- Te Angel Grant vagy, a barátnőm – néztem rá. Összenézett a többiekkel.
- Én...
- Igen, jól tudja – bólintott Madam Pomfrey komolyan, majd félrevonta Angelt, és a többieket. Beszéltek pár percet, mikor a szőke barátnőm bólintott.
- És meddig tarthat ez? - hallottam kérdését.
- Hát egy perctől két, három hétig is akár... - A lány bólintott, majd visszajöttek. Mind kicsit aggódóan néztek rám, de nem törődtem vele.
- Ma elhagyhatja a gyengélkedőt, Mr. Black.
- Köszönöm, Madam Pomfrey! - mosolyogtam rá, majd átöltöztem, addig a többiek odakint vártak. Mikor kiléptem, hirtelen elhallgattak. Átkaroltam Angel derekát, majd hosszan megcsókoltam. Kicsit visszakozó volt, és nem értettem miért...
- Valami baj van? - kérdeztem.
- Csak, tudod, miattam verted be tegnap a fejed és... - Újra megcsókoltam.
- Ne törődj vele! - mondtam neki. - Bármi történt, megbocsátok. Biztos én is hibás voltam. Mintha James említette volna, hogy berúgtam. Biztos nem kellett volna.
- Valószínűleg – motyogta. A többiek aggódva néztek rá.
- Mi baj? - kérdeztem.
- Semmi, csak Angel nagyon aggódott miattad – mondta Lily, majd bujkáló mosollyal nézett a lányra. - Ne aggódj miatta.
- De...
- Semmi de! - mondta a szerelmem. Vett egy mély levegőt, mint, aki nagy elhatározásra jutott. Adott egy csókot, majd elmosolyodott. - Nagyon aggódtam miattad, te bolond! Máskor, kérlek, ne rúgj be!
- Ígérem! - mondtam mosolyogva. - Na, mit csinálunk ma? Lecke?
- Azt pénteken már megcsináltuk! - nevetett Lily. - Ki is buktál tőle!
- Jaja! Tényleg – mondtam, majd pislogtam párat. - Akkor mondtad, hogy szerinted eljutok a vizsgákig, igaz?
- Aha! - mosolygott bólintva. - Szerintem andalogjatok egy kicsit kettesben, és beszéljétek meg ezt a tegnapi dolgot – kacsintott Angelre.
- Lily – sziszegte a lány. A vörös ördög karon ragadta Jamest, majd a többiekkel együtt elvonszolta a közelünkből. Szőke szerelmem zavartan nézett utánuk.
- Ketten maradtunk – mondtam mosolyogva. A falig hátrált, én meg követtem, és megcsókoltam hosszan és romantikusan. Akármitől volt visszafogott, feladta... Végre. Karjait a nyakam köré fonta, majd visszacsókolt.
- Istenem, talán ezt nem kellene – suttogta.
- Miért? - értetlenkedtem. - Hiszen... - Legyintett, majd megcsókolt, belevigyorogtam a csókba. Aztán egyszerűen hozzám bújt, én meg hozzá.
- Tudod, tegnap nagyon megijedtem. Csalódtál bennem, és elmentél inni. Részegen felmentél a hegyre, le akartalak hozni, de legurultál. Sajnálom.
- Semmi baj – suttogtam a fülébe.
- Tudod, talán sose mondtam, de... Én azóta szeretlek, hogy jó barátok lettünk, csak te... te mindig csak jó barátként tekintettél rám, én sose gondoltam volna, hogy...
- Szeretni foglak? - kérdeztem. Bólintott mosolyogva. - És Daniel?
- Puszta vigasz. Megpróbáltalak pótolni, csak így sikerült – mosolygott elpirulva. Gyengéden megcsókoltam, mire felsóhajtott.
- Szeretlek!
- Én is! - Átölelt, majd szorosan hozzám bújt. - Mindennél jobban!
„Happy End”, mondhatnánk. Ő szeret én is szeretem, igazából járunk is, minden csodás, minden boldog, és tökéletes. Igen, minden csodálatos... Madarak csiripelnek. Öröm beülni a könyvtárba vasárnap délután, mikor Lily elrángat minket. Minden öröm, csak mellettem legyen.
