Úgy ugrottam ki az ágyból, mintha rugóval lőttek volna ki! Hiszen ma, ma jönnek Lilyék! Felkapkodtam magamra valami ruhát, majd lerohantam. Anya már a konyhában volt, és csodálkozva nézett rám.
- Ilyen korán fent? James! Jól vagy? - kérdezte. Adtam egy puszit az arcára.
- Ma jönnek! - Erre elmosolyodott.
- Á, ma jön Lily! Tényleg. Gyakrabban kellene jönnie... Korábban kelnél! - Erre vágtam egy grimaszt. Elém tette a reggelit. - A húgod?
- Biztos még alszik.
- Tévedés! - huppant le mellém egy székre, majd nekikezdett a reggelinek. - Ma jön Sirius!
- Meg Lily, meg Peter, meg Remus! - tettem hozzá szemrehányóan.
- Egy egész nyár csak a miénk!
- Hú, milyen jó lesz! - mondtam, majd befejeztem a kajálást. Anya nevetve nézett minket. - Megyek előkészítem Lily szobáját!
- Minek, nem nálad fog aludni? - incselkedett Vio. Anya összehúzott szemmel rám nézett. Ú, húgi, ezt visszakapod.
- Csak olyan gyakran, mint te Siriusszal! - vágtam vissza. Vio elvörösödött, anya meg magyarázatot várva nézett rá.
- Ebben az esetben tényleg kell a másik szoba! - vágta ki magát. Anya megcsóválta a fejét, én meg elhúztam a csíkot.

A legszebb lánynak a legszebb szoba. Magam tettem rendbe! Imádni fog itt, bárt örülnék, ha Vio állítása is bejönne, de hát a jó szándék megvan bennem. Mikor minden kész lett, megnéztem, hogy a házimanók a többi szobát is rendesen megcsinálták-e, majd...
- Megjöttek! - sikított fel odalent Vio. Elmosolyodtam, majd higgadtan lementem, pedig isten látja lelkem, ez a pár nap olyan volt, mintha a szívemet vesztettem volna el. Mi lesz velem három évig? Ha pár napot nem bírok ki Lily nélkül. Mikor leértem már mind a négyen ott álltak a nappaliban. Vagyis öten, ha a Sirius karjaiban lévő húgomat is számoljuk.
- Sziasztok! - Először kezet ráztam Remusszal, majd Peterrel. Lily türelmes volt, de csak kívülről, láttam a szemén, hogy ő sem bírja sokáig. Csak tettetjük, hogy kibírjuk pár napig egymás nélkül. Pedig dehogy bírjuk.
Köszöntem még Siriusnak, majd a karjaim közé kaptam a szívem másik felét.
- Végre! - suttogta a fülembe köszönés helyett, majd megcsókolt. Hosszan, szenvedélyesen. Én meg visszacsókoltam. Hosszan, szenvedélyesen. Hogy egyenlő legyen a mérleg.
- Szeretlek... Alig bírtam ki! - suttogtam neki. Elmosolyodott.
- Én is...
- Biztos, hogy szükség van ránk is? - vigyorgott Remus. Elengedtem Lilyt.
- Persze. Gyertek, megmutatom a szobátokat.

Délután megmutattam Lilynek, milyen nyáron a Potter rezidencia. A park, a virágok, a tó... A friss levegő... hogy mennyire el lehet veszni az erdőben, magányosan, kettesben, meghitten sétálgatva.
- Itt tényleg el lehet tévedni, nem lenne jó dolog. De te biztos úgy ismered a helyet, mint a tenyeredet! - mondta, majd rám mosolygott. Megrántottam a vállam és visszamosolyogtam, de nem válaszoltam. - Tehát? Ha elvesznénk, visszatalálnál?
- Nem tudom. Tudod, nem kicsi ez a hely... Sok ismeretlen zug van ott...
- Hé! Az nem ismeretlen...! - csattant fel, majd lehalkította a hangját. - Legalábbis neked... Na... mit csinálsz?
- Hát megtudom, mennyire ismerem ki magam a terepen...
- Na de ott?! James... jaj! Azt igenis ismered! - Megrántottam a vállam, és abbahagytam a kutatást. Erre szemrehányóan nézett rám.
- Most mi van?! - kérdeztem tőle.
- Szép kis felfedező vagy te... A felfedezők sokkal kitartóbbak, nem vonulnak egyből vissza... - megcsuklott a hangja. Én meg nem szóltam egy szót sem. - Hé... Na! Legalább ott fedezz fel, ahol még ismeretlen vagyok!
- Nem ismered azt, hogy még egyszer fel kell fedezni, minden területet, mert mindig van amit, nem ismersz? Mindenhol, mindig, van valami új...
- De azt már nagyon is ismered! James... legalább ne itt! - sápítozott, de nem ellenkezett, csak szóban. - Na, azt hagyod békén. Nem akarom levetni, nincs olyan meleg!
- Lily, majdnem harminc fok van! - ellenkeztem. - Ennyire felöltözve meg fogsz sülni.
- Egy top és egy rövidnadrág van rajtam... mármint volt, amíg le nem szedted! Biztos, nem lát meg senki?
- Nem... különben is, te mondtad, hogy legyek elszántabb.
- Tudom... nem is bánom, csak... Ne, ott ne legyél elszántabb! Veszed el onnan kezed? Na! Az nem is a kezed...

Hosszan feküdtünk a fák alatt a füvön... már felöltözve.
- Telhetetlen! - suttogta a fülembe. Majd ráült a hasamra. - És gonosz is vagy!
- Mert? - kérdeztem kíváncsian. Erre elkezdett nevetni.
- Tudod te azt jól! Azért, amit velem tettél...
- Nem úgy néztél ki, mintha nem élvezted volna! - somolyogtam, mire dühösen a mellemre csapott.
- Ezért vagy gonosz! - kiáltotta, majd felállt, és durcásan elindult vissza a házhoz. Felpattantam, majd követtem. Halkan mögé osontam, majd elkaptam a derekát, és magam felé rántottam. Hát majdnem elesett. - Meghülyültél?! - kérdezte. Felállítottam.
- Mi bajod van? - kérdeztem tőle döbbentem, és elengedtem.
- Te! - kiáltotta. Szemei dühösen lángoltak. De hát mit tettem? Két perc alatt hogy borítottam ki ennyire? - Neked csak erre kellek?
- Erre?! - sejtettem ugyan, hogy mire céloz, de nem értettem, miért. - De Lily...
- Tudod te azt jól! - mérgelődött.
- Nem... mármint nem arra kellesz... Azért kellesz, mert szeretlek! Szeretem az illatod, a lelked... szeretem, a bőrödet, az érintésed... - Mondtam teljesen magamba roskadva. Erre megenyhült, majd bűnbánatosan rám nézett.- Ne haragudj, nem tudom mi ütött belém, csak...
- Csak?!
- Hát... Kaptam egy levelet és...
- Ki írta?
- Nem tudom...
- Mit írt? - tettem fel a következő kérdést. Lily enyhén elpirult.
- Hogy csak azért vagyok a barátnőd, mert... - nem folytatta. - Én nem akartam benne hinni, de...
- Elültette a bogarat a füledbe – mondtam bánatosan, majd kikerültem, és elindultam a házunk felé. Jól kezdődik ez a nyár!
- James, kérlek, állj meg, ne haragudj... - Nem álltam meg, de nem haragudtam. Rá nem... magamra igen. Mégis milyen barát lehetek, ha a barátnőm nem tud bennem bízni?