Hát igen. Nem volt könnyű. Nagyon magasak itt az elvárások. Ha nem vigyáz az ember, belegebed. Az első órám általános bájitaltan volt, vagyis bájitalok mindenre. Egyedül ültem le, mivel Sirius csak hátul volt hajlandó leülni. Én meg oda nem ülök. Már azt hittem, mázlim lesz, és senki nem ül mellém, mikor valaki letette az üstjét és a könyveit.
- Szia! - köszönt. Ránéztem. Rosh volt az. Halkan visszaköszöntem, majd leültem, miután a tanár bejött. Egy magas, középkorú, barna férfi volt a tanárunk. Nagy kerek szemüvege volt, ami szörnyen állt neki. Kissé lóarca is volt.
- Jó napot mindenkinek! - mondta, majd elmosolyodott. - Üdvözlöm az elsőéveseket. John Towyer vagyok. Én fogom önöknek megtanítani mindazt, amit egy aurornak a bájitalokról tudnia kell. Kivétel a mérgek és ellenmérgek. - Jupí! - Először megismerkednék önökkel. Menjünk is névsorrendben. Krage Ageton, Harold Amdel, Sirius Black, Jessica Donald, Jonatan Ebs, Lily Evans, Rita Falchord, Susan Hoower, Chalres Hungton, Natalie Ireman, Rupert Kinther, Rosh Looks. - Aki a nevét hallotta mind felemelte a kezét. Egész érdekes személyek járnak ide, de azért irigylem Lanát és a többieket, nekik nem Sirius-szal kell egy osztályban lenniük. Nem mintha nem kedvelném, csak jobban örülnék Remusnak, Lanának, Ameliának vagy igen, neki a legjobban: Jamesnek.
- A mai órán megismerkedünk a gyógyító bájitalok egyikével. Az összetevőket lediktálom, és kezdjetek neki. Akinek gondja van, nyugodtan szóljon. Ezek nehéz bájitalok. Senkinek nem harapom le a fejét, ha elakad! - Lediktálta a bájitalt, és nekikezdtünk. Nem tudom, mit volt úgy oda, tök könnyű volt. Vagy csak nekem túl nagy a zsenialitásom? Ó! James tulajdonságai ragadósak, hihi, mármint a nagyképűség...

Végre szünet van! De azt sem tudom, hova kell mennem.
- Szia Lily!
- Á, James szia! - köszöntem neki. - Ne haragudj, de rohanok. Nem tudod véletlenül, hol van a 243-as terem?
- Nem...
- Akkor megyek megkeresni... Rosh! - kiáltottam a fiú után, mikor megláttam. James összehúzta a szemét. - Tudod, hova kell menni? - kérdeztem, amikor odalépett mellénk.
- A másodikra, aztán jobb oldali folyosó. Ülhetek megint melléd?
- Az attól függ, – mondtam - hogy Sirius hova hajlandó ülni. Mert leghátra nem ülök.
- Oké, de siess, alig van már idő. Nem lenne jó elkésni a méregtanról – mondta, majd eltűnt. James komoran nézett rám. Elmosolyodtam, és adtam neki egy puszit.
- Később találkozunk, szeretlek! - mondtam, és mentem a másodikra. Nem is mentem, rohantam. Szerencsére megtaláltam a termet.
- Hát te hol voltál? - kérdezte Sirius.
- James-szel beszéltem – mondtam. - Mármint adtam neki egy puszit... többre nem futotta. - Becsöngettek. A tanár megérkezett, és mi bementünk.

Lassan teltek az órák és a napok. Belemerültünk a tanulásba. Minden tanár nagyon rendes. Mint kiderült, a sötét varázslatok tanárunk Rosh és Serenity apja, ezért ismerik úgy az iskolát, mint a tenyerüket. Minden órán Rosh mellett ülök, mert Sirius nem akart előrébb ülni az utolsó előtti sornál. Ennyit arról, hogy vigyáz rám. A suliban alig találkoztam a többiekkel, mert folyton rohantunk, így jó barátságba keveredtem Rosh-sal, ami ugyan Jamesnek nem tetszett, de, ha szeret, bízik bennem. Végül is tényleg csak a barátomnak tartom a fiút.
A legérdekesebb óránk talán a különleges varázslatok elsajátítása volt. Mint kiderült, Jamesnek nem lett igaza, mert itt összevont csoportokat tanítottak, s mivel Lana és Amelia nem akartak animágusok lenni, Remus nem lehetett volna, James és Sirius már azok voltak, így mind a különleges varázslatok elsajátítása órára jártunk. Ezen a heti három órán nem ültem Rosh mellett, két okból: mert James mellett ültem, és mert Rosh animágiát tanult, Serenityvel együtt.
- Vajon milyenek lehetnek ezek a varázslatok? - kérdeztem, kinyitva a könyvet. - Szerdán nem is volt óránk...
- Mit tudom én... - morgott James. Ránéztem. Vajon mi baja van?
- Valami baj van?
- Semmi.
- Jól van – mondtam vállrántva, majd a könyvembe burkolóztam.
- És hol vagytok, a csók megvolt már?
- Miről beszélsz? - értetlenkedtem.
- Rólad és Roshról! - Au! Nyugi Lily, mielőtt nagyobb kirohanásod lenne!
- Nem értem – mondtam komolyan.
- Nagyon jól megvagytok – morogta. Elhallgattam. Attól féltem, ha elkezdenék magyarázkodni, vagy bármit, akkor úgy felmenne bennem a pumpa, hogy egy: vagy elbőgném magam, kettő: vagy elkezdenék ordítozni. Az egyik variáció sem tetszett. Szerencsére a professzorasszony bejött, majd elkezdett magyarázni olyan varázslatokról, amivel a Roxfortban már megismertettek minket.

Megőrülök. Egész nap ez a hülye kirohanása volt bennem, egyszerűen nem tudtam az órára figyelni, csak arra gondoltam, mikor beszélhetek már vele. Mivel egy órával hamarabb voltam kész, megvártam a suli előtt. Addig Rosh-sal beszélgettem, meg egy lánnyal, akit nemrég ismertem meg: Natalie. De pont, mielőtt Jamesék kijöttek, Natalie elment, és Rosh is indulni készült.
- Hétfőn találkozunk, szia! - köszönt, majd elment. James már majdnem mellettem volt.
- Találkoztok? - kérdezte. Vettem egy mély lélegzetet.
- Igen, majd minden nap. Tudod, itt az iskolában – morogtam. - Így várjon meg téged az ember!
- Miközben édes kettesben beszélgetsz egy sráccal.
- Hármasban, Natalie is itt volt. Egy másik osztálytársam. Fél másodperccel azelőtt ment el, hogy te kiléptél azon az ajtón.
- Gondolom. - Meghökkentem. Nem hisz nekem. Szó nélkül hátat fordítottam neki, majd elindultam. Féltékenykedjen, ha akar, nem bánom. - Várj Lily! - szólt utánam, de ekkor már nőtt bennem a feszültség, amely kirobbanni látszott. - Nem úgy gondoltam.
- De igen! - az erdő közepén álltunk. Szerencsére csak ketten. - Igenis, úgy gondoltad! Nem hiszem el, hogy nem bízol bennem! - mondtam mérgesen. - De tudod mit, ne tedd! - A nyakamhoz nyúltam, majd letéptem a medált, és elé dobtam. - Azt hittem, tartasz annyira, hogy higgy nekem! - Elindultam, de már a könnyeim is csorogtak. Nem is jutottam messze, körülbelül három méter után megtorpantam, és a földre térdeltem. Már úgy folytak a könnyeim, mint egy patak vize. Lassan átölelt majd magához húzott.
- Ne haragudj, kérlek – suttogta a fülembe. Hozzábújtam, és eláztattam a pulóverét. Hát igen, ez az én stílusom.
- De akkor bízz bennem! Csak barátok vagyunk Rosh-sal. Különben gondolod, hogy Sirius már nem szólt volna, ha túlságosan nyomulna? - szipogtam. Adott egy puszit az arcomra, de nem válaszolt. Elengedett, és a nyakamba csatolta a nyakláncot, majd felállt, és felsegített. Valószínűleg vörös volt a szemem.
- Elázott a pulóverem... - mondta, mire elmosolyodtam. Átölelt, majd gyengéden megcsókolt. - A szerelem már csak ilyen. Féltékeny mindenre, aki rád néz...
- A szerelem vagy te? - kérdeztem. Elmosolyodott, majd adott még egy csókot.
- Az én szerelmem!