Sirius és Remus majdnem a nyakamba ugrottak, mikor megláttak. Vio szimplán testvérien átölelt, de éreztem, hogy ő is nagyon aggódott, és Lily, elképesztő, de Lily megkönnyebülten sóhajtott fel, és maga ajánlotta fel, hogy segít délutánonként felzárkózni, ha hajlandó vagyok délelőtt tanulni. Bólintottam, és, hogy lássa, mennyire komolyan veszem, megkértem Siriust, hogy hozza fel a könyveimet. Ferde szemmel nézett ugyan rám, de megtette. Így délelőttökként tanultam, délután meg Lily magyarázott, ha nem értettem valamit. Igazából így, hogy intenzíven tanultam egy hét alatt simán felzárkóztam a három hétből. Ebből látszik, hogy mit el nem érnék, ha év közben gyakrabban tanulnék. De minek? Így is kitűnő vagyok, voltam mindig. Szerencsére a következő kviddics meccsünk, csak jövőre lesz, mert ilyen állapotban tuti nem engednének repdesni. Mellesleg megnyertük a meccset, mint később megtudtam, és az átkozót Dumbledore kicsapta. Megérdemli. Majdnem megölt! Én még börtönbe is zárattam volna. Madam Pomfrey épp utolsó szónoklatát tartotta, hogy még mit ne csináljak egyelőre, majd elengedett. Kinyújtózkodtam, megfogtam a könyveim és leléptem. Végre kikerültem innen. Út közben Sirius odalépett mellém, és kezdte volna szokásos kézmozdulatát (hátba veregetés), de megtorpantam.
- Tapmancs, ha hozzámérsz, elevenen megnyúzlak. - Erre elvigyorodott, majd leengedte a kezét.
- Isten hozott újra az élők világában.
- Kösz – sziszegtem, majd letettem a dolgaimat a szobámban, majd elindultunk a parkba. Édes semmittevés, péntek délután.
- Holnap lesz az első próba, kíváncsi vagyok rá.
- Én is. De a gyengélkedőn hallottam Madam Pomfreyt sápítozni égési sérülésekről, meg hasonlókról. Lehet, hogy sárkányok lesznek? - elmélkedtem.
- Vagy rosszabb! - Ekkor megjelent Jaqueline a sarkon. Sirius elvigyorodott.
- Szia James! - köszönt. - Örülök, hogy semmi bajod.
- Egyszer se jöttél be a gyengélkedőre – panaszkodtam, mire elmosolyodott, Sirius pedig mindentudóan vigyorgott ránk.
- Nem volt rá időm. Tudod a próba, meg minden, de örülök, hogy jól vagy. - Elmosolyodott, majd tovább indult, de a mosoly mellé kaptam egy puszit az arcomra.
- Kedves lány – mondta Sirius sunyin, kihasználva, hogy épp nem vagyok magamnál. Közben Lily jött el mellettünk, de őt nem érzékeltem (kivételes eset).
- Elbűvölő... talán igazad van, le kellene mondanom Evansről. – Erre a lány minden kezébe tartott könyvét elejtette. - Lily! - hökkentem meg. Sirius elvigyorodott. Bár nem tudom, hogy csinálta, hogy folyamatosan vigyorgott, én már belefáradtam volna.
- Á, Potter. Kijöttél? – kérdezte zavartan. - Remek, legalább nem kell délután plusz munkát végeznem. - Puff! Erre elöntött a méreg. Most én vagyok hülye, vagy tényleg jól érezte magát délutánonként, mikor nekem segített, most meg...
- Ha ennyire, örülsz, hogy vége, minek vállaltad? Nem kértelek rá! - rivalltam rá, majd elindultam visszafele. Csak egyszer fordultam vissza, hogy ránézzek Siriusra, hogy jön-e már. Ekkor Lily megszeppenve állt a folyosó közepén, majd megfordult, és sietős léptekkel elment. Tapmancs utána nézett, majd komoly arccal felzárkózott mellém.
- Megsértődsz, ha azt mondom, nem tudlak megérteni? - kérdezte.
- Igen – morogtam, majd felmentem a hálóba, és magamra csaptam az ajtót.

