A férfi körbenézett a házban. Ez nagyobbnak tűnt, mint a régi, bár itt sejtése szerint nem csak Lilyék laknak benne. Volt egy nagyobb előszoba, ahonnan több ajtó vezetett tovább. Egy ajtófélfa pedig a konyhába vezetett. James az előszobában lévő kanapéra mutatott.
- Foglalj helyet, Sirius – mondta, majd elmosolyodott. - Érezd magad otthon.
- Köszönöm – mondta a férfi, majd miután Lily ledobta magát, ő is leült.
- Mesélj! - szólt a nő. - Mit tudsz Harryről, mi történt, miután mi...
- Meghaltatok? - kérdezte a férfi, majd felsóhajtott. - Sok mindent Remustól és Dumbledore-tól tudok, sok mindent magam is átéltem. Hol kezdjem, Harry történetével, vagy a miénkkel, túlélőkével? A kettő csak később folyik egybe.
- Amelyikről könnyebb mesélned – szólt James. - Mind a kettőt hallani akarjuk.
- Rendben. Azon az estén, mikor meghaltatok Hagrid eljött hozzám. Ő hozta nekem a hírt... - És Tapmancs mesélni kezdett.

Sirius Black a háza előszobájában a kanapén ült és egy könyvet olvasott. Nyugodt volt, hiszen úgy tudta, a barátai biztonságban vannak, a terve nem mondhat csődöt. Ha igaza van, és tényleg Remus az áruló, már, ha van áruló közöttük... úgyse gondolnának rá, hogy Féregfark lehet a titokgazda. Tehát minden szép és jó. És valahogy mégsem tudta a dolgot kiverni a fejéből. Valamiért újra és újra ott volt az a gondolat, hogy jól tette-e, hogy Peterre bízta ezt a feladatot. Bár, mindenki úgy tudja, hogy ő a titokgazda. Felállt, letette a könyvet, majd kinézett az ablakon. Hirtelen, nem is tudta honnan jött, de ürességet érzett magában. Mintha valami hiányozna neki, vagy mintha valami tragédia történt volna...
- Remélem nem! - suttogta, majd megfogta a kabátját. Úgy döntött felkeresi Peter, hogy minden rendben van-e vele, mikor kopogtak. Megfogta az elbűvölt motorjának kulcsait, majd az ajtóhoz lépett, és kitárta. - Hagrid! - A félóriás vöröslő szemekkel, krokodil könnyekkel az arcán állt az ajtó előtt. - Mi történt? - kérdezte, és érezte, hogy összeszorul a szível. Folyamatosan azért imádkozott, hogy a Roxfort vadőre ne azt mondja, amit mondani fog. Pedig érezte, már tudta, mi volt az a hiány, az az érzés a szívében, csak Velük történhetett valami.
Az érzéseit Hagrid szavai erődítették meg.
- Lily, James... - suttogta két zokogás között. Sirius megragadta a vadőr karját, majd bevezette a házba leültette a kanapéra.
- Mi történt velük? - kérdezte fojtott hangon, közben eszébe jutott, ahogy pár órája ott hagyta őket. „Nem lesz semmi baj, Tapmancs...”, hallotta még James hangját. - Hagrid, mi van velük?
- Meghaltak... - A férfi úgy érezte összeesik, ott helyben. Először fel sem fogta a szavakat. A legjobb barátja... a legjobb barátja halott. Az, aki mindig kiállt mellette első óta, aki...
- Nem lehet – suttogta. Újabb felismerés villant az agyába. - Féregfark – morogta gyűlölködő hangon. Összeroskadt a földön. Az ő hibája. Egy áruló kezébe adta a barátai életét... hogy tehetett ilyet? És Peter? Hogy árulhatta el, pont őket? Lilyt és Jamest, akik sose ártottak neki? És Harry?
- Mi van Harryvel? – kérdezte döbbenten.
- Ő túlélte és állítólag Voldemort is halott.
- Voldemort halott? - tátotta el a száját. Nem élte túl, de Harry igen? Mi folyik itt, mi történt?
- Igen. Dumbledore azt mondta, hozzam el Harryt onnan – szipogta. - Azért jöttem, hogy elkérjem a motorod – mondta. Sirius kábán, nem is figyelve rá a kezébe nyomta a motor kulcsát. Két dolog dolgozott csak benne. Az egyik a rejtély, hogy mi történhetett, a másik a gyűlölet egy olyan ember iránt, akibe feltétlenül megbízott, akinek a kezébe adta a legjobb barátja és családja életét. Hagrid elvette a kulcsot, elköszönt és távozott, de Sirius ebből semmit nem fogott fel. Ült a földön és bámult maga elé. James és Lily nincsenek többé. Halottak.
- Lily... James ígérem, megbosszulom... - suttogta, majd felállt.
- És aztán? - kérdezte Lily halkan. Sirius fenézett keserű arccal.
- Felkerestem Petert, de átvert. Megölt úgy tíz muglit, levágta az egyik ujját, majd patkányként megszökött. Előtte még telekiabálta az utcát, hogy elárultalak titeket. Átvert. A gyilkosságokat meg az árulását is rám kenték. Az Azkabanba kerültem. Életfogytiglan.
- És azért vagy itt, mert letelt? - kérdezte James összehúzott szemmel, komoly arccal.
- Nem, tizenkét év után megszöktem. De ez nagy ugrás. Folytassuk talán ott, hogy Remus...

