Méltán állíthatom: rajtam átok ül. Bár, amikor ezt így megemlítem, Lily jót nevet rajtam, de így van. Bár senki nem veszi észre, én nagyon szerencsétlen vagyok, de ne szaladjunk így előre.

Másnap reggel bementünk Viohoz. Én, Sirius, Lily meg Remus. Amúgy is Tapi meg Holdsáp végre kibékült. Remus látta, hogy Sirius tényleg szereti Viot, így úgy döntött, hagyja őket. Amikor beléptünk hozzá, még aludt. Leültünk mellé, majd halkan beszélgetni kezdtünk.
- Kicsit sápadt... - mondta Sirius.
- Vio mikor nem sápadt, Tapi? - kérdeztem.
- Amikor velem van! - jelentette ki. Lily az ölembe ült, majd átkarolta a nyakam. Remus elvigyorodva nézett Siriusra, majd megveregette a vállát. Vio ekkor nyitotta ki ibolyakék szemeit, amúgy nem ibolyakékek a szemei... csak ez így jól hangzott.
- A mennybe kerültem? - kérdezte, majd óvatosan felült. - Hol vagyok?
- A Szent Mungoban... jé, anyáék nem említették, hogy még nem ébredtél fel eddig...
- Nem lehetek a Szent Mungoban – mondta, majd körbetekintett, végül ránk nézett. - Pedig nagyon hasonlít rá... - motyogta. - Nem, biztos csak álmodom... Vagy meghaltam..
- Egyik sem talált – mondta Sirius, majd átült az ágyára. - Élsz, ébren vagy, és a Szent Mungoban vagy. Miért olyan hihetetlen az?
- Hát, Lily James ölében, te barátságban Remusszal... hány napot aludtam? - Erre elkezdtünk nevetni.
- Én nem tudom pontosan. Valahol a megsérülésed, és az esőben ázás között elvesztettem az időérzékem.
- Esőben ázás? - értetlenkedett.
- Nem fontos – mondtam mosolyogva, de Lily nem így gondolkozott.
- Miután haldokolva a Szent Mungoba vittek James majdnem egy órát volt Dumbledore irodájában.
- Egy órát? - Megszédültem. Azért nem gondoltam, hogy ennyire elvesztettem az időérzékemet. - Biztos?
- Igen – mondta Remus is. - Egy órát, úgy nagyjából.
- Nem tűnt többnek tíz percnél... - mondtam halkan.
- És aztán? - kérdezte Vio.
- Aztán kiment a Rengetegbe, és ott ázott még egy órát.
- És aztán? - kérdezte még mindig a húgom, de most már a szemembe nézve mosolygott. Biztos rájött, hogy miatta kerültem ily letargiába.
- Hát, én egy ideig követtem, aztán visszamentem – mondta Sirius. - Aztán, amikor visszamentem, Lily kérdezte, hogy hol van Ágas... Én mondtam neki, hogy hagyjon békén, de erősködött...
- Szerencsére – adtam egy puszit Lily arcára. Vio meg elmosolyodott.
- Na és aztán?
- Semmi, megtaláltam, majd szép szavakkal visszacsábítottam a Roxfortba – mondta Lily.
- Igen, ez a legjobb szó rá, csábított... - mondtam mosolyogva. - Csakhogy nem csak szép szavakkal...
- Kibékültetek! - kiáltott fel, mire anya, apa, és egy ápoló berontott.
- Mi történt? - kérdezte anya. - Vio, felébredtél?! Jaj... - Elkezdtünk nevetni.
- Majd találkozunk – mondtam Vionak, majd felálltunk.
- Jaj, ne, ne menjetek, kérlek! - szólt, de anya visszanyomta az ágyba. - Sziasztok...

Lassan teltek a napok. Vio visszakerült a Roxfortba, és készült: a RAVASZ-ra, meg az utolsó próbára. Hiába próbáltuk visszatartani, azt mondta, indul. Azóta sem beszéltem Jaqueline-nal, mondjuk nem hiányzik. Nem, egyáltalán nem... Más sem. Lily itt van velem, és csak az enyém... Vio jól van, és csak Siriusé... ez kiszúrás, kisajátítja magának a húgom! Nem mintha amúgy törődne velem...

