Bár nem emlékszem pontosan, de az első öt után még lecsúszott még egy-kettő... talán, úgy tíz. De arra emlékszem, hogy Tom tolt ki az ajtón, úgy éjfél körül. Ott álltam London egyik utcáján, varázslóként, mugli ruhákban, részegen... Az se jutott eszembe, hogy hogy fogok visszatérni. Próbáltam hoppanálni, de majd megpördültem magam körül, és elestem. Ott ültem a falnál, mikor valaki egy fura kis pénzérmét dobott az ölembe.
- Hogy túléld az éjszakát! - mondta, majd eltűnt. Megnéztem a kis érmét. Az volt ráírva: penny. Na az meg mi a franc? Eztán egy másik mugli a kezembe nyomott egy papírt. Azon az volt, hogy font. Majd megkérdem Remustól. Lassan a falba kapaszkodva felálltam, és körbenéztem. Forgott körülöttem minden. Lassan elindultam valamerre, mentem, mentem, majd hirtelen megálltam. Olyan csendes itt minden. Túl csendes... Kellene egy kis... egy dal! Így belekezdtem az „Ó a muglik...” kezdetű nótába.
- „Ó, a muglik nem is tudják! / Hogy varázsló az én anyám! / Ó a muglik nem is sejtik, / Köpenyemben pálca rejlik... // Ó, muglik, ó, ti satnyák! / Sárvérűek, réti banyák...”
Nem, ez nem jó dal. Ezt asszem apám énekelte mindig, amikor részegen jött haza. Megálltam, minden mugli az utcán engem nézett, de mindegyik ketten volt. Mennyi ikrek lakik Londonban! Tovább dülöngéltem az utcán, majd megálltam. Kellene egy másik nóta!
- „A varázsló, a varázsló jobb, mint bármely mugli! / Sárvérűek tűnjetek el, mert jó lenne berúgni! / Berúgni, berúgni, egy sárvérűt megrúgni...”
Ez is egy apám repertoárjából.
- Hét te! - lépett mellém egy böhöm állat. Kezében késsel. - Sárvérű, mugli? Mi a franc ez? - Megveregettem a vállát, majd mikor eldőlni készültem megragadtam.
- Van egy wiskyd, haver? - elvigyorodott, majd megveregette a vállam. Majdnem összerogytam.
- Gyere haver, van nálad zsozsó? - Zsozsó? Elővettem a zsebemből a furcsa érmét, meg a papírt.
- Csak ez van nálam! - mondtam. Kivette.
- Ez elég lesz! - bólintott, majd elindultunk valamerre. Közben többiek is csatlakoztak hozzánk. - Gyere, haver, gyere! - Egy sötét helyre vezettek. Valami sikátorba. Belöktek, majd elhúzták a késeiket.
- Hol a többi pénz? - kérdezte egy másik. - Gyerünk, gyerünk, vagy pénzt, vagy életet! - Dülöngélve felálltam, majd előhúztam a pálcám. Kábé két percig kerestem, mire megtaláltam. Erre elkezdtek röhögni.
- Egy fadarabbal akarsz minket megállítani? - kérdezte az egyik. Elvigyorodtam.
- Capulatus! - türelmesen vártak. Megráztam a pálcát, majd elgondolkodtam. - Capulatius! Capitulutus! Nem...
- Na, mi lesz? - nevetett a nagydarab.
- Ivito kés! - kiáltottam fel, megértve, hogy a lefegyverző bűbáj úgyse fog eszembe jutni. A késeik kiröppentek a kezükből, majd a hegyükkel felém repültek. Alig tudtam kivédeni.
- Ez... ez...
- A mugik... muglik előtt való varázslás.... tör izé... törvényének megszegése volt! - mondtam, vagyis lassan kidadogtam. - Stupar... izé... Stupor! - Piros villanás, majd mind a földön kötöttek ki. Odamentem hozzájuk.
- „Rohadt mugli, rohadt mugli, / de jó lenne, bele rúgni...”
Dalolásztam. Majd rájuk szegeztem a pálcám.
- Nem kell bocsánatot kérni, felejtsétek el a dolgot! Exmemor... iam! - Zöld villanás. Még megismételtem, majd távoztam, miután kivettem egy egyik kezéből egy üveget. Kimentem a sikátorból, eltettem a pálcám, majd megálltam.