Az első próba másnap igen érdekes volt. Elsősorban, mert nem tudtam eldönteni kinek szurkoljak: Vionak, Jaqueline-nak vagy a tűzmadaraknak. Az utóbbiaknak, csak azért, mert rászálltak a tanárokra. Inkább törődtek a tanári karral, mint a bajnokokkal. Amúgy valami pergament kellett megszerezniük, amin van valami a következő próbával kapcsolatban. Lényegtelen. Jaqueline a Beauxbatons-hoz méltóan megoldotta a problémát. Egyszerűen elvarázsolta a madarakat. Volkov egy erős átkot használt, míg Vio a hozzá való hűvösséggel, valami fagyasztó bűbájt alkalmazott. Mondjuk úgy, egyiküknek sem esett nehezére elbánni a tűzmadarakkal. Nekem se lett volna. A legtöbb pontot Vio kapta a csodás fagyasztó bűbájért (én tanítottam rá... vagy ő engem?). A második helyezett Volkov lett, mert Jaqueline először elrontotta az átváltoztató bűbájt. Mindegy, túl vagyunk az első próbán.
- Tudod – szólt Jaqueline, akivel délután a parkban sétálgattam. -, hogy a mi tiszteletünkre lesz egy karácsonyi bál?
- Még nem hallottam hírét – válaszoltam, de nem is gondoltam bele, miért kérdi. Megfogta a kezem.
- Figyelj James, én nagyon kedvellek...
- Én is téged – mondtam, de még mindig nem esett le a nyilvánvaló.
- Jó, tudom, de én nem úgy... - mondta. Puff. Leesett. Ránéztem.
- Tessék? - Értelmes kérdés, értelmes helyzetben.
- Tudom, hogy Evansba vagy szerelmes, de ha így folytatod, tönkre teszed magad.
- Mintha Siriust hallanám.
- Mert igaza van. Nem várhatsz rá örökké! Annyit változtál, és, ha ezt ő nem veszi észre, akkor nem érdemli meg, hogy szeresd!
- Ezt a szívemnek mond. Az eszem felfogja – válaszoltam, majd tovább indultam. A kezem kicsúszott az övéből.
- Egyezzünk meg – mondta.
- Miben?
- Adj neki még egy esélyt, de ne többet. Hívd el a bálba, miután Dumbledore bejelentette, ha nemet mond, felejtsd el. Lépj tovább. - Elgondolkoztam. Ez sokszor megfordult már a fejemben. - Figyelj, én már csak nyárra megyek haza – mondta. - Aztán ide akarok költözni, Londonba. És én szeretlek, és olyannak szeretlek, amilyen vagy, nem amilyennek megálmodtalak.
- Rendben. Egy esély, nem több.
- Köszönöm. - Már a gondolatba is beleremegtem. Lemondani Lily Evansről? Erre mindig csak gondoltam, de ez mindig csak kósza gondolat volt, semmi több. Válasz arra a sok zagyvaságra, amit Sirius mondott nekem. De ez most más volt. Jószerével megígértem Jaqueline-nak, hogy, ha Lily nemet mond, vele fogok járni. Ami nem is baj, mert, ha Lily nem lenne, ő lenne az akivel járni akarnék, csakhogy Lily van. Létezik, él, és lélegzik. Rámosolyogtam Jaqueline-ra, majd tovább folytattuk a sétát.

December elejéig nem is történt semmi, azon a botrányon kívül, ami Kate és Sirius között zajlott le. Ebben az a meglepő, hogy Kate miatt. Sose hittem, hogy Siriust fogják egyszer megcsalni, amilyen népszerűsége van, de megtörtént. Ezek után Kateline Winter rövid távon röpült a szobánkból, hogy konkrétabb legyek (és gonoszabb) Sirius ágyából. Amit én nem is bánok, amíg nem kerül be helyére más. De vajon ki lesz a következő áldozat?
- Tudod mire jöttem rá, Ágas? - kérdezte egy szép teliholdas este végén, mikor visszafelé bandukoltunk fagyottan a klubhelyiségbe.
- Mesélj Tapi – veregettem meg a vállát.
- Azt hiszem kezdem felfogni, miről beszéltél Evansszel kapcsolatban. - Ezt is megértük. Felsóhajtottam. Azóta alig beszéltem Lilyvel. Szoktatom magam ahhoz, hogy Lily nemet fog mondani, és én lemondok róla. Szörnyű érzés, de még koránt sem a legrosszabb. Ezek után egyáltalán el merem-e hívni?
- Hogyhogy?
- Én azt hiszem beleszerettem egy lányba. Méghozzá egy Evanshöz hasonlóba. Nem mond nekem igent.
- Ami az előéletedet tekintve nem csoda – mondtam gúnyosan, majd megálltam körül nézni. Mióta Frics, az új gondnok, elcsórta a Tekergők Térképét azóta kicsit nehezebb az éjszakai mászkálás. - Különben ki az a lány?
- A húgod.
- Mármint Vio? - kérdeztem megtorpanva. - Nem mondod komolyan!
- Láttad már a szemét, haver? - kérdezte. - A márvány fehér arca, a csillogó szemei, a hideg tekintete, a fagyos szavai. Mint egy jégtömb, mint egy csillogó jégből faragott remekmű. - Igen, ez biztos, hogy a húgom.
- Kíváncsi vagyok, mennyire örülne neki, ha megtudná, hogy egy jégtömbhöz hasonlítod.
- Csodálatos lány, csak tudnám, hogy nem vettem eddig észre?
- Mert eddig, Kate, Bess, meg a többi volt csodálatos a számodra. Sirius kérlek, előbb győződj meg, mennyire komoly az érzésed, mert ha megbántod, veled is képes vagyok összeveszni. Vio nekem fontosabb nálad.
- Nem bántom meg. Láttad, Kate-t se bántottam meg. Tehetek róla, hogy egy rib... akarom mondani, hogy lefeküdt azzal a szeméttel? - Megrántottam a vállam. Felmentünk, majd le is feküdtünk.

