|
10: Mert rajtam átok ül
Nem elég, hogy itt hagyott az a marha, de még meg is fagyok. Nem hiszem el! Dühöngtem pár percig, de aztán elfogott az álmosság. Végül is, miért ne aludhatnék? Lassan becsuktam a szemem, édes semmittevés, és mire felkelek, valaki biztos rám talál... Enyhe ütődést éreztem, majd mintha valaki átesne rajtam, majd egy nagyon távoli hangot.
- James! - kinyitottam a szemem, és hófehér glóriában egy arcot láttam.
- Nini, egy angyal... - Az se tudatosult bennem, hogy meg tudok szólalni.
- Jézusom, te majdnem megfagytál...
- Milyen az élet odafent? - kérdeztem, mire éreztem a hideg kezét a homlokomon.
- Lázad van... - jelentette be az angyal. - Gyerünk befelé. Jobb, ha az én szobámban leszel, ott melegebb van.
- Nem lehet... - mondtam. Azt hiszem félreértettem, vagy nem hallottam a végét. - Tudod, én szeretem Lilyt...
- Jó – sóhajtott fel. - Akkor mész az ő szobájába... - Megfogott, majd nem tudom hogyan, de becipelt a házba. Aztán nem emlékszem semmire.
Reggel kisebb fejfájással a nagyanyám szobájának kanapéján ébredtem, három vastag plédbe bebugyolálva. Csak az arcom volt kint, hogy levegőt kapjak. Óvatosan felültem. Lily szobájában voltam a kandalló előtt. Az ágyára néztem. Ott aludt, mint egy angyal. De szép... Óvatosan felálltam, és megállapítottam, hogy a tegnapi kalandból ami rám ragadt, az csak egy kis nátha volt. Halkan kisurrantam Lily szobájából, majd átmentem a sajátomba. Mikor beértem elfogott a düh. Sirius miatt, természetesen. Én most tényleg megölöm! Átöltöztem egy kényelmesebb ruhába, majd fogtam a pálcám, és benyitottam Siriushoz. A szoba el volt sötétítve, de az ágyon látszott, hogy senki nem aludt benne, de Sirius dísztalárja ott volt. Szétnéztem, úgy tűnik, hogy ő nincs, bent, de egy levél volt az asztalon. Óvatosan odamentem, majd elolvastam.
Szép szemedből a könny kicsordul,
Úgy segítenék, de miattam sírsz,
Megfognám kezed, de elfordulsz,
Elmész, s újra rám nézni nem bírsz.
Nézek utánad, csak állok némán,
Szemem homályos, könnyben ázik,
Jöjj vissza, jöjj vissza hozzám,
Teljes lényed, már most hiányzik!
Csak állok. Némán, bénán állok.
Tőrt döftél szívembe bele...
Várok, egész életemben várok,
Csak rád, csak érted: szerelmem.
Ha szép szemedet nevetni látom,
Az én szívem is nevetni fog,
Ha bánatos lesz minden álmod,
Ez a bánat engem is megfog.
Kérlek, kedves, most nézz rám,
Szívem ég, csak érted lángol,
Szerelmem csak rád vár,
Jöjj vissza hozzám, légy bárhol.
Sajnálom a csókot, mely kín volt néked,
Sajnálom a könnyet szép szemedben,
Sajnálom, hogy ily kegyetlen az élet,
Lelkem ég szerelmes szívemben.
Még nem vagy itt, még nem látlak,
Még fáj a szívem, még kínoz.
Csókodra vágyom, szívedre vártam,
Most újra érzem minden kínom.
Ki hinné, mit érzek: szerelmet.
Ki hinné, hogy szívem lángol?
Ki bízna bennem, ha ismer,
Ismer, és mégsem... Távol
Van tőlem mindenki. Barát,
Ellenség, szerelem, család.
Nem ért meg senki. A halál
Jöhet el értem akár.
Vágyom rád! Csókodra, szívedre,
Mindenem téged akar.
Vágyom egy egyszerű érzésre,
Mint hóra a téli avar.
Álmodozom: Karjaimban élsz,
Füledbe suttogom: szeretlek.
Rám nézel, majd csókot kérsz,
És válaszolt: „Örökké szeretlek.”
Reményeim szertefoszlanak,
Látom, ahogy eltávolodsz,
Bánatom, bár átadhatnám a napnak,
A szívem egy kínzó kolonc.
Szeretlek, csillagom, szeretlek,
Rímem már fogy, többet nem írok.
Szívem lángol csak neked,
Van még reményem, bízok.
Szép szemedből a könny kicsordul,
most már én is könnyezem,
Segítenék, de elfordulsz,
Hiába mondom: szeretlek.
Na, ez elég volt ahhoz, hogy ne akarjam megölni. Ha Sirius verset, ír akkor tényleg komoly a dolog. A fenébe, nincs szívem megölni, pedig előtte úgy megkínoztam volna. Gondoltam egyet, majd egy pálcaintéssel lemásoltam a verset, és elraktam, pont mikor Sirius belépett. Szeme alatt karikák sötétlettek. A haja havas volt, fülei vörösek a hidegtől.
