- A Roxfort bajnoka Viorica Potter! - Elkezdtünk tapsolni, és különösen, ha nem én legalább a testvérem. Vio idegesen felállt, majd a tőle megszokott márvány arccal kiment, kezet fogott Dumblival, és távozott. Az est véget ért.

Kviddics!
- Ki az ágyból lusta banda! - kiáltottam szombat reggel a fiúk hálójában. - Gyerünk, gyerünk!
- Ágas, meg vagy húzatva?! - kérdezte álmatagon Sirius. Persze, neki megint érdekes éjszakája volt Winterrel.
- Megyünk edzeni a pályára! - mondtam újra. - Tapmancs, felkelni! - lehúztam róla a takarót, majd mentem tovább. A következő szobában kivertem az ágyból Frank-ot, majd a terelőt, Johnt. Ezek után lementem a klubhelyiségbe, ahol Lily épp a kanapén olvasott.
- Szia édesem! - köszöntem neki. A lány lesajnáló pillantások közepette felemelte a tekintetét. - Megtennéd, hogy kivered nekem édes álmából Kate-et, Susant és Lianát?
- Csak nem edzés?
- De igen, ha már nem lehetek bajnok, legalább a kviddicset nyerjük meg! Különben nem kellett volna félned, látod? Vio lett a bajnok, még csak nem is Sirius.
- Ki tudja, mi lett volna, ha, bedobod a neved! - Mondta, majd felállt, és felment a lányokhoz. Húsz perc múlva, egy kissé álmatag, de annál elszántabb bandával elkezdtük az edzést. Az első meccs, most októberben lesz, nem novemberben, s mint, mindig Pipogyusz csapatával kezdünk. Nem óhajtok nekik kegyelmet adni!

Átváltozástan óra. Ne okozz galibát, ne okozz galibát! Ne csinálj semmit, amivel Lilyt magadra haragíthatod, de olyan unalmas az óra! Vége, végre vége! Sóhajtva felálltam, nem kis erőfeszítés normálisan viselkedni, ha a véredben van, hogy csinálj valami galibát! Amint kiléptem az ajtón Jaquline-nel találtam magam szembe. Hát igen, azóta sem futottunk össze.
- Jaqueline, szia! - köszöntem neki, majd meg is öleltem. Sirius szúrós szemmel nézett rám. Igazából nem tudtam eldönteni mire gondol, pedig néha olyan könnyű Tapi gondolataiban olvasni...
- James! Úgy örülök, hogy látlak!
- Hé, egy kiejtés hibád se volt!
- Perfekt angol! Mit szólsz?
- Nagyon jó vagy! Én a bonjour-on és a Ces't la vie-n kívül még nem igazán tudok franciául.
- Az nem is elvárás, ma már! - nevetett. Milyen szép nevetése van. És mennyire megszépült. Mikor két éve utoljára láttam, egy kócos, barna szeplős kislány volt, most meg, gyönyörű felnőtt nő, igéző barna tekintettel. Ráadásul elérhetőbb, mint Evans. Talán meg kellene fogadnom Sirius tanácsát, és hagyni Evanst a fenébe? Nem várhatok rá életem végéig. Na majd meglátjuk, az utóbbi időben Lily amúgy is engedékenyebb. Ne most adjam már fel!
- Hogy megy sorod?
- Bajnok lettem! - mondta örömmel. - Reméltem, hogy te is az leszel.
- Nem neveztem – mondtam, erre őszintén meghökkent.
- Miért? - kérdezte őszinte meglepettséggel. Közben elindultunk a bájitaltan terem felé, révén, hogy két perc múlva órám van.
- Mert valaki megkért rá – válaszoltam sóhajtva.
- Ajaj, szerelmes vagy? - kérdezte mosolyogva.
- Igen – mondtam. - De semmi értelme! Úgy se fog megszeretni, állhatok akár fejre is a kedvéért. Az utóbbi időben, mindent megtettem, hogy megkedveljen. - Előhúztam a zsebemből a listát.
- Ennyi baja van veled? Meg sem érdemel! - mondta, majd picit elpirult. - Figyelj, ha azért feladod önmagad, hogy szeressen, akkor már nem téged fog szeretni, hanem azt, akit csinált belőled. Ezért kár harcolni.
- Talán igazad van, de nem tehetek róla, hogy belehalok abba, hogy nem szeret! - Megveregette a vállam, majd adott egy puszit az arcomra.
- Menj órára! - mondta. Bólintottam, és mentem. Jaquline ilyen esetekben jó volt, mert nagyon hideg fejjel tudott gondolkodni. Reálisan, és ez nekem is jól jött.

