Hát, még szerencse, hogy Sebastian nem meri Jamest piszkálni. Ez eléggé korán kiderült az eltelt napok alatt, ellenben Remus életét megkeserítette. Bár Lana próbált ellenállni, azt hiszem tetszett neki a srác. Én is megpróbáltam őt lebeszélni, de sajnos nem hatott. Nem tudom miért, nem tudom, hogyan, de Lana egyik napról a másikra belezúgott Sebastianba. Pontosítok: tegnapról mára.
-... és a szeme. Mondtam már milyen szép a szeme? - kérdezte. - És az egész lénye. Lily, mondd, hol van? Itt van, ide jön? Rendbe kell tennem magam!
- Oké – mondtam fásultan, mire kopogtak. Kinyitottam. - Remus, James, sziasztok!
- Lana?
- Még nem készült el! - mondtam, és Jamesre néztem.
- Nem baj...
- De igen, most nem jöhetsz be! - mondtam kétségbeesve. James fogta az adást.
- Majd megvárunk titeket odakint – mondta gyorsan, majd megfogta és el akarta Remust vinni, de Sebastian ásítva kijött.
- Üdv kuzin, Remus... - ásított még egyet. - Á, tündérem... Lanácskám hogy van?
- Lanácskád? - kérdezte Remus meghökkenve.
- Ó, tartod a frontot, kicsim? - kérdezte tőlem. Már gyűlöletben villogott a szemem. Ritkán utáltam valakit ennyire, mint most őt, de utáltam. Szívemből. - Tudod, Remus, Lana belém zúgott.
- Mi?! - Remus már se élő, se holt nem volt. Én meg nem értettem. Honnan tudhatná, mikor Lana csak ma reggel... és én nála aludtam el...
- Te mocsok! - ugrottam neki. Leesett a dolog. Lana viselkedése. Az, hogy Sebastiran tud róla, minden! Nem nagyoltam el, a szépen kiélezett körmeimmel estem neki, és megpróbáltam kikaparni a szemét.
- Szedjétek már le rólam! - ordított. James elkapott, majd lefogott.
- Lily, nyugi! - Sebastian sápadtan felállt, és az arcát tapogatta. Volt rajta négy-négy vörös csík. Na igen, a szemét nem értem el...
- Megőrültél? - zihált.
- Olyan egy... - sziszegtem.
- Csak mert a barátnőd belém szeretett, attól még...
- Honnan szerezted? Keverted, vagy vetted? - kérdeztem, de még mindig lefogva. Ami nem baj, mert újra nekiugrottam volna. A szavaimra elsápadt. - Na nem baj. Kiderítem. Jó bájitalos vagyok. Majd csinálok ellen-italt.
- Te! - sziszegte, és az arcát tapogatta, fenyegetően közelebb jött, de aztán Jamesre tekintve meggondolta magát. - Még megkeserülöd, esküszöm, még megjárod! - Azzal megfordult, és elment.
- Na, most ez mi volt? - kérdezte sápadtan Remus.
- Sebastian valahogy megitatott Lanával egy szerelmi bájitalt. Nem baj, tudok ellen-szérumot keverni. Csak kellenek hozzá dolgok.
- Beszélek anyával – mondta James. - Használhatod a labort.
- Remus, menj be hozzá, és mond meg neki, hogy Sebastian majd jön valamikor. És gondolj arra, hogy nem önszántából mondja, amit mond.
- Oké – mondta halkan, majd bement Lanához.
- Szegény Holdsáp... Na, még elbeszélgetek én a kuzinnal.

Elbeszélgetett. Azóta van még két kék folt a szeme alatt, bár állítólag csak elesett, de mi tudjuk, hogy nem így történt. Lana három óra sírógörcs után kiábrándult Sebastianból. Sajnos csak az ilyenfajta ellenszérumot tudtam megcsinálni. De legalább már önmaga. Remus vigasztalja, és megpróbálja vele elhitetni, hogy neki ez nem jelentett semmit. Nem törődik vele, pedig látom rajta, hogy ez nem így van.