Csak azért is hoppanálok! Sikerült: éreztem a fojtó érzést, ami most rohadt szar volt, aztán az érkezés. Arccal bele a földbe érkeztem. Kissé szédelegve álltam fel, és köpködtem a földet a számból. Körbenéztem. Egy erdőben sikerült landolnom. A városi kaland után, most mi vár rám? Előhúztam az üveget, amit az egyik nagydarab „havertól” vettem el, kihúztam a dugót, majd beleszagoltam. Alkohol szaga volt. Megnéztem a kiírást.
- Sk... sk... skót... wisky... - olvastam fel hangosan. Na jó, wisky, ki érdekel honnan van? Meghúztam az üveget. Uh, nem semmi volt! Az íze... csodás... Meghúztam még egyszer, majd visszatettem a tetejét és elrejtettem a zsákmányt.
- „Rohadt mugli, jó mugli, / De jó lenne belerúgni! / De jó lenne, de jó lenne, / Ha világ arany(vérű) lenne! // Fekete föld, fekete föld! / A Black család mindig örök! / Feketeség, kínhalál, / Ez lenne a jó család. // Aranyvér és mágia: / Családunk szent bajnoka, / Muglik ellen gyilkosság, / A hatalmat vegyük át! // Rohad sár, rohadt mugli, / De jó lenne belerúgni!...”
James is belém rúgna, ha meghallaná mit éneklek, de kit érdekel? Újabb húzás az üvegből. Már egészen más jutott az eszembe.
- „Jó a kedvem, drága kislány! / Gyere velem, hogy...” - inkább hagyjuk. Eldobtam a kiürült üveget, majd homályos tekintettel próbáltam eltalálni, hol vagyok. És miért? Mi vagyok egyáltalán részeg? Ja, persze! Mert az a hülye liba átvert. Angelina! Ráébresztett, hogy szeretem Angelt! Aki meg Daniellel jár! Szereti őt... én meg őt... Leültem a földre, majd bámultam magam elé. Szeretem... Vajon mióta?
- „Szeretlek téged, mióta látlak, / szeretlek szépség, szívemnek vágya! / Szeretlek téged, egyetlen árvám, / itt van a szívem, itt marad árván...”
Ez már mindjárt jobb dal, de olyan szomorú. Összehúztam magam. Haza kellene mennem.
Felálltam, majd elindultam az erdőben, lassan. Éreztem a fájdalom kijózanít, így már nagyjából sejtettem hol vagyok. A falu melletti erdőben, ahol Jamesék laknak. Gondolom egy hoppanálás gátló vonal veszi körül a falut. Lassan mentem, majd megálltam. Hirtelen három farkas morgott rám. Még nem lehet telihold, tehát normális farkasok. Átalakultam. Egy kutya mégis csak gyorsabb, mint egy ember.
Visszamorogtam rájuk, mire támadtak. Átugrottam kettő felett leteperve a harmadikat. Bukfenceztünk párat, majd belemartam a lábába. Eközben egy másik meg az enyémet vette célba. Még éreztem az alkohol és a részegség hatását, de már teljesen éber voltam. Elugrottam a támadó elől, és elkezdtem rohanni. A falu határáig. Oda már nem követtek. Ott visszaalakultam, majd elindultam át a falunk. Csak egyszer torpantam meg, mikor az egyik helyigéből fény szűrődött ki.

RÉSZEG UNIKORNIS – CSAK ÉJSZAKA, CSAK VARÁSZLÓKNAK!

Hirdette a tábla. Nem is tudtam, hogy itt is van varázslókocsma. Ideje felfedezni magamnak. Beléptem. Odabent egy igazi hangulatos kis kocsma volt. Sok vendég, bárpult, színpad, ahol egy boszorkány énekelt. Amikor abbahagyta valaki felment a színpadra.
- Most Evelin Sise-ot hallották. És most következik a Londoni boszik csapata! - Négy fiatal boszorka sietett fel a színpadra. Hallgattam őket pár percig az ajtóból. Valami régi stílusú blúzt adtak elő, majd leültem a bárpulthoz.
- Lángnyelv wisky-t? Vajsör, mézsör?
- Egy kupa mézsört! - adtam ki a rendelést. Asszem a wisky megártott volna. Mielőtt odaadta a kupát végigmért.