Hát holnap meccs. Mi történt ez alatt az idő alatt? Semmi. Beszélgettem Jaquline-nel, felvázolta nekem az előnyöket és a hátrányokat, mármint Lilyvel kapcsolatban. Én kértem meg rá. Beszélgettem Lilyvel, olyan tündéri lány. El is hívtam randizni, de nemet mondott, pedig nem voltam sem öntelt, sem semmi hasonló, ez biztos. De azért nemet mondott. Na mindegy, holnap meccs.
- Mindenki sipirc lefeküdni! Sirius, Kate nem egy szobába! - kiáltottam nekik, mire Tapi elvörösödött, Kate elpirult. Váltottak egy csókot, majd a lány a saját hálójába ment. Lilyhez fordultam.
- Édesem, el tudnád érni, hogy Kate ne tudjon átszökni hozzánk este?
- Persze – mondta, majd felállt, és előhúzta a pálcáját, és a lány után ment. Remek, holnap mindenki fitt lesz. Lefeküdtem, de egy ideig nem tudtam elaludni, ahogy Sirius se.
- Ne várj Kate-re, nem fog eljönni – mondtam neki, mire elkomorult. - Tettem róla.
- Szemét – sziszegte, majd hátat fordított nekem, és elaludt. Elvigyorodtam, majd én is elaludtam.

Reggel korán, és tényleg fitten ébredt mindenki. Sirius kinyújtózkodott.
- Bocs, a tegnapiért! - Gondolom a szemétre értette. - Talán tényleg jobb volt, hogy teljesen kialudtam magam.
- Egyetértek! - mondtam. Felvettük a talárokat, majd lementünk a nagyterembe. Odabent a már ott lévők tapssal fogadtak. Kivéve a durmstrangosok, meg a beauxbatons-osok, akik nem tudták mi ez a felhajtás, és persze a mardekárosok, akik sértegettek minket. Majd meglátják, mit kapnak a meccsen! Szépen lealázzuk őket! Leültem, majd elkezdtem enni. Szemben velem Lily ült, és rám mosolygott, míg valaki mellém nem huppant: Jaqueline.
- Szia!
- Szia! - köszönt ő is. - Mi ez a herce-hurca?
- Kviddicsmeccs lesz. A Griffendél játszik a Mardekárral.
- És te milyen poszton vagy?
- Fogó!
- Ja persze – nevetett. - Már említetted két éve.
- Meg én vagyok a csapatkapitány – húztam ki magam.
- Illik hozzád! - nevetett újra. - Mert fess vagy, jóképű... - csodálkozva ránéztem, mire elpirult. - Csak zavar, hogy ennyire megváltoztál - mondta. Na ilyet se hallottam még tőle. - Én jobb szerettem azt a kissé gyerekes Jamest, aki voltál.
- Hát, a szüleim szerint várható volt, hogy felnövök – nevettem, majd a mellettem evő Siriusra mutattam. - De ismerd meg Tapmancs barátomat, aki még mindig gyerekes és szertelen.
- Az miatt az a neve, igaz? A Titkok miatt.
- Igen, de kérlek, ezt többet ne említsd. - Bólintott, majd Lilyre nézett.
- Ő az? - Most én bólintottam. - Hello, Jaquline Monde vagyok!
- Lily Evans – hangzott a rideg, komor válasz. Érdekes, Lily nem
szokott ilyen rideg lenni az új ismerősökkel.
- Na jó, én mentem! - adott egy puszit az arcomra. - Nektek szurkolok!
- Köszi! - köszöntem neki, majd visszafordultam a reggelimhez.
- Mégiscsak megfogadod Black tanácsát? Keresel magadnak valakit, akivel úgy bánhatsz, mint Ő Kate-tel? - Nem válaszoltam. Már csak azért sem, mert nem tudom, mit szólt volna, ha megmondom neki (amit már tud), hogy Kate igenis élvezi, hogy Sirius barátnője. És különben is, egészen jól bírják. Siriusnak nem sok ilyen hosszú kapcsolata volt még eddig.
- Miért érdekel ez téged? Neked nem tök mindegy, kivel mit csinálok? - kérdeztem. - Te számodra úgysem vagyok semmi, csak egy arrogáns, bunkó srác. - Azzal felálltam.
- Ez nem igaz! - kiáltotta utánam, de nem törődtem vele. A csapat elindult a pályára, ahogy a Mardekár csapata is.

