A jó pontja az volt Dorának, hogy este aludt, mint a tej, így nem kellett felkelnünk. Ezt Meda is többször megemlítette, hogy mennyire örül annak, hogy már nem éjszaka felsírós. Azt mesélte, hogy pár hete még két óránként felsírt. Ezért volt szükség Ted édesanyjára, aki még aznap este hazament.
Nem sokat maradt.
Mi meg reménykedtünk, hogy Dora megtartja azt a jó szokását, hogy alszik, mikor kell. Így szép az élet.
Lily és James sokszor foglalkoztak a csöppséggel, méghozzá nagy sikerrel, aminek a következménye az volt, hogy Lily egész nap rákvörös volt, mivel, aki meglátta őket, az megjegyezte:
- Milyen jól áll nektek egy kisgyerek! És milyen hallgatag – mondta másnap épp Mrs Potter. Elkezdtem kuncogni, Lily pedig felvette az ilyenkor szokásos színét. - Milyen szép lesz, ha nektek is lesz. - Ez volt az a pont, hogy a kezembe adta Dorát, majd elrohant, természetesen vörösen. James elnevette magát, Canae pedig csodálkozva nézett utána.
- Valami rosszat mondtam?
- Anya alig három hónapja járunk Lilyvel. Kicsit korai neki olyanokat mondani, hogy házasság, gyerek és hasonlók, mi már modern korban élünk, ahol nem szükséges tizenhét évesen megházasodni, és tizenkilenc évesen szülni.
- Jó, jó, persze! - legyintett, majd elmosolyodott, és elővett egy levelet.
- Ez neked jött – mondta, és átnyújtotta. Ágas kinyitotta, majd elkezdte olvasni, miközben az arcán egyre boldogabb mosoly terült szét. Ránézett az anyjára, majd elkezdte felolvasni a levelet.

Kedves James,
Először is, talán az a legfontosabb, hogy elmondjam, jól vagyok és élek. Sokat menekültem, és bujkáltam, de nem találtak rám. Remélem, azért nem fogsz rosszabb szemmel nézni rám.
Egy kedves család fogadott be a házába. Szintén varázslók, és van három gyermekük. Valami Odú nevű helyen laknak.
Hamarosan felkereslek. Ha nem a Roxfortban vagy írd meg. Kérlek azt is, ha édesanyádról tudsz valamit. Fontos lenne.
Karácsonyra ígérem, már együtt leszünk.
Szerető apád

Canae a végét már könnyezve hallgatta.
- Istenem! - suttogta. Elmosolyodtam, James meg rám nézett.
- Hála az égnek – mondtam. Elkezdtünk Ágassal nevetni, majd felállt, és elment levelet írni. Canae pedig megcsóválta a fejét, letörölte a könnyeit, majd kinézett a hóesésbe.
- Ennél szebb karácsonyom már nem lehetne! - Elmosolyodtam, és úgy döntöttem, végre üdvözlöm Alphard bácsit, mivel Meda szerint, ma már jobban van, és bemehetek hozzá. Tegnap azt mondta, nagyon rossz állapotban volt, és fel sem kelt.
Alphard bácsikám az ágyában feküdt, és sápadt arccal bámulta a plafont. Nem volt öreg, csak nyúzott. Súlyos betegsége volt, amibe azt mondták, hamarosan belehal. Androméda mellett ő volt az egyetlen családi támaszom.
A fehér ágyneműn az arca még halványabbnak tetszett volna, ha fekete haja nem keretezi körül. Felsóhajtottam, majd a nyitott ajtón kopogtam.
- Ki az? - kérdezte rekedten.
- Sirius vagyok – mondtam halkan. Megmozdult, fel akart ülni, odasiettem hát, és segítettem neki. - Ne erőltesd meg magad, kérlek! - szóltam. Rám mosolygott, majd végignézett.
- Nem változol semmit – mondta, majd megpaskolta az arcom. Hogy utálom ezt!
- De Alphard bácsi! - méltatlankodtam. Hátrahanyatlott a párnájára, és a szemembe nézett.
- Meg fogok halni – mondta.
- Nem! Hidd el, nem fogsz... - mondtam kétségbeesett hangon. Elmosolyodott. - Megígérted, hogy kviddicsezünk még együtt...
- Tudom és sajnálom – mondta. - Rád hagyok mindent, kivéve a házat, az elég vagyont hoz majd Medáéknak, hogy megéljenek belőle. Jók voltak hozzám, itt maradtak, hogy ne legyek magányos. Persze tudom, hogy Dora miatt nekik is kellett valami hely, ahol meghúzhatják magukat, de sokat jelent nekem Meda törődése is. Ellenben nekem mindig te leszel a kedvencem, Sirius.
- Ne mondd ezt! Felét se tudtam megadni annak a szeretetnek, amit akartam, vagy, amit Meda megadott neked!
- Nekem nincs fiam, Sirius, se lányom. De titeket úgy szeretlek, mintha az enyéim lennétek, és mégis... Belém nevelték. A fiút többre tartom a lánynál, nem tudok ellene mit tenni, de ne hidd, hogy róluk nem gondoskodom. Beszéltem Andromédával, megelégszenek a házzal, amit eladnak majd, és megélnek az árából. Ted tisztességes, dolgozik, láttam a gyermeküket is. Boldogok lesznek. Dora aranyos kislány, nem?
- De igen – mondtam halkan. - De... - Elkezdtem könnyezni. - Nem akarom, hogy meghalj! - motyogtam. Elmosolyodott.
- Légy jó, Sirius, légy boldog!
- Alphard bácsi! - kiáltottam fel kétségbeesetten, de behunyta a szemét.
- Már csak... téged... akartalak... látni... utoljára... - Döbbenten néztem rá, mire kinyitotta a szemét. - De még ne temess el! - rivallt rám. Elvigyorodtam. Ez Alphard bácsi, tény és való. - Na tűnés, és érezd jól magad! Karácsonyig nem óhajtok meghalni.
- Ez megnyugtató – mondtam, majd felálltam. - Jó pihenést, Alphard bácsi.
- Jó szórakozást! - válaszolt ő. Kimentem a szobából, majd elindultam lefele, mikor valaki megragadta a karom, és berántott egy üres szobába. Rálökött az ágyra, majd fölém hajolt.
- Végre megvagy! Végre velem! - Pislogva néztem rá, ugyanis a támadóm... Lily volt.
- Nem tévesztettél el? - kérdeztem döbbenten.
- Sirius vagy, nem? - kérdezte búgó hangon.
- Hogy vagy ilyen erős? - ráztam meg a fejem, miközben letoltam magamról. Felült, majd csábos pillantást vetett rám.
- Szerelmem hevétől – mosolygott. Nyeltem egyet, majd kimenekültem a szobából, csak a csengő nevetése kísért el.
Épp kifújtam magam, mikor Angel elkapta a karom.
- Hát te? Kivel versenyeztél? - kérdezte.
- Lily... te láttad, hogy ő...
- Miről beszélsz? - kérdezte.
- Lily... áh, semmit! - mondtam félszegen, majd a lépcső felé néztem. Lily fent állt, és engem nézett, majd rám kacsintott, eléggé hívogatón. Nyeltem egyet, majd eltűntem a balfenéken.

