Ezek után a hétvége nyugodtan telt. Mármint az a vasárnap, amit tanulással és pakolással töltöttünk el. Aztán pedig irány vissza a Roxfort biztonságos és kényelmes ágyikójába. Féregfark, akinek az ágya az enyém mellett volt, stílusosan helyet cserélt Remusszal, és átköltözött az ő ágyára. Ezt az ágy tulajdonosan meghökkenve, Ágas pedig röhögve vette tudomásul.
- Nem mondanátok el nekem is, mi történt? - kérdezte ingerült arccal.
- Semmi – mondtuk egyszerre Peterrel, James pedig megpróbálta visszanyerni komoly arcát, amitől csak röhejesebben nézett ki. Vett egy mély levegőt, majd megzabolázva arcizmait, ő is megszólalt.
- Semmi. - Felszabadult sóhaj hagyta el ajkaim, de csak addig, amíg az állítólagos legjobb barátom nem folytatta. - Csak... - Felé ugrottam, de ügyes reflexeinek hála kitért, és befejezte a mondatot. -... Sirius és Peter egymás iránt érzett gyengéd érzelmeiket próbálják titkolni.
Vicsorogva néztem Ágasra, aki elméletben – ugyebár már említettem – a legjobb barátom, gyakorlatilag két perc múlva halott ember. Féregfark elvörösödött, Remus pedig még mindig értetlenül bámult ránk.
- Hogy mi? - pislogott értetlenül.
- Ágas baromságokat beszél! - mondtam legyintve, miközben őt fürkésztem.
- Gondolom ezért nézel úgy rá, mintha Piton állna előtted – gúnyolódott Holdsáp.
- Így szoktam Pitonra nézni? - kérdeztem, miközben enyhítettem a tekintetemet.
- Így már jobb – szólt bujkáló mosollyal James.
- Annyira nem súlyos a helyzet, én teljesen barátilag foglak megölni! - bizonygattam.
- Megnyugtattál – bólintott, majd nagy komolyan folytatta. - Én meg teljesen barátilag fogom ezt megakadályozni. Csak a te érdekedben! - szólt.
- Mert? - kérdeztem.
- Milyen lenne már, ha miattam kellene az Azkabanban sínylődnöd az életed végéig.
- Ó, én megszöknék! - legyintettem félvállról, főleg, hogy tereljem a témát. Féregfark elterült újonnan szerzett ágyán, kényelmesen elhelyezkedett, és figyelte a beszélgetést.
- Jó! Jó! - szólt Remus. - Ezt majd elintézitek, de konkrétan mi történt?
- Konkrétan? - kérdeztem fojtott hangon.
- Smároltak – jelentette be nemes egyszerűséggel James. Először döbbent csend ülte meg a szobát, majd Remus arcán vigyor terült el. Felszisszentem, Féregfark meg kétségbeesetten felnyögött.
- Nem direkt volt! - támadtuk le egyszerre Remust, aki immár úgy röhögött, mint James pár perce. Azután az említetthez fordultam.
- Megesküdtél!
- Tekergő fogadalmat tettem, azaz...
- Jó igen, de Remus...
- Senkinek! Szavamat adom! - mondta nevetve. Ezek után halkan elmeséltem neki, hogy pontosan mi történt.
- Oké – mondta James. - Te Angellel álmodtál, ez érthető, de Féregfark, te...
- Öhm... ez nem fontos! - mondta elvörösödve.
- Na! - szólaltam fel. - Te és Remus sose mondjátok el, hogy kik tetszenek nektek. Kivel álmodtál?
- Daphne Hangel – sóhajtott. - Daphne.
- Az a helyes girffendéles hatodéves lány? - kérdeztem. Bólintott. Daphne egy évvel alattunk járt. Alacsony volt, nem volt éppen egy szépségkirálynő, de helyes volt. Igazából aranyos, helyes és kedves. Esze is volt. Peternek való, szerintem.
- Ő nem olyan szép – gondolkozott el James. - De helyes lány, és ez nem baj. Aki nem szép, de helyes, épp olyan jó, mint, aki nem helyes, de szép – felsóhajtott. - Én jártam a legjobban, ugyanis Lily helyes is, meg szép is...
