A következő napokban Tekergőként viselkedtünk. Szó, mi szó, felborítottuk a teljes házat. Mrs Potter lassan nem csak titokban átkozott ki minket a házból.
- Istenem! Mit vállaltam! - szólt sopánkodva, mikor az egyik reggel csurom vizesen mentünk le reggelizni. James nyomott egy puszit az arcára, mire megenyhült, és kiment, hogy hozzon nekünk friss gyümölcsöt.
- Anyuci pici fia puszival kezdi a napot! - gúnyolódtam, mire kaptam még egy adag vizet a nyakamba. Három felől. - Hé, ellenem vagytok!
- Ne gúnyold Canae Pottert! - szólt rám Féregfark. - Nagyon kedves asszony!
- Pontosan. Az én anyámnál nincs jobb a világon! - mondta Ágas is.
- De én Jamest gúnyoltam! - háborodtam fel, majd elkezdtem kitekerni a pólómból a vizet. - Valaki szárítson meg!
- Parancsolj! - Intett egyet Mr Potter, mire megszáradtunk mind a négyen. - Mi folyik itt? - kérdezte. - Kiidegelitek szegény Canae-t?
- Majd kiengesztelem – válaszolt James mosolyogva. - Amúgy se borítjuk fejre a házat...
- Csak, mert ezért tényleg kiátkoználak titeket! - lépett be Canae néni... azaz Mrs Potter, egy tál gyümölccsel. Letette az asztalra, mi meg egyből érte nyúltunk. James adott még egy engesztelő puszit az anyjának, én meg elkomorodtam. Irigyeltem őt. Mióta megszületett ezzel a két remek emberrel élt. Ők voltak a szülei. Az anyja feltétel nélkül szereti, igazságosan szigorú vele csak, és James boldog itthon. Minden szünetet, ha lehet, a szüleivel tölt. A Tekergők soha nem karácsonyoztak még együtt. Remus szülei meghaltak, lassan öt éve, és a nagybátyjánál él, aki viszolyog a vérfarkasoktól. Mikor ezt Mr és Mrs Potter megtudták, azonnal mentek érte. Azóta Remus a nyarait itt tölti, csak pár napot tölt a nagybátyjánál, hogy hivatalos dolgokat elintézzen vele. Nem utálja Remust, sőt, szereti, csak fél a vérfarkasoktól, mint mindenki más. Hogy szereti, ezt onnan lehet, tudni, hogy, bár tudott unokaöccse betegségéről, maga ajánlotta fel a gyámságot, de mégsem volt képes, hogy kibírja. Féltette a feleségét és a gyerekeit. Ami érthető. Peternek csak az anyja él, aki erélyes asszony. Megveti a fekete mágiát, ő maga aranyvérű és jó boszorkány. Nagyon szigorú, és félti a fiát. