Kinyitottam, de mindent csak homályosan láttam. A fehér plafont is a fejem felett. Éreztem, hogy verejték csorog le az arcomról. Mi történt velem? Ennyire még sosem éltem át az álmomat. Felültem, majd felvettem a szemüvegem. Mellettem Lily ült vörös szemekkel...élve. Az ágy előtt Madam Pomfrey sóhajtott fel felszabadultan, és elkezdte McGalagonyt nyugtatgatni. Mi a fene történt?
- Mi történt? - kérdeztem, de aztán elhallgattam. A hangom egy túlvilági halottéhoz hasonlított, mint a sajátoméhoz.
- Majdnem meghalt Mr Potter... - Lily szipogott párat mellettem, majd letörölte a könnyeit.
- De, hát mitől? - kérdeztem, miközben kezdett visszatérni a hangom.
- Nem tudjuk, azt viszont igen, hogy rémálma volt. - Ezt nem is tagadom. Rémálmom volt, méghozzá egy csodálatosan induló rémálmom.
- Mit álmodott? - kérdezte McGalagony.
- Sok mindent – válaszoltam. - Túl sok, mindent...
- Rendben, ma este itt marad, holnap azt hiszem elmehet.
- De, ha... - szólt Lily.
- Nyugodjon meg Miss Evans – szólt Madam Pomfrey. - Mr Potter ma este már nem fog álmodni. - Hála az égnek. Azzal kiment, McGalagony is, és kettesben maradtam Lilyvel. Néztem egy ideig, majd megfogtam a kezét. Érezni akartam, hogy él.
- Mit álmodtál? - kérdezte. Nem válaszoltam. - Beszéltél álmodban... vagyis néha kiabáltál, és engem emlegettél. Mintha rosszat akartam volna neked – mondta. Magamhoz húztam, és átöleltem.
- Nem akartál rosszat, csak...
- Csak? - kérdezte.
- Csak, almomban mindenki el akarta velem hitetni, hogy az a sorsom, hogy meghaljak, ma este.
- Majdnem meg is haltál – mondta. - Ha nem ébredsz fel. Madam Pomfrey szerint... - megcsuklott a hangja. - Nem tudnálak elveszíteni...
- Meghaltál az álmomban – mondtam. - És Vio, meg Sirius és Remus is.
- Jaj, édesem! - megsimogatta az arcom, majd megcsókolt. - Valaki meg akart ölni? Miért álmodtál, mi történt?
- Nem tudom, de nem lényeges. Élek, és te is élsz. Ez a legfontosabb. - Bólintott. Ekkor jött be Madam Pomfrey. Kiküldte Lilyt, majd beadott nekem valami bájitalt, amitől álmatlan alvásba szenderülök. Reggelig aludtam.


Másnap reggel nem kellett mennem órára, szerencsére. A javasasszony hosszú sétát javasolt a zöldellő májusban, a parkban, és hogy szívjak sok friss levegőt, meg pihenjek, és ha még egyszer úgy érzem nem tudok aludni, vagy rémálmom lenne azonnal menjek fel hozzá.
Míg a többiek tanultak, kiültem a parkba a kedvenc fám alá, és a cikesszel játszottam. Egészen addig, míg valaki mellém nem állt. Line. Jaqueline.
- Szia, Line! - köszöntem neki, majd felálltam. - Hát te?
- Ezt kérdezhetném tőled! - nevetett. - Nem órán kellene lenned?
- Nem, tudod... - Azzal elmeséltem neki, mit történt velem. Úgy tűnt nem lepődött meg, ezen viszont én meglepődtem.
- Rossz volt? - kérdezte. Bólintottam. - Gondolom nem kívánnád Lilynek. - Erre megálltam. Miről beszél? Nem értem!
- Hogy érted?
- Gondolom nem szeretnéd, ha Lily átélne egy ilyet, nem?
- Persze, hogy nem... sőt...