Este az ágyamba feküdtem, amikor kinyílt az ajtó, és valaki beosont.
- Angel? - kérdeztem. - Te vagy az?
- Angel csak így bejárkál hozzád? - kérdezte egy sejtelmes hang.
- Lily! Kifele a szobámból! - rivalltam rá, de megdermedtem. Éreztem, ahogy rámászik az ágyra, és mellém bújik, és fejét a mellkasomra hajtotta.
- Szeretlek! - suttogta. - A tiéd akarok lenni ma! - Leesett az állam, és meg is dermedtem, mikor a keze érdekes utakra indult, rajtam. Kigombolta az ingemet, és kezét végigsimította a mellkasomon, majd elkezdte csókolgatni. Ordítva ugrottam ki az ágyból, kirángattam, majd kitoltam az ajtón.
- Pá édes! - búgta és eltűnt a homályban. Pislogva néztem utána, majd, csak a rend kedvéért kulcsra zártam az ajtóm.
Másnap reggel alig nyitottam ki az ajtóm James komor arcába ütköztem. Ajaj!
Épp megszólalt volna, mikor valaki felénk csoszogott.
- Ide figyelj, Black! Az a lány nem hagyja, hogy nyugodtan pihenjek!
- Melyik? - kérdeztem döbbenten.
- Miss Grant! - förmedt rám. - Nem elég, hogy visszafeleselt, mikor beköltöztem a szobámba, de még csapkodja is az ajtót esténként!
- Öhm, majd beszélek vele. Amúgy neked is jó reggelt! - mondtam, majd intettem Jamesnek, hogy jöjjön be a szobámba. Nemet rázott a fejével, de megvárta, amíg jó nagyanyám elcsoszog.
- Mit csináltatok Lilyvel este? - kérdezte. Mielőtt válaszoltam volna hirtelen nevetést halottam, méghozzá kettőt. Mind a ketten arra néztünk. Angel és Lily nevettek... pontosabban a hasukat fogták a röhögéstől. Az utóbbi aztán komolyan ránk nézett, és odasétált Jameshez.
- Én vele? Semmit! - Olyan őszintén mondta, hogy én is elhittem. Pedig...
- Én voltam az! - nevetett Angel, majd odajött hozzám, és megbökte a mellkasom. - Fel sem ismertél?
- Én... de.. ő... mi folyik itt? - kérdeztem döbbenten. James szintén értetlenül nézett rám.
- Emlékszel két éve mit mondtál nékem, Sirius? - kérdezte Lily.
- Ő... nem!
- Akkor, majd elmondom, ez James fülének nem való! - nevetett, majd elrángatta szerelmét, vagyis remélem, hogy a szerelmét, én meg Angelre néztem, aki hozzám bújt, majd megcsókolt.
- Te nagy hódító. Amikor Lily elmondta, belementem a játékba, amúgy nekem is feltűnt, hogy furán viselkedik, és neki szegeztem, mire kinevetett.
- De mégis mit mondtam neki?
- Hát ajánlatot tettél neki, és azt mondtad, hogy te visszautasíthatatlan vagy!
- De hát... azt humor volt! - ámultam el. - Az... csak... humor volt!
- Hát... most megkaptad a jutalmad érte!
- Lily... ezért... ezt még visszakapod!