Elámultam. Lily egy rövid topban, és egy rövid fehér sortban mezítláb állt előttem.
- Hát te? - kérdeztem. - Te hol voltál?
- Akármilyen furcsa... téged kerestelek – mondta, majd megfogta a kezem. - Tetszem?
- Túlságosan is... - nyögtem, mire kinyújtotta a nyelvét.
- Akkor a várt hatás elérve...
- Te ezt direkt csináltad? - kérdeztem. - Mármint a hatására gondoltam.
- Gondoltam, mielőtt vége a nyárnak, előrébb léphetnénk... - közelebb lépett hozzám. Mire az az ismert hatás egyre erősödött. Hozzám bújt, majd átölelt.
- Figyelj, nem hagyhatnánk, ezt estére? Mielőtt túlságosan... - Ekkor hatalmas sikítás hangzott fel. Méghozzá Vióé.
- Ajaj...
- Sirius és Vio – mondtam, majd eltoltam Lilyt. - Nézzük meg a dolgot. Elindultunk futva a tó felé, ahol meg is találtuk őket.

1. jelenet:
Vio felpofozza Siriust.
- Utállak! Egyszerűen egy szemét dög vagy!
- De most miért? Én... az előbb azt mondtad...
- Előbb Bell, most meg rámászol Susanra? Aki után Remus érdeklődött? Hát senkire nem vagy tekintettel? Nem is értem, hogy lehetsz James legjobb barátja, olyan egy szemét állat vagy!
- De Vio! - nyögte a barátom. De a húgom ott hagyta.

Összenéztünk Lilyvel. Ebből aligha lesz békülés záros határidőn belül. És ez a dolog csak fokozódott. Bár a nyár lassan a vége felé közeledett, azért még sok hasonló jelenetet éltünk át, a többiekkel. Hogy meséljek párat:

2. jelenet:
Vio rákvörösen Siriusszal szemben:
- Nem hiszem el! Ez... Áh! Csak tudnám eddig, hogy bírtalak ki. Egy egy... egy...
- Egy? Vio, mi bajod van? Szakítottunk, nem? Akkor meg, nem nyolc neked, kivel járok?
- De te nem jársz senkivel, lefekteted őket, majd tűnés! - dühöngött a húgom. Itt döntöttünk úgy Remusszal, akivel a jelenetet néztük, hogy lelépünk.

Én amúgy jól haladtam Lilyvel. Mióta újra kezdtük még csak fel sem emeltük a hangunk egymással szemben. Végre igazi, nyugodt és stabil kapcsolatban voltunk. Szerettük egymást. Ahogy Muhi is megszerette Ágast. Az igazit... Sokszor elbújtunk hozzájuk, és a sziklán napoztunk beszélgetve, vagy csak néztük, hogy születik egy szarvascsalád az erdőbe. Ilyenkor büszke voltam magamra, hiszen mind a kettejüket én hoztam. Azt hiszem most már egy jó ideig nem kell se Ágas, se Ágas miatt aggódnom... Mind a ketten jól vagyunk.
Ellenben a legjobb barátommal, aki tényleg falta a lányokat. Egyszerűen rémisztő. Olyan, mint régen. Mint mikor ott volt Kate meg Bess, hogy a két legemlékezetesebbet említsem, vagy még előtte, majdnem a fél Roxfort lány csapata. Hát igen. Amikor Vióval járt, semmi baj nem volt vele, de most? Nem lehet vele bírni.
Emellett Vio és Susan pedig Remus kegyeiért harcolnak. Szegény Holdsáp! A húgom azt hiszem végleg lemondott Siriusról, pedig tudom, hogy fáj neki a szakítás, meg, hogy nem tudtak kibékülni. Most azzal vigasztalódik, hogy megpróbál Remusszal ugyanolyan jóban lenni, mint Sirius előtt. Nem hiszem, hogy menne, már csak Holdsáp miatt se. Ha azt vesszük, mi történt legutóbb... Bele se merek gondolni.
Az a baj, hogy ilyen rövid a nyár... Igazából semmire nincs idő már, és Lily és Vio elmennek. Hogy bírom ki Lily nélkül? Hogy fogjuk túlélni? Vajon ő is aggódik emiatt?
- Mi rágod magad? - kérdezte a szarvas párost nézve a sziklánál.
- Nemsokára menned kell... Meg Viónak is... Mikor is?
- Még két napot maradunk – mondta, majd leült mellém. - Hiányozni fogok?
- Hülye kérdés, még szép, hogy hiányozni fogsz. Ugye azért együtt maradunk?
- Gondolkoztam ezen, és nem tudom. Én szeretném, de csak akkor, ha írsz, minden nap...
- El is megyek hozzád, minden nap! - elmosolyodott, és megcsóválta a fejét.
- Akkor együtt maradunk – mondta. Felsóhajtottam, majd magamhoz húztam, és átöleltem. Úgy szeretem Lily Evanst, mint az életemet... Nem jobban. Mindennél jobban szeretem...