Lassan telnek a napok. Sebastian a veszélyre való tekintettel hazaköltözött, de azért még az arcomba sziszegte utolsó találkozásunkkor, hogy „Ezt még megkeserülöd!”. Mindegy. Korcsolyázgattunk. Kedvenc szerelmi párosom teljesen kibékült, ismét egymás karjaiban, ismét forr körülöttük a levegő. Olyan édesek. Mint mi James-szel. Igen, mi is nagyon édesek vagyunk! Főleg most, hogy semmilyen kuzin nem zavar minket. Ellenben Mrs Potter megkért minket, hogy segítsünk neki előkészíteni a karácsonyi estélyt, ami már nincs messze. Mivel amúgy is csak halálra untuk volna magunkat (James hevesen tiltakozott eme állításra), mindannyiunk nevében beleegyeztem. Mondhatom, ezek után mindenki szeretett engem... Ahelyett, hogy pihennénk, korcsolyáznánk, hócsatáznánk... hóban, nem csak hóval... ahelyett szemetet gyűjtünk, díszítünk, takarítunk. Milyen nagy ez a ház, a fenébe. Hehe, a többiekkel ellentétben én tudok házi praktikás varázslatokat. Mondhatom, ezek után még jobban szeretnek.
„Csináld akkor egyedül, varázslattal!” „ Nem csoda, hogy vállaltad, így könnyű!” És a hasonló felkiáltások. Kezd egy kicsit rosszul esni. Főleg, mert nem csak Lanától és Remustól kapom... A harmadik napon ki is borultam rendesen. Ültem a szobámban az ágyamon, átkaroltam a térdem, és sírtam. Most miért? Az ember egy kicsit segíteni akar, és máris leszólják. Nem igaz, hogy egy kis munka ennyire kikészíti őket! Még csak nem is dolgozunk sokat! Csak pár óra egy napból. Kilenctől ebédig, aztán meg úgyis mehetnek ki!
- Lily – James nyitott be. Nem mozdultam. - Anya kérdezi... Lily, mi a baj? - leült mellém, majd megpróbált a szemembe nézni. Nem érdekelt. - Na, mi a baj?
- Ti! - mondtam, majd hasra feküdtem, és a párnába fúrtam az arcom. Nem tudom, milyen arcot vághatott, de megsimogatta a hátam.
- Nem fejtenéd ki bővebben? - Felültem, majd ránéztem.
- „Csináld egyedül, varázslattal!” - idéztem. Mire elszégyellte magát. Ezt épp ő mondta. - Nem csoda, hogy elvállaltad, így könnyű!” „ Minek kellett neked, legalább minket ne húztál volna bele!” Rémlik? - Tanácstalanul megvakarta a fejét.
- Sajnos.
- Ennyi, most egy kicsit kivagyok. Menj el, egyedül akarok lenni! - Zavartan felállt, majd kiment. Én meg tovább itattam az egereket. Aznap nem is dolgoztam semmit, nem is mentem le ebédelni, semmi, csak ültem magam elé bámulva. Ők lennének a barátaim, nem? Megtöröltem a vörös szemeimet, majd felálltam. Éhes voltam. Vacsorázni azért is lemegyek. Lassan magam elé nézve mentem le. A nappaliba mentem, megkérdezni, mikor lesz vacsora, de ott csak Remus, Lana és James volt. Mikor megláttak, felugrottak.
- Lily, ne haragudj, kérlek! - szólt Lana. - Olyan rosszul érzem magam! - Nem válaszoltam.
- Tényleg rémesek voltunk – mondta James. Mindannyiuk szemében őszinte megbánás volt. Halványan elmosolyodtam.
- Nem baj. Legalább ma csak ti dolgoztatok! - mondtam.
- Egész nap! - szólt Mrs Potter, aki ebben a pillanatban lépett be az ajtón. - Nagyon serények voltak. Fűtötte őket a munkavágy. Remélem most már jobban vagy.
- Sokkal – mondtam. - De éhes vagyok.
- Elhiszem. Gyertek, kész a vacsora.

