A karácsony gyors léptekkel közeledett, miközben nagyanyám próbált az idegeimre menni a szeretetével, és Lily úton, útfélen kikacagott, amikor meglátott.
Szép az élet.
A változást az életünkbe Mr Potter megérkezése hozta. Csodát tett az eddig is felfelé ívelő hangulatunkkal. Egyszerűen nem lehetett látni olyan ember (leszámítva a nagyanyám), aki nem vigyorgott volna az elkövetkező időkben. Volt, aki kacagott is, meg kiröhögött... igen, ez még mindig Lily. Canae a férje nyakába borult, mikor meglátta, James is törölgetett kósza könnycseppeket a szeme sarkában, Lilynek pedig folyamatosan folytak a könnyei, akárcsak Angelnek, aki hozzám bújt, és próbálta elrejteni érzékenységét, aminek eredménye képen tíz perccel később fél liter könnyet csavartam ki a pulóveremből. Na jó, ez túlzás, de azért maradt nyoma. Én erős maradtam, de én is éreztem, hogy nagyon pici kellett volna csak, hogy beálljak a könnyezők közé. Erre az alkalomra még Alphard bácsi is lejött, és vigyorogva nézett minket. Meda mosolyogva csóválta meg a fejét, Ted pedig a kacagó Dorát tartotta a kezébe, és inkább őrá figyelt, mivel a kislány kapálózott jobbra-balra, és majd kiesett az apja kezei közül.
A meghitt pillanat addig tartott, míg „szeretett” nagyanyám be nem csoszogott, és meg nem csóválta a fejét.
- Micsoda gyenge banda! Sirius, hozz nekem egy teát, most azonnal! - szólt rám. Tiltakozó tekintettel néztem rá, mire egy torz vigyort varázsolt a szája köré, és megszólalt. - Annyira szeretlek! - Na hát, ilyenkor mit lehet tenni? Mentem teáért, mivel engem annyira szeret...
Jamesnek és a szüleinek sok megbeszélni valójuk volt, így magukra hagytuk őket, még Lily is, aki kissé sértődötten vette tudomásul, hogy James kizárja a beszélgetésből. Pár másodpercig nézte az orra előtt becsukott ajtót, és felsóhajtott.
- Hát ezt megkaptam.
- Hát ezt meg – vigyorogtam, mire gyilkos tekintettel felém fordította bájos, zöld tekintetét.
- Ez a te műved?
- Kölcsön kenyér visszajár, Lily! - mondtam, és elkezdtem nevetni. Elhúzta a száját, majd sértődötten faképnél hagyott. Le sem ordított... ennyire megbántottam volna? Angel kissé dühösen rám pillantott. - Most mi van? - kérdeztem, mire megcsóválta a fejét, és faképnél hagyott. Egyetlen szót sem szólt hozzám. Az első pillanatban utána akartam menni, de aztán valamiért Lily után indultam. Végül is vele rontottam el valamit.
A nappaliban ült, felhúzta a lábát a kanapén, és átkarolta.
- Hé, Lily – szóltam oda neki. Rám emelte a tekintetét. - Nem akartalak megbántani, ne haragudj.
- Nem, én... csak... szeretnék ott lenni mellette, és segíteni.
- De most nekik így jobb – mondtam komolyan. - Ez most az ő és szülei dolga, kicsit hagynod kell őket egyedül.
- Nem is a te ötleted volt, hogy én ne mehessek be, mi? Megkért, hogy vállald fel, igaz?
- Az én ötletem volt a felvállalás. Ő szólni akart neked.
- Lehet, hogy jobb lett volna – mondta. Leguggoltam elé, majd felemeltem az állát.
- Hé, mosolyogj már! - szóltam rá, miközben közelebb hajoltam, ő pedig elmosolyodott. Én is elmosolyodtam, a szemébe néztem, és olyat tettem, vagy inkább tettünk, ami nem kevés gondot okozott nekünk az elkövetkező időkben, ugyanis megcsókoltam. Igen, magamra vállalom a dolgot, pedig biztos vagyok benne, hogy ő is engem. Az volt az egészben a furcsa, hogy úgy éreztem, mintha áram csapott volna belém, de nem olyan erős, hanem a gyenge, ami csak, úgy, megbizsergeti az embert. Ilyen volt ez a csók is. Olyan volt, mintha áram futott volna végig rajtam.
