Délután Remus és Lana végre összejöttek, Alice Frankkel romantikázott, én meg Potterrel beszélgettem. Kivételesen a „légy a barátnőm” témát egyszer sem hozta fel, így tök jól elbeszélgettünk. Este korán lefeküdtem, mivel untam magam. Természetesen a másik két pároska nem...

Karácsony van! Kiugrottam az ágyból, majd az ajándékokhoz siettem. Volt belőlük egy-kettő. Az egyik például nagyon meglepett. Egy arany-vörös bársony párna volt, amire fekete fonallal az volt felhímezve: „Testvéremnek: Lilynek”. Nos, tudni kell, hogy én és Petunia utáljuk egymást. Úgy látszatra, viszont én egyszer egy évben mindig adtam neki valami olyasmit ajándékba, ami a szíve vágya, például most karácsonyra egy karkötőt vettem neki, amit tudom, hogy szeret. De ő eddig sosem adott vissza nekem semmi olyat, aminek örültem volna, kivéve most. Azt is tudni kell, hogy Pet oltári jól ért a házimunkákhoz, meg a varráshoz, hímzéshez stb. és nagyon szép betűket tud hímezni. Ezt a véleményemet nyáron tudattam is vele, amitől enyhült egy kissé a köztünk lévő háború ereje. Hát most ez a párna ilyen betűkkel volt meghímezve, és nagyon örültem neki. Arról nem is beszélve, hogy a Griffendél színeiben pompázott. Fel is raktam az ágyamra a párnák közé, majd a szüleim ajándéka felé nyúltam. Kaptam tőlük egy oltári szép fehér selyemruhát. Alapvetően fehér volt, mell alatt egy halvány rózsaszín szalaggal, mely hátul össze volt kötve. A szalag fölött a ruha lila volt. A dekoltázsa négyzetes, az ujja rövid, és úgy néztem, hogy nagyjából a földig érhet. Gyönyörű volt.
Lana egy teljes ajándékcsomagot adott nekem. Volt benne cukorpenna, Bagoly Berti-féle Mindenízű Drazsé (szerintem irigyli az alakom, ha ennyire hizlalni akar). Emellett volt benne két könyv, az egyik a kedvenc mugli írómtól való regény, a másik a "Hogyan töltsük újra az elvarázsolt tárgyainkat, ha kifogy belőlük a bűbáj". Nem mondom, nem éppen rövid cím. A könyv mellé még kaptam egy pennát, ami diktálásra önállóan írt, és javította a hibáit.
Jenny és Alice egy seprűt vettek nekem, aminek az volt a tájékoztatójára írva, hogy őrzőknek, és hogy a legbiztonságosabb márka, amit kapni lehet. Örültem neki, már csak azért is, mert így tudom, hogy Jennyt sem zavarja, hogy kviddicsezem
Az utolsó ajándék egy vörös rózsa és egy boríték volt. A rózsáról kitaláltam ki adta. A virág illata csodálatos volt, bódító. Letettem az asztalomra, kerestem neki valami tartót, és vízbe tettem. Csak ezután nyitottam ki a borítékot. Abban volt egy cetli, egy tájékoztató jellegű leírás, és egy arany nyaklánc. A nyakláncon két egymásba fonódó szív volt. A tájékoztató erről írt:

„Az összefonódó szívek: Ez egy megbájolt medál. A megvételekor két név kerül a szívek szélére. A nyakék varázslata a szerelem kimutatására használható. Amennyiben a két szív elválik egymástól, akkor a szerelem már nem kölcsönös,vagy nincs meg, de amíg elválaszthatatlanok, addig a két szív az életben is elválaszthatatlan...”

Érdekes. Azért adta nekem, hogy megnézzem, szeret-e? Megvizsgáltam a két szívet. Az egyikre az én nevem volt írva, a másikra az övé. Nem mertem megnézni szétválnak-e. Gyáva vagyok tudom, de nem akarom tudni. A nyakamba akasztottam, majd megnéztem a cetlit.

Egyetlen esélyt adj!
J.P.

