Úgy érkezett meg a vonat, mintha egy csiga lett volna. Hat éve vágyom már hazajönni. Főleg, mert James teljesen megfeledkezett rólam, szerintem. Már négy éve nem írt... bár anyáék is ritkán... Miért van olyan rossz érzésem, hogy elfelejtettek? Na jó, az a szökés nem volt szép dolog... de... engem is meg lehet érteni... Vajon anyáék mit szólnak, ha betoppanok?
Leszálltam a vonatról, majd szétnéztem. River Cottage pont olyan, mint régen.
- Elnézést kisasszony, szabad a nevét? - lépett hozzám egy kalauz.
- Tímea Potter – válaszoltam. Előhúzta a ládám, majd kikísért. Innen egyedül haza a Potter birtokra. A tékozló boszorkány visszatért...

Amikor megláttam a kastély görcsbe rándult a gyomrom. Azt se tudtam, egyáltalán megismerne-e még. Bár hat év, az hat év. Odamentem az ajtóhoz, majd bekopogtam. Egy fekete, szemüveges srác nyitott ajtót. Úgy velem egyidős lehetett. Olyan volt a haja, mint nekem, csak nekem hosszabb. A szemei, mintha az enyémek lennének...
- Kit keres? - nézett rám összehúzott szemmel.
- James? - kérdeztem vissza remegő ajkakkal. Igen, biztos voltam benne, hogy az ikertestvérem áll az ajtóban.
- Ismerjük egymást? - kérdezte, és jól végigmért, aztán arcán furcsa mosoly futott végig. Öröm, harag, meglepődés és csodálkozás. Ezt minden benne foglalta. Hát igen. Amikor az ikrek egyik fele elmegy. - Mea?
- Hát megismersz? - kérdeztem könnyes szemekkel. - Istenem, de jó téged látni, James.
- Én is örülök – mondta, majd megölelte. Olyan jól esett az ölelése. - Gyere be... Anyáék el fognak ájulni! - Én is ettől tartok. Alighogy beléptem, egy másik fekete hajú, Jamesszel egyidős fiú lépett be. Sármos volt, és helyes. A haja könnyed eleganciával hullott az arcába. Ha romantikus alkat lennék, azonnal belezúgtam volna... De aki utána jött, na az se volt semmi. Egy szőkés barna, az előzőnél alacsonyabb, és sápadtabb, de annál helyesebb fiú is belépett. Mögötte meg egy még alacsonyabb vézna, szőke fiúcska.
- Sziasztok – köszöntem zavartan. A fekete hajú fiú James vállára könyökölt, majd végigmért. Nem sokkal, de magasabb volt a bátyámnál.
- Mondd csak Ágas, ő ki lenne? Elfeledkeztél Evansről? - Evans? Egy lány talán? James szerelmes? De jó!
- Ő az ikertestvérem... - mondta James zavartan vakarva a fejét. Mindhárom fiú álla leesett, én meg vágtam egy fintort. Na, ez jól esett. A barátai itt nyaralnak, és még csak nem is hallottak arról, hogy Jamesnek testvére lenne?
- A testvéred? Neked van testvéred? - kérdezte a fekete hajú fiú döbbenten.
- Van – mondtam. - Tímea vagyok. Az ELFELEDETT húgocska...
- Kellett neked megszökni! - feleselt James. - Az meg nekünk esett rosszul!
- Írtam egy csomó levelet! Egyre se válaszoltatok!
- Az utóbbi időben egy levelet se kaptunk tőled – mondta egy hang. Megfordultam. A lépcsőn anya áll szigorú arccal. - Minek jöttél vissza? - Azt hittem helyben elbőgöm magam. Visszajöttem, hogy lássam őket, erre így fogadnak?
- Az utolsó évemet a Roxfortban fogom tölteni. Ott tanulok, mint cserediák – válaszoltam. - És azért jöttem ide, mert szerettelek volna látni titeket, de úgy látom, az érzés nem kölcsönös.
- Talán – mondta az anya mellett álló apa. - Elfelejtettünk téged.
