Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki rám ugrik. Ki más lett volna, ha nem az én legeslegjobb barátom: James Potter?
- Ébresztő Tapi! - Szerintem csak meg akarja bosszulni, amit vele a szünetben tettünk.
- Nem vagyok Tapi, és hagyj aludni! - Utálom, amikor a Tapmancsot is becézik. De voltam már Siri, Sir, Szijiusz... a kedvencem:
- Vakkancs, kelj már fel! - szólt rám Remus is. Felmordultam, és lelöktem magamról Ágast. Felültem. A lányok is lassan ébredeztek.
- Mi vagyok én, kutya? - mordultam rájuk. Mind elvigyorodtak. - Jó, ne válaszoljatok. Maradhatnánk a Siriusnál vagy a Tapmancsnál? A Tapi olyan... perverz.
Angel elkezdett kuncogni, Lily pedig kinyújtózkodott, majd ki akart bújni a hálózsákból, de James letámadta, amit nevetve vett tudomásul. Na igen, ők most ellesznek egymással egy ideig.
- Na, mit csinálunk ma? - kérdezte a vörös boszi, miközben James karjaiból próbált szabadulni.
- Gondolom tanulhatnánk – mondta Angel. Mindenki csalódottan felmordult. - És közben sülhetne ebéd, meg ilyesmi.
- Jó ötlet! Mi Angellel vállaljuk a főzést, sütést, ha ti elmentek gallyakat szedni! Mind a négyen!
- De gonosz vagy! - mondta James, majd egy puszit nyomott Lily arcára.
- Mert?
- Ezt csak azért, hogy elzavarj magadtól, mi? - kérdezte duzzogva. Lily elnevette magát, majd adott neki egy csókot.
- Nem – mondta halkan. Eközben felálltam, majd a táskámból kivettem néhány felszerelést. Pontosabban három ponyvát, kötelet. Aztán fogtam a pálcám. Ekkor már mindenki csodálkozva nézett. A pálcámmal intettem egyet-kettőt, mire két fánál, két ponyvával eltakart kört, meg forrásnál szintén egy ilyen köröcske alakult ki. Aztán intettem még egyet, majd két különböző jel került a két fánál lévőre.
- A körrel ellátott ponyva a hölgyek öltözője, a háromszöges a miénk...
- És az meg a fürdőhely? - kérdezte Angel a harmadikra mutatva. - Zseniális vagy!
- Ne növeld az egóját – mondta Lily mosolyogva, miközben körbejárta az öltözőt. - De ez kivételesen tényleg jó ötlet.
- Köszönöm. - Azzal be is vonultam a miénkbe, és átöltöztem. Tegnap alapból mindenki melegítőben jött, amiben lefeküdt.
Aztán mindenki átöltözött, a forrásnál megmosdott stb. Ezután elindultunk Ágassal gallyakat szedni.
- Mondd csak – szólt hirtelen, mikor már elég messze voltunk a tábortól. Direkt az erdő belseje felé mentünk, hogy ne akadjunk össze a többi táborozóval, már akik kijöttek. Ugyanis úgy tudjuk, még a Griffendélből sem minden hetedéves vállalta a dolgot. Csak a rámenősebbek. Gondolom Melanie baba vagy Angela sem. Végül szerintem Nicky és Emily sem. Pedig ők jófejek. Csak kizártuk őket.
- Igen? - kérdeztem.
- Mit csináltatok Féregfarkkal tegnap este? - Erre éreztem, hogy elkezd égni az arcom, és megtorpantam.
- Semmit! - mondtam, majd elindultam tovább. Elém sietett, majd megállt előttem.
- Ránk hoztad a frászt, legalább mondd el mit történt!
- Semmi! - mondtam sziszegve, de nem állt el előlem. Sőt előhúzta a pálcáját, majd az orromnak szegezte. - Mit csinálsz?
- Megátkozlak, ha nem mondod el!
- Túl cikis! - sziszegtem. - NEM MONDOM EL! - Erre meglendítette a pálcáját. Összeszorítottam a szemem.
- Invito gallyak! - mondta, mire az ágak a kezébe ugrottam. - Rémesen hülye vagy! - mondta, majd ott hagyott.
- Mert?
- Valahogy úgy érzem – fordult felém -, hogy nem bízol bennem eléggé. Szerinted megátkoztalak volna? - Elszégyelltem magam, majd felsóhajtottam.
- De senkinek nem adhatod tovább! - szegeztem neki az ujjam a mellkasának. - Érted?!
- Tekergő becsületszavamra! - mondta.
- Tegnap este érdekes álmom volt, Angellel. Azt álmodtam, hogy megcsókoltam. - Felhorkantott. Azt hiszem, kezdi kapizsgálni. - Nem tom, hogy Peter hogy került mellém... – Ekkor már röhögött elejtve a gallyakat. - De...
- Megcsókoltad? - kérdezte két röhögő roham között.
- Ágas, megígérted! - szóltam rá.