- Felnőtt vagy?
- Három hónapja tizenhét! - mondtam. - Amúgy diák – tettem hozzá. Bólintott, majd elém tolta az italt. Belekóstoltam. Nagyon ízletes volt, és majdnem azonnal a fejembe szállt.
- Mi hozott ide, egy diákot? - ült le mellém az előző énekes. Evelin, ha jól emlékszem.
- Csak iszogatok – mondtam fellelkesülve. - Szépen énekelsz!
- Köszi, drága! - válaszolt halkan. - Roxfortos vagy? - kérdezte. Bólintottam. - Mi a neved?
- Szijusz... - nyögtem, mert már megint a fejembe szállt a szesz. - Szijusz Back... - Elkezdett nevetni.
- Szép név, bár furcsa. Szijusz... Kiürült a poharad. Adj neki még egyet, John – nézett a csaposra, én megszédelegtem. Aztán éreztem, hogy elvezet.
A következő emlékem, hogy egy ágyon ülök, velem szemben Evelin áll hálóköntösben és a kezembe nyomja a sört.
- Kutyaharapást szőrivel! - mondta.
- Vaúúúú! - ugattam fel, mire elkezdett nevetni. Megittam a sört, és ezzel végleg elvesztettem az önkontrollomat. Az ölembe ült. Végignézve rajta ő sem lehetett sokkal idősebb tizennyolcnál. Vékony, fiatal arca volt, melyet szőkés vörös fürtök kereteztek. Szemei acélkékek voltak és csillogtak a fáklyák fényében.
- Kezdjük – suttogta édesen a fülembe, majd végigsimította a mellkasom. Csak most vettem észre, hogy egy gatyán kívül semmi nincs rajtam. Ám eme tény, már nem zavart...

Arra sem emlékszem, hogy hagytam ott a Részeg Unikornist, Evelint, meg arra sem, hogy jutottam be a Potter birtok hátsó kertjében. Csak arra emlékszem, hogy valaki megragadta a karom, majd beszél hozzám.
- Erre – mondta, majd ugyanaz a kéz nagyot taszított rajtam. Csattanás, fájdalom, hideg, víz, fulladás... kijózanodás! Kalimpálva úsztam fel a víz felszínére, majd köptem, prüszköltem, mindent csináltam. A kéz, amely betaszított, most megragadott, és kihúzott a partra. Köhögtem, majd fenéztem a merénylőre. James állt mellettem és komoly, aggódó arccal nézett rám.
- Megőrültél? - rivalltam rá az úszásra utalva.
- Én? Nem inkább te? - kérdezett vissza. - Tudod mennyi az idő? Hajnali négy van! Örülj, hogy a tavat választottam a Szent Mungó helyett! - mondta. - Jó, hogy nem lett alkohol mérgezésed!
- Megfulladhattam volna! - ütöttem tovább a vasat, pedig neki volt igaza.
- Gondolod, hagytam volna?! - nézett rám felháborodva.
- Bocs... igazad van – motyogtam lehiggadva. Különben is, újra úrrá lett rajtam az alkohol, bár most már nem részegség, hanem másnaposság formájában. Megint megragadta a karom.
- Gyere, aludd ki magad, aztán majd elmeséled, mi történt – mondta halkan. Bólintottam, majd felálltam és követtem. A ház üres és sötét volt. Bekísért a szobámba, majd belökött az ágyba és távozott. Ott aztán elaludtam.

Másnap délután ébredtem fel, de már nem volt semmi bajom. Se hányinger, se fejfájás. Lementem a konyhába, csak Remus és Peter tanultak, senki más nem volt ott.
- James? - kérdeztem. Felnéztek, majd aggódva összepillantottak.
- Már elment, dolga van... Jól vagy? Sokáig aludtál...
- Persze – motyogtam, majd leültem. Ekkor nyílt az ajtó, majd James lépett be.
- Kellemes napot! Jó reggelt, Tapmancs! - köszönt rám vidáman, majd a kezében lévő zacskót az asztalra tette. - Nicze! - kiáltott fel. Csodálkozva néztünk össze. Jamesék házi manóját, Kiki-t már ismertük, de ki az a Nicze? Egy fiatal házi manó lépett be.
- Igen, gazdám? - olyan vékony volt a hangja, hogy az már fizikai fájdalommal járt. Rám is jött a másnaposság. Hányinger, fejfájás stb...
