A szürke szoba falai megteltek feszültséggel. Az ebédlő nagy, kör alakú, fekete bársonnyal lefedett asztalát négyen ülték körül: két férfi és két nő. Az ajtónak háttal ülő nő haja szőke volt, melyet egy ezüstös, gyémántokkal kirakott csat volt fogva össze. Sötét, már-már feketének látszó, zöld bársonytalárja a földig ért, még akkor is, ha állt. Az mindkét ujja felcsúszott, mivel az asztalon könyökölt, és az arcát a tenyerébe temette. Ha nem lett volna biztos, az ellenkezője, talán azt is hihették volna, hogy sír. A vele szemben ülő férfi pont ránézett. Sötétkék szemei dühösen villogtak a nőre, bár nem őrá volt mérges. Fekete talárját eltakarta az asztal és a kezében lévő papír. Fekete haja, kócosan, de annál elegánsabban állt. Közte és a nő között, a szőke asszonytól jobbra, egy másik nő ült. Szemeiben az őrület csillant meg, fekete haja kócos valódi boszorkány kinézetét ihlette, olyat, amilyet a muglik elképzelnek. Ő szintén fekete talárt viselt, csuklóján pedig ezüst ékszerek csillogtak. Vele szemben egy hasonló kinézetű férfi ült. Szintén őrült tekintettel meredt a mellette ülő férfira. Sötétzöld talárt hordott, haja elegánsan el volt rendezve, sőt időnként még maga is kiigazította elegáns fekete tincseit a szeméből.
A vörös tölgyfaajtó, mely a folyosót és a konyhát választotta el, nyitva állt, és mögüle két pár tekintet figyelte, mi folyik odabent. Egy sötétkék szempár, amihez egy tizenhárom év körüli fiú tartozott, és egy másik, fekete tekintet, melyhez pedig egy szőke, tíz év körüli lány, aki átkarolta a fiú derekát, és, úgy hallgatta a benti beszélgetést.
- Lestrange azt akarja, hogy a családjaink egyesüljenek. Már csak azt kell eldönteni, hogy Narcissa, Bellatrix vagy Androméda lesz-e a megfelelő – szólt a fekete hajú nő, majd felpillantott a vele szembe ülő férfire.
- Narcissa túl fiatal! - szólt hevesen a szőke nő, majd majdnem felugrott. - Bellatrix túl becses, Andromédát pedig úgyse választanák! - folytatta. - Nem tartom jó ötletnek, összekötni ezt a két családot, Walburga!
- Különben meg, húgom – szólt a fekete hajú férfi, aki a szőke nő másik oldalán ült. - Lestrange-éknek van egy lányuk is. Egyidős Regulusszal, tehát miért is gondolkodunk a mi lányainkban? - kérdezte.
- Már megbocsáss, Cygnus – szólt higgadtan a másik férfi. - Kétlem, hogy a mi fiainkban kellene gondolkodunk, ámbár egyetértek Druellával, bolondságnak tartom összekötni ezt a két családot. Lestrange-ék már nem egyszer bizonyították, hogy nem normálisak, és nem méltók az aranyvérre. Az Ő szemében sem jelentenek semmit. Azzal, hogy minket akarnak, csak azt bizonyítják, hogy ízlés szorult még beléjük, de nem mi leszünk azok, akik kihúzzák őket a szennyből, és megvetésből, ahová kerültek.
- A Lestrange család igenis megbecsült aranyvérű család, az Ő szemében is! - vágott vissza Cygnus, majd felhúzta az orrát, összekulcsolta a kezeit, és kíváncsi tekintettel emelete a tekintetét az unokatestvérére, aki egyben a sógora is volt. - Mégis miért ne gondolkodhatnánk Siriusban és Regulusban?
- Regulus nem mondható éppen egy észlénynek, csodálom, hogy egyáltalán az első évét be tudta fejezni. Habókos és őrült – mint az anyja, tette hozzá magában. - Kéltem, hogy Lestrange engedné, hogy elvegye Elladorát.
- És Sirius? Ő elég értelmes, nem?