- Rájöttem, APA! - mondtam. - Nem baj, mint eddig most is megélek a lábamon. Nem kell a hülye családom támogatása. Úgyse segítettetek sose, mindig ellenem voltatok!
- Elszöktél, Mea! - lépett lejjebb anya. - Mit vártál tőlünk?
- Mondjak valamit? Ott ültem három napot a reptéren, és vártam rátok... három napot! Érted? De ti a nem jöttetek, miért nem? Megírtam a levélben hova és hogy megyek, de felém se néztetek. Ti mit vártatok tőlem? Hogy ezek után hazamegyek? Tíz évesen úgy éreztem eldobtatok! Miért? Büszkeség... ha egyszer elmert szökni, haza ne jöjjön, nem igaz? Sose ismertétek volna be, hogy rossz szülők voltatok! Nem csak velem! Jamesszel is...
- Takarodj a házamból! - kiabált az apám. Immár folytak a könnyeim. Fogtam a ládám, és elrohantam.

Nem messze jutottam, talán a Potter birtok parkjáig... a fákig. Ott lerogytam, és sírtam. Azt hittem... én azért jöttem, hogy békét kössünk, hogy egy család lehessünk.
A tenyerembe temettem az arcom, és bőgtem, míg valaki meg nem érintette a vállam. Nem csak megérintette, hanem letérdelt mellém, magához húzott, és átölelt. Ahogy egy családtaghoz illik. Ahogy egy bátyhoz illik. Könnyektől vörös arccal néztem fel rá.
- Te miért?
- A testvéred vagyok, tudom, hogy valamilyen szinten igazad van. És örülök, hogy az utolsó évünket együtt töltjük el.
- Jaj, James... - átöleltem. Igen, ezért jöttem, hogy ezt halljam, hogy szeretetet kapjak. Eddig a Beauxbatons-ban tanultam. Párizs mellett laktam. Tudok franciául, németül... de hiányzott az otthon.
- Ha gondolod lakhatsz itt – mondta hátra sandítva,
- Nem hiszem, hogy anyáék engednék...
- Anyáék azt sem vették észre, mikor Sirius itt töltötte tavaly a nyarat... Kérlek, vérbeli bajkeverő vagyok. A szüleink sima ügy... - vigyorgott. Elmosolyodtam.
- Sirius melyikük? - kérdeztem, letörölve egy kósza könnycseppet az arcomról.
- Én lennék – szólalt meg az ismerős hang, akit már hallottam megszólalni. A fekete hajú srác volt Sirius. - Sirius Balck, alias Tapmancs.
- Tapmancs?
- Becenév – mondta James. - A sápadt barátom Remus, alias Holdsáp...
- Csak nem vagy holdkóros? - erre elkezdtek nevetni, de mintha kissé kényszerű nevetés lett volna.
- Nem dehogy... és ő Peter... alias Féregfark.
- És te vagy Ágas... azt hallottam. - Megfogtam a fejét. - De hol vannak a szarvaid?
- Talán csak egy van neki, és nem ott tartja – mondta Sirius. James fáradt pillantást vetett a barátjára.
- És ő a legjobb barátom...
- Ha azt nézzük, néha ágaskodik, nem? - kérdezte Peter.
- Hülye... mind a ketten azok vagytok. Holdsáp! - Remus engem nézett mosolyogva, majd Jamesre lesett, és megrántotta a vállát.
- Na tessék, és ők nevezik magukat a legjobb barátaimnak! - Elkezdtem nevetni.
- Miért, Féregfarknak igaza van – mondta Sirius. - Főleg, ha felbukkan Evans... - Ne ebbe bele is vörösödött James. Kíváncsi lennék, ki az az Evans.
- Sirius – sziszegett a bátyó, majd megpróbálta visszanyerni a színét.
- Ezért lettél Ágas? - kérdeztem. Erre engem is lehülyézett. Elkezdtem nevetni.
- Rémesek vagytok – mondta Remus, majd leült mellém.