Immár fél órája a pályán voltunk, és a cikesz sehol. Odalent pedig ment a meccs. 90:40 a Griffendél javára. Szuper! Mentem még egy kört, és a cikeszt kerestem. A többiek remekül alakítanak. Liana tökéletes döntés volt, védőnek. Tavaly év végén kezdett belemelegedni, most meg már profi. Eddig öt dobás védett ki, tehát megvédett minket a döntetlentől. Elrepültem felette.
- Csak így tovább Liana! - kiáltottam neki oda, majd tovább kerestem a cikeszt, amíg valami el nem talált. Egy átok, hogy honnan jött nem tudom, csak ezt vettem észre, hogy zuhanok. Jé a cikesz! Kinyújtottam a kezem, majd elkaptam, aztán hatalmas nyilallást éreztem ez egész testemben, és elsötétedett minden.

Ott voltam a sötétben. Nem tudtam kinyitni a szemem, pedig akartam. Valaki megfogta a kezem, és nedves a keze, vajon mi történt? Vajon mi a baj? Aztán elengedte a kezem. Vagy egy perce lehetek már ebben a sötétben. Vajon miért nem tudom kinyitni a szemem?
„James!”
Ez Lily hangja, igen, ez biztos Lily hangja. De, hogy került a fejembe Lily hangja? Képzeltem? Lily! Lily! Itt vagy? Kérlek, csak még egy hangot!
„James!”
Jé, ez meg anya hangja. Teljesen megbuggyantam? Anya... Aztán kinyitottam a szemem. Csak homályosan láttam, egy fehér plafont. Ó, biztos a gyengélkedőn vagyok, mennyi is, tíz perce?
- Felébredt! - Ezt anya hangja, és most nem olyan elmosódottan, mint az előbb! Egy gyógyító fölém hajolt, majd rám adta a szemüvegem... de ő nem Madam Pomfrey!
- Hála az égnek! - mondta a gyógyító. - Túl van az életveszélyen! - Életveszélyen? Mi van?
- Mi történt? - nyögtem kétségbeesetten. Óvatosan felültem, anya segítségével. Jézus, de hát ez nem a gyengélkedő, ez, ez a Szent Mungo! - Hogy kerültem ide? - Anya átölelt. - Au! - kiáltottam fel. Minden csontom, izmom fájt. Ijedten elengedett.
- Ne haragudj drágám. De úgy örülök, nem sokon múlt, hogy meghaltál. - Elsápadtam. Mi van? - Két hete itt fekszel kómában! - Puff neki. Én kábé tíz percnek éreztem.
- De mi történt?
- Nem maradt egyetlen ép csontod sem az esés után – mondta a gyógyító.- Majdnem belehaltál. És valószínűleg, magadnak köszönheted az életed. Az élni akarásodnak – még jobban elsápadtam Két hete itt fekszem? De hát a meccs? Sirius? A barátaim? Mi történt azóta?
- Október van?
- Igen – válaszolt anya. - Holnap visszamehetsz a Roxfortba. De még a gyengélkedőn kell maradnod egy hétig. De azalatt készülhetsz, felzárkózhatsz. - Bólintottam. Ezek után még tanulok is, csak vigyenek el innen. Azonnal!
- Nem lehetne ma?
- Sajnálom, nem. De holnap kora reggel, amit felébredsz, ha úgy jó!
- Oké – mondtam, majd fáradtan visszadőltem. Au! Ez fájt!