Másnap Lily reggel korán kelt fel. James még aludt, mikor ő kilépett a város kapuján. A Rózsakertbe ment. Leült a fehér rózsa mellé, majd megsimogatta a kinyílt rózsát. Mosolyogva le is tépte, majd felállt. Nem akart arra gondolni, mi lóg a nyakába, milyen érték, de annak örült volna, ha kiderül, itt is van mágia. Nemcsak, hogy van, de használni is lehet.
A rózsával a kezében elindult a romok felé. Bár nem örült a sötétségnek, de remélte, ha a medál a lélekfalótól megvédte, akkor meg fogja védeni más ellen is. Nem akart tovább lépni, szíve mélyén remélte, hogy megtalálják a kaput, amely visszaviszi őket a másik világba. Remélte, hogy újra láthatja még a fiát...
- Harry... Két éves lenne az én kicsi fiam – motyogta, ahogy elindult lefele a lépcsőn, mint régen, mikor megtalálták a medált. A falon kitapogatta a fáklyát, majd meggyújtotta. Végigment a folyosón egészen a teremig és megtorpant. Amit odabent látott attól leesett az álla.
Az egész terem virágokkal volt teli. Zöld növények pedig a besugárzó fényből táplálkoztak. Lily körbenézett. A csontok még ott voltak, de azokat is benőtték a furcsa levelű növények. A nő közelebb lépett az egyik csonthoz, majd megvizsgálta. Letépte róla a növényt, ami azonnal visszanőtt.
- Ez mágia! - mondta, majd végigvezette a növény szárát a gyökerekhez. Ott egy furcsa vöröses valami volt. - Vér... Alvadt vér – suttogta, majd megkapargatta a padlót. - Vajon ettől? - elmélkedett, majd felállt. Odakintről furcsa ordítás hangzott fel. Felnézett. Még szerencse, hogy nincs odakint.
- Lily! - Pislogott egyet. A lépcső felől egy lihegő alak lépett be. - Itt vagy?
- Itt – válaszolt a nő, majd az plafon felé nézett. A szörny még mindig ordítozott. - Téged üldözött? - kérdezte.
- Aha... James? - kérdezte.
- Még aludt legutoljára, amikor láttam – válaszolt. A lihegő felegyenesedett. - Mit találtál?
- Vért, ezt egy éve nem találtuk meg. Megnézed? - A férfi bólintott, majd kilépett a sötétből. Edvian volt az. Odament a vérhez, majd megvizsgálta.
- Vajon ettől nőttek meg a növények?
- Vajon hogyan került ide? - kérdezett vissza a nő, majd felállt. - Azt hiszem hazamegyek.
- És a lélekfaló? - nézett fel a férfi.
- Tegnap úgy tűnt, hogy nem bántanak – rántotta meg a vállát Lily, majd a zsebébe tette a leszakított növény darabot. - Jössz?
- Még maradok. A fáklyát itt hagynád? - A nő bólintott, majd a fényforrást a falra erősítette, ő maga pedig visszatért a lépcsőhöz, majd a romoknál szétnézett. A lélekfalónak nyoma sem volt. Elindult, de nem Mirage-ba, hanem tovább a rom mellett. Egy éve élt már itt, de még nem nézett jobban körbe, a romon túlra. Túl messze volt már a várostól, nem lehetett visszarohanni, ha valami támadás érte volna a itt élőket. De Lily érezte, hogy a nyakában lévő medál megvédi. Nem tudta ugyan, hogy miért, de tudta, hogy nem lesz baja.
A romon túl, nem messze egy ligetes erdő húzódott. Üde zöld fűzfák övezte tó, zöld füvű tisztás is volt mellette. Lily lesietett a tó partjára, majd a kezét végighúzta a víztükrön. Legnagyobb megdöbbenésére a tó víztükre pillanatok alatt elsimult. Fölé hajolt, majd amit meglátott benne, attól bele is esett... Prüszkölve úszott fel a víz felszínére, majd kimászott a partra. A tó tükre újra elsimult. Lily vett egy mély levegőt, majd újra a belenézett. Ugyanazt látta. Ekkor felpattant, majd lélekszakadva rohant vissza Mirage-ba.