- Mert? - kérdezte Tapmancs, majd ő is közénk gyűlt. Letérdelt elém, majd végignézett. - Nem akarsz velem randizni.
- Tapi! - szólt rá James. Én meg megint csak nevettem.
- Komolyan kérdeztem.
- Nem – mondtam, majd felálltam. - Ne haragudj James, de nem maradok... Majd a Foltozott üstben elleszek szeptemberig. Nem baj... tényleg.
- De tényleg maradhatsz itt!... Különben... Mea. Miért lettél Roxfrotos? Hogy jött ez a cserediák dolog?
- Hát... igazából az idei vizsgát a Beauxbatonsban egy tanulmány benyújtásával. A különböző iskolákról kell tanulmányt írni. Pl. Dumstrang, Magical, Roxfort... Lehetett választani.
- Magical? - húzta össze a szemét James. - Nem oda akartál világ életedben járni?
- De...
- Akkor bánatos lehetsz, hogy nem azt kaptad. - Elmosolyodtam.
- De azt kaptam – válaszoltam. - De elcseréltem a Roxfortra.
- Elcserélted, de miért? - kérdezte Sirius.
- Mert James Roxfortos – válaszoltam. A bátyám elmosolyodott, majd megölelt. - Csak miattad akartam visszajönni. Csak te hiányoztál.
- Maradj itt... Siriusék segítenek, hogy láthatatlan maradj – szólt. - Mi ehhez értünk, igaz, fiúk?
- El tudom képzelni! - megfogta a kezem.
- Na maradj itt! - kérte nyafogós hangon. Elkezdtem nevetni, majd bólintottam.
- Rendben. - Elengedte a kezem, majd előrángatott egy köpenyt a zsebéből.
- Sirius költözz át hozzám...
- Azt hittem velem aludhat – kacsintott rám, majd elindult be. Remus megcsóválta a fejét, majd felállt. Peter ránézett.
- Gyere Féregfark, figyeljünk Tapira – mondta. James vigyorogva bólintott, majd rám terítette a köpenyt. Elindultunk felfele a kastélyhoz.

A régi szobámat kaptam meg, miután Sirius kiköltözött belőle. Leültem az ágyamra, majd végigsimítottam a tetején. A ládámat James hozta be utánam, és mondta, hogy tartsam zárva az ajtóm. Már csak három napot kell itt poshadnom.
Akkor legyünk őszinték, legalább magunkkal. Most minden leírok magamról.
Akkor kezdjük az elején: Tímea Potter vagyok. A Potter család sarja, Jessica és Frederich Potter lánya, James Potter ikertestvére. 1959. június 23-án születtünk. Két perc különbséggel. Nem vagyok már benne biztos, de azt hiszem, én vagyok az idősebb. Tíz évet töltöttem „békében” a családommal, mikor egyszer besokalltam.
- Mea, nem hiszem el, hogy megint baj okoztál. Az öcséddel nincs ennyi gond!
- De én nem akartam! - válaszoltam tíz évesen. James az ajtó mellett állt és engem nézett. Kis kócos fiú volt.
- Én voltam – mondta. Már akkor is tudta, hogy őt kevésbé büntetik, mert fiú.
- Ne hazudj, James! - szólt anya erélyesen. - Mea, három napig ki nem lépsz a szobádból!
- De... anya! Véletlen volt! - mondtam. Megcsóválta a fejét, majd a szobám felé mutatott. Felrohantam. Összeszedtem az összes pénzem, a dolgaimat a ládámba, majd elszöktem.
Három napot voltam a reptéren, és vártam, hogy anyáék értem jöjjenek, mert küldtem nekik, egy baglyot, hol vagyok. De nem jöttek, én meg dühömben felszálltam a repülőre, ami Franciaországba vitt. Ott egy kedves angol hölgy fogadott magához, és beíratott Beauxbatonsba. Így lettem francia boszorkány...

Na, igen mikor este lefeküdtem megfeledkeztem arról, hogy ki a testvérem. Nem baj, másnap reggel erre is ráébredtem.
