- Ez így nem jó! - mondtam úgy egy órával később. Még csak tíz felé járhatott az idő.
- Mi? - kérdezte fáradt hangon, majd a fejét a mellkasomra hajtotta.
- Ez a dolog. Az életedet kockáztatom, ez pedig... - Az ujját az ajkaimra tette.
- Ennyi kockázatot vállalok – mondta, majd feljebb mászott, és megcsókolt. - Ideje, hogy én is harcoljak érted, ne csak te értem. Megérdemled.
- Az nem érdekes, hogy megérdemlem-e vagy sem. Az álmomban meghaltál, és ezért akartam meghalni. Lily, nem akarlak... - Megint nem engedte, hogy végigmondjam.
- Hagyd ezt. Felejtsd el ezt a veszély dolgot. Vigyázok magamra, ígérem! - mondta. Majd felállt, és felöltözött. Néztem egy ideig mit csinál, majd feltérdeltem az ágy közepére.
- Már mész is?
- Muszáj, ha tényleg figyelnek, akkor nem maradhatok sokáig – mondta, majd felöltözve visszamászott hozzám, és adott egy csókot. Átkaroltam a derekát.
- Tudod a rémálmom nem éppen rémesen kezdődött. - Meg akart szólalni, de most én nem hagytam. - Szarvasként sétáltam a Tiltott rengetegben, aztán kiértem a másik oldalán, ahol egy napos, zöld csodálatos helyre kerültem. - Kíváncsian mosolygott. Szerette volna tudni, mit hozok ki a dologból. - Zöldellő dombok, helyek látszottak, csillogó vizű patak, vízeséssel. És messzebb a patak parton ott ültél, és a lábadat a patakban áztattad. Emberként mentem feléd, de mire odaértem beesteledett, és a telihold ott ragyogott felettünk. A patak mellett volt egy zöld füves rét, ott térdeltünk egymással szembe, és gyönyörű voltál. - Elmosolyodott, de nem szólalt meg. - A fehér bőrödön megcsillant a hold fénye... - végigsimítottam a kezét. -..., de amúgy az egészen körülfont az ezüstös sugár. Olyan voltál, mint egy tündér, vagy angyal.
- És aztán mi történt? - kérdezte kíváncsisággal telt hanggal.
- Azt mondtad, hogy szeretsz, majd megcsókoltál.
- Szeretlek! - suttogta, mintha csak el akarta volna játszani az álombéli Lilyt. De én nem akartam, egy-két mozzanat viszont jó lett volna. Hozzá hajoltam, és megcsókoltam, majd elkezdtem leszedni róla a blúzát.
- Na...
- Nem jó – mondtam. - Az álmomban nem ellenkeztél – válaszoltam, mire elkezdett kacagni, és nem ellenkezett. Semmi ellen nem ellenkezett, tehettem bármit.

Úgy éjfél felé értem vissza a hálóba. Csak ott vettem le a köpenyt, és legnagyobb megdöbbenésemre mind ébren voltak. Még Peter is.
- Megjött az éjszakai vándor! - szólt Sirius komoran. Nem válaszoltam. A köpenyem betettem a ládámba, majd az ágyra vetettem magam. Végeredményben, most rosszkedvűnek kell lennem, nem? A többiek leültek mellém az ágyra.
- Mesélj! - szólt Remus.
- Mit? - kérdeztem. - Semmi különös...
- Á, csak tegnap majdnem meghaltál egy rémálomtól – kezdte Peter gúnyosan.
- Ma meg szakítottál Lilyvel! - fejezte be Sirius. Hm... nehéz az élet. - Miért? Mi ütött beléd? - Felültem.
- Mert? - kérdeztem, mintha nálam tök normális lenne, hogy életem nagy szerelmével csak úgy, hiphop szakítok. - Mi közötök hozzá, mit teszek? - visszadőltem az ágyba, és a plafont kezdtem bámulni, és gondolkoztam. Vajon mennyi idő, míg kiderül Jaqueline számára, hogy én és Lily, még mindig...
- És akkor holnap? - kérdezte Remus.
- Holnap, összejövök Jaqueline-nal. - Peter leesett az ágyról. Sirius csuklott egyet, Remus meg komolyan hümmögött.
- Azért szakítottál Lilyvel, hogy holnaptól Jaqueline-nal járhass? Hogyan érte el? - kérdezte. No válasz. Peter felkaparta magát a földről, majd felállt, míg Sirius Remusra nézett.
- Gondolod, hogy Jaqueline megfenyegette Jamest?
- Aha...
- Nevetséges, mégis miért? Nem lenne olyan zsarolás, hogy Ágas ilyet tegyen.
- Még itt vagyok – szóltam bele a beszélgetésbe, majd felültem. Annyira elszánt volt a tekintetem, hogy Féregfark ijedten hátrébb ugrott, és Sirius is hátrébb csúszott. - Tekergő titoktartást kérek! - mondtam. A Tekergő titoktartás az olyan erősségű volt, mint a Megszeghetetlen eskü, csak, ha a miénket megszegted, nem haltál bele.
- Még szép! - lelkesült be Tapi.
- Ez nem olyan egyszerű – mondtam. - Ha olyas valaki tudja meg, akinek nem szabad, az egy ember életébe kerülhet, viszont szükségem van a segítségetekre. Így, aki nem bízik a titoktartási képességeibe, az távozzon. - Peter elindult kifelé, mi meg döbbenten néztünk rá. Az ajtóból még egyszer visszanézett.
- Nem kockáztatom senki életét – azzal távozott. Maradtunk hárman. Se Sirius, se Remus nem mozdult.
- Tehát? - kérdezték kísértetiesen egyszerre.
- A rémálmot és azt, hogy majdnem belehaltam, Jaqueline idézte elő. Nem tudom, hogy, hogyan, vagy mikor, de ő tette. Azt mondta, a rémálmot képes a halálig fenntartani.
- És te vele akarsz járni? - hüledezett Tapmancs, de Remus lepisszegte.
- Megfenyegetett, hogy megöli Lilyt, így, ha nem járok vele... Muszáj találnunk valamit az átokról.
- Miért nem szóltál McGala...
- Mert figyeltet, úton útfélen, bár azt hiszem meg tudnám oldani, hogy megtudja, de kitudja, hogy tudja az átkot rátenni az áldozatára. Én nem vettem észre, mikor megtette. Ráadásul azt mondta nincs ellen-átok. Biztosan akarom tudni, hogy nincs!
- Segítünk keresni, de nemsokára itt vannak a RAVASZOK és úgyis megszabadulsz Jaqueline-tól.
- Ha visszamenne örökre Franciaországba, akkor igen! De nem megy! Itt akar élni Angliába! - mondtam kétségbeesetten, mire összenéztek.
- Akkor kénytelenek leszünk kutatni. Izé.. szóljunk Lilynek, hogy te nem...
- Ne – mondtam gyorsan. - Veszélyes lenne...
- Csak gondoltam, mielőtt megutálna.
- Majd... valahogy... - hátradőltem fáradtan. - Szóljatok Peternek, hogy bejöhet. Holnap majd... – magamra húztam a takarót, és már aludtam is.