- Meg okos, eszes, aranyos, szóval: tökéletes – mondtam gúnyosan.
- Igen... Lily tökéletes – bólintott komolyan.
- Édes vagy! - Mindenki az ajtó felé fordult. Lily és Angel lesett be rajta. - Bejöhetünk, vagy titkokat beszéltek meg?
- Az eddigi beszélgetésünkből nem jött le? - kérdeztem.
- Csak annyit hallottunk, hogy tökéletes vagyok – vigyorgott a vörös lány. Összenéztünk.
- Bejöhettek – mondta James, nem törődve velünk. Különben meg miért ne?
- Aham – bólintottam én is. Összemosolyogtak, majd bejöttek. Lily Jameshez, majd ők már nem is foglalkoztak velünk, Angel pedig felült törökülésben az ágyamra. Rámosolyogtam.
- És miről folyt a csevely? - kérdezte. Lily elszakadt Ágastól egy percre.
- Untuk már a lányok fecsegését. Emily és Nicky csak arról áradoznak, hogy... mindegy. Tehát miről folyt a csevely a tökéletességemen kívül?
- Arról, hogy Peternek tetszik Daphne Hangel.
- Juj, ő nagyon kedves lány! - szólt Angel. - Jó barátom!
- Igen? - élénkült fel Féregfark.
- És szerintem, pozitív gondolatai vannak rólad – mondta Lily, újonnan leszakadva szívszerelme ajkairól.
- Ez jó – motyogta kissé elvörösödve.
- És neked? - nézett vörös angyalunk (ne kérdezzétek mikor lett ördögből angyal) Ágasra. - Ki tetszik neked?
- Van egy szőke lány a hollóhá... de tudod én csak a vörösökre bukom, és kifejezetten a vörös Lilykre! - mondta határozottan. A lány rányújtotta a nyelvét, és újabb csókcsatába kezdtek. Irigylem őket.
- Különben arra gondoltunk, mi lenne, ha jövő hétvégén tábor helyett lekéredzkednénk Roxmortsba – szólt Angel halkan. - Kicsit bulizhatnánk, ugyanis a RAVASZ-ok előtt közvetlenül ezt nem tehetjük meg.
- Jó ötlet, de kétlem, hogy Dumbledore... de főleg McGalagony leengedne minket.
- Majd mi rápislogunk – hajtotta a fejét, Lily Ágas vállára. - Jó lenne egy kicsit kirúgni a hámból. - Mindenki döbbenten nézett rá.
- Beteg vagy? - tette a kezét James Lily homlokára, mire az sértődötten lelökte a kezét. - Jól van na! - Adott egy puszit az orrára.
- Csak meglepődtünk – nevetett Féregfark, teljesen elfeledve a csókos incidenst. De én nem feledtem el, és úgy tűnt Ágas se, mert amikor ránk nézett megint kitört rajta a röhögés. Erre Remus is elkezdett nevetni. Csak mi maradtunk komolyak, meg persze a két megrökönyödött lány.
- Mi van velük? - kérdezte Angel.
- Csak eszünkbe jutott – mondta Ágas. - Hogy ők ketten...
- James! - sziszegtem, de kész, a lányok is meg fogják tudni!
- Igen? - kérdezte Angel.
- Összeütköztek felfelé a folyosón, és végigbukfenceztek a lépcsőn – füllentett magához térve. Remus serényen bólogatott.
- Ennyi? - kérdezte Lily. Angel mögém mászott.
- Nagyon fájt? - kérdezte búgó hangon. Majd végighúzta a kezét az arcomon. Mindenki elvigyorodott a szobában.
- Khm... Levakarhatjátok a vigyort az arcotokról – morogtam. Angel elmosolyodott.
- Mondjátok, ti tényleg azt hiszitek, hogy összejövünk Siriusszal? - kérdezte. Mindenki arcáról leolvadt a mosoly. Az enyémről is leolvadt volna, ha lett volna rajta. - Nem vagyok hülye, tudom miért vigyorogtok folyton, de Siriusszal csak barátok vagyunk. Jó barátok, de csak barátok. - Savanyú fintor felőlem.