- Gondolod, hogy az a véráruló köti majd össze a két családot, bátyám? - nézett fel Walburga. - A család szégyene, annyira, mint Andromeda.
- Ne beszélj így a lányomról! - ugrott fel Druella, majd neki is esett volna a sógornőjének, ha Cygnus meg nem ragadta volna a csuklóját, és vissza nem rántja a székre.
- Kétlem, hogy Lestrange egy griffendéleshez adná a lányát – szólt Orion, majd felállt, és az ablakhoz sétált. - Tehát erről ennyit – mondta. - Ha nagyon összeakarod kapcsolni ezt a két családot, Cygnus, akkor csak a lányaidban gondolkodj. Én már mondtam, hogy nem tartom jó ötletnek.
- Értem, akkor majd hozzáadjuk ahhoz a fiúhoz Bellát vagy Narcissát – bólintott Cygnus. A kislány az ajtóban szorosabban kulcsolta össze a kezét a fiú derekán, és rémülten nézett fel rá. Cygnus felállt, majd a szőke nőre nézett. - És többet nem akarom Andromeda Black nevét hallani. Kitagadtuk, érted? - ordított rá, majd felemelte a kezét, és meg akarta pofozni a nőt, de Orion elkapta a kezét.
- Hagyd abba, Cygnus!
- Véded őt? - fordult felé támadóan, majd ökölbe szorította a kezét. - Persze, te az istenért sem tagadnád ki Siriust sem, pedig mindenki tudja, hogy a család szégyene, és lám, ma be is vallottad!
- Egy: nem vallottam be semmit. Kettő: kéltem, hogy egyelőre ki kellene őt tagadnom – válaszolt higgadtan Orion. - Még semmi olyat nem tett, amivel ártana a jó hírünknek.
- Úgy hallottam, hogy Potterék kölykével barátkozik – szólt Walburga halkan, majd reményteljes pillantást küldött a bátyja felé.
- És? Aranyvérű család, eléggé gazdagok, a hatalmuk is nagy, és megbecsülik őket.
- Generációk óta griffendélesek, és most még Ő ellene is vannak!
- Dorea viszont Black, és, akárhogy vesszük a fiú az unokatestvéretek, rokon.
- Csak nem volt miért kitagadni Doreát. Ő sem volt jobb, se Siriustól, se Andromedától. A szerencséje csak az volt, hogy egy aranyvérűbe szeretett bele, nem volt miért kitagadni – válaszol Walburga nyugodtan és gúnyos hangon, majd felállt. - Menjünk, Orion! Ezt még megbeszéljük otthon.
- Nem tagadom ki Siriust – jelentette ki a férfi, majd ott maradt az ablaknál. Viszont Cygnus elindult kifelé, a húga vele tartott. A két gyerek behúzódott az ajtó mögé, és hangtalanul nézték végig, ahogy a két felnőtt elmegy mellettük.
A konyhában ketten maradtak. Druella a tenyerébe temette az arcát, vett egy mély levegőt, majd felnézett, és felállt.
- Köszönöm, hogy kiálltál mellettem, Orion. Őrültek, mind a ketten.
- Tudom, mindkettejüket gyerekkoruk óta ismerem – válaszolt a férfi, majd a nő felé fordult. - Nem lehet őket leállítani, ha valamit a fejükbe vesznek. Testvérek és őrültek. Ilyenkor értem, hogy Alphard miért hagyta itt a családot. Két ilyen testvérrel én sem bírtam volna. Ha apám nem kényszerít, sosem veszem el Walburgát, de, hát így jött össze.
- Én egy ideig szerettem őt, aztán rájöttem, hogy őrült. Most már a lányaimnak élek csak, és nem engedem, hogy bármelyiküket hozzákényszerítse ahhoz a félőrült Rodolphushoz!
Csend maradt a szavai nyomán. A két gyerek egymásra nézett, a kislány szemében remény csillogott, mikor a bejárati ajtó kinyílt és becsapódott. A két gyerek visszahúzódott az ajtó mögé, amikor egy fekete árnyék elsuhant mellettük.
- Anya, képzeld! - A berohanó egy fekete hajú, fiatal csinos nő volt, hosszú fekete talárban, kipirult arccal. - Anya!
