Lassan léptem rá az ösvényre, mely a Tiltott Rengetegben előttem volt. Majd elindultam rajta szarvas alakban. Bárhogy akartam, nem sikerült hangtalanul osonnom, mint máskor. Mintha minden ág ellenem esküdött volna: megroppantak a lábaim alatt. Nem tudtam, miért szarvas alakban megyek, és egyáltalán hova, csak tudtam, mennem kell. Addig mentem, míg ki nem értem az erdő másik végénél. Sosem hittem, hogy az erdő valahol véget ér, az meg még inkább nem, hogy így ér véget. Egy csodálatos táj bukkant szemem elé. Zöld hegyek, dombok, csodás patak, csillogó vizű vízeséssel. A patakhoz mentem, majd ittam frissítő vizéből. Finom volt. Vissza akartam változni emberré, de nem tudtam. Igazából eme tény valahogy nem is érdekelt. Ha szarvas, legyen szarvas. Elindultam a patak mentén, bár megint nem tudtam, miért. Csak vonzott valami arra. Talán egy selymes hang, talán valami más. De olyan nyugodt volt a környék, minden. Mentem előre és egyszer csak azt vettem észre, hogy ember vagyok, bár ennek sem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Emberként is gyönyörűnek láttam a tájat, hát még azt a vörös tündért, aki egy kicsit messzebb a patak mentén ült, lábát a patakba lógatva. Gyorsabban kezdtem felé menni, így is mire odaértem, leszállt az éj. Teliholdas este volt. Lilyn, mivel ő volt a vörös tündér a patakparton, nem volt sok minden. Egy vékony blúz és egy miniszoknya. Leültem mellé, mire elmosolyodott, és átkarolt.
- Szeretlek! - suttogta, majd kihúzta a lábait a vízből, és kicsit arrébb ráncigált egy virágos réthez. Ott leültetett, és elém térdelt. A hold ezüstös fénye körülfonta az alakját. Fehér bőrén megcsillant az ezüstös fény, így kissé sem volt e világi a látványa. Olyan volt, mint a tündérmesékben az angyalok, vagy a tündérek. Hozzám hajolt, majd megcsókolt. Hosszan és romantikusan. Gyengéden, ahogy csak ő tud csókolni. A kezemmel átkaroltam a derekát és viszonoztam a csókot.
- Annyira szeretlek! - mondta újra, és a jobb szeméből egy könnycsepp csordult le. - Nem akarlak elveszíteni! Nem akarom, hogy meghalj! - Nem értettem, ehhez a csodálatos estéhez hogy jön a halál, de nem is érdekelt. A holdfényben gyémántként csillant meg a könnye.
- Nem fogsz elveszteni, nem halok meg! - mondtam neki, majd letöröltem a könnyet.
- De... - szipogta, majd újra megcsókolt. Ugyanúgy, mint az előbb. Nem tetszett ugyan, hogy szerinte meg fogok halni, de ezt a kérdést gyorsan el is felejtettem. Óvatosan kigomboltam a blúza legalsó gombját, majd sorban a többit.
- Akarlak! - suttogta, miközben a mellkasom simogatta. - Vágyom rád!
- Én is rád – válaszoltam, majd levettem róla a blúzt. Ezután megcsókoltam a nyakát, miközben levettem a melltartóját, és meztelen hátát simogattam. A nyaka után a válla, majd a melleit csókolgattam, eközben kezemmel a szoknyája alá nyúltam és a combját kezdtem simogatni. Halk sóhajjal hálálta meg a munkámat. Aztán a kezével az állam alá nyúlt, és felhúzta a fejem az övéig. Megcsókolt, és ő kezdett el hámozgatni. Kigombolta lassan az ingem, majd az is lekerült a földre a blúz mellé. Simogatta egy ideig a mellkasom, miközben a nyakamat csókolgatta, majd a keze lejjebb tévedt, olyan területre, ahova csak neki van engedélye betévedni. Halkan felnyögtem, majd lefogtam a kezeit. És megcsókoltam. Olyan különös érzés volt. Nem először csináljuk már, mégis olyan furcsa volt. Kihúzta a kezét az enyémről, majd kigombolta a nadrágom, és valahogy levarázsolta rólam. Már csak a szoknya választott el minket a gyönyörtől, így igyekeztem minél hamarabb megszabadítani tőle. Amint a szoknya is odakerült a többi ruhanemű mellé, hátradőlt a füvön, és hívogató mosollyal rám nézett.