A csoda igazán az volt az egészben, hogy senki nem látta. Ezt is csak isten vigyázó tekintetének köszönhetjük.
Csodálkozva pislogtunk egymásra, és egyikünk sem mert megszólalni. Mégis mit mondhattunk volna?

Mi a ciki ebben a helyzetben? Megcsaltam a barátnőmet, a legjobb barátom barátnőjével... Ez nagyon ciki... Na jó, csak egy ártalmatlan vigasztaló csók volt, semmi, de semmi több.
- Hát itt vagytok! - szólt Angel vidám hangon. Ránéztem, Lily pedig követte a pillantásom. Az ajtófélfának dőlt, és mosoly volt az arcán. - Csak nem bocsánatot kértél?
- De – szólt Lily, majd megköszörülte a torkát. - Kedves tőle, nem?
- Valami baj van?
- Nem! - szóltunk egyszerre, majd elvigyorodtam. Egy kicsit zavart vigyor lehetett, mert összehúzta a szemét.
- Valamit titkoltok!
- Csak... - szólt a vörös angyalkám zavartan. Szinte láttam, ahogy a fogaskerekek dolgoznak a cuki fejecskéjében, hogy kihúzzon minket a csávából. - Tudod... James ötlete volt a dolog... mármint...
- Ja, értem. Előlem ezt nem kell titkolni! - nevetett fel. Lily összehúzta a szemét.
- Te is tudtad! - ugrott fel. - Angel, hogy tehetted ezt! - Nem értettem miért dühös... az első pillanatig, aztán rájöttem. A dühkitörés hatásosabb, mint, hogy megpróbáljunk titkolózni. Az legalább nem olyan tettetett.
- Mi ez a kiabálás? - jött az újabb hang. Remek, már Ágas is itt van! Tegyük össze a két kezünk, és nézzünk fel az égre. Miatyánk, ki vagy a mennyekben, csak ezt az öt percet éljem túl, és ígérem többet nem idegesítem fel McGala nénit!
- Ó, te, te, te... miért nem szóltál, nem lett volna egyszerűbb? Talán nem esett volna ennyire rosszul!
- Tapmancs! - nézett rám.
- Kitalálta magától, így elmondtam... inkább rád hara... - pislogva nyeltem le a mondatot. Lily csodálkozva tekintett rám, épp, mint Ágas és Angel. A mondatot, ugyebár úgy akartam befejezni: inkább rád haragudjon, mint rám. Ez ugyebár logikátlan, mivel nem az én barátnőm. - Nyelvbotlás – mondtam. Majd megköszörültem a torkom. - Kitalálta magától. Én meg jobbnak láttam elmondani az igazat, mivelhogy, eléggé rosszul esett neki. Te is elmondtad volna Angelnek, ha így látod őt.
- Valószínűleg – húzta el a száját, majd odament Lilyhez, és megfogta a kezét. A gyomrom bukfencezett egyet, ami hülyeség, hiszen én Angelbe vagyok szerelmes! Tudom, és érzem, szeretem őt... de akkor. Nem szerethettem bele Lilybe is, ez lehetetlen, és nem öt perc alatt!
- Ne haragudj – szólt halkan, majd magához húzta, és megcsókolta. Az ismeretlen erő, mely golflabdányivá gyűrte össze a kedvenc szervemet, most rátelepedett a szívemre is, és markolászta.
- Sirius, jól vagy? - lépett mellém Angel. - Kicsit elsápadtál.
- Persze – válaszoltam, és magamhoz húztam. Közben fél szemmel őket néztem, és, ami a legfurcsább, ő is minket... Anyám, mi lesz ebből! - Szeretlek! - mondtam ki, amit a szívemet nyomja.
