Bár kibékültünk, az nem derült ki, hogy ki volt a titokzatos elrablóm. Lucius esküdözött, hogy nem ő volt. Sirius esküdözött, hogy Lucius volt. James egyszerűen csak dühös volt, Lily meg megijedt.
- Nem hiszem el... - mondta még napokkal utána is. - És, ha nem csak téged akarnak elrabolni?
- Mire gondolsz?
- Hogy te csak az egyik áldozat voltál. Ki tudja? Lehet, hogy lesz következő.
- Miről csacsognak a hölgyek? - kérdezte Sirius, a drága szentem, majd átkarolta a derekam.
- Semmi – mondta Lily. - Csak elmélkedünk. Női dolgok.
- Á, értem – mondta, majd elmosolyodott. - Mondd csak, Lily, meddig akarod még Ágast kínozni? Már teljesen maga alatt van.
- Én nem kínozom... én csak...
- Csak nem akarsz vele járni – mondtam. - Pedig... szereted.
- Én csak... - Megragadtam a karját, majd Siriusra néztem. - Hívd ide!
- Nem fog lejönni – mondta flegmán.
- Akkor vonszold le! - dörrentem rá, mire ijedten bólintott, és felment a fiúkhoz. Közben Lily kétségbeesetten próbált kiszabadulni. Csak akkor hagyta abba, mikor James lejött. Tényleg eléggé maga alatt volt.
- Mi van? - kérdezte.
- Az a helyzet, hogy Lily fél a diákrablótól. - Sirius és James összenéztek, Lily meg elmosolyodott, majd felsóhajtva rám nézett. Beletörődött. Kész a megbocsájtásra.
- Mi az a diákrabló?
- Aki Meát elrabolta – mondta halkan, majd rám mosolygott.
- És nekem ehhez mi közöm? - kérdezte James unottan.
- Hát, valakinek vigyáznia kellene rá – mondtam. - És erre a legjobb... te vagy.
- Én?
- Jaja! - mondtam. - Ki más? - Kínos csend maradt a kérdésem nyomán. - Na, asszem nekem könyvtárba kell mennem – mondtam, majd megfogtam Sirius kezét, és magam után húztam.
- Hé, én minek menjek? - kérdezte. Időnkánt egészen tompa agyú a szentem...
- Mert én is félek a diákrablótól! – mosolyogtam, majd tovább indultam. Vigyorogva követett. Még visszanéztem Lilyre és Jamesre, akik halkan beszélgetni kezdtek. Aztán irány előre. Hogy hova, ki tudja?
Sétálgattunk a folyosón, mikor az egyik ajtó mögül furcsa zaj hallatszott ki. Összenéztünk Siriusszal, és benyitottunk a terembe. Ott egy összekötözött diák feküdt a földön.
- Istenem! - kiáltottam fel, majd odasiettünk és kiszabadítottuk a lányt. Egy harmadéves lány volt, és nagyon sírt.
- Ne félj, már nincs semmi baj – mondta Sirius, majd a lány talárjára nézett. - Mardekáros.
- Lilynek igaza volt. Én csak az első voltam – motyogtam, majd segítettem felállni a lánynak. - Jól vagy? Felvigyünk a gyengélkedőre?
- Én...
- Ki rabolt el? - kérdezte Sirius.
- Nem tudom... Nem láttam. És köszönöm, nem... inkább lemegyek a klubhelyiségbe.
- Persze – bólintottam. Majd elindultam az igazgatói iroda felé.
- Mea, hova mész?
- Én, Dumbledore-hoz. Ez így nem jó.
- Nem, nem... ezt nem hagyom Dumbledore-ra. Aki téged elrabolt, az tőlem megkapja a büntetését – mondta. Ekkor sikoltást hallottunk.
- Ez úgy hangzott...
- Lily? - horkant fel Sirius, majd elrohant a hang felé. Én meg követtem. Egy köpenyes alak volt és Lilyt próbálta meg elrángatni. Előkaptam a pálcám.
- Állj! - szegeztem rá. A köpenyes elengedte a lányt, majd elrohant. Aztán, miután befordult a sarkon, egy csattanás hallatszott. Odamentem Lilyhez, Sirius pedig a folyosó vége felé nézett, ahol James jelent meg, és a fejét simogatta.
- Valaki leütött, aztán nekem jött. De kapott egy jobbegyenest tőlem. - Sirius rám nézett, majd odament hozzá.
