- Akkor most újra kezditek Lilyvel? - kérdezte Sirius délután, mikor végre sikerült magunkról Bellt levakarni. Az a lány úgy ragad, mint az olvasztott cukor. És persze rám, meg Siriusra.
- Aha, valahol elrontottuk...
- Valahol? James csoda, hogy eddig bírtátok! - fakadt ki. - Azt hiszem, segítségre lesz szükségetek. Ha Bell a nyakadon lóg... hm. Nektek nyugalom kell. Nyugodt környezet, mert szerintem megviselte a kapcsolatotokat ez a sok érzelmi hullám. Jaqueline, meg a többi, nem?
- Á, még véletlen sem! - mondtam vigyorogva, majd körbenéztem. - Hogy akarod Bell babát eltüntetni?
- Majd beszélek Vióval, biztos lesz valami ötlete.
- Köszi, Sirius.
- Csak aztán el ne szúrd!

Nem szúrtam el. Sirius levakarta Bellt, Remus meg megismerkedett Susannel, és Peterrel együtt sokat beszélgettek, meg olvasgattak. Én pedig pontban nyolckor bekopogtam Lily ajtaján. Egy vörös estélyit vett fel, olyat, hogy ledöbbentem az ajtóban.
- Nem megyünk? - kérdezte mosolyogva. Elmosolyodtam, majd átöleltem, és megcsókoltam a nyakán. - Hé!
- Ne haragudj, mehetünk! - mosolyogtam, majd a karom nyújtottam felé. Belekarolt, majd elindultunk a faluba. Végre megint, minden olyan normális és jó!
Az étterem ahova mentünk egy romantikus kis hely volt, természetesen drága és elegáns. Anya ajánlotta. Leültünk, majd vártuk a pincért, és megrendeltük a vacsorát.
- Jézusom, sose voltam még ilyen vacsorán.
- Mindent el kell kezdeni egyszer – válaszoltam nyugodtan. - De tetszik?
- Halálian. És nem az, hogy elhoztál, hanem az, hogy nem adod fel.
- Igazából, ez az utolsó, amit megpróbálok. Ezt is azért, mert te kérted. Ha ezzel sem... akkor nem tudom – mondtam, az asztallapra bámulva. Ő meg rám nézett.
- Nem lesz baj, szerintem. Csak tényleg nem szabad elsietni. - Ekkor érkezett meg a vacsora, és a bor... a sok, sok bor...
A vacsora tökéletes volt, bár azt hiszem a fejembe szállt a bor. A következő emlékem ugyanis, hogy hajnali egy környékén a seprűmön ülve Lily ablakán kopogtatok be. És ő kinyitotta.
- James! Jézusom mit csinálsz?! - kérdezte halkan. Anya agyoncsapna, ha meglátni. A kezemben lévő, kétes eredetű könyvet felemeltem.
- De csitt, mi fény tőr át az ablakon, napkelte az, s napja Lily! Szép mi?
- Berúgtál? - kérdezte nevetve.
- Kikérem magamnak! - mondtam. - Csak becsíptem! Különben meg a könyvtárban találtam, valami „sakespeare” - olvastam fel, mire újra elkezdett nevetni.
- „Sékszpír”! - mondta. - Shakespeare. És, ha jól sejtem a Rómeó és Júlia. Az egyik legszebb szerelmes történet. „Ó, Rómeó miért vagy te Rómeó! Tagadd meg atyád, és lökd el neved, s ha nem teszed esküdj kedvesemmé, s nem leszek Capulet én se többé!” Különben, hogy jöttél fel ide?
- „Szerelmem könnyű szárnyán szállok én, s a vágynak gátja kőfal nem lehet!” Seprűvel. Bejöhetek?
- Nem! Tudod, csak szépen lassan. Nem vagyok az a fajta, aki az első vacsorán beengedi a szobájába az udvarlóját.
- Azért egy szál rózsát elfogad, Miss Evans? - nyújtottam át neki.
- Igen... - Még a sötétben is láttam, ahogy elpirul. Adtam neki egy csókot. - Átlebegek a saját ablakomhoz. Jó éjt, édes!
- Jó éjt! - suttogta. Én meg átlebegtem, de mivel az ablakom, én hülye, nem hagytam nyitva, kénytelen voltam körbemenni.