Remus Lupin ott állt a két sír előtt. Nem voltak nagyok. Íves, fehér márványból faragott kövek voltak, melyek tetején egy-egy fehér szárnyú angyal állt. A férfi a feliratokat nézte és olvasta fel magában újra és újra.


- HOGYAN?! - ugrott fel Lily. - Petuniához került? Miért pont hozzá? - James megfogta a kezét, majd visszahúzta a kanapéra. Sirius elmosolyodott. Félt eddig arról beszélni, hogy Harryt milyen rossz körülmények között tartották, mivel félt attól, hogy Lily mit szólna hozzá, ha így beszélne a testvéréről, de ez meggyőzte, hogy folytathatja a történetet majd.
- Mi lett Remusszal? - kérdezte James gyorsan.
- Elhagyta Londont, mert vérfarkasként nem kaphatott munkát. Nem is láttam őt tizenkét évig.
- De miért pont Petuniához?
- Kérdezd Dumbledore-t. Neki biztos van rá válasza – mondta Sirius hátradőlve. - De akkor most Harryvel folytatom. - Lily és James bólintottak. - Amint én tudom, szegény, nem kapott éppen kényeztetést a nagynénjénél, sőt. Inkább úgy éreztem, hogy épphogy megtűrik, summa-summarum Harry utált ott lenni. De aztán, mikor tizenegy éves lett, jött a felmentő sereg, Hagrid képében. Harrynek nem mondták el, hogy varázsló, így azt sem tudta, hogy ti hogyan haltatok meg, vagy, hogy mi az a Roxfort. Mikor megkapta a levelét, a nagybátyja mindet elégette. Ezt úgy hiszem Dumbledore megelégelte és elküldte Hagridot Harryért. Így lett Roxfortos... azon belül Griffendéles... - És Sirius belekezdett Harry eddigi éveinek elmesélésébe. Mindent elmondott az első két évről, majd visszatért a szökéséhez.

Sirius a kicsiny cellája sarkában az ágyon ült és a falat bámulta. Immár tizenkét éve ült bent. Csíkos ruhája szakadt volt, ő maga teljesen megváltozott. A sármos, fekete hajú férfi teljesen lefogyott, sápadt volt, arca beesett, de szeme tiszta volt, ellenben más rabokkal, a gondolatai tiszták maradtak, nem őrült meg. A mellette lévő cella tulajdonosa ordibált, a másik oldalon imádkoztak. Ő csak ült és várt. Hogy mire? Maga sem tudta. Egy fényre, hogy bebizonyíthassa, tizenkét éve ártatlanul ül itt, hogy bosszút állhasson azon a patkányon, aki becsapta, aki elárulta...
- Á, Black! - Sirius felnézett. Egy kalapos úr állt a cellája előtt, kezében egy Reggeli prófétával. Másik kezével megigazította a nyakkendőjét. - Hogy van?
- Mesésen – morogta a férfi. - Csak mintha megkopott volna a kényelem – mondta gúnyosan. - A koszt is kevesebb, mint eddig, és a dementorok is gyakrabban látogatnak meg. Nem is mondták, hogy már halálra vagyok ítélve.
- Nem... majd szólok odafent! - válaszolt az úr. - A többiekkel ellentétben maga normálisnak tűnik.
- Igen, nem őrültem meg. A tudat, hogy ártatlan vagyok az eszemnél tart.
- Ártatlan – sóhajtott a férfi. - Még mindig ragaszkodik ehhez? - Sirius nem válaszolt, csak felállt, majd a cellához sétált.
- Kiolvasta már? - bökött az újságra. A férfi bólintott, majd benyújtotta. - Köszönöm – azzal elvette és visszaült. A másik férfi felsóhajtott, majd tovább ment. Sirius nem is törődött vele többet, ellenben az újság címoldalán lévő képpel. Hiszen azt a patkány a fiú vállán, azt ismeri! A Weasley család Egyiptomban... A fiú roxfortos, tehát Féregfark a Roxfortban lesz ősztől. Ledobta az újságot, majd a cellához lépett. Vajon átférne rajta? Ígéretet tett, hogy megbosszulja a halálukat, és most itt a ragyogó lehetőség...
- És sikerült megszökni? - kérdezte James elismerő bólogatással. Sirius bólintott.
- Elmentem a Roxfortba, de egy sor szerencsés, szerencsétlen dolog miatt a Fekete toronyban kötöttem ki, egy újabb cella mögött. De hála Harrynek és a barátainak, akik hittek nekem és Remusnak, akivel sikerült beszélnek, megszöktem. Ahogy Peter is, és ez újabb gondokat okozott. - Felsóhajtott, majd folytatta a mesét egészen a haláláig, addig, hogy beesett a függöny mögé, azon az estén. James és Lily összenéztek, majd elmosolyodtak.
- Akkor most már, te is segíthetsz nekünk! - mondta a férfi. Sirius bólintott. Azért örült, hogy újra láthatja a barátait, főleg, ha bennük élt a remény, hogy talán vissza is juthatnak.