- Frankék megesküdtek, hogy senkinek nem mondják el – fejezte be Lily a beszámolót.
- Ezért sértődtem meg rád? - kérdeztem Angelt nevetve. Bolond voltam.
- Az én hibám volt, én... Nem kellett volna – mondta halkan. Adtam az arcára egy puszit. Lily elmosolyodott, majd tovább olvasott egy mugli könyvet. - Te tudtál róla, mi? Mind a kettőnkről, igaz? - kérdezte Angel. A vörös ördög elvigyorodott.
- Aham! - nevetett. - De mind ketten megeskettetek, hogy ne mondjam el, így nem mondtam el...
- Ó, te lány! Te balga lány! - borultam az asztalra. - Ha hamarabb elmondtad volna, akkor nem kellett volna múlthétig várni! - mindenki elcsendesedett, majd elmosolyodtak. Nem tudom mi bajuk lett hirtelen.
Folytattuk a tanulást, mikor Lily elsápadt.
- Mi baj? - kérdezte James.
- Azt írja ez a könyv, hogy aki emlékzavarban szenved, az elfelejti mi történt vele, mikor beteg volt, miután visszanyerte az emlékezetét. Örökre...
- És, ki szenved közülünk emlékzavarban? - kérdeztem.
- Egy barátom – motyogta Lily.
- Ez azt jelenti, hogy az utolsó emléke...
- Igen – bólintott a lány.
- Kiről beszéltek? - kérdeztem. Angel rám nézett sápadt volt, és szemei könnyektől csillogtak.
- Egy közös barátunkról – mondta halkan. - Te nem ismered. Csak, tudod emlékzavarban szenved, és olyan dolgokat tud, és bocsátott meg, amit talán nem fog, ha meggyógyult...
- És, ha a vizsgák előtt gyógyul ki? - kérdezte aggódva James, majd zavartan ránézett. - Gondolom diák – mondta halkan.
- Igen, és ez is aggasztó – csóválta meg a fejét Lily. - Segítenünk kell neki, hogy hamarabb visszanyerje az emlékezetét.
- Muszáj? - kérdezte Angel elkeseredetten.
- Muszáj! - szólt Remus is. - Ez most fontos, Angel.
- Értem – mondta halkan. Értetlenül néztem rájuk, mire legyintettek, és elkezdtek beszélni a múlt heti órákról.

- Minél több időt akarok veled tölteni, kettesben! - szólt szívem szerelme, majd megfogta a kezem, majd közelebb húzódott. - Nagyon sok időt! - suttogta, majd megcsókolt.
- Miért?
- Mert félek, ha történik valami, és nem bocsátasz meg nekem sohasem!
- Neked, miért ne bocsátanék meg? - kérdeztem. - Még, ha ölnél is!
- Édes vagy, de a helyzet változhat – motyogta, majd átölelt.
- Csak nem akarsz megcsalni? - kérdeztem. Elmosolyodott, majd újra megcsókolt. Kezét a nyakam köré fonta, majd a szemembe nézett.
- Az ember a szívét sose tudja megcsalni – mondta. Visszamosolyogtam rá.
- Éljenek a vasárnap délutánok, és mondja kisasszony, hol szeretné velem tölteni a napját?
- A parkban! Még csak szeptember van, még jó az idő! - Ebben a percben megdörrent az ég, és az ablakon az eső szitálása hallatszott. - Klubhelyiség?
- Oké – vigyorogtam, majd elindultunk vissza a Griffendél toronyba.
Szerencsétlenségünkre tele volt, de ez engem nem zavart. Elhessegettem az elsősöket a kedvenc kanapénkról, majd letelepedtünk rá. Összedörzsöltem a kezem, majd szívszerelmem felé fordultam, de ő csak szomorúan bámult a tűzbe.
- Édes kicsi virágszálam. Már úgy érzem, megcsalsz a tűzzel. – Kacagva rám nézett. - Most velem, vagy vele töltöd a napod?
- Hát... - mondta elgondolkozva – nehéz a döntés! A fa lángja kontra szívem lángja? Szerinted melyiket választanám?
- Egyiket se, válassz engem! - Erre elnevette magát, és a karjaimba dőlt.