- De minden rendben, igaz?
- Igen. - Lily rám támaszkodott.
- Úgy látszik a félelmem nem lett alaptalan – mondta halkan.
- Lily! - James otthagyta Siriust, majd a lányhoz lépett, és átvette tőlem. - Jól vagy?
- Igen.
- Megyek Dumbledore-hoz – mondtam, és el is indultam.
- Nem! - mondta egyszerre James és Sirius.
- Ezt nem ússza meg ilyen könnyen – tette hozzá Sirius. Lily rám nézett, de nem szólt.
- Jaj, istenem, fiúk. Az önbíráskodás nem vezet jóhoz!
- Egyetértek – motyogta alig hallhatóan Lily. - Szóljunk...
- Nem! - heveskedett Sirius. - Én ki akarom deríteni, mi folyik itt!
- Én is! - válaszolt a barátja, majd elindult. - De előbb Lilyt felkísérem a gyengélkedőre – mondta, majd elindult fel. Sirius meg utána, nem is figyelt rám, de ez most nem izgatott. Nem adtam meg magam. Elindultam Dumbledore felé. Aztán rájöttem, igazuk volt. Egyedül amúgy se jó császkálni. Valaki megint elkapott, és egy pálcát nyomott a torkomnak.
- Megvagy – susogta egy hang. - Ne sikíts! - mondta, majd jobban megnyomta a pálcát. Nyeltem egyet, amikor felhangzott Sirius hangja.
- Mea! Mea! Hol maradtál le?
- Ne merj válaszolni! - sziszegte. Nyeltem még egyet. Elindult valamerre, engem meg cipelt magával. Mint megtudtam egy szobor mögé. Figyeltünk. A pálca még mindig a nyakamnál volt. Megjelent Sirius a látókörletbe.
- Vajon hol lehet? Nem tűnhetett el ilyen hamar – csóválta meg a fejét. - Mea! - Megmozdultam, de az elkapóm felszisszent. Inkább nem kockáztattam. Ekkor megjelent James is. Mellette ott volt Lily, tehát nem jutottak fel a gyengélkedőre.
- Megvan?
- Nem, eltűnt, pedig hallania kellett volna engem. - Elkezdtem könnyezni. Most már féltem. Miért nem enged el? Miért?
- Mit akar tőlem? - kérdeztem halkan.
- Majd meglátjuk. Egyelőre, te maradsz. Meg, majd a többi is... Ő is... - sziszegte, majd hirtelen a kezembe nyomott valami tárgyat. Úgy éreztem, hogy valami megrántja a köldököm, aztán csak pörögtem...

Amikor talpra értem egy ódon kúria egyik szobájában voltam. Fekete falak, vörös függöny, sötét szőnyeg. Bársony székek és kanapék, ódon kandalló, amiben tűz ropogott. Körbenéztem, de az elrablóm nem volt itt. Csak egy ronda házimanó állt az ajtóban.
- Az uram azt mondta, szolgáljalak ki.
- Elmegyek! - mondtam.
- Nem, nem – sipította a kis manó. - Az uram nem engedte. Junkynak meg kellene magát büntetnie! Nem mehet el! - sipította tovább.
- De, én nem maradhatok – kezdtem el újra könnyezni. - Félek...
- Nem kell! - sipította a manó. - Valamit akar enni? Inni? - Nemet intettem, és leültem a kanapéra. Vártam. Mire? Nem tudom.
Siriusra, azt akartam, hogy azonnal itt legyen velem. A könnyeim folytak, mikor egy újabb zsupszkulcs tűnt fel, majd...
- Sirius! - Ez gyors volt! Szédelegve állt fel a padlóról, és megrémült, mikor a nyakába ugrottam.
- Mea... hogy kerülsz ide? - kérdezte.
- Úgy, ahogy te. Zsupszkulccsal – sírtam, és a talárjába temettem az arcom. - Félek – nyöszörögtem. Átölelt pár másodpercig, majd eltolt magától. Ekkor újabb zsupszkulcs tűnt fel, és Lily érkezett a padlóra, pár perc múlva James. Odasiettünk hozzájuk, és felsegítettük őket.
- Akárki rabolt el minket – szólt James, akibe Lily kapaszkodott remegve bele - nem tudta, kikkel kezd. - Sirius elvigyorodott, és bólintott. Remegve összenéztünk Lilyvel. Ekkor egy pukkanás hallatszott. Megérkezett a diákrabló.
- Professzor!