Másnap át kellett esnem életem legrosszabb beszélgetésén: Jaqueline-nal.
- Most már járunk! - mondta mosolyogva. Nem válaszoltam, csak kihúztam a karom a kezéből.
- Megyek a könyvtárba tanulni – mondtam.
- Te sose szoktál tanulni! - mondta nevetve, és a park felé ráncigált. Durvábban ellöktem magamtól.
- Jaqueline, kérlek! Eddig este tanultam, mert a hülye rémálmaid kínoztak, most tudok aludni, de tanulnom azért kell.
- Au! Egy: ne lökdöss, kettő: most lejössz velem a parkba, három: hívj Line-nek!
- Egy: a pasid vagyok, akkor lökdöslek, amikor akarlak. – Legalább ennyi élvezetem legyen. Elsápadt, és elsavanyodott. - Kettő: nem megyek le a parkba, mert muszáj letennem a RAVASZokat, három: úgy hívlak, ahogy akarlak. - Azzal otthagytam. A sarkon azért még visszafordultam. - Négy: a barátod vagyok, nem a rabszolgád. - Ezek után, csak imádkozni tudtam, hogy emiatt ne bántsa Lilyt.

Leültem egy külön asztalhoz a könyvtárba, majd olvasgatni kezdtem a SVK könyvemet. Nem messze tőlem Vio, Lily, Remus és Sirius tanultak, meg nevetgéltek. Lily jól játszotta a megbántottat, és a bánatost is. Néha rám pillantott. Mikor ezt a többiek észrevették tüntetően a könyve felé fordult. Néha letörölt a szeméből egy láthatatlan könnycseppet, és nem szólt egy szót sem. Órákon, mikor mellette ülök (mert elülni nem mindig lehet) leveleztünk, de nem túl feltűnően. Ott is jól játszott, legalábbis remélem, hogy csak játszott.
Mikor épp kezdett elegem lenni a nonverbális varázslatokból, amikor Jaqueline lépett be a könyvtárba angyali mosollyal.
- Üdv! - szólt körbe, mire Madam Cvikker lepisszegte.
- Ez egy könyvtár! - szólt, majd visszaült az asztala mögé, Line pedig mellém. Adott egy puszit az arcomra, bár eredetileg nem oda akarta adni. Véletlen találkozott a tekintetem Lilyével. Ha tekintettel ölni lehetne... Aztán mikor meglátta, hogy nézem, gyorsan visszafordult a könyvévhez.
- Ne is törődj vele! - mondta Line. - Mit tanulsz, édes?
- Nonverbális varázslatok elméletét, drága – válaszoltam negédesen. - Mond csak Line...
- Igen? - miközben visszakérdezett Lilyt nézte.
- Hagyjuk, nem fontos... - sóhajtottam, majd felálltam. - Lemegyünk a parkba? - Csak azért kérdeztem, hogy minél távolabb tartsam Lilytől. Igen, remélem kutatnak...