Beültem a szobámba és gondolkodni próbáltam, nem mondom, nem ment. Felsóhajtottam. Azt hittem, ez a nap csodálatos lesz, de nem lett csodálatos. Még hogy csodálatos? Semmilyen nem lett! Fújtattam egyet, majd arra gondoltam, csatlakozok Remushoz és Peterhöz.
- Mi jót csináltok? - kérdeztem, amint beléptem a nappaliba.
- Olvasunk, vagy van más ötleted? - kérdezte Féregfark, és letette a könyvet. Féregfark, amint olvas? Érthetetlen.
- Nincs kedvetek inkább kicsit tekeregni az erdőben? - kérdeztem.
- De van! - kiáltott fel mögöttem Sirius. - Persze, ha Vio nem bánja.
- Dehogy is, menjetek csak!
- Azt hittem, ma csak Lilyvel akarsz foglalkozni – szólt Remus összehúzott szemmel.
- Akkor titeket nem hívtalak volna el – válaszoltam vigyorogva. - A hölgyek meglesznek nélkülünk egy-két órát...
- Hát nem is tudom... - szólt az előbb említett vörös lány, és rám mosolygott. Nem mosolyogtam vissza. Nem tudtam. Erre elkomolyodott.
- Na?! - kérdeztem, miután a hosszú kínos csend kezdett túl hosszú és túl kínos lenni...
- Minden rendben veletek? - nézett rám Sirius összehúzott szemmel. Bólintottam.
- Igen, miért?
- Csak kérdeztem – válaszolta halkan. Mindenki rám nézett.
- Jól van, ha nem, hát nem! - mondtam dühösen, majd otthagytam őket. Nem fogok nekik térden állva könyörögni, hogy a legjobb barátaimmal lehessek.

Lementem a parkba, majd be a házunk melletti erdőbe. Volt itt egy kedvenc helyem. Egy szikla, ahova odasüt a nap, a hold, ahol jól el lehet lenni, akár egyedül is. Oda ültem ki. Még Vio sem tudott róla, hogy van, csak én. Lassan odamentem, majd kifeküdtem a napra. A felmelegedett kövön jó volt feküdni. Néztem egy ideig a felhős eget, majd felültem törökülésbe, és gondolkodni akartam, de nem volt rá időm...
- Ágas! - Egy szarvas lépett ki az erdőből felém. Csak a rend kedvéért Ágas a neve... hogy könnyebben megjegyezzem...
Tegyük tisztába a dolgokat. Pár éve az aranyvérű családok vadászatot rendeztek, és Ágas mamáját lelőtték. Akkor hoztam a mi erdőnkbe, mikor még nem volt egy éves. Rólam kapta a nevét, vagyis Ágasról, aki én vagyok, amikor szarvas vagyok... Hú, kezdek belebonyolódni. Róla sem tudott senki. Itt volt a búvóhelye a sziklánál, és nyáron mindennap kijártam ide, vele játszani, meg nevelni. Mire ősz lett, már tudott gondoskodni magáról, de szerencsére engem sosem felejtett el. Ő a titkos legjobb barátom. Mivel magányosnak tűnt, hoztam neki tavaly családot. Anya el is hűlt, mikor tavaly beállítottam egy őzzel. Kérdezte minek, én meg mondtam, hogy több életet akarok az erdőbe. Belenyugodott. Azóta Ágasnak van egy barátnője: Muhi. Ezt a nevet az adta neki, aki felnevelte, ő is árva volt. Milyen szívszorító történet.
Ágas odajött hozzám, majd az orrát a kezemhez nyomta. Mosolyogva megsimogattam.
- Te legalább mindig mellettem állsz – mondtam. - Szépek az agancsaid, pajtás. Akarsz játszani? - Pillanatok alatt átalakultam, mire dobbantott a lábával, majd elkezdett szaladni. Szarvasként jobban elfogad, mint emberként, de azért nem lehet panaszom. Futottunk egy ideig, majd Ágas hirtelen megállt. Én is. Egy napos tisztásra értünk, ahol ott állt Muhi és legelt. „Nehéz a szerelem...” Ágas csak nézte, mikor a nőstény felemelte a fejét, majd kíváncsian felénk nézett. Ágas csak állt és szimatolt. Talán veszélyt érzett.
Muhi elindult felénk, lassú léptekkel. Hátrébb álltam, de legnagyobb megdöbbenésemre viszont Muhi hozzám jött oda, majd a nyakamnak dörgölőzött. Ágas fújtatott dühösen, én meg visszaalakultam. Muhi ijedten lépett hátra.
- Bocs kislány, nekem van valakim, mégha nem is bízik bennem... - megsimogattam a fejét, majd Ágas felé irányítottam. Drága szarvasom egy hímhez méltón kihúzta magát, és a büszkébbik oldalát mutatta. Féltékeny volt. Muhi hozzám nyomta az orrát, majd Ágashoz lépkedett és az ő nyakához is hozzádörgölőzött. Ágas egy ideig büszkén tűrte, majd megtört. Mint amikor Lily engem puhít. Körülbelül egy másodpercébe telik engem megtörni. Ágas is olyan volt, mint én. Reménytelen szerelmes. Már amennyire lehet egy szarvas szerelmes.
Újra átalakultam, majd folytatni akartam a játékot, meg a futkározást, ami jól hat a kedvemre, mikor Ágas fújtatni kezdett, majd védekezőn Muhi elé állt. Először azt hittem velem van gondja, hogy komolyan féltékeny egy emberre, mikor megzörrent az avar. Tehát veszélyt érez! Egy egyik bokor felől, az úton Lily jött. Amint meglátott minket, megállt. Gondolom nem tudta eldönteni, hogy köztük vagyok-e vagy nem. Muhi közelebb lépett Ágashoz, majd újra hozzá dörgölőzött, majd hozzám is... De csak barátilag. Gondolom a védelemre játszott.
- James? - kérdezte Lily hátrébb lépve. Ágas abbahagyta a fújtatást. Megismeri a nevem! A szarvasom megfordult, majd lassú léptekkel elindult az erdő felé. Muhi állt még egy kicsit mellettem, szemében elkeseredéssel, hogy nem vagyok szarvas - pedig milyen jó lett volna neki -, aztán elindult Ágas után. Én Lilyt néztem pár másodpercig, majd utánuk akartam indulni, de Lily hangja megállított.
- James, kérlek, beszélnünk kell... - megfordultam, majd utánuk siettem.