- Én is – válaszolt a drága, egyelten barátnőm, majd elmosolyodott. A szemébe néztem, és én is elmosolyodtam. Lehajoltam, majd egy csókot leheltem az ajkaira. Érezte, ahogy a szokásos érzés végigfut rajta... igen, szeretem Angelt. Tudom és felfogom. Akkor miért érzem úgy, hogy féltékeny vagyok Ágasra? Miért? Valaki mondja meg!
- Megint kezdesz gondolatba eltévelyegni! Mi a baj?
- Én elmondhatom, de meg kell ígérned, hogy nem leszel rám mérges, és végighallgatsz. Most nagyon szükségem van rád, a tanácsodra, meg arra, hogy őszinte lehessek veled. Szeretnék bízni benne, hogy ez az őszinteség nem tesz tönkre közöttünk semmit, mert nagyon szeretlek.
- Csak? - húzta fel a szemöldökét. Lily pillantottam, aki szorosan hozzábújt Ágashoz, és próbálta a könnyeit letörölni.
- Gyere, a szobámban elmondom.
- Ugye ez nem egy trükk, hogy ágyba csábíts? - kérdezte.
- Bár az lenne – sóhajtottam, majd elindultam felfelé. Komoly tekintettel nézett rám, és gyakran hátrapillantott Lilyre. Érezte, hogy vele lesz valami.

Benyitottunk a szobámba, majd leültem az ágyra. Angel körbenézett, és leült az egyik fotelre, ami úgy szembe állt azzal a ponttal, ahol én voltam.
- Halljam – szólt. Vettem egy mély levegőt, majd elmondtam, hogy mi történt, mit éreztem, és mi zavar. Amikor meghallotta, hogy megcsókoltam Lilyt először fel akart ugrani, de aztán rám nézett, és mégis maradt. Végighallgatott. Elmondtam neki, hogy mennyire szeretem, és nem értem, mi ez az érzés, amit Lily indított bennem. Aztán elhallgattam, ő pedig nem szólt. Ott ültünk egymással szemben. Ő engem nézett, én meg a tenyerembe temettem az arcom. Nem akartam elengedni, ha nem muszáj, de megígértem, hogy őszinték leszünk egymáshoz, és ez beletartozik az őszinteségbe.
- Köszönöm – szólt hirtelen. Felnéztem rá, de nem értettem semmit.
- Mit?
- Hogy őszinte vagy, és, hogy bízol benne annyira, hogy elmert ezt mondani, szóval köszönöm. - Ránéztem, majd nyeltem egyet.
- Most jön a... „jó volt, hogy együtt voltunk, de ezt már nem tűrhetem” mondat? - kérdeztem. Rám nézett, majd elkezdett nevetni. Nem tudom, hogy mit látott az arcomon, de csengő és vidám nevetés töltötte el a szobát, felugrott, majd végiglökött az ágyon.
- Hogy kétségbe vagy esve! - nevetett, majd rátelepedett a hasamra. - Nem, ilyen mondat nem lesz, mert tudom, hogy szeretsz. Maximum egyelőre korlátozzuk a Lilyvel való érintkezést a beszélgetésre. Még puszi sincs!
- Rendben!
- végül is lehetett ez egy hirtelen fellángolás, vagy csak az érzés, hogy tiltott gyümölcs. Azokba mindig nagyobb élvezet beleharapni! - mondta, majd lehajolt, és megcsókolt.
- Szerinted Lily elmondja Jamesnek? - kérdeztem. - Mármint tudod, ki merjek lépni az ajtón?
- Majd meglátjuk... - Legurult a hasamról, és hanyatt dőlt az ágyamon. Jól mutatott, mit mondjak. Felültem, majd felálltam, és elindultam kifele. Ép kinyitottam az ajtót, amikor a szomszéd szobából is kilépett James és Lily. Az előbbi végigmért, de nem szólt semmit, Lily pedig elvigyorodott. Amolyan kárörvendőn.
- Lemész? - kérdeztem tőle. Bólintott. - Akkor menj, mert én is leszeretnék, és azt hiszem egy ideig tartanom kell tőled a három lépés távolságot.
- Meghiszem azt! - szólt Angel, majd kárörvendőn elnevette magát. Rákacsintott Jamesre, majd Lily mögött, de én előttem indult el tovább.