- Pedig szerintem egyikőtök nagyon örülne neki – mondta Lily felvillanó szemmel. Csakhogy nem rám nézett, csak úgy a semmibe. Csend ülte meg a szobát, én meg gyilkos tekintetet villantottam Lilyre, és vártam. Arra, hogy Angel felém fordult, és rákérdez, de nem tette. Ő is csendben ült.
- Na jó! - mondtam hirtelen. - Ha nem haragszotok, nekünk még dolgunk van. Akkor a hétvégéig megtárgyaljuk ezt a roxmortsi dolgot, oké?
- Aha – pattant fel Angel. - Na jó! Lily gyere, menjünk!
- Jaj, ne már! - nyafogott a vörös hajú lány, majd jobban belekapaszkodott James nyakába. - Neeee!
- De! Lily! - csattant fel a másik lány, mire Lily ajkai kislányosan lekonyultak, ő meg lassan felállt, és egy búcsúcsók után távozott a szobából. Miután az ajtó becsukódott, csend maradt utánuk. Egymásra néztünk, majd pakolásztunk, és végül nyugovóra tértünk.

A következő napok gyorsan teltek. Lily és Angel tényleg rávették Dumbledore-t, hogy minket eresszenek le Roxmortsba a hétvégére. Aztán Dumbli úgy döntött, a hetedévesek közül az mehet, aki akar, így jó sokan lettünk. Emily és Nicky is lejöttek velünk, az utóbbi pirulgatva kért elnézést Remustól, hogy a múlt héten cserbe hagyta őt. Remus természetes egy sármos mosoly kíséretében nagylelkűen megbocsátott. Azt hiszem Holdsáp barátunk választottja az okostojás Nicolette Johannson. Na, jó nem olyan szörnyű, de rosszabb, mint a Vörös Ördög Angyal alias Lily Evans.
Elsőként léptünk be a Szárnyas Vadkanba, mert a Három seprűbe akart mindenki menni, kivéve minket, akik nyugodt hétvégét akartunk. Így a Szárnyas Vadkanban három szobát vettünk ki. Két kétágyasat meg egy háromágyasat. Én Jamesszel voltam egy szobában, Remus Peterrel, Nicky Lilyvel és Angellel. Még péntek este összedobtunk minden leckét, hogy ne kelljen vele törődni, és Holdsáp el is ment aludni, hiszen holnap este telihold, és már nagyon megviseltnek tűnt.
- Szegény Remus – szólt halkan Angel. - Én... Nem gondoltam volna, hogy pont most betegszik meg.
- Majd hétfőig kiheveri – motyogta James kedvetlenül. Néha többet aggódik Holdsápért a kelleténél.
- Minden esetre – szóltam. - Én is elmegyek aludni, ez a tanulás kikészített.
- Szegény pára – gúnyolódott Lily. - Mi lesz veled a vizsgák előtt?
- Szerinted addig túlélem? - kacsintottam rá, mire elvigyorodott. Végül mindenki eltette magát másnapra.
A másnap. Na igen. Életem második érdekes napja lett. Valamiért nagyon rosszul ébredtem, és ez kihatott az egész napomra. Egész nap a városban császkáltunk, Mézesfalás, ilyesmit, amit egy roxmortsi hétvégén is megteszünk, majd beültünk a Három Seprűbe megkeresni a többieket. Odaültünk a Frank Longbottom, Alice Graham, Emily Hurray hármashoz, majd velük kezdtünk el beszélgetni. Mármint a többiek, nekem nem volt kedvem. Furcsa álmom volt az éjjel. Volt benne Azkaban, dementorok... ha csak rágondolok, kiráz a hideg. Olyan volt, mintha mindenki ott sínylődött volna bent, és nem tudtam segíteni a barátaimnak. Úgy éreztem, áruló vagyok, pedig csak végkimerülésben szenvedtem. Mármint álmomban.
- Ez jó! - nevetett fel Alice. Ő csak hatodéves volt, de Frankkel járt, ezért volt itt.
- Mi?
- Te és Peter, ti tényleg...
- Tényleg mi? - értetlenkedtem. Na jó, nem igazán figyeltem a beszélgetésre. Ránéztem Féregfarkra, vörös volt és zavart. Ajaj...