Sirius és Vio nem békültek ki, de hát az utóbbi időben nem is nagyon törték magukat, hogy kibéküljenek. Ilyen az élet! De még van két napunk... két teljes napunk! Már tudom is: tervet kell készíteni, hogy hogy tölthetnénk ki legjobban az időt. Mondjuk csak kettesben Lilyvel. Sétálgatnánk a tó körül, utoljára megnéznék a szarvasokat, és este végre megtennénk, amit egy ideje nem tettünk, főleg Vio és Sirius miatt, főleg miattam. Eddig elhamarkodottnak tűnt, végül is újra kezdtük. Akkor ne hamarkodjuk el...

Másnap reggel Lilyvel el is mentünk sétálni, mert romantikáztunk, este pedig megtettük. Tudom ez kicsit tárgyilagos lett, de hát így volt. Azért vagyok ennyire izé... mert zavar, hogy hamarosan elmegy... De azért ott az ágyban nagyon érzéki és romantikus voltam, csak itt leírva... Mindegy... még egy napunk maradt, de már akkor elkezdtek a lányok pakolni, meg mi is Siriusszal és Remusszal. Susan is elbúcsúzott és elment, így drága Holdsáp fellélegezhetett végre. Szegény, mintha egy hatalmas kő gurult volna le a szívéről. Felszabadultabb lett, és vidámabb. Nem tetszett neki, hogy érte epekednek.
Ez az utolsó nap mégis a legrosszabb volt. Apa mondta, hogy vett nekünk egy házat Londonban, hogy közel legyünk az aurorképzőhöz. És adott egy kulcsot a széfünkhöz, hogy, ha szükségünk van pénzre, tudja kivenni. Hát igen, ezek az én szüleim.
Aztán lassan eljött a búcsú ideje: augusztus 31. Lilyéknek, meg nekünk is másnap kezdődött a suli. Az újabb iskolai év... Igen, azt hiszem egy nehéz év áll előttünk, de kibírjuk, mi ki! Én is, meg Lily is. Úgyis ott lesz Vio, aki rá vigyáz, meg Sirius és Remus, akik meg rám... Nem lesz itt semmi, de semmi baj. Remélem egy boldog élet vár, majd ránk, ha befejezzük. Együtt... én és Lily. Lily és én... mi együtt, mert szeretjük egymást. Azt hiszem, jövőre megkérem a kezét. Végül is miért ne? Miért ne lehetne a feleségem? Miért ne élhetnénk le az életünket együtt? Szeretem. Nagyon szeretem Lilyt. De nem tudom, hogy bírom ki karácsonyig. Majd valahogy biztos. Ez a terv, a leánykérés, majd tartja bennem a lelket. Azt hiszem, ez ad nekem majd erőt.

Azt hiszem itt a vége... Hogy ezután mi lesz? Nem tudom. Remélem igent mond nekem, és remélem együtt élhetjük le az életünk, míg meg nem halunk. És jó soká fogunk meghalni... Én ezt tudom!