Lily remegve hozzábújt Jameshez, és úgy nézte a tanárunkat. A sötét varázslatok kivédése professzor állt előttünk. Aki mindig normális volt velünk, aki Lilyék szerint lassan három éve tanította ezt a tárgyat. Remegve álltam Sirius mögé.
- Jó napot! - felismertem a hangot. A sziszegő hangot, mely ott is ott volt. A falnál, mikor rám szegezte a pálcát. - Kár, hogy a két úr is idetévedt, csak a hölgyeket akartam... - Lily elkezdett szipogni, majd még jobban belekapaszkodott Jamesbe, aki magához ölelte, csakhogy segítsen úrrá lenni a remegésén. Én Sirius karját fogtam, és megpróbáltan nem félni, de nem ment. Valami azt súgta, ma nem lesz jó napom.
- Mit akar tőlük? - kérdezte James.
- Ó! Az az én dolgom! - mondta, majd előkapta a pálcáját. - Petrificus totalus! Petrificus totalus! - A két fiú vigyáz állásba ugrott, és eldőlt. - Invito pálcák! - A pálcáink úgy röppentek a kezébe, mint a könnyű madarak. Lily könny áztatott arccal roskadt le James mellé. Én meg csak álltam, mivel a professzor rám nézett. Aztán ledobta a köpenyét, majd elviharzott. Leroskadtam a padlóra. Rosszabbra számítottam. A szememből elkezdtek folyni a könnyek. Most mit kezdjünk Siriusszal, meg Jamesszel?
Ekkor lépett be a házimanó. Még mindig szörnyen festett, mint eddig. Kezében tálca volt, rajta szendvicsek. Mikor hozzánk ért, ránk nézett.
- Ne féljenek, ne sírjanak! - sipította magas hangján. - Egyenek...
- Nem... nem tudok – sírt Lily. Ekkor Junky megrántotta a kezét, és a két fiúról lejött az átok.
- Gyerünk, gyerünk, enni kell, a gazdám azt mondta! - sipította tovább, még akkor is, mikor felsegítettük a srácokat. Nekem még mindig folytak a könnyeim, de Lily jobban félt.
- Hol van a pálcám? - horkant fel Sirius, mivel egyből odakapott.
- El... elvitte... - szipogtam. Rám nézett, majd magához húzott.
- Ne félj, nem lesz semmi baj – suttogta a fülembe, majd Jamesre nézett, aki meg Lily istápolta. Hát nagyon jól elvagyunk. Mintha egymás tükörképei lennénk.
Felálltunk a földről.
- Nézzünk szét a házban – ajánlotta James, de én megrázta a fejem. Nem akartam sehova menni.
- Akkor, majd mi megyünk – mondta Sirius, elengedve engem.
- Nem! Nem, nem mehettek sehova, értitek? - hisztiztem. Kész, Mea Potter kiborult, megint. Ez nem tesz jót az idegeimnek. De annyira rossz előérzetem volt. - Nem mozdulhattok innen! - folytattam.
- Kisasszonyka ne féljen! - szólt Junky. - Az úr elmenni hazulról. Ilyenkor van nagygyűlés. És bájitalnak is múlni el hatása.
- Bájital? - kérdezte remegő hangon Lily.
- Igen, szürke, ronda, rossz szagú... és gazdám változni át tőle...
- Százfűlé főzet? - kérdezte döbbenten James. Ez megnyugtató. Az SVK tanár nekem mindig is szimpi volt. Vagyis, hülye vagyok, ez dehogy megnyugtató! Hiszen, akkor hol vagyunk?!
- Milyen gyűlésre ment a gazdád? - kérdezte Sirius.
- Oda, ahol a Nagy Úr is van!
- Tudjukki? - nyögte Lily, majd még jobban elkezdett remegni. Tudjukki... Én Franciaországban éltem, ezért nem nagyon éltem át, amit mások igen. Voldemort, a Sötét Nagyúr, a gonosz fekete mágus, most hatalomra akar törni. És igen, mi az egyik halálfaló házában vagyunk.
- Ki a te gazdád? - kérdeztem remegő hangon. Sirius megszorította a kezem, majd bátorítóan elmosolyodott.
- Azt mondta, ezt nem mondhatom el nektek... - válaszolt, majd felénk nyújtotta a szendvicses tálat.
Mit mondjak, nem vettünk belőle...