- Tényleg smároltatok? - Paff lettem, és Jamesre nézetem. Komoly volt az arca. Holdsáp nincs itt, Peter nem mondaná el, én nem hiszem, hogy elmondtam, és rajtunk kívül csak ő tudja!
- Te mondtad el? - kérdeztem. Nemet intett a fejével. Olyan komoly volt, hogy muszáj volt hinnem neki. Amúgy rajtunk kívül mindenki röhögött az asztalnál. - Akkor ki?! - emeltem fel a hangom. Olyan fenyegető lehetett, hogy mindenki elhallgatott. Felálltam. - Ki mondta? - nézetem Alice-re.
- Én – szólt halkan Angel. - Véletlen hallottam meg – motyogta.
- És elmondtad? - kérdeztem döbbenten. Ennyit a legjobb barátságról, mi? - Azt hittem, hogy kölcsönös volt a dolog – mondtam halkan, alig hallhatóan.
- Milyen dolog?
- Hogy melletted állok, azt hittem cserébe te is kiállsz mellettem, de úgy látszik tévedtem. - Hátat fordítottam az asztalnak, majd ott hagytam a néma csendbe burkolózott társaságot.
A Szárnyas Vadkan felé vettem az utam. Egyszer bevált, beválhat még egyszer. Mármint a szívfájdalom enyhítése a Lángnyelv whisky nevű gyógyszerrel. Ami, persze belsőleg használandó.

Hatott... Úgy a tizenötödik környékén járhattam, mikor úgy éreztem, egyelőre elég. Kifizettem nagy nehezen az árát, majd úgy döntöttem sétálok egyet az erdőben, vagy a falu végén, a csendben, csak nem gondoltam, hogy ennyire zavarni fog a csend. Így rázendítettem!
- Hogyha nékem kardom volna, / sárvérűnek vére folyna, / mugliknak a feje hullna, / ó, ha nékem kardom volna! - Nem tudom hogyan jutott eszembe, de száz százalék, hogy ezt is apám énekelte, ha hasonló állapotban volt. - Hogyha nékem késem volna, /mugliknak vére folyna, / sárvérűnek feje hullna, / de szép volna, ha késem volna! - Éljen, minél hangosabban! Hátha még nem hallotta valaki.
- Sirius! - döbben női csengésű hang. - Jézusom, te...
- Nini... - rápislogtam, és próbáltam beazonosítani. - Te ki vagy? - kérdeztem düledezve.
- Angel vagyok – suttogta elkeseredetten, majd megfogta a kezem.
- Menj innen! - rivalltam rá. - Menj, hagyj békén! Utállak! - ellöktem magamtól, majd elindultam a falu vége felé, a hegyi úton.
- Sirius, várj! - futott utánam. - Így nem mehetsz fel, veszélyes! - megragadta a karom, de én kihúztam, majd dülöngélve tovább mentem.
- Hagyj békén!
- Kérlek, Sirius, könyörgöm, állj meg! - Még mindig jött utánam, pedig lassan bukdácsolva, egy szikla tetején mentünk. Ott próbálkozott újra, megragadta a karom, majd maga felé fordított. - Ne haragudj rám, kérlek, gyere le velem. Még énekelhetsz is! - Szép arcára néztem, majd pislogtam egyet-kettőt. Szeméből patakként folytak a könnyek.
- Énekelhetek? - kérdeztem komolyan. Na igen a legfontosabb dolog most így, alkoholos állapotban.
- Igen! - mosolyodott el. - Csak gyere le velem.
- Rendben – rántottam meg a vállam. - Koszos mugli, koszos mugli, / de jó lenne belerúgni! - Dalolásztam. Kicsit elfintorodott, de tűrte magas hangvételű dalomat. Egészen addig, míg hirtelen el nem hallgattam. Nem, nem jöttem rá, hogy nem kellene ilyet énekelni, hanem megcsúsztam, és legurultam a szikláról.
Az utolsó emlékem Angel sikítása, aztán elsötétedett minden.

- Istenem, ez az én hibám! - Hallottam egy ismeretlen hangot. Azt tudtam, hogy egy párnán, egy ágyban fekszem, de, hogy hol? Ki tudja. - Istenem!
- Angel, nem a te hibád. - Egy másik ismeretlen, de ez már férfihangnak tűnt. - Nem kellett volna ennyit innia.