- Azt nem, hogy nem röhögök... - mondta, majd megpróbált komoly maradni. - Menjünk vissza! - szólt, majd felvette az ágakat, és gondolom másra gondolva elindult visszafele.
- Te komolyan gondoltad, hogy már nem bízom benned? - kérdeztem utána sietve.
- Miért? - fordult meg komolyan. - Eddig úgy tűnt. A tavi eset, meg az előbb...
- Én nem akartam, hogy ezt gondold – mondtam halkan.
- Mikor lettél te ilyen érzékeny? - kérdezte egy mosollyal. Elvigyorodtam.
- Tudod, milyen egy... - Erre pöccintett a pálcájával, és valami furcsa termés szóródott a fejemre. - Hé! Ezt még megbánod! - Eldobta a gallyakat.
- Ahhoz el kell kapnod! - mondta, majd átalakult.
- Szarvas vadászat! - csillant fel a szemem, majd utána rohantam. Nem is figyeltük, merre rohantunk. Átkokat szórtam a fákra, hogy megállítsam, de nem sikerült. Aztán egyszer csak a táborban találtuk magunkat.
- Hét, mit csinálsz?! - kiáltott rám Lily. Megálltunk, mind a ketten. Remus arca vigyorra húzódott. - Hol van James?
- A gallyakat szedi össze, míg én szarvasra vadászom.
- Ez igazi? - kérdezte Angel.
- Nem, drágám, ki van tömve! Nem látod milyen suta? - Erre Ágas pajtás lehajtotta a fejét, majd mérgesen felém indult.
- De hiszen gyönyörű példány! - Jellemző. Ki mondta ezt? Lily... James felemelte a fejét, majd lassú léptekkel odament Lilyhez, és az orrát szelíden hozzányomta.
- Ez az hízelegj csak! - morogtam. Miközben Lily megsimogatta Ágas orrát.
- Tessék? - kérdezte meghökkenve a lány.
- Semmi – vigyorogtam. - Csak azt kérdeztem, hol van már James?! - A szarvas dühösen rám nézett, majd elindult felém. Az utolsó pillanatban elugrottam előle, ő meg eltűnt a rengetegbe.
- Mintha értette volna, amit mondtunk.
- Ki tudja? - kérdezte Remus. Az erdő felé néztem, amikor megjelent James, kezében a rőzsével. Aztán, amikor odaért hozzám, az egészet a fejemre öntötte.
- Hé!
- Minek hagytál ott? - kérdezte vidáman. - Én dolgozom, ő meg elmegy szarvasokat kergetni.
- Nem is tudtam, hogy a rengetegben élnek szarvasok – mondta Angel.
- Hát egy már biztos! - nevetett Féregfark, majd, amint rám nézett, elhallgatott. James elkezdett nevetni, mire Peter dühösen rám villantotta a tekintetét.
- Min röhögsz? - kérdezte Lily.
- Semmin – válaszolta, majd megköszörülte a torkát. - Szerintem essünk neki a leckéknek.
Bólintottunk. Lily megrakta a tüzet, majd miközben az ebéd készült, addig írtunk, tanultunk, meg hülyéskedtünk. Egyszer McGalagony is feltűnt, megkérdezni, hogy minden rendben van-e, meg tájékoztatott, hogy köröttünk még úgy húsz ember, azaz öt csoport van a rengetegben. Aztán elköszönt, és távozott.

Délben megebédeltünk, majd lazítottunk. James és Lily visszasétáltak a parkba, egy kicsit andalogni, meg kettesben lenni, én elkértem Remus Legendás állatok és megfigyelésük kötetét, és azt olvasgattam, Angel meg próbálta felhívni magára a figyelmem. Féregfark és Remus meg eltűntek valamerre.
- Szijiusz!
- Hm? - pillantottam fel, miközben az akromantulákról olvastam. „Azon híresztelést, mely szerint Skóciában is található egy akromantula telep, nem erősíti meg semmiféle bizonyíték.” Még jó, remélem nincs is.
- Te semmiféleképp nem akarsz most rám figyelni? Lejthetnék akár erotikus táncolt is előtted? - Pislogva néztem fel rá.
- Mi van? - Erre sértődötten leült.
- Persze... az erotikus tánc szavakra mindjárt rám figyelsz!
- Csak meglepett az ötlet – mondtam, miközben elképzeltem magamban a dolgot. Igen, ezt akarom!!!
- Mondd csak!
- Igen?
- Vonzónak tartasz? - kérdezte. Most ez mire jó?
- Mért kérded? És miért tőlem? - ültem fel. Erre elvette a könyvemet, eldobta, majd leült az ölembe.
- Csak érdekel a véleményed. Hiszen, a legjobb barátom vagy!
- Igen, vonzónak talállak – mondtam őszintén. - Igazán csinos, szép nő vagy. - Elmosolyodott.
- És csak a szépségem a vonzó?
- Kit akarsz te meghódítani? - kérdeztem komolyan, mire elpirult.
- Senkit, csak... - Remek, nem fogok gyilkosságért az Azkabanba jutni, egyelőre. - Azt hiszem szeretet hiányom van!