Egy kellemesen „izgalmas” jóslástan után indultam az átváltozástan terem felé. Kinyújtózkodtam, ahogy mindig, miután ilyen jót alszok.
- Mr Potter! Kevésbé nyilvánítsa ki véleményét a jóslástanról! - becsuktam a szám, és összetalálkozott a tekintetem McGalagony vidám tekintetével.
- Elnézést professzor... - mondtam. - Honnan tudta, hogy jóslástanon voltam?
- Megérzés, Mr Potter – válaszolt kedélyes hangon, majd tovább ment. Megrántottam a vállam, és én is tovább mentem volna, mikor megláttam Lilyt... csókolózott egy idegen fiúval. Kész megdöbbentem, majd dühösen felrohantam a klubhelyiségbe. Nem hiszem el! Legalább ne az orrom előtt tenné! Á... Leültem a kandalló elé, majd a tűzbe bámultam. Azt hittem, szeret. Ekkor jött be ő, majd leült mellém.
- Mi baj? - kérdezte.
- Tudod te azt jól! - rivalltam rá, mire a legnagyobb meglepetésemre elkezdett nevetni, majd hozzám bújt, és csillogó szemekkel rám nézett. Nem értettem semmit.
- Ne haragudj, elfelejtettem szólni... - majd újra elkezdett nevetni. Felült, majd sóhajtott egyet, és elkomolyodott. Miről nem szólt, hogy nem szeret? - Tehát – kezdte. - Mint tudod, én mugli vagyok...
- És?
- Had mondjam végig, te! Na, mivel mugli vagyok, úgy gondoltam, a muglis dolgokat is fejleszteném, és indult egy tanfolyam, egy kicsit dilis tanárral. Most öten járunk a csoportjába, és az volt a feladat, hogy csináljunk csóktesztet... úgy húsz emberen – fordult egyet a gyomrom.
- Húsz emberrel fogsz csókolózni?
- Már csak tizenkilenc – mondta mosolyogva, majd megcsókolt. - Tizennyolc... Elővett egy papírt, majd feljegyzett a nevem mellé öt csillagot.
- Mennyi a maximum? - kérdeztem, mire újra elkezdett nevetni.
- Öt csillag...
- Remek... - dőltem hátra elégedetten. - Rajtam átok ül... Még szép, hogy te vagy az egyetlen, aki ilyen feladatot kap, ki más? Nekem meg forduljon fel a gyomrom? - Erre megint nevetni kezdett. Szegény, mindjárt megfullad. - Jól van, nyugi...
- Hülye vagy! - jelentette ki, majd abbahagyta a nevetést. - Nem rossz feladat, csak egy gond van vele?
- Mi?
- Megkaptuk, kiket kell megcsókolni, és hát...
- Hát?
- Attól tartok a Mardekár klubhelyisége közelében nincs lány wc... - Erre én kezdtem el nevetni.

A következő öt napban kénytelen voltam elviselni, hogy Lily másokkal csókolózik úton, útfélen. Na ez túlzás volt, csak tizennyolc sráccal, és csak egyszer. Erről magam győződtem meg, pedig volt aki repetát is akart. Az kapott, a pálcámból... Ez miatt kétszer is összevesztem Lilyvel, de mindig megbocsájtott (miután húsz percig könyörögtem a túlzsúfolt nagyteremben, térden állva hozzá). De neki sem volt ám móka és kacagás a teszt, ugyanis az öt lány ugyanazon a húsz srácon végezte el a csók tesztet, és ebbe én is benne voltam. Szeretem Lilyt, de ilyen kedves kérésnek, minthogy nem akarnak elégtelent kapni a feladatukra, nem tudtam ellenállni. Végül is, Lily sem akart rossz jegyet kapni. Bár a lányoknak nem vált előnyükre, hogy ők is repetát akartak. Érdekes, hogy én nem vesztem össze Lilyvel csak azért, mert megátkozta azt a lányt, aki már két perce az ajkaimon csüngött... Fúj! Na mindegy...
- Hogy lehet valaki ilyen, ilyen, ilyen...
- Lily...
- Mi van?
- Fogd vissza magad, édes! - suttogtam a fülébe, majd átkaroltam. Erre elmosolyodott, majd megcsókolt.
- Ez a csók csak az enyém lehet, túl jó ez másnak...
- Most egyáltalán nem vagy... - Nem hagyta, hogy végigmondjam, ó a kis ravasz! Megcsókolt újra. Erre felkaptam az ölembe.
- Mit csinálsz? - rémüldözött.
- Nem ejtelek el – mondtam nyugodtam, majd hirtelen azt imitáltam, hogy elejtem, mire a nyakamba csimpaszkodott, mire elkezdtem nevetni.
- Ez nem vicces, ha le mersz ejteni...!
- Mr Potter! - ismét McGalagony, kedvenc professzorom hangja, de most Dumbledore is vele volt. Derűsen mosolygott. - Hova viszi a hölgyet?
- Nem tudom – vontam vállat. Majd a kissé elvörösödött Lilyre néztem. - Hova vihetem, kisasszony?
- A könyvtárba...
- A könyvtárba viszem, professzor – válaszoltam készségesen McGalagonynak, majd szúrós pillantása közepette óvatosan letettem Lilyt és megfogtam a kezét. - További szép napot! - És elkezdtünk rohanni.
- Te tiszta hülye vagy! - nevetett.
- Gondolod? - kérdeztem. - Ez bosszút érdemel! - Elkezdtem csikizni, ott ahol értem. Jót kacagott, és a karjaimban kötött ki. Gyengéden megcsókoltam. - Olyan jó, hogy az enyém vagy...
- Tudom... - válaszolt. - Én is örülök neki...
- És mondd csak? - állítottam fel egyenesbe. - Ki lett a nyertese a csóktesztnek?
- Te, ugyanis azért lettél beszavazva a csókosok listájába, mert minden csaj veled akart csókolózni.
- És, te mire szavaztál?
- Természetesen arra, hogy ne legyél benne. A csókod csak az enyém! - Elmosolyodtam, majd elindultunk a könyvtárba.