Másnap reggel (szombat) Dumbledore kihirdette a karácsonyi bált, és hogy a diákok csak ezután térhetnek haza. Az időpontot meg mindent. Itt az alkalom, hogy meghívjam Lilyt.

1. Próbálkozás:

Reggeli, nagyterem. Bezzeg ma nem a közelembe ül le. Megőrülök. Na, jó, akkor, majd mikor elmegy.
- Na jó, bedobom magam – suttogta nekem Sirius. - Vio...
- Vio megyünk együtt a bálba? - kérdezte Remus a másik oldalamról, gyorsabban, mint Tapmancs Au... ez nekem fájni fog!
- ...megyünk együtt a bálba? - fejezte be Sirius is. A lány rájuk nézett, majd rám. Szegény!
- Hát, izé... - Értelmes mondat. Ezt is tőlem tanulta!
- Adjatok neki időt – ajánlottam, majd rájöttem, hogy elszalasztottam Evanst. Remek!

2. Próbálkozás:

Délelőtt tíz óra. Park. Lily a tó partján sétál. Tökéletes. Most bedobom magam. Odafutottam hozzá, amilyen hülye vagyok pulóverbe.
- Szia! - köszöntem neki.
- Szia – köszönt vissza halkan, majd rám nézett, aztán a jég közelébe sétált.
- Figyelj, csak szeretném megkérdezni, hogy nem lenne-e kedved velem... - Ekkor felsikoltott, és elmerült a tóban. A francba. - Lily! - Beszakadt alatta a jég. Első sokkomban azt se tudta mit tegyek, de szerencsére megláttam a kezét. Megragadtam a kezét, majd kihúztam. Vacogott. Még szép. A tó jeges! A pálcámmal idehívtam pár pokrócot, majd bebugyoláltam, majd a remegő lány felvittem Madam Pomfreyhoz. Reméltem, hogy délutánra már semmi baja nem lesz, hogy végre elhívhassam.

3. Próbálkozás

Délután, a folyosón. Rohanok Lily után.
- Lily! - kiáltottam, de nem számítottam rá, hogy meg is hallja a sarok előtt, és megáll. De megállt. Én is megpróbáltam, de nem sikerült, aminek az lett a következménye, hogy találkoztam egy régi barátommal: a fallal. A meglepetéstől leültem a földre, és még a jobb lábam is kibicsaklott.
- A jó élet! - sziszegtem. Lily elmosolyodott, majd felsegített.
- Elkísérlek a gyengélkedőre – mondta. Óvatosan rátámaszkodtam. Ekkor éreztem meg a haja illatát. Jázmin és liliom keveréke volt, de valami isteni formában. Már a lépcsőn mentünk, mikor eszembe jutott, miért kockáztattam testi épségemet.
- Nincs kedved eljönni velem a bálba? - kérdeztem. Megállt, majd rám nézett. Elengedett, én meg belekapaszkodtam a korlátba.
- Talán – mondta.
- Ez nekem nem elég. Igen vagy nem?
- Hagyj gondolkozni! - mondta könyörgő hangon.
- Persze, hogy majd elhív valaki, és nekem nemet mondhass – elindultam felfelé, anélkül, hogy kapaszkodtam volna. Mostanában kicsit könnyen begurulok. Au! A jó életbe, ez fáj! Minden lépésnél felszisszentem.
- Ne csináld, tönkre teszed a lábad! - Jött utánam, majd segíteni akart, de kissé gyerekesen nem engedtem. Pedig nagyon fájt a lábam. - Figyelj...
- Nem, Lily azt hiszem elegem van – mondtam. - Igen vagy nem? Ha arra vársz, hogy valaki miatt nemet mondhass, akkor most mondj nemet.
- Egyetlen ember van a földön, aki miatt nemet mondanék neked, és az én vagyok...
- Ez most igent jelent? - kérdeztem.
- Ne haragudj, de... - Ne mondd ki, könyörgöm, ne mondd ki! - Nem.

Az én hibám. Minek ígértem meg Jaqueline-nak, hogy csak egy esélyt adok? De hát akkor is igaza van. Ha nem mondana nekem nemet, akkor miért teszi? Mi van bennem még mindig rossz? Leültem a lépcsőre.
- Kérlek, hagy kísérjelek fel Madam Pomfreyhoz.
- Nem – mondtam. - Hagyjál – tettem hozzá. - Hagyj békén. - Felálltam, majd elindultam fel. Két lépésnél tovább viszont nem tudtam tovább menni. De Jaqueline-t pont arra vetette a sors.
- James! - odarohant hozzám. - Mi történt?
- Volt egy kellemetlen találkozásom a folyosó falával – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra. - Figyelj, eljössz velem a bálba? - A lány Lilyre nézett. Én is. Lily szeméből könnyek folytak, majd megfordult, és elrohant. Felsóhajtottam. - Na, eljössz?
- Igen – mondta bizonytalanul. Így lett, hogy az utolsó esély elszállt, nekem pedig az utolsó reményem is, hogy valaha enyém lesz Lily.