Arra ébredtem, hogy valaki lépked mellettem. Kinyitottam a szemem. A nap még csak felkelőben volt, hideg is volt, bár szerencsére a köpeny jól szigetel. Egy zöld taláros valaki állt a közelünkben. Jézus, ez McGalagony! Megdermedtem. Még szerencse, hogy csak a talárok voltak a köpenyen kívül. Már arra sem emlékszem, hogy hogy öltöztünk fel, meg, hogy miért aludtunk el a parkban. Mindenesetre egy jó pont lett volna, ha McGala ránk talált volna, hogy nem mezítelenek voltunk. Micsoda botrány lenne. Nem elég, hogy tilosban, kint aludtunk a parkban, de még olyat is tettünk volna, ami hát, nem túl szabályos. Legalábbis gondolom én. Lily ekkor nyitotta ki csillogó szemeit. Óvatosan a szájára tettem a kezem, majd felfelé a tó felé mutattam. A professzor a taláromat emelte fel és hümmögött hozzá. Lily arcából az összes vér kifutott. Milyen gáz, egy csodálatosan szép este után ilyesmire ébredni. McGalagony megcsóválta a fejét, majd a legnagyobb döbbenetemre elmosolyodott és távozott. Csak akkor vettem le magunkról a köpenyt, mikor már a kastély közelében járt.
- Ez közel volt... - suttogta Lily. Bólintottam, majd összehajtottam a köpenyt, felvettük a talárokat és felmentünk a gyengélkedőre Siriushoz. Vio ott aludt az egyik ágyon. Lilyvel összemosolyogtunk, majd óvatosan felkeltettem. Kinyitotta barna szemeit és rám pislogott.
- Itt aludtál? - kérdeztem tőle, mire bólintott.
- Nem akartam itt hagyni. - Ránéztem Tapira. Épp ekkor nyitotta ki a szemeit, és ásított volna, ha nem fájt volna mindene. Ott hagytam Viot, majd az ágya mellé léptem.
- Hogy vagy? - Rám nézett. Körülbelül húsz másodpercébe telt, mire felismert.
- James? Áh... halálomon... - nyögte. - Remus? Miért...? - Ekkor bejött Madam Pomfrey McGalagony társaságában.
- Á, hát itt vannak! - mondta egy apró mosoly kíséretében az arcán. Lily enyhén elsápadt, én meg inkább Siriusra néztem, mint a professzorra. - Hideg ám a reggel, vigyázzanak, hogy meg ne fázzanak. - Nyugodt maradok, nyugodt maradok! Sirius és Vio csodálkozva nézett ránk, Lily arcán pedig pillanatok alatt színváltozás ment át. Márványból piros almává vált az arca, és nem is mert a tanárra nézni.
- Bűntetőmunka? - kérdeztem elkeseredett, lemondó hangon. Megrázta a fejét, mire csodálkozva összenéztünk.
- Én is csináltam ilyet fiatal koromban, és akkor rajtakapott egy tanár, de nem büntetett meg, pedig nekem nem volt láthatatlanná tévő köpenyem... Ráadásul rajtam nem volt ruha... - A fantázia az egy olyan csúnya dolog, hogy időnként beindul. Na, nekem beindult, és akárhogy akartam, nem tudtam nem elképzelni McGalagonyt miközben... hát, és rajtakapják... ráadásul nem tudtam megfiatalítani... ÁÁÁÁÁ!
- Mire gondol, Mr Potter? - Kérdezte a professzor. Mindenki rám nézett, Lily is, majd enyhén elpirult. A tekintetemből kitalálta?
- Hogy nemsokára kezdődik az első óra! - mondtam gyorsan. McGalagony az órájára nézett.
- Tényleg... - Ekkor esett le, hogy nekem nincs átváltozástan leckém!
- Jó ég... - nyögtem.
- Valami baj van?
- Semmi, semmi... Bocsánat, mi mentünk is, ugye, Lily? - kérdeztem tőle. Gondolatolvasó a drágám, pedig okklumentáltam.
- Nem adom a házimat! - mondta. Puff! Legalább a folyosón mondta volna! McGalagony derűsen rám pillantott. Úgy látszik jó kedve volt. Szerencsére.
- Még van tíz perce, Mr Potter.
- Miről kell írni? - kérdeztem tanácstalanul. Vio Sirius mellett ülve rám kacsintott, majd elmosolyodott.
- Animágusok átváltozásáról. - Sirius elvigyorodott, már amennyire ez tőle telt, és én is.
- Ó, azzal nem lesz gond – mondtam. - Viszontlátásra professzor! Tapi, gyógyulj meg gyorsan, mert nem tudom, Kirk-öt meddig tudom elviselni...
- Kirk van helyettem a csapatban?! - Azonnal kiugrott volna az ágyból, ha Vio vissza nem nyomja.
- Ne idegesítse fel a betegem! - csattant fel Madam Pomfrey.
- Csak motivációt adtam neki – mondtam, majd elkaptam Lily kezét és elindultunk a klubhelyiségbe. Először rendbe szedtem magam, majd megírtam a leckét, aztán bekaptunk pár falatot, így óra kezdetére pont odaértünk Remushoz és Viohoz. Remus önmaga volt, azon kívül, hogy egy csepp jókedvet sem tudtam belőle kifacsarni. Bár az kicsit feldobta a kedvét, hogy Sirius jobban van, de nagyon aggasztotta, hogy mindezt ő tette vele. Engem is aggasztott. De most jól volt, jól volt, hogy Vioval beszélgethetett. Bementünk órára, majd megkezdtem a szokásos semmit tevést.