- Segítenél nekem? Van egy bájitalt, meg kellene főzni.
- Rendben! - sipította a kicsi manó. James kivett egy receptet a zacskóból, majd átadta a hozzávalókkal együtt.
- Mi lesz ez? - kérdeztem az asztalra dőlve, eltakarva a szemem a fénytől.
- Egy bájital másnaposságra – mondta. Micsoda ötlet! - Lily ajánlotta. - Erre felnéztem.
- Evans?
- Igen, meséltem neki rólad, és ezt ajánlotta – mondta.
- Másnaposság? Mi történt tegnap? - kérdezte Peter. Nem válaszoltam. A szememet távol tartottam a fénytől. Pár perc múlva egy pohár került elém. Felnéztem.
- Itt a bájital – sipította a kis manó.
- Köszönöm, Nicze, nagyon ügyes voltál – simogatta meg James a fejét, mire szemében boldog fény villant, majd elpirult.
- Köszönöm, uram! - sipította.
- Visszamehetsz pihenni, és... - A szekrényből kivett két szem szamócát, majd a kezébe nyomta. - Jutalom.
- Szamóca! - sípolt a lény. - Nicze nagyon szereti! - azzal elrohant a két szem gyümölccsel, én meg az italra néztem.
- Biztos, hogy Evans nem akar megmérgezni? - kérdeztem. James megcsóválta a fejét. Felhajtottam, és bármilyen meglepő jobban lettem tőle. Azonnal elmúlt minden másnapossági tünet. Ágas leült az asztalhoz.
- Mesélj! - mondta.
- Négyszemközt! - mondtam, majd bocsánatkérő tekintetet vetettem a többiekre. - Aztán, majd nektek is elmondom, csak...
- Persze.

Kimentünk a kertbe, hátra. Körbenéztem...
- Milyen tóba löktél be? - kérdeztem. Elvigyorodott, de nem válaszolt. Leültünk a padra.
- Tehát, mesélj... - Kivettem a zsebemből a levelet, majd átnyújtottam. - És, ezért miért kellett leinnod magad?
- Angelina írta – mondtam halkan, majd a tenyerembe temettem az arcom. - Én meg azt hittem, és... - nem folytattam. Rám nézett, majd nézte a betűket.
- Odamentél tegnap, igaz? - kérdezte. Bólintottam.
- Ott volt a Foltozott Üstben, pont. Kiderült, hogy nem ő küldte, aztán elment Daniellel. Azt hittem ott helyben összetörök.
- Legalább már tudod, mit szoktam érezni – mondta. Elmosolyodtam.
- Majd köszönd meg Lilynek a nevemben.
- Tehát beleszerettél Angelbe?
- Nem, eddig is szerettem, csak most már tudatosult is. - Elkomorodtam. - Éjfélkor Tom kitette a szűröm, és az utcán bolyongtam Londonban. Próbáltam hoppanálni, de nem ment. Hülyeségeket énekeltem. Nekem támadott három mugli, megátkoztam őket, és asszem elkövettem egy óriási hibát.
- Ezen felül? - kérdezte. Keserűen elmosolyodtam.
- Bementem a Részeg Unikornisba.
- Az egy jó hely. Még apa is elismeri. Egészen kulturált a neve ellenére.
- Ja, de Evelin Sise elcsábított, és azt hiszem, mi...
- Evelin? - elkezdett nevetni. - Ő olyan. - Elámultam. - Evelin tavaly végzett az egyik angol mágusakadémián. Énekel, egészen sokra viszi, és mielőtt rosszra gondolsz nem OLYAN lány, csak asszem megtetszettél neki, vagy sokat ivott.
- Te ismered? - kérdeztem.
- A barátom. Minden este ott énekel az Unikornisban. Na, legyen jobb kedved. Hamarosan visszamegyünk a Roxfortba. Én azt ajánlom beszélj Angellel, vagy csábítsd el. Úgyis, Daniel már nem jön vissza idén. Szerintem szakítani fognak...
- Reményt csepegtetsz elhagyott szívembe...
- Milyen költői lettél – nevetett.
- Csak hallottad volna milyen dalokat énekeltem tegnap! - sóhajtottam fel, majd vidáman felálltam. Végül is Jamesnek igaza van...