Mivel Muhi és Ágas nagyon belemelegedtek a romantikába, visszamentem a sziklához. Már esteledett, és a hold is fent volt az égen, mikor visszaértem. Egy-két nappal volt telihold után. Legnagyobb megdöbbenésemre a sziklámon Lily ült és sírt. Egy pillanatig el akartam menni, de rájöttem, nem bírom, ha sír...Se fizikailag, se lelkileg. Odalépkedtem mellé, majd a fejem a vállára támasztottam. Felnézett, majd megsimogatta a fejem, miközben a szeméből még folytak a könnyek. Letelepedtem mellé, még mindig szarvas alakban.
- Sajnálom – mondta sírós hangon, majd szipogott hozzá párat. - Tényleg nagyon sajnálom! - Ez volt az a pont, ahol úgy döntöttem, emberként talán nem lenne ilyen egyoldalú a beszélgetés.
- Mit? - kérdeztem. Letörölte a könnyeit, amik helyére gyorsan újak folytak.
- Hogy megbántottalak – szipogott. - Nem akarom, hogy mérges legyél rám.
- Nem vagyok rád mérges, nem is voltam. Nem is haragszom... rád nem... - válaszoltam, majd felálltam. - Magamra igen. Nem lehetek túl jó, ha nem bízol bennem... - Azzal elindultam vissza a kastélyhoz. Csak azt hallottam, hogy jobban elkezd sírni.

Nem jutottam el a kastélyig. A parkban leültem a tó mellé, majd hátradőlve néztem az eget. A hold ezüstös fénye rám mosolygott, és reményt küldött, de nem tudtam elkapni. Miért nem bízik bennem? Hirtelen valami motoszkálást hallottam. Felültem. Muhi volt, pedig ő nem szokott kijönni az erdőből. Leült mellém, majd fejét az ölembe hajtotta. Ugyanúgy elfogadott, mint Ágas. Van két igazi, hűséges barátom, de jó nekem... Sirius biztos Vióval foglalkozik, Remus meg Féregfark... valószínűleg azt mondják, jobb nekem egyedül, pedig most egy igazi megértő barátra van szükségem. Bárcsak Ágas és Muhi is emberek lennének, vagy tudnának beszélni... Hogy megosszam velük a bánatom.
Megsimogattam Muhi fejét, majd felnéztem a holdra.
- Ágast hol hagytad? - kérdeztem tőle.
- A szívemben... - Először azt hittem az őz válaszolt, de túlságosan Lilys volt a hangja. Muhi felemelte a fejét, majd mögém nézett. Felugrott, majd elment. Én nem néztem hátra. Felhúztam a térdem, majd átkaroltam. - Most már látni se bírsz? - kérdezte, majd leült mellém. - Azt mondtad, nem vagy rám mérges. - Még mindig nem válaszoltam.
A tavat néztem, a tóban visszatükröződő holdat. A fodrokat, melyet a szél ejtett, bármit, csak ne kelljen ránézni.
- Igazad van, ne nézz rám. Nem érdemlem meg. Nem ismered be, de igenis mérges vagy rám. Mérges, hogy nem bízom benned, pedig semmit nem tettél azért, hogy bizalmatlan legyek. Igazad van. Hülye vagyok. De szerelmes, és a szerelem egy olyan érzés, ami nehézzé teszi a bizalmat. Mert aki szeret, az fél, hogy elveszti akit szeret... - Elhallgatott, én meg mindig nem válaszoltam. - Jogod van duzzogni, megsértődni, és mérgesnek lenni. És én megértem, ha így viselkedsz, de egy szót szólj már, kérlek! - Felé néztem, szeméből újra könnyek kezdtek folyni. Milyen megható beszéd... Jó igaz, tényleg rá vagyok dühös, nem magamra. Letöröltem a könnycseppet az arcáról, de nem szólaltam meg. Így is megértette, elmosolyodott, majd hozzám bújt. - Sajnálom...