- Ágas! Hála az égnek! - megkönnyebbülten rogyott le a szőnyegre. Csak azért nem siettem a segítségére, hogy mégis bosszuljak valamennyit. - Egész este téged kerestelek. Már teljesen kiborultam, hogy megfagytál odakint.
- Majdnem – válaszoltam. - De egy angyal megmentett. Ha jól sejtem, Lily talált meg, de sajnos, mivel a megfagyás legutolsó stádiumában voltam, nem vagyok benne biztos. Te meg nem elég, hogy megátkoztál, még ott is felejtettél!
- Bocs... tessék, ölj meg! Úgy sincs semmi értelme annak, hogy éljek.
- Hülye vagy! - mondtam, majd elindultam kifele.
- Még csak meg sem átkozol?
- Nem, de ígérem, ha még egyszer pálcát emelsz rám, azt nem úszod meg egykönnyen – azzal otthagytam.
Délkörül találtam meg Viot. Szegény eléggé kivolt. Beszéltem vele. Bocsi Remus, de... Tudom, hogy Vio szereti Siriust, csak fél. Megmutattam neki a verset. Vio elolvasta és bizalom csillant a szemében. Már csak az volt a kérdés, hogy Remusnak majd hogy adja be a dolgot. Egyet kötöttem ki: én nem mondom el neki. És megígéri, hogy nem mondja el Holdsápnak, hogy én is közrejátszottam.
Amúgy, így is lassan indult be köztük a dolog, de az utolsó napra összejöttek. Kicsit aggódva néztem ugyan a jövőbe, de megnyugtattam magam, inkább törődtem Lilyvel. Az én egyetlenemmel. A szobájában olvasott, mikor bekopogtam hozzá.
- Szabad! - Beléptem.
- Szia, angyalom! - köszöntem neki, mire rám mosolygott, letette a könyvet, és felállt. A karomba vettem, majd megcsókoltam. Nem tudom, hogy én voltam-e túlfűtve, vagy a csókja volt forróbb, romantikusabb, de kicsit elkapott a hév... nagyon elkapott a hév..., ha nem állít meg... izé...
- James... - óvatosan megigazította a pólóját.
- Ne haragudj... - mondtam, és elengedtem. Kicsit sápadtan nézett rám, én meg zavart voltam, úgyhogy úgy döntöttem, lelépek. Elmentem, de nem hívott vissza. Jellemző.
Másnap visszatértünk a Roxfortba. Sose hittem volna, hogy ez lesz életem legrosszabb napja, de hát így lett. Először is, alig, hogy visszatértünk, és Vio elmondta Remusnak, mi a helyzet, összevesztem Remusszal Jó, ezt még túlélem, de ami ezután jött, azt nem. Délután úgy gondoltam, sétálgathatnánk Lilyvel a parkban, a hóban, meg minden. Andaloghatnánk, ahogy ez jó szerelmesekhez illik, így hát lehívtam a klubhelyiségbe. Kissé sápadtam, jött le a klubhelyiségbe, csak tudnám, mi lelte.
- Lily, jól vagy? - kérdeztem. Bólintott. Elmosolyodtam, majd átkaroltam a derekát, és meg akartam csókolni, de eltolt magától.
- Az lenne a legjobb, ha ezt abbahagynánk... - Először nem tudtam mire gondol, csak aztán esett le, hogy kettőnkre, és a kapcsolatunkra. A jó istenit neki, alig három hete járunk!
- De miért? Mi baj?
- Semmi... én – mondta, de befejezte. - Úgyse értenéd meg – mondta. Erre begurultam.
- És ha mégis? - kérdeztem gúnyos hangon. - És ha mégsem vagyok olyan érzéketlen, mint a kisasszony gondolja? - Nyelt egyet. - Mit csináltam rosszul?
- Semmit, ez nem miattad van, csak...
- Csak?
- Figyelj, úgyse értenéd meg! - Átjárt a düh.
- Rendben, Evans – erre még jobban elsápadt. - Akkor legyen, ahogy akarod... - És otthagytam.
- James... - Olyan dühös voltam. Ha nem az én hibám, mi baja? Mi lenne: nem szeret. Ez ilyen egyszerű. Csak szórakozott velem, és most megunt. Végül is megkapta. A barátnőm lehetett, ezért biztos sokan tisztelik majd... milyen jó volt neki. Berontottam a hálóba, ahol Vio és Sirius meghitten csókolóztak Tapmancs ágyán, és hát nem csak csókolóztak, hanem végigdőltek az ágyon... bár ruhában voltak. Na, ennyire szar napom nem lehet. Becsaptam az ajtót, majd visszamentem, és lesiettem egyik folyosóra. Ott ért utol Vio.
- James – megfogta a karom. - Nem történt semmi!
- Nem érdekel... Csak ne akkor csináljátok, mikor látom – erre elvörösödött.
- Tényleg nem... - mondta. - De mi a baj?
- Semmi – morogtam. - De ha találkozol Evansszel, mondd meg neki, hogy ne merjen hozzám szólni többet! - Azzal otthagytam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