- Mondjad, Bella! - nézett rá a szőke nő, majd megpróbált nyugodtnak tűnni legidősebb leánya előtt.
- Rod megkérte a kezem! - újságolta a hírt a lány, majd vett egy mély levegőt, és a komolyan az anyjára nézett. Ilyenkor a tekintete nagyon hasonlított Cygnuséhoz, ami nagyon zavarta Druellát. - Igent mondtam – folytatta a fiatal nő, majd, mint, aki lassan magához tér, felvette a gőgös, aranyvérű viselkedési formát. Kihúzta magát, felemelte a fejét, és lenézően tekintett mindenre, és mindenkire, akire a szeme sugarába ért.
- Értem – válaszolt hideg hangon a nő, majd felsóhajtott. - Apád és a nénikéd örülni fog. Tudasd velük is a hírt, tudod jól, hogy apádé a végső döntés.
- Igen, anyám! - bólintott Bella, majd meghajolt, és távozott.
- Látod? Egy percig vidám volt, és szertelen! Egy percig, egyetlen pedig lelkes volt, és nem merev! Már szinte kezdtem örülni – suttogta. A két gyerek az ajtó mögül kilépett, majd bementek a konyhába.
- Apa, mikor megyünk haza? - kérdezte a fiú halkan. A kislány elengedte az unokafivére derekát, átrohant az anyjához, és megragadta a kezét.
- Hamarosan, Sirius – válaszolt Orion, majd kinézett az ablakon. - Először megvárjuk, hogy drága, jó édes anyád belibegjen ide, és elmondja a jó hírt...

- Mintha az olyan jó lenne – morgott Sirius, a fekete szobában, a fekete ágyán ülve, egy tükörnek, melyben nem az ő tükörképe volt, hanem egy szemüveges fiú arca.
- Sirius Black! Narcissa Black! - hallatszott fel egy rekedt hang, mire a fiú felsóhajtott.
- Ne haragudj, Ágas, de mennem kell. Jó nyár végét, és üdvözlöm Holdsápékat. - Letette a tükröt, mielőtt megvárta volna a választ, majd kilépett a feketére festett ajtón, és lesietett a földszintre. Egy három emeletes kúriában voltak vendégek a nagy alkalom idejére. Nyár elején, ugyanis, mikor Rodolphus Lestrange megkérte Bellatrix kezét, Cygnus persze azonnal engedélyt adott, sőt, Ő és Walburga kikötötték, hogy az esküvőnek még a nyáron meg kell lennie. Így került Sirius abba a kúriába, amely ennek az ünnepségnek helyet adott.
A lépcső egy nagy teremszerűségbe, amolyan előcsarnokba vetett. Ide nyílt a bejárati ajtó, innen indult minden lépcső, és folyosó. Most fekete rózsákkal volt kidíszítve a terem, így nem tűnt olyan egyhangúnak, és komornak, mint, amikor idejöttek. A csarnokban egy szőke kislány is csatlakozott hozzá. Szokásához híven, mikor meglátta az unokabátyját, odarohant hozzá, majd félősen megszorította a kezét. A fiú rámosolygott, majd elindult arra, amelyre az anyját sejtette.
- Szerinted engem is beosztanak majd valahova? - kérdezte hirtelen a kislány, mire a fiú megtorpant, és értetlenül nézett rá.
- Hol?
- Hát a Roxfortban! - válaszolt durcásan Cissy, majd félősen körbenézett. - Bella azt mondta, hogy nem biztos, lehet, hogy nem kerülök sehova! - Sirius elkezdett nevetni, és elengedte a kislány kezét.
- Ne higgy neki, valahova biztos beosztanak!
- Oda, ahova téged? - kérdezte a kislány, miközben sértődött és durcás arcot vágott, amiatt, mert az unokafivére kinevette.
- Ha szerencséd lesz, akkor... - nem fejezte be a mondatot, hiszen mit mondhatott volna? Igen, mert kikerül abból a viperafészekből, mely a családját jelentette, vagy nem, így nem tagadják ki, mint Andromedát, és nem lesz nincstelen. - Nem tudom. Talán jobb lenne, ha nem oda kerülnél.