- De te egy vagy a szívem lángjával. – Elmosolyodtam, majd válaszát egy hosszú csókkal jutalmaztam. Ő pedig viszonozta. A nyakamba csimpaszkodott, és nem engedett el. Valami motoszkálást hallottam, és mire felnéztünk a klubhelyiség kiürült. Voltak persze lézengők, meg kíváncsiskodók, de közel sem annyian, mint eddig. Csókolgattuk egymást, majd halkan átbeszélgettük magunkat a délutánon, a vacsoraidőn, és egyszer csak azt vettük észre, hogy este van, és csak mi ketten vagyunk a klubhelyiségben – leszámítva persze a fiúk hálója előtt hosszú csókokkal búcsúzkodó Lilyt és Jamest. Féregfarkot, aki patkány alakban próbált fellógni, hogy ne zavarjon minket. A két megbűvölt papírrepülőt, az ablakon kopogtató varjút, Remust és Nickyt, akik megpróbáltak láthatatlanul csókot váltani. (mi van velük?)
Összenéztem Angellel, majd elmosolyodtam. Ő is elmosolyodott, majd megcsókolt, és hozzám bújt.
- Olyan jó, hogy velem vagy – suttogta. Elmosolyodtam, majd megvártam, míg ténylegesen elcsendesedett a klubhelyiség. Aztán halk beszélgetésbe kezdtünk. Mindenféle dologról, múlt, jelen, jövő...
Ezután megcsókoltam, de olyan hévvel, hogy végigdőltünk a kanapén. Nevetve néztük egymást, majd elmosolyodtunk, és elkomolyodtunk. A szeme csillogott, ahogy rám nézett. Most gyönyörűbb volt, mint eddig. Csodálatosan szép és kívánatos. Megcsókoltam, majd a kezem elkezdett kalandozni a testén. Persze egyelőre csak a ruha felett. Nem állított még le. Az ő keze is elkezdett kalandozni. Heves csókolózás közben lassan elkezdtük leszedni egymás ruháját. Előbb a blúzát gomboltam ki egyenként, majd apró puszikkal láttam el a felbukkanó testfelületet. Aztán újra az ajkaival kezdtem foglalkozni. Csak ezután változott a helyzet. Valahogy legurultunk a kandalló elé, és ő került felülre. A blúza lazán lógott rajta. Felült a hasamra, majd lassan elkezdte kigombolni az ingem. És hasonló puszikat kaptam én is, mint miket adtam. Épp folytattam volna, mikor a kezét az ajkaimra tette.
- Kérlek, most ennyi – szólt. Bólintottam, majd óvatosan felültem.
- Akkor talán feküdjünk le, mármint külön-külön. - Bólintott, felállt, majd elkezdte visszagombolni a blúzát. Adtam neki még egy csókot a nyakára, majd egy hosszú csókkal elbúcsúztunk. Megvárta, míg elindulok felfele a lépcsőn. Visszanéztem, és rámosolyogtam, majd feljebb léptem, de megcsúsztam valamin, és végiggurultam a lépcsőn.

Sajgott a fejem, mikor kinyitottam a szemem. Csak pár másodperc telhetett el, maximum egy perc. A lépcső alján feküdtem, Angel és James próbált felsegíteni.
- Már megint! - sóhajtott Ágas. Megráztam a fejem.
- Hogy kerültem ide? - kérdeztem. Döbbenten néztek rám. - És miért vagyok józan?
- Öhm... vasárnap este van, Sirius!
- Vasárnap? De hát... mi történt ma? Semmire nem emlékszem... részeg voltam, és...
- Semmire nem emlékszel? - kérdezte fojtott hangon Angel. Dühös tekintettel néztem rá.
- Veled nem beszélek! - mordultam rá, mire könny lepte el a szemét, majd elrohant.
- De, Sirius – suttogta James halkan.
- Nem bocsátok meg neki! - jelentettem ki, majd tanácstalanul ránéztem. - Mi történt?
- Sok minden...
- Tudod mit, nem is érdekel – álltam fel. - Ha tényleg vasárnap van, akkor menjünk lefeküdni, holnap korán kell kelnünk.
Ott hagytam, majd az ajkaimhoz értem. Furcsa bizsergető, de jó érzés volt bennem, és nem értettem miért. Az esésem óta eltelt időszak, pedig fekete volt, mint az éjszaka...