James nagyot ásított, mikor felébredt. Egy ideig fel sem tűnt neki, hogy Lily nincs mellette, csak amikor feltett a szemüvegét. Épp el is gondolkozott volna a dolgon, mikor az ajtó kicsapódott, és Lily rontott be a szobába. Víztől csöpögő ruhában és hajjal.
- Lily! Jól vagy? - ült fel. A nő elkapta a kezét, majd kirángatta az ágyát.
- Öltözz fel, és gyere! - mondta neki. - Siess már! - James felkapott magára pár ruhát, majd Lily után sietett. A nő kirohant Mirage-ból, a el a romok mellett. A férfi alig tudta megállítani őt, mikor elhaladtak a rom mellett.
- Állj már meg! - szólt rá, majd megragadta a kezét. - Kiköpöm a tüdőm...
- Már nincs messze – mondta a nő. - Egy tó arra... gyere.
- Pillanat... csak még várj egy kicsit... nem megyünk túl messze? - lihegett.
- Nem, nem... de siess már! - ugrált Lily, mint egy kisgyerek. - Kérlek!
- Jól van... de ne rohanjuuuuu... - A nő megragadta a karját, majd tovább rohant, maga után húzva a férfit.

Mikor odaértek a tópartra, James térdre borulva lihegett. Lily pedig a víztükörbe nézett. A férfi hasra dőlt, és próbálta visszanyerni az erejét.
- Asszem kicsit sportolni kellene... - felült, majd a nőhöz mászott. - Mit akartál mutatni?
- Nézz bele a tóba – mondta a másik, majd leült. James fölé hajolt, majd döbbenten nézett Lilyre, aki vidáman elmosolyodott. - Látod?
- Én... ő... Harry? - kérdezte. - De... hogyan?
- Nem tudom... véletlen vettem észre... szerintem úgy működhet, mint Edevis tükre.
- Akkor, ez nem a lenti világ?
- Nem... dehogy... ez csak a vágyunk... Látni a fiunkat.
- Mily eszes – szólt egy hang. Mind a ketten megfordultak Edvian állt mögöttük. - Ez a Vágyak tava. Állítólag ebből alakították ki Edevis tükrét.
- Tök jó... akkor itt láthatom a fiam? - kérdezte a nő.
- Ne feledd, hogy a vágyak elvehetik az eszünket. Nehogy csak azért élj, hogy itt láthasd őt... Ne álmokat kergess, hanem valóságot, hogy az álmokat megvalósíthasd.
- Igaz... de, hogy az ember el ne kenődjön el, kell az ilyesmi – mondta James. - Mármint valami, ami reményt ad.
- Rendben, ez érthető... Gyertek, menjünk haza...

A napok, hetek és hónapok lassan, de elteltek. Lily és James, bár gyakran kijártak a Vágyak tavához, nem hagyták, hogy ez elvegye az eszüket. Sőt, mindig újabb és újabb erővel kezdtek neki megtalálni a kaput, mely visszavezeti őket. Nem adták fel az elméletüket, pedig lassan kilenc éve hiába kutattak.
- Nem jövök rá – mondta Lily, majd hátradőlt a Mirage-i könyvtár egyik székén. - Talán egy másik városban is keresnünk kellene.
- Hol? - kérdezte James.
- Crystales? - könyökölt Syrona az asztalra. - Ha annyira ki akartok jutni, keressetek ott is.
- Gondolod, hogy lehet ott valami?
- Gondolom. De, ha oda akartok jutni reggelre, mikor az ismeretleneket beengedik, akkor azt ajánlom, most induljatok.
- Megyünk? - kérdezte Lily.
- Ahhoz még össze kell pakolni, de mehetünk. Syrona szólnál Edviannak, nem tudom, mikor jövünk vissza.
- Nem baj, ugyanis én is megyek – szólt egy hang.
- Te folyton lopakodsz? - kérdezte a férfi felé fordulva Lily. Edvian elvigyorodott, ahogy James is. Syrona csak megcsóválta a fejét.
- Nekem mennem kell. Ha mentek, akkor isten veletek. Vigyázzatok magatokra.
- Te is Syrona! - mondta James, majd felállt. - Akkor készüljünk, és menjünk...