- Oda, ahova Regulus is került? - kérdezősködött tovább a kislány.
- Jó lenne, ha oda se kerülnél – mondta komolyan a fiú, majd ránézett. - De ne mondd el senkinek, hogy ezt mondtam, rendben? - kérdezte. Kislány bólintott, ők pedig folytatták az útjukat tovább Lady Walburga felé.
- Sirius, Narcissa, hol vagytok már?! - lépett ki az asszony, az egyik szobából. Most egészen máshogy festett, mint nyár elején. Fekete haja elegánsan fel volt tűzve ezüstös ékszerekkel, amik a haját díszítették. Fekete estélyi ruha szerű öltözetét, szintén ezüstös csillogású, láncok és gyöngyök díszítették. Szemei ki voltak emelve fekete szemfestékkel, így valahogy veszélyesebbnek tűnt, mint általában. Összekulcsolta a kezét, majd megalázó tekintetet vetett a két gyerekre. Szoknyája mögül egy másik fiúcska nézett ki, aki, bár hasonlított Siriusra, a tekintetét az anyjától örökölte. Korban Sirius és Narcissa között lehetett. - Végre! Nyomás befelé! Üdvözöljétek Rodolphust, aztán vigyétek a ruhátokat, és fél órát kaptok, hogy elegánsan nézzetek ki! - szólt szigorú, megdorgáló hangon.
- Walburga! Ne beszélj így a lányomhoz!
- Fogd vissza magad, Druella, és vigyázz, hogy beszélsz velem! Ha hiszed, ha nem, Cygnus engem többre becsül, mint téged. Csak egy szavamba kerül és...
- Cissy és Bella az én lányaim, úgyhogy te fogd vissza magad! Nincs jogod a lányommal így beszélni! - sziszegte, majd megragadta Cissy kezét, és berángatta a szobába. Sirius egy pillanatig habozott, majd az anyja, és az öccse előtt bement a szobába.
Rodolphus Lestrange egy magas, barna hajú, izmos alkatú fiatalember volt. Fekete szemei illettek Bella örülten csillogó tekintetéhez, legalábbis, Sirius ezt állapította meg első látásra. Amikor Cissy, Regulus, Sirius és Walburga beléptek elfordította a tekintetét a menyasszonyáról, majd rájuk nézett.
- A leendő sógornőm! - hajolt meg egy kicsit, az anyja kezét erőteljesen szorító, Cissy előtt, majd Siriusra fordította a tekintetét.
- Ő pedig Sirius, igaz? - kérdezte, felpillantva Bellára. A nő bólintott, majd gúnyos mosoly terült szét az arcán.
- A kis vakarcs véráruló – mondta, mire Walburga felszisszent.
- Jegyezd meg, Bella, csak én hívhatom a fiamat vérárulónak – sziszegte -, legalábbis, amíg ki nincs tagadva a családból.
- Miért lenne véráruló? - játszotta a naivat Rod, majd felegyenesedett. Sirius elkönyvelte magában, hogy a tekintete nem a gonoszságtól sötét, inkább a mögötte rejlő nagy fekete lyuktól, mely a fejében foglal helyet. Persze ezt hangosan nem merte volna kimondani.
- GRIFFENDÉLES vagyok – válaszolt, és persze az első szót büszkén megnyomta.
- Értem – mosolygott gúnyos gonoszsággal, majd Bellára nézett, és visszatért hozzá. - Akkor légy jó griffendéles, és eszedbe ne jusson tönkretenni az esküvőm! - Sirius felmordult, de megtanulta, ilyenkor nem kell válaszolnia. Meg sem fordult a fejében, hogy bármit tegyen (eddig), de mindig, amint kiderül, hogy griffendéles, egyből megvádolják, hogy merényletet készül tervezni a Black család ellen. Hacsak lenne hozzá mersze!
- Nyomás, fél órátok van, hogy rendbe szedjétek magatokat. Pontban kilenckor lent akarlak titeket látni az udvaron. Értve vagyok?
- Igen – válaszolt Sirius, Cissy és Regulus egyszerre, majd sietve távoztak a szobából.