Mármint, hogy pontosabban fejezzem ki magam, James ébresztett rám, mikor az ágyamra vetette magát.
- James... istenem, ha anyáék meghallják...
- Anyáék már nincsenek itthon – mondta, majd leült az ágyam szélére. Fáradtan kinyújtóztam, és felületem.
- Minden köszönhetem reggeli látogatásod?
- Tök jó, hogy itthon vagy! - lelkendezett. Elmosolyodtam. Még két nap. Két nap és irány a Roxfort.
- Köszi. Ez jól esett.
- Szívesen – nevetett.

A következő napok gyorsan teltek. James nekem is vásárolt könyveket az Abszol úton, majd eljött a „várva várt” szeptember elseje. Jamesék elköszöntek anyáéktól, majd elindultunk a King's Crossra. Épp tizenegyre értünk oda, és fel is szálltunk. Aztán mentem a fiúk után.
Egyszer csak James megtorpant.
- Ide ülünk be – mondta vigyorogva. Érdekes, ugyanis két üres kabint is láttam, mégis egy olyanba ülünk be, ahol vannak... Pontosabban egy valaki volt. Egy vörös hajú lány. Gondolom, ő lenne Evans.
James kihúzta az ajtót, majd belépett. Én az utolsó voltam, vártam, míg mindenki bemegy. James leült a lány mellé, aki keserűen felnyögött. Sirius leült vele szembe, mellé Remus, mellé... nekem meg... hát nem jutott hely. Épp ezért bájos mosollyal James ölébe ültem.
A vörös hajú lány egy pillanatra ránk nézet, és... a szemében féltékenység villant. Hoppá!
- Be sem mutattok? - kérdeztem, de nem vártam meg, míg lebuktatnak. - Mea vagyok, szia!
- Lily Evans. - Tehát Lily a neve, és tényleg ő lenne Evans. James nagy szerelme!
Hirtelen ötlettől vezérelve felborzoltam James haját, mire még féltékenyebb villanás tűnt fel. Elvigyorodtam, majd a fejemet James vállára hajtottam. Lily kinézett az ablakon, és nem volt hajlandó megszólalni. James meg döbbenten nézett rá.
- Sokat hallottam már rólad – mondtam Lilynek. Erre megint ránk nézett. A szemében gyilkos düh égett.
- Igen, és honnan? - kérdezte hűvös hangon. Nem semmi önmegtartóztatása van.
- Ó, amikor a fiúk nyáron... - A lány szeme megvillant. Ezt nevezi olyan, mint, mikor meggyújtanak egy bombát. Csak ne robbanjon túl nagyot... - Amikor csináltak egy csínyt, mindig téged emlegettek. „Bezzeg, ha Evans itt lenne, ezt nem csinálhatnánk...” - Három, kettő...
- Remus, menjünk a prefektus gyűlésre – ugrott fel hirtelen. Remus felállt, majd elmentek. Felálltam, majd mutattam Jamesnek, hogy csusszanjon Lily helyére.
- Ez mi volt? - kérdezte James. - Tönkre teszed három év munkáját!
- Ellenkezőleg – nevettem. - Fel sem tűnt, hogy halálosan féltékeny volt?
- Féltékeny volt? Mert az ölembe ültél? - kérdezte, majd lazán hátradőlt, és a kezét a feje alá tette. - Tudtam én, hogy bejön végre ez a hosszú udvarlás.
- Egoista... - morogtam. Lily és Remus ekkor tért vissza. Remus leült a helyre, viszont Lily összehúzta a szemét.
- A helyemen ülsz, Potter – mondta lealázó hangon. Uh... James megrántotta a vállát, a vonat meg zökkent egyet, aminek az lett a következménye, hogy Lily James ölébe huppant. Összevigyorogtunk a többiekkel, a legjobb helyre esett. James összekulcsolta a kezét Lily dereka körül, így a lány nem tudott felállni.
- Elengednél? - kérdezte tőle.
