom akkora volt, hogy érezte, nem sokáig bírná, mégis egy hang sem hagyta el a torkát, míg a sötét jegy ki nem rajzolódott az alkarján. Aztán Voldemort elvette a pálcát, és elégedetten mustrálta művét.
- Mától halálfaló vagy – szólt. - A törvényekről Opál fog felvilágosítani, és az első küldetésedről is, amit Rodolphusszal kell véghez vinned. - Bella az alkarján lévő mozgó jegyet nézte, mely bevezette őt egy új világba. Voldemort is sokkal közvetlenebbül szólt hozzá most, hogy a kezén van a jegy.
- Roddal? - nézett fel, majd elfintorodott. A Nagyúr visszatekintett, és kérdőn tekintett rá. - Azt hittem, már ma este megölhetem.
- Lestrangere szükségem van... még – jelentette ki, ellentmondást nem tűrő hangon Voldemort. - Kénytelen leszel tűrni mellette.
- Ahogy parancsolod, uram – hajolt meg, majd nézte, ahogy az új ura eltűnik a homályban. Állt ott pár percig némán, míg meg nem érezte, hogy valaki áll mögötte. Meg akart fordulni, de az ismeretlen megragadta a vállát, és nem engedte. Nem tudott a pálcájáért sem nyúlni, csak tűrte, hogy csapdába ejtsék.
- Ideje lesz megismerkedned a törvényeinkkel, Bella – szólt egy ismerős hang, azután a nő érezte, a nyakán végigfutó ajkakat. A taszítás hirtelen érte, mely a csarnoka falának lökte őt. Megfordult, hogy meneküljön, de a férfi tökéletesen mestere volt cselekedeteinek: úgy állt Bella elé, hogy az mozdulni sem tudott. - Első törvény, amit a Sötét Nagyúr mond az szent és sérthetetlen!
- Ez eddig is így volt – sziszegte Bellatrix a férfi szép vágású arcába, és próbált méltóságteljesebb szituációba keveredni. - Nem engedne el?
- Nincs szándékomban – válaszolt a férfi. - Kettes törvény: az árulók kínhalált érdemelnek. Haljanak bele a fájdalomba!
- Nem lesz gond... - A férfi közelebb hajolt a nő ajkaihoz, majd megcsókolta. A csók durva és követelődző volt, egészen másmilyen, mint ahogy Rod csókolt. Ő félt, félt a visszautasítástól, de ez a férfi... A nyelve erőszakosan tört előre a nő szájában.
Aztán hirtelen vége lett. A férfi hátrébb hajolt, majd elmosolyodott.
- Az árulókat Voldemort saját kezűleg öli meg.
- Kár – válaszolt, a nő, miután kezét végre kiszabadította a szorításból. A férfi kezei, ugyanis már máshol jártak: Bella testét próbálták kiszabadítani a talár fogságából. Ajkaival végigjárta a nő megfeszült nyakívét, majd visszatért az ajkaihoz.
- Akkor most beszéljünk az első munkádról. Jövő héten lesz...
- Alig várom – suttogta a nő, s egyre jobban hagyta magát, hogy a férfi uralja a testét. Eddig akárhányszor volt férfival, mindig ő volt a vezető, mindig ő irányított, s most élvezte, hogy gyengébb lehet, hogy gyengébb, mint a társa.
- Egy bizonyos Tomas Portland nagy vizet kavar Voldemort körül. - Bella kissé eltolta magától a férfit, és csodálkozva nézett rá.
- A Mágiaügyi Miniszter?
- Annál érdekesebb, nem? - kérdezte Opal halkan, és a nő szemeibe nézett.
- Mit kell tennünk?
- Megölni.
- Az szinte lehetetlen! - csattant föl a nő, majd végleg el akarta taszítani a férfit, de az nem hagyta, főleg, miután a talár már a földön hevert. Megfogta a nő kezeit, majd a falhoz nyomta, és visszatért a nyaka csókolgatásához. Bella akárhogy próbált szabadulni, nem tudott. Pontosan tudta a férfi sokkal erősebb nála.
- Én is ott leszek, Rod is, és még két halálfaló. Persze neked ez a beavatás. Neked kell megtenned...
- Azzal nem is lenne baj... - A nő felnyögött az élvezettől, amit a nyaka csókolása jelentett. Opal elengedte a nő kezeit, majd Bella blúzával kezdett el foglalatoskodni. - Én megteszem, ha biztosítjátok az utat.
- Minden előre meg van tervezve, ne aggódj! - hangzott a válasz, miközben a Bella blúzát jelentő könnyű ruhadarab is lassan leszállt a földre. - De ezt nyugodtabb helyen kellene megbeszélnünk - jelentette ki, majd felkapta Bellát, és elindult arra, amerre nem rég a Sötét Nagyúr eltűnt.
A homály egy folyosót és egy lépcsőt rejtett. Opal az utóbbin indult el felfelé, miközben Bella belekapaszkodott a nyakába, és úgy döntött, nem ellenkezik az ellen, ami történni fog. Végül is neki is lehet egy jó napja, ha már Rod átverte.
A férfi berúgott egy ajtót, majd bevitte Bellatrixot a szobába, lefektette az ágyra, és folytatta, amit elkezdett. Eközben egy értelmes szó nem hagyta el ajkaikat, csak az élvezet hangjai hallatszottak ki néha a szoba falai mögül.