Ásítva mentem be a nappaliba, ahol furcsa neszekre lettem figyelmes. Furcsa neszekre, Bell hangjával társítva.
- Ó, jaj! Istenem, ez csodálatos, csináld még! - Megdermedtem. Úristen! Vajon ki lehet vele? Remélem nem Sirius, mert... - Jaj! - nyögött fel a hang. Halkan elindultam a szobám felé, és igyekeztem nem meglátni, ki van a kanapén, mert véletlenül megölném. Már csak azért is, mert, ha az ember logikusan gondolkodik... Remus nem lehet. Ő a szőkéket és a butákat nem kedveli. Peter... Bell nem fanyalodna rá... Más nem maradt, mint...
Nem, nem! Sirius nem tenné meg Vióval! De akkor ki?
- Istenem, még! - Menjünk inkább gyorsan, mielőtt túl logikusan kezdek gondolkozni. Épp felindultam volna a lépcsőn, mikor valaki lejött. Épp, hogy be tudtam ugrani az egyik fotel mögé. Kattanás, majd fényözön árasztotta el a szobát.
- Sirius?! - hallottam a húgom meghökkent hangját. A jó élet!

Bekopogtam hozzá. Amikor kinyitotta egy fáradt, karikás szemű lánnyal találtam magam szembe.
- James, tudod mennyi az idő?
- Segítened kell – suttogtam, majd körbenéztem. - Bemehetek? - Rám nézett. Nem tudom, mit láthatott rajtam, de bólintott, és beengedett.
- Mi történt? - kérdezte. Leültem az ágyára, majd hátradőltem, és elmondtam. Mire a végére értem, már nem volt fáradt, csak sápadt.
- Holnap meg fogom ölni... Valószínűleg....
- Siriust?
- Ki mást? - kérdeztem ingerülten, mire ledőlt mellém, és megsimogatta az arcom.
- Nyugi, holnap mindent megmagyaráz majd. Biztos van logikus magyarázat a dologra. Addig is aludnod kellene, én is fáradt vagyok.
- Maradhatok? - kérdeztem. Egy ideig a szemembe nézett, majd bólintott. Levettem a cipőmet, majd rádőltem a párnájára, ő meg hozzám bújt. Átöleltem, és így ért az álom. Ha nem lett volna ez a Siriusos ügy, akkor szép is lett volna ez az álom.

Másnap reggel óvatosan kibontakoztam Lily öleléséből, majd a szobámban rendbe szedtem magam, és lementem a nappaliba. Sirius már ott ült. A fejét a kezére támasztotta, és bámult a semmibe. Elég szörnyen festett. Annyira, hogy megint megenyhültem. Majd megoldják valahogy, nincs jogom beleavatkozni az életükbe. Már Vio is felnőtt, Sirius is és...
- Szia... - mondta, ahogy észrevett.
- Hello – köszöntem hűvösen, mire még jobban elkeseredett. Pedig én megmondtam neki. Megmondtam, mikor azt mondta, beleszeretett Vióba.
- Én... csak... - motyogta, majd újra a semmibe bámult, és a szeméből egy könnycsepp csordult ki. - Csak segíteni akartam, nem akartam vele... csak megesett... elvesztettem a fejem... én...
- Mindenki követhet el hibákat, Sirius – mondtam.
- De Vio ezt sosem bocsájtja meg nekem!
- Ebben biztos vagyok. Nem az a fajta. Mindenesetre, azt hiszem, itt az ideje, hogy elengedd. Majd találsz mást...
- De nekem ő kell... - mondta elhaló hangon.
- Ebben nem tudok segíteni – válaszoltam, majd távoztam.

A délelőtt nagy részét Lilyvel töltöttem a parkban, de ezt a dolgot nem tudtam kiverni a fejemből. Segíteni akartam Viónak és Siriusnak is átvészelni ezt a dolgot, de nem akartam beleavatkozni. Lily helyeselte is, bár láttam rajta, hogy ő is többször odament volna valamelyikőjükhöz. Annyira le voltak hangolva. Milyen rossz lehet nekik ez a nyár... Szegények...
Bell volt egyedül jókedvű, de őt azonnal kirúgtuk reggel. Megmondtuk, hogy húzza el a csíkot, méghozzá eléggé durván, majd fellélegeztünk. Egy probléma megoldva.
Lilyvel felfüggesztettük a randizgatósdit egy időre, de így valahogy még jobban elvoltunk. Szinte egy rugóra járt az agyunk. Majdnem minden gondolatunk ugyanaz volt. Eközben Vio Remusszal vigasztalódott, és érdekes, de ez miatt Susan megsértődött. Ó szent családom, mit vétettem nektek?
A napok lassan teltek, és a helyzet nem javult. Sirius, bár ezerszer kért bocsánatot Viótól, sose kapott, ellenben a húgocskám úgy döntött összeszűri a levet, Holdsáppal, csakhogy Susan is ugyanígy döntött. Remus meg hozzánk menekült. Annyira káosz volt az egész, hogy úgy döntöttem, július vége felé, hogy véget vetek ennek, mert sose sikerült Lilyvel újra eljutnunk oda, ahol már egyszer voltunk... De, hogy mit kellene tennem?!