- Az jó – sóhajtott, majd egy mosollyal felém fordult. De ilyen mosolyt még nem láttam tőle. - Szakíts vele.
- Tessék?! - léptem hátra. - Szakítsak Lilyvel, de miért?
- Hogy ne élje át, amit átéltél. Ezt csak demonstráció volt. Az akartam, hogy érezd a hatalmam!
- Őrült vagy! - mondtam neki.
- Kellesz nekem. Tehát, ha nem akarod, hogy Lily meghaljon egy rémálomtól, akkor szakítasz vele, plusz, ha bárkinek elmondod, hogy én átkoztalak meg, akkor is megölöm, mielőtt még bárki bármit tehetne. Az átoknak nincs ellenszere! Sem ellen átka. Figyellek majd, sok barátom van. Szakíts Lilyvel, aztán hivatalosan járni kezdünk, vagy... - Nem folytatta, hanem elment. Megdöbbentem. Figyel, és... megölné Lilyt? Tényleg ennyire félreismertem volna?


Nehéz szívvel sétáltam végig a folyosón. Nem hiszem el, hogy azt várja tőle, hogy szakítsak... Lilyvel. Ekkor hirtelen, valahogy elém került. Lily. Rám mosolygott.
- Szia! Örülök, hogy jól vagy és... - meg akart csókolni, de elhúzódtam. - James, mi a baj?
- Lily... én... - Nem tudom megtenni. Nem tudom kimondani. A világ minden kincséért se válnék meg tőle. Annyira szeretem. Nem engedhetem el! De muszáj. Inkább éljen, úgy, hogy gyűlöl, mert összetörtem a szívét, minthogy meghaljon úgy, hogy szeretett. Az elsőt jobban bírnám, jobban tűrném.
- James, mi a baj? - kérdezte, és teljesen elsápadt.
- Lily – kezdtem újra egy nagy levegővel. - Azt hiszem, kicsit... - elakadtam. Olyan nehéz. - Szünetet kellene tartanunk – nyögtem ki végül. Olyan volt, mintha egy tőrt szúrtak volna belém.
Mikor felfogta szavaim értelmét a kezét a szája elé tette, és szeméből könnyek kezdtek folyni.
- Szakítani akarsz? - kérdezte suttogva, de kétségbeesett hangon. Nem válaszoltam. - Miért? - Megint nem válaszoltam, de nem is néztem rá, nem is tudtam. - Miért?! - kérdezte hangosabban, zokogva.
- Talán már nem szeretlek – mondtam alig hallhatóan, és éreztem, hogy nincs messze, hogy összeessem a fájdalomtól, ami belül mart.
- Ez nem igaz! - mondta. - Látom a szemedben, hogy nem igaz! - Megfogta a kezem. - James, mond el mi a baj, biztos meg tudjuk oldani! - Ekkor tűnt fel Jaqueline és elégedetten nézett végig rajtunk.
- Ily nehéz az elválás? - kérdezte gúnyosan. Megrándult a kezem, majd utoljára Lilyre néztem.
- Sajnálom – azzal ott hagytam mind a kettejüket, és kisiettem a Tiltott rengetegbe.


Csak este mentem fel a klubhelyiségbe, egyenesen fel a hálóba, pedig ott volt Vio és Lily. Úgy elmondtam volna neki. Úgy elmondtam volna, mi a bajom... Felmentem a hálóba, majd mielőtt Sirius és Remus letámadhattak volna kérdéseikkel felkaptam a láthatatlanná tévő köpenyem, és eltűntem alatta. Kimentem. Figyel? Hát figyeljen, ez alatt úgyse vesz észre senki! Felmentem a Lily által mutatott folyosóhoz, majd megnyitottam a Szükség Szobáját. Bementem a saját otthon lévő szobámhoz hasonlító szobába. Pont ugyanolyan volt, mint a saját szobám, amit nagyon szerettem. Leültem az ágyamra, majd a kedvenc képemet nézte, amit, mint otthon, itt is megvolt. A képen Lily volt rajta, méghozzá azt hiszem ötödikből. Lilytől kaptam. Méghozzá önszántából adta, biztos Vio intézte el nekem. Ezért mindig hálás voltam neki. Levettem a cipőm, és felhúztam a lábam. Sosem hittem volna, hogy szakítok Lilyvel, azután, hogy végre megszeretett. Átkaroltam a térdem, majd ráhajtottam a fejem. Bár megszökhetnék! Mindjárt RAVASZ vizsgák. Van egy őrült barátnőm, vagyis, majd holnap lesz a barátnőm hivatalosan, meg egy lány, akit mindenkinél jobban szeretek, és aki most valószínűleg teljes szívéből gyűlöl, ha egyáltalán még van szíve, és nem tiportam össze.
Ekkor kinyílt az ajtó felnéztem. Ő nézett be rajta. Vörös, könnyes szemekkel. Azonnal meg akart fordulni, aztán mégsem. Belépett, majd becsukta az ajtót. Visszatettem a fejem a térdemre. Nem érdekelhet, nem kockáztathatom meg, hogy bármi baja essék. Előhúzta a pálcáját, és bezárta az ajtót. Majd lassú, nyugodt lépetekkel odajött hozzám. A szeméből még mindig folytak a könnyek, arcán látszott, hogy az elmúlt órákban nem volt túl nyugodt. Leült mellém, és engem nézett. Én meg őt. Csillogó, szomorú szemeit, amit én tettem szomorúvá.
- Miért? - kérdezte. Nem válaszoltam. Mi értelme lett volna? Legnagyobb meglepetésemre adott egy puszit az arcomra. - Látom, hogy te is szenvedsz, akkor miért?
- Nem mondhatom el – válaszoltam halkan.
- Itt senki sem hall minket. - Elengedtem a lábam, majd letettem a földre. Annyira gyönyörű volt, annyira... Hozzá hajoltam, és megcsókoltam, ő meg a nyakam köré fonta a karjait. Nem bírtam magammal. Szerelmes voltam. Halálosan. Átöleltem a derekát, és rádőltünk az ágyra. Ekkor tértem magamhoz. Elengedtem, és felültem.
- Nem lehet!
- Miért?! Érzem, hogy szeretsz, érzem, hogy szenvedsz, akkor miért?
- Féltelek – suttogtam.
- Mitől? - Felsóhajtottam, és elmondtam. A történet alatt teljesen elsápadt, a végén pedig hozzám bújt. - Jaj, James, most mi lesz?
- Nem tudom.
- Szólni kell...
- Nem! - szóltam gyorsan. - Lily, ne, kérlek. Nem kockáztatnám meg, hogy bármi bajod essék! - Erre elmosolyodott, majd átölelt, és megcsókolt. Épp csak annyira, hogy nyelveink összeérjenek. - Ne csináld, kérlek!
- De igen... - mondta. - Nem veszthetlek el! - Erre én csókoltam meg. - Majd kutatok erről az átokról, és meglátjuk, mit találunk, addig is.. Ezt a helyet senki nem ismeri, itt találkozhatunk... tényleg, te most Jaqueline hivatalos barátja leszel?
- Igen... - válaszoltam, miközben közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam.
- Akkor én a szeretőd vagyok! - mondta vidáman.
- Ez így feldob? Általában a nők nem szeretnek szeretők lenni! - mondtam, majd a nyakát kezdtem el csókolgatni.
- Érted bármit. Még ölnék is...
- Tényleg? - hökkentem meg.
- Igen, de tudom, erre nem kérnél meg. - A keze kezdett nagyon elkalandozni, meg az én ajkaim is.
- Valahogy így – mondtam, majd ledöntöttem az ágyra. - De ugye tudod, hogy...
- Nem érdekel, ha meghalok se, a tied akarok lenni! - Hát lehet ilyen kérésnek ellenállni?