Itt a karácsony! Felugrottam az ágyamból, majd az ágyam végébe tett ajándékokhoz ugrottam. Először a szüleim ajándékát nyitottam ki.
Boldog karácsonyt, szívem!
Anya, Apa, Petunia
Kibontottam a kis csomagot. Egy kulcscsomó volt benne. Vajon minek a kulcsa? Volt rajta egy aranyozott kulcstartó belegravírozva a nevem, meg egy cetli. Godric's Hollow, Cormac utca 7. Na ne! Nem lehet. Ez... ez egy lakás kulcsa! De honnan, hogy vették anyáék, miből? Vagy hogy... Volt egy levél is tőlük. Végre. Remegő kézzel bontottam ki.
Drága Lily!
Valamelyik nagynéném felmenője meghalt, és én lettem az örökös. A pénzből te is, és Petunia is kaptok egy-egy házat. Te Godric's Hollow-ban, Petunia máshol. Remélem tetszeni fog.

Ezer csók:
Édesanyád
Van egy házam! Van egy házam! Van egy házam. A táskámba rejtettem el a kulcsokat. Van egy házam. Majd kinyitottam a többi ajándékot. Kaptam Siriustól, Lanától, Ameliától, Serenitytől, Remustól, Alice is gondolt rám, de... de... ennyi? Még egy levél se? Semmi? Nem kapok tőle semmit? Csak két sor is elég lenne, de...

Kissé csüggedten mentem le reggelizni. Nem néz rám, miért nem néz rám? Most mi van?!
- Jó étvágyat! - Azért sem hozom fel. Kaptam egy házat, legyen ez a legjobb hír. Mosolyogva viszont kívántam.
- Mit kaptál? - kérdezte Lana.
- Egy házat anyáéktól. Valami távoli rokontól örököltünk pénzt. Tök jó, van egy saját házam!
- Ó! Én csak könyveket kaptam, meg Remustól egy rózsát.
- Ó, milyen romantikus! - mondtam, majd megpróbáltam csalódottságom palástolni. Végül is, nem kötelező ajándékozni. Beszív, kifúj...
- Lily! - szólt James, majd rám mosolygott. - reggeli után elmegyünk sétálni? Csak te meg én.
- Persze. – Akkor ez lesz az ajándék, biztos tud valami jó romantikus helyet. Valami szépet. Ez is jó. Megnyugodtam. Beérem én apróságokkal is. Csak valami gesztust kérek... Befejeztük a reggelit, felöltöztünk, majd kimentünk sétálni. A friss hó gyönyörűvé tette az egész parkot. A tó partjáig sétáltunk, nem tovább. Vajon mit akarhat itt?
- Gyönyörű a tó, igaz? - kérdezte.
- Igen – mondtam.
- Anyámék ezen a jégen házasodtak össze. – mondta. És?! - Láttam képeket. Gyönyörű egy ilyen esküvő télen. - Ne haragudj édesem, de nekem ez nem esik le! Tudom, egy önző lány vagyok, de az ajándékomat akarom! Átkarolt hátulról. - Képzelj el ott egy emelkedőt, egy rózsás boltívet. Fehér székeket, enyhe hóesést. - Elképzeltem. - Mondjuk az egészet januárban. - Becsuktam a szemem, és elképzeltem. Tényleg elképesztően szép.
- Megvan – mondtam.
- Akkor most képzeld el, hogy ott állsz a boltív alatt, hosszú fehér ruhában, mellettem... - Kinyitottam a szemem. Már nem karolt át. Előttem állt, egy gyűrűvel a kezében. Istenem, én mindjárt elsírom magam. - Már, ha hozzám jössz...