Este indultak el a romok felé. Arra vezetett ugyanis az út Crystales felé. Lassan, mindenre figyelve hagyták el a romokat, melyet már teljesen benőtték a növények. Lily régebben megvizsgálta őket. Bár mágia van bennük, azt nem tudták kihasználni. A medálból se tudtak eddig varázslatot nyerni, legalábbis nem többet, mint, hogy a lélekfalók Lilyt nem bántották.
A tó mellé érve Lily belenézett és furcsa dolgot észlelt...

Harry Potter a tizenegy éves kisfiú immár harmadik estéjét töltötte a Roxfort egyik termében, ahol egy furcsa tükörben láthatta a szüleit. Lily és James mosolyogva nézték őt, amint a tükör előtt ül. Ez a kép megmelengette a szívét, hiszen sosem ismerte a szüleit. Se rokonait. Őket is látta néha. A nagyszüleit, az apa ági rokonságát... De a legfontosabb mégis a szülei voltak. Felállt, tudta, lassan mennie kell, hiszen másnap reggel fel kell tudnia ébredni. Még egy utolsó pillantást vetett a tükör tetején lévő írásra: „Edevis a menah ze erkyt kelel a men”. Felsóhajtott, majd ment volna, de előtte észrevett valami furcsát. A tükör úgy fodrozódott, mint a tó vize, ha egy követ ejtenek bele. Harry visszafordult, és közelebb lépett. A tükör hirtelen elsimult és Lily jelent meg benne. De nem úgy mind eddig, nem talárban, hanem régies ruhában, felkötött hajjal, nyakában egy kék medállal. Ugyanolyan döbbent volt az arca, mint Harrynek. A fiú lassan a tükör felé nyúlt, ahogy a tükörben Lily is. Aztán a tenyerük összeért. Harry úgy érezte, mintha a bőrük is érintkezne, mintha megfoghatnák egymás kezét. De csak egy pillanatig tartott. Lily eltűnt...
- Anya...

- Én láttam Harryt – nézett a kezére Lily. Nem volt vizes, pedig a keze biztos a vízen volt. Nézegette még egy kicsit, majd leült a földre. James és Edvian döbbenten néztek rá.
- Lily... tudjuk... röpke tíz éve ez a vágyad. Amióta meghaltál.
- De most máshogy.
- Máshogy? - kérdezte James. Leguggolt elé. - Hogy máshogy?
- Most nem olyan volt, mint eddig. Meglepett volt, akárcsak én. És nem is úgy nézett ki, mint eddig. A kezét az enyémhez érintette... és én éreztem... A kezét...
- Biztos? - kérdezte a másik férfi.
- Igen.
- Lehet, hogy megtaláltad a kaput? - Visszaindult a tóhoz. Lily James segítségével felállt, majd utána mentek. Edivan a tóba nyújtogatta a kezét, de nem történt semmi.
- Én már beleestem egyszer... - mondta a nő. - Nem történt semmi. Gyere Edvian, lehet, hogy csak érezni akartam...
- Talán – mondta a férfi, majd tovább indult. Lily még egyszer belenézett a tóba, majd felsóhajtott. A régi képet látta Harryről, de azt tudta, hogy ezt a mai estét soha nem felejti el...