- De hát én szeretlek, Lily is szeret... Mindenki szeret, kell ennél több? - Ráadásul én nem csak barátként szeretlek!
- Nem... de...
- Hiányzik Daniel? - kérdeztem lehangolódva.
- Nem! - mondta. - Vagyis, nem ő maga, hanem egy barát... egy szerelem, vagy ilyesmi. Ez érthető?
- Nagyjából – sóhajtottam, mikor valami megmozdult a fáknál. - James! Te vagy az? - Furcsa morgás válaszolt. - Remus... Peter? - Aztán hirtelen előlépett: egy akromantula.

Angel felsikított, én meg felugrottam, és a pálcámért vetődtem. Hatalmas példány volt.
- Stupor! - kiáltottam. - Angel, rohanj! - szóltam rá. Nem kellett kétszer mondanom, elrohant. Az akromantula pedig rám támadt. A csápjaival kiütötte a kezemből a pálcám, így egy valami maradt: a rohanás. Én is menekültem, de a nyomomban volt. Ráadásul a pálcám meg sehol... így, hogy a jó égbe alakuljak át?
- Állj meg, ember! - hörögte a hangján, majd megpróbált megállítani. Sikerült neki. Elgáncsolt, vagy mit tudom én. Igazából arra emlékszem, hogy az arcom találkozik az földdel. Aztán éreztem a kezemen az akromantula lábát, és vártam az elkerülhetetlent, mikor...
- ARAGOG ÁLLJ! ARAGOG VISSZA, NEM SZABAD! - Ez Hagrid hangja. Felnéztem. Tényleg ő jött felénk, kezében egy nyílpuskával, Aragog pedig visszavonult.
- Nem jöhetsz ki ide, mert megölnek! - mondta a félóriás elkeseredett hangon. „Megölnek”? Inkább ő öl meg engem. Közben James és a többiek is ideértek.
Ágas segített felállni, miközben Hagrid az akromantulával társalgott.
- Aragog, menj vissza a fészkedbe! - Hát már van bizonyíték a skóciai akromantula telepről! Itt van a Roxfortban!
Aragog visszavonult. Hagrid pedig hozzánk fordult.
- Jól vagy, Black?
- Kösz... jól... - lihegtem, majd elindultunk vissza a tábor felé. Angelt Lily támogatta. Hagrid meg elkísért minket.
Mikor letelepedtünk mind, még Hagrid is, a tűz mellé felnéztem a vadőrünkre.
- Aragog?! Hagrid te ismered ezt a... a szörnyet?
- Aragog nem szörny, Sirius! - szólt rám. - Ő az enyém volt! A háziállatom – mondta. - Ő miatta csaptak ki a Roxfortból... közvetve.
- Nem csodálom – mondta Angel. - Megölt valakit?
- Nem, akkor még kicsi volt... vagyis nem ilyen nagy, mint most... És egy ládába volt zárva, de aztán elhoztam ide, mikor meggyanúsítottak, hogy Myrtle Smith-t ő ölte meg, e Dumbledore tudta, hogy nem Aragog volt. Ezért maradhattam a Roxfortban, mint vadőr!
- Oh... - mondta mindenki.
- De most már felnőtt lett, és családot akar... Csak rám hallgat, és nem szokott kijönni ennyire az erdő szélére. Az erdő legsötétebb részén él, egy fészekben. Eddig egyedül kellett élnie, de ma már családja van!
- Ó, milyen megnyugtató – mondtam halkan. - Egy akromantula telep a Roxfortban!
- Igen, hát nem csodálatos? A thesztrálokat is nekem sikerült először megszelídítenem! - csapta össze a kezét. - És lám, milyen csodálatos hippogriffjei vannak az iskolának! Mutassatok még egy iskolát, ahol ennyi legendás állatot be lehetne mutatni! Sellők, kákalagok, hippogriffek... csak egy sárkány hiányzik! - mondta sóhajtva, majd felállt. - De majd... én! - motyogta, majd köszönés nélkül, gondolataiba merülve elment.
- Az kellene még – morogtam. - Akromantulák, thesztrálok, hippogriffek, sárkányok... ezek a házi kedvencei? Másoknak patkányok, macskák, baglyok vagy békák... ez a normális!
- Ja, szerinted! - nevetett Lily. - De a nővérem legutóbb szívrohamot kapott, amikor varangyokkal a zsebemben mentem haza!
- Mert, mi van a békákban?
- A muglik nem szeretik őket, ahogy a patkányokat sem. Azokat én sem! - mondta, majd leültette Angelt.
A nap további részében beszélgettünk, ettünk, tanultunk még egy kicsit, majd ideje volt nyugovóra térni. Én ismét csak a két lány között, de most Angel közvetlenül mellém húzta a hálózsákját, Lily meg James mellé.
- Félek, nem baj, ha... - suttogta a szőke tündér.
- Nem, gyere csak – bújtam be a zsákba. Mellém feküdt, majd ő is bebújt, és még hozzám is bújt. Kezdtem megszokni, és már nem bukfencezett mindig a gyomrom...