- Nem – mondta James, majd kinézett az ablakon. Lily felsóhajtott, és tűrte a dolgot... Egy ideig. Én mosolyogva néztem őket, ami miatt összehúzta a szemét.
- Még nem mondtad, mi a teljes neved...
- Tímea Potter – vigyorogtam. Erre eltátotta a száját.
- Ti rokonok vagytok? - kérdezte.
- Az ikertestvérem – mondta James. Lily álla leesett.
- Van testvéred? - kérdezte. Bólintottam.
- Én vagyok a fekete bárány. Elszöktem Franciaországba tízévesen. A Beauxbatonsban tanultam eddig. Most cserediák vagyok.
- Aha – mondta. - Én azt hittem... - mondta, de nem merte folytatni. James „köszi”-t suttogott. Majd beharapta az alsó ajkait, és fél kezével megsimogatta Lily nyakát. A lány összerándult, és megpróbált James másik kezéből kijutni, de nem sikerült neki. Drága bátyám azonban nem adta fel... Megsimogatta Lily arcát, majd gyengéden megcsókolta. Sirius rám nézett.
- Mit bámulsz?
- Te nem akarsz az én ölembe ülni? - kérdezte. James elkezdett kuncogni... csók közben... Lily pedig sértődötten összekulcsolta a kezét.
- Ne haragudj... - mondta a bátyám fulladozva, majd Siriushoz fordult. - Tapi, te most a húgom...
- Nővéred...
-... ra hajtasz? Hé... mi az, hogy a nővérem?
- Két perc... Két perccel hamarabb születtem! - nevettem. - És, Sirius, nem, nem akarok az öledbe ülni. - A fiú morcosan hátradőlt.
- Csak kérdezem... - mondta. Én meg Jamesre néztem, aki vigyorogva nézett Siriusra. Na mindjárt elrontom a kedvét.
- Kicsi öcsikém, milyen jól mulatsz, kicsi öcsi... - Elfagyott a mosoly az arcáról, és gyilkos tekintettel nézett rám. Lily elkezdett kacagni. Úgy tűnt, már nem bánja, hogy James ölében van, a drága. Egy lány eközben benézett a kupéba, majd leesett az álla, és tovább állt. Lily felsóhajtott.
- Mire odaérünk erről fog beszélni az egész vonat.
- Miről? Hogy velem jársz? - kérdezte James.
- Ki mondta, hogy veled járok? - kérdezte felemelt fejjel a lány. A bátyám elszontyolodott, én meg elmosolyodtam.
- Hát, gondoltam... Mivel, hogy féltékeny voltál... meg most...
- Én féltékeny?
- Aha – mondta Sirius. - Mea is megmondja! - bólogattam, mire elpirult, James meg elmosolyodott.
- Mióta vagy belém szerelmes? - kérdezte.
- Ki mondta, hogy szerelmes vagyok beléd? - kérdezett vissza. Elkezdtem nevetni. Nem semmi ez a csaj! James megcsókolta.
- Tehát nem vagy?
- Nem! - James újra megcsókolta. - Ha azt hiszed, hogy be... - Újabb csók. - Na... hogy csak azért... - Megint egy csók. - Mert csókolgatsz... - Újabb csók... hogy bírja? - Attól bevallom... Az bevallom... - És megint egy csók. - Hogy nem zavar – És megint egy. -, hogy csókolgatsz. Mert jól csókolsz...
- Hoppá – mondta James mosolyogva. De nem csókolt többet.
- Hé – szólt Lily. - Mi van a csókkal?
- Azt mondtad nem vagy belém szerelmes... minek csókolgassalak? - kérdezett vissza. Míg ők beszélgettek mi jót röhögtünk. A hasamat fogtam már a nevetéstől. Mit el nem játszanak egymással!
- Akkor eressz el! - duzzogott Lily.
- Dehogy eresztelek!
- De ez nem ér!
- Szeretsz? - kérdezte James.
- Nem...
- Rendben – válaszolt, majd hátradőlt, de Lilyt nem engedte el. Csend maradt szavai nyomán. Így érkeztünk meg utunk céljához: A Roxforthoz.