- De én... az én hibám! - zokogta a lány. Micsoda dolgok vannak. Vajon ki fekhet a közelemben? Kinyitottam a szeme, majd felültem. Egyszerre hárman támadtak le.
- Istenem, él! - szipogott az első ismeretlen hang, akihez most már egy csodaszép szőke hajú lány társult. - Felébredt. - Szeméből folytak a könnyek. - Sirius, annyira sajnálom! - Sirius? Ki az a a Sirius? Én lennék? Tényleg, mi az én nevem?
- Hála az égnek, hogy jól vagy haver! - szólt a második ismeretlen, fekete kócos hajú, szemüveges srác.
- Ti kik vagytok? - kérdeztem. Mind csodálkozva néztek rám, aztán picit el is sápadtak.
- Madam Pomfrey! - szólt a harmadik vörös hajú, mire egy magas nő sietett be.
- Mi történt? - kérdezte, majd rám nézett. - Á, Mr. Black felébredt?
- Jó napot! Ön kicsoda? - kérdeztem. Tanácstalanul nézett a többiekre.
- Minket sem ismert meg – motyogta halkan a szőke lány.
- Tudja hol van? - nézett rám a nő. Nemet intettem a fejemmel.
- A Roxfortban vagy, Sirius, nem emlékszel? - Újabb nem.
- Mi az a Roxfort? - kérdeztem értetlenül.
- Rám sem emlékszel? - kérdezte a szemüveges fiú. - Én vagyok a legjobb barátod! - valami rémlett. Képek villantak fel a fejemben.
- James? - kérdeztem kicsit tétován. Megkönnyebbülten bólintott. - És... - A vörös hajú lányra néztem. - A vörös ördög – mosolyodtam el. Félszeg mosollyal válaszolt. - Azaz... Evans... De te mit keresel itt? - kérdeztem. Tétován felnézett a Madam Pomfreynak nevezett nőre.
- Nem biztos, hogy minden azonnal az eszébe jut. Úgy tűnik részleges amnéziája van.
- És engem nem ismersz fel? - kérdezte a szőke. Rápislogtam.
- Nem, téged nem ismerlek – visszahanyatlottam a párnámra. - Egyedül maradhatnék? - kérdeztem. Madam Pomfrey bólintott, majd kiterelt mindenkit. Egyedül maradtam. Mire elaludtam, egy csomó minden eszembe jutott. Pontosabban, minden. Az elmúlt hat év, hogy kicsoda a szőke lány, minden, csak a múlt hét volt homályos. Azt is tudtam, hogy ma szombat van, hogy, hogy bevertem a fejem, de, hogy miért? Arra már nem emlékeztem. Az utolsó tiszta emlékem a csók Angellel, mikor Lily és James összejöttek. És tovább nem... most nem. Amúgy is fáradt vagyok!
Behunytam a szemem, és elnyomott az álom.
Álmomban újra ott álltam a fa alatt, mikor lestük Lilyéket, és újra megcsókoltam Angelt, ő pedig visszacsókolt.
- Szeretlek – suttogta nekem.
- Én is – válaszoltam vissza, majd átkaroltam a derekát, és visszacsókoltam.
Ezek után megálmodtam az egész hetet, persze a legfontosabb pillanatait, ahogy megtörtént, csak együtt jártam Angellel.
Aztán felébredtem. A gyengélkedőn voltam, úgy olyan fáradt voltam, mintha nem aludtam volna semmit. Aztán már nem is voltam benne biztos, hogy álmodtam. Olyan volt, mint amikor az emlékeim visszatértek, mikor James és Lily itt voltak.
Nyílt az ajtó, majd a Tekergők, Lily és Angel jöttek be. Mind leültek, én meg elmondtam, hogy nagyjából emlékszem mindenre. Bár az esés még mindig homályos volt, de nem érdekelt. Angel odaült az ágyam szélére, majd rám nézett.
- Ne haragudj a tegnapiért. - Nem tudom mi volt az, de a barátnőmre úgy se tudnék haragudni. Értetlenül nézett rám.
- Ugye, tudod ki vagyok? - kérdezte kicsit elsápadva.
- Persze, te Angel Grant vagy, a barátnőm...