Mivel a halálfaló úgysem volt otthon, hát hagytuk, hogy a két fiú szétnézzen, mi meg egy kanapén ülve, a kandalló előtt ültünk. Kezdtünk valamelyest megnyugodni. Lily felállt néha, és a kandalló mellett keresett valamit, de mindig csak csalódottan tért vissza. Gondolom arra számított, hátha van egy kis hopp-por valahol. James és Sirius az ajtókat, ablakokat próbálták kinyitni, de mindet bűbáj zárta le. Junky, pedig, a kedvünkben akart járni. Mindent felszolgált volna, amit szeretnénk. Aztán Lily megint felpattant, és a két zsupszkulcsot nézegette, de semmi... A mozdulataiból kicsit hisztérikusnak tűnt, de megértem. Gondolom nagyon félt...
Miután minden bejáratot ellenőriztek, a fiúk leültek mellénk. Sirius átkarolta a vállam, és magához húzott. Lily a kandalló tüzét bámulta, kicsit talán túl megszállottan. James suttogott valamit a fülébe, de ez nem használt. Azt hiszem, ő is az idegösszeroppanás szélén állt. Én csak rettegtem, attól a rossz érzéstől, ami felkúszott a szívembe. Siriusra néztem, ő vissza rám. Láttam a szemében, hogy ő is érzi. Kicsit sápadtabb volt, kicsit remegtek az ajkai, ahogy rám nézett. A halál árnyéka vetül rám? Vagy valami másé?
Ekkor egy pukkanás hallatszott. A halálfaló visszatért. Eredeti formájában. Felugrottunk, és ránéztünk. Egy fekete hajú, fiatal férfi volt, gonosz mosollyal az arcán. Kezében pálca, amit ránk szegezett.
- Ideje nyugovóra térni – mondta. - Indulás a lépcsőn fel... - Sorban elindultunk. Előbb James és Lily, aztán Sirius és én. - Jobbra, az első ajtó – mondta mögöttem. Remegtem, mint a nyárfalevél, és Sirius kezét szorítottam. Ő is az enyémet. James és Lily beléptek a szobába, majd mi is be akartunk, amikor a halálfaló megragadta a karom.
- Hé! - kiáltott fel Sirius.
- Te maradsz! - azzal felemelte a pálcáját. - Stupor! - Sirius ép kitért az átok elől, ami Lilyt találta el. Felsikoltottam, a lány elkábulva esett össze. A szerelmem beszédült a szobába, az ajtó becsapódott, és bezárult egy pálcaintésre. Egyedül maradtam vele a folyosón.

- Gyere – rángatott maga után, és betuszkolt a következő szobába. Becsukta az ajtót, és bezárta. Most már remegtem, folytak a könnyeim, tudtam, mi fog következni.
- Segítség! - sikítottam fel, mikor odaugrott hozzám, és letépte rólam a talárt. - Segítség, Sirius! Valaki! - Nem törődött vele. Lekevert egy pofont, amitől az ágyra estem. Patakokban folytak a könnyeim. - Kérem ne! - Nem törődött vele. Leszedte a talárját, majd a pulóverét. Immár félmeztelen állt előttem.
- Vetkőzz! - adta ki a parancsot. Feltérdeltem az ágyra, de nem csináltam semmit. Erre újra nekem támadt.
- Segítség! - sikítottam, ahogy tudtam. - Sirius! Sirius, kérlek! - Dörömbölés hallatszott át a másik szobából. Reménytelen, kétségbeesett dörömbölés.
- Mea! - hallatszott át a hangja is.
A halálfaló letepert, majd elkezdte a nyakamat csókolgatni, én meg sikítoztam. Ki akartam szabadulni az öleléséből, de leszorította a kezem. Aztán felült. És elkezdte letépkedni rólam a ruhát. Úgy védekeztem, ahogy csak tudtam, hisztiztem, sikoltoztam, rúgtam, karmoltam, haraptam, de semmi nem hatott. Csak lekevert még egy pofont, és elértem, hogy fájdalmasabb legyen az út ADDIG...
- Könyörgöm – halt el a hangom, ahogy kezdtem magam megadni. Kifáradtam, fájt mindenem, de nem akartam feladni, nem lehet. - Sirius, kérlek... - folytak a könnyeim.
- Na, most akkor! - levetette a maradék ruháit, majd letepert...
Aztán felsikoltottam...

Két ölelő, reszkető kar között ébredtem fel, ugyanazon az ágyon. Kinyitottam a szemem. Öklén a bőr véres cafatokban lógott, és vörös volt az egész keze. Óvatosan kibontakoztam a karjai közül. Az arcomra száradtak a könnyek, fájt a szemem, az önbecsülésem, és fájt más is... Az emlék... Felnéztem rá, de kerülte a tekintetem. Így is láttam, hogy sápadt, szeme könnyekben ázik és gyűlölettől izzik.
- Sirius... - suttogtam. Rám nézett. A gyűlölet megenyhült, és magához ölelt. - Ugye, Lily nem...
- Nem – válaszolt halkan. - A másik szobában van, Jamesszel. Végig elkábult volt... James... - megakadt a hangja. Nagyjából el tudtam képzelni, milyen lehetett csak végighallgatni is a történteket. Újra elkezdtem könnyezni, ahogy eszembe jutott az egész, aztán újra a kezére tévedt a tekintetem.
- A kezed... - suttogtam.
- Semmiség – válaszolt. - Más jobban fáj – mondta halkan. Hozzábújtam. Olyan szorosan, ahogy tudtam. Azt akartam, hogy érezze, már nincs baj, már itt vagyok, jól vagyok... Magához ölelt, mintha ő is mutatni akarta volna, hogy itt van, erős, és segít... mégis tudtam: most megtört, gyenge, gyengébb, mint valaha. Éreztem, ahogy remegett a keze. Éreztem, mert sírt...
- Sirius...
- Nem kell semmit mondanod – mondta. Óvatosan kibontakoztam az ölelésből, majd a szemébe néztem. Ő meg rám, elmosolyodtam.
- Nincs semmi baj – mondtam. Nyelt egyet, majd majd a tenyerébe temette az arcát, és sírt. Most én húztam magamhoz, most én voltam az erős. Most már az tudtam lenni. Ennél rosszabb már velem nem történhet, ez megtörtént, de nem lényeges. Egy rossz dolog, amit majd kiheverek... Sirius segít kiheverni, és nem marad nyoma, nem lesz gond többé...
Megkerestem az ép ruháimat, és felvettem őket. A pólóm, a pulóverem és a talárom viselhetetlen volt. A szoknyám és egyéb ruhaneműim még egész jól megúszták.
Fájt minden lépés, de nem akartam ezt Siriusszal is tudatni. Levette a pulóverét, azt vettem fel én, a sajátom helyett. Óvatosan a segítségével átmentünk a másik szobába. A halálfaló megint nem volt otthon. Mikor beléptünk, James megkönnyebbülten felsóhajtott. Gondom elsődlegesen örült, hogy élek. Aztán odasietett hozzám. Lily a kanapén szuszogott. Örültem, hogy legalább ő nem hallotta, amúgy is annyira félt, ha még...
- Jól vagy? - kérdezte James. Bólintottam, majd átöleltem. A testvéri védelemre volt szükségem. Szerettem Siriust, de tudtam ez lelkileg úgy meg fog viselni hamarosan, hogy félni fogok tőle, akaratom ellenére.
- Túlélem... bár valószínűleg kell majd egy hosszú pszichológiai...
- Egészségedre – mondta halkan Sirius, mire elnevettem magam.
- Ez nem tüsszentés volt. A pszichológia az agytúrkászás. Lelki sérelmeket próbálnak gyógyítani...
- Megölöm, ha visszajön – sziszegte James. - A két kezemmel nyúzom meg!
- Vagy inkább én ölöm meg... - válaszolt Sirius. Egymásra néztek. El volt döntve. Az egyik fogja, másik nyúzza. Lily elkezdett ébredezni.
- Majd én elmondom neki – szóltam ránézve. Felült és ránk nézett.
- Mi, mi történt? - Elengedtem Jamest, majd leültem mellé, és elmondtam. Halkan és nyugodtan. Mire a végére értem, már megint sírt, és átölelt. Na talán ez esett a legjobban, mind közül. Hiszen egy nőtől mégsem kell félnem.
- Ne félj, Lily... - suttogtam neki. - Nem hagyjuk, hogy még egyszer... hogy te... - Én is elkezdtem könnyezni, majd az ajtó felé néztem, ahol a két fiú állt. - Vigyetek ki minket!
- Menjünk le a nappaliba – ajánlotta Sirius, majd odajött hozzánk, megfogta a kezem, és felsegített. James Lilyt támogatta, aki mindent megtett, hogy a lehető legközelebb maradjon a fiúhoz...