A ruhát elraktam a szekrényembe, a könyveket és a pennát az ágyam melletti éjjeliszekrény fiókjába, a seprűt pedig oda, ahol Alice-é volt. Ezek után felöltöztem, majd lementem reggelizni. Odalent még csak a tanárok reggeliztek, meg egy-két csellengő diák. Megreggeliztem, majd úgy, ahogy voltam, pulóverben, lementem a parkba sétálni. Az első húsz percben még azért nem fáztam, mert nem volt hideg, továbbiakban meg más miatt, ugyanis valaki, vajon ki, csatlakozott a társaságomhoz.
- Nem fázol? - kérdezte egy hang, majd hátulról átkarolt, és a fejét a vállamra támasztotta.
- Most már nem... - mondtam megfontolva. Hát igen, ha valaki látna minket távolról, azt mondaná, hogy járunk. Így is lassan mindenki ezt mondja, aki itt maradt. Végül is miért ne adhatnék neki egy esélyt? Azért, mert annyi is elég, hogy összetörje a szívem, viszont a gyávaság sem megoldás. Mennyi jó dolog született azzal, hogy az emberek bátrak voltak? Mikor született felfedezés, hőstett bátorság nélkül? Hát... nagy levegő, Lily Evans beadja a derekát... Nagy pillanat az életben.
- Most már? - kérdezte. Szinte láttam, ahogy elmosolyodik. Lassan elengedett, és én is megfordultam.
- Vagyis fázom, de nem vészes... - válaszoltam vigyorogva. Erre levette a kabátját, majd a hátamra terítette. De édes!
- Tetszett a medál? - kérdezte. Bólintottam.
- Nagyon szép.
- És kipróbáltad? - Erre nemet intettem. - Miért?
- Nem mertem – válaszoltam. - Féltem, hogy hatására megváltoztatom az elhatározásom. - Komolynak hangzik a szöveg, de ezt végig mosolyogva mondtam.
- Tehát, adsz egy esélyt? - kérdezte, megfogva a kezem. Bólintottam. Adok egy esélyt.
- De... - mondtam volna épp, de megcsókolt. Ezek után kit érdekelnek már a kételyek?

Egész nap nem engedett el. Majdnem szó szerint. Vagy átölelt, vagy a kezemet fogta, vagy csak ott volt mellettem, de alig volt perc, hogy egyedül lehettem volna, de ez most nem zavart. Ha egyedül voltam, én kerestem a társaságát. Boldog voltam, nagyon boldog, és nem mertem bele gondolni, hogy vajon meddig fog ez tartani?
- Tudod – mondta a délután folyamán valamikor. - Kellene valami bulit csapnunk, nem gondolod?
- Minek? - kérdeztem flegmán, majd elővettem a könyvemet, leültem a kanapéra a klubhelyiségben. Leült mellém, és megrántotta a vállát. Hozzábújtam, és elkezdtem olvasni, erre elvette a könyvem
- Hé! - kiáltottam ra, mire rám vigyorgott. - Add vissza, James! - szóltam rá, de nem adta, csak rám vigyorgott. Sértődötten elhúzódtam tőle, majd ránéztem. A vigyor mosolyba szelídült, majd gyerekes, boci szemekkel rám nézett.
- Na, ne duzzogj már! - mondta. Nem hagytam abba, erre kinyitotta a könyvet, majd beleolvasott. Furcsa, de három sor után belemerült az olvasásba, ha! Én meg nem olvashatom. Mikor már harmadszor lapozott tovább elmélyülten olvasva, elkezdtem nevetni, majd lassan odamentem hozzá, és kikaptam a kezéből. - Ne már, olyan izgalmas rész jön! - szólt rám, de én becsuktam a könyvet, majd ott hagytam. Gyorsan utolért, elkapta a derekam, és nem engedett el. Megcsókolta a nyakam.
- Máskor majd nem veszed el a könyvem! - mondtam. - Majd kölcsön adom, ha elolvastam. Én kaptam... - mondtam, majd tovább akartam menni, de nem engedett. Kénytelen-kelletlen, nevetve, ott maradtam a karjaiban.

A vacsoránál Dumbledore bejelentette, hogy Szilveszteri bált rendez. Kötelező maradási idő, minden diáknak: ameddig akar. Hattól éjfélig bál, éjféltől pedig buli, ameddig a fiatalság bírja. Nevetve vártuk már a napot, addig is, nagyon jól elvoltunk korcsolyázással, hógolyózással, és minden egyébbel... Néha még tanultunk is, mint a hatan, bizony!