Az eltelt két hét eseményei:

1. Elvesztettük a meccset a Mardekár ellen. Bár elkaptam a cikeszt, de akkor dobta az utolsó gólt a Mardekár, így tíz ponttal többjük lett. Silány. 160 ponttal többet szereztek, ha a cikeszkét nem számítom. Piton úgy vigyorgott rám, hogy azt hittem, azonnal kiátkozom a temetőbe, de szerencsére Lily lenyugtatott.
- Nem éri meg!
- De! Nem élne! - morogtam.
- Csak tíz pont! - mondta. - És még így is döntős maradhat a Griffendél! - Felsóhajtottam. Igaza volt.


2. Remus, vagyis Holdsáp egyik este megtámadta Siriust a gyengélkedőn. Még szerencse, hogy véletlen pont a Tekergők Térképét olvasgattam. Amikor megláttam merre tart, elkezdtem utána menni, és még azelőtt odaértem, mielőtt a drága barátom megfojtotta volna Tapmancsot. Sirius rémült arccal nézett rám. A földön ültem a lebénított Remus mellett.
- James, mondd már el, mi folyik itt! - kérte rám nézve. Remusra néztem, majd elkezdtem elmondani Siriusnak azt, amit én biztosra tudtam. Azt nem, amit sejtettem.


3. Talán a legrosszabb mind közül ma ért utol. Két hét telt el azóta, hogy Lilyvel a természet lágy ölén töltöttük az esténket. Bár azóta még egyszer nem tettük, de időnként. Teszem azt, a két hét alatt háromszor azért együtt voltunk, ha nem is a természet, de azért a Szükség szobájának ágyának lágy ölén. De igazából ez nem volt fontos. Néha már az illatától megrészegültem, arról nem is beszélve, mennyire megnyugtató volt rám a jelenléte. Ha nagyon idegeskedtem Remus miatt, akkor megjelent, és pár szóval elűzte minden bajom. Csakhogy mi lesz, ha a baj tőlünk származik majd, és nem tudjuk ilyen jól megoldani? Akkor még nem tudtam, azóta kiderült, hogy pontosan ez a helyzet állt elő. Mivel a baj nem jár egyedül.

Épp egyik délután, miután kész lettem a házimmal meg az edzéssel, ledobtam magam a kanapéra, és arra gondoltam, alig várom a másnapi hétvégét. Holnap Siriust rábízom Vio védelmére, és megint csak Lilyvel törődök. Hosszú, andalgó, szerelmes séták a parkban és hasonlók. Gondoltam én... csakhogy az én virágszálam rácáfolt erre. Belépett a klubhelyiségbe márvány fehér arccal. Azonnal felugrottam és hozzásiettem.
- Kicsim, mi a baj? - kérdeztem tőle. Nemet intett, és elkezdett sírni. Semmit nem értettem.
- Menjünk le a parkba – szipogta. Bólintottam. Lementünk, miközben szipogott néha és könnyezett is hozzá.
- Mi a baj? - kérdeztem, mikor leültünk egy fa alá. Nem bújt hozzám, hanem szembe velem letérdelt. Ekkor kezdett el patakokban könnyezni. - Lily...
- Ma kicsit rosszabbul voltam, úgyhogy felmentem Madam Pomfeyhoz...
- Beteg vagy? - kérdeztem. Nemet intett.
- Aztán ott az is eszembe jutott, hogy késik. – Mi? - Ezért a Madam csináltatott velem néhány tesztet... és kettő is pozitív lett – sírt tovább. De mi? Mi késik, és mi lett pozitív?
- Nem értem... - mondtam. - Mi lett pozitív?
- James... valószínűleg terhes vagyok!