- Gyere! - suttogta túlvilági hangon, de mégis tudtam, hogy ő az. Megcsókoltam a hasát, és így haladtam feljebb, míg ő a lábát a csípőm köré fonta. Lassan csináltam, mert tudtam, hogy úgy élvezi a legjobban. Lassan és élvezettel teli. Halk nyögések hagyták el mind a kettőnk ajkát, miközben ritmikusan mozogtunk együtt, míg meg nem éreztem azt, ami a legszebb a vele töltött éjszakákban. Az ő teste is megfeszült. Zöld szemei megcsillantak, tudtam, hogy ő is közel van. Kicsit gyorsítottam a tempón, hogy egy perc múlva egy nagy sóhajjal mind a ketten a füvön terüljünk el boldogságban úszva.

Ott feküdtünk, nem is tudom meddig. Sokáig. Majd felültem. Érdekes módon mind a ketten fel voltunk öltözve, bár nem emlékeztem rá, mikor öltöztünk fel. Közel hajolt hozzám, majd megcsókolt.
- Gyönyörű este volt – mondta. - Kár, hogy az utolsó! - Ekkor eszembe ötlött, amit mondott.
- Miért mondtad, hogy meghalok? - kérdeztem. Felhúztam a térdem, átkaroltam, majd ránéztem.
- Egyszer mindenki meghal... - válaszolt halkan, majd törökülésbe ült le. Immár nadrág volt rajta. A hold eltűnt az égről, mintha felhők fedték volna el, és az idő is hidegebb lett.
- De miért, mondtad, hogy ez az utolsó? - kérdeztem.
- Mert te ma fogsz meghalni – mondta megtört hangon.
- Honnan tudod? - kérdeztem, de éreztem, hogy a torkom kiszárad, alig tudok nyelni, mintha már haldokoltam volna.
- Láttam – hangzott a válasz. Felállt, majd elindult a patak mentén. A patak vize vértől volt vörös. Felálltam, majd utána akartam menni, de nem tudtam
- Lily, gyere vissza, kérlek! - kiáltottam utána kétségbeesetten, de nem állt meg. Eltűnt a szemem elől. Feladtam a küzdelmet a láthatatlan hatalom ellen, ami visszatartott, Lily már úgyis eltűnt. Jött viszont helyette más. Sirius.
- Miért hadakozol, Ágas? - kérdezte szomorúan. Nem értettem.
- Nem hadakozom! - mondtam. - Mi ellen tenném? - kérdeztem. Megcsóválta a fejét.
- A sorsod ellen. Hadakozol. Érzem. Ezt már senki nem teszi. Add meg magad a sorsodnak!
- És szerinted mi a sorsom? - kérdeztem a patakra nézve. Még mindig vér folyt benne. Vörös, sűrű vér...
- A halál!
- Miért mondja, mindenki, hogy meg kell halnom? - horkantam fel dühösen.
- Mert ez a sorsunk! - suttogta, majd széttárta a karját, és a patakhoz lépett. - Látod? Vér... Az emberek vére, akik már belenyugodtak a sorsukba. - Ekkor hatalmas fény villant, egy egy ismeretlen csuklyás jelent meg. Sirius megfordult, majd elmosolyodott. - Látod, James? Ő az én sorsom! - Ekkor a csuklyás kezében tőr villant, és mielőtt megakadályozhattam volna, a tőr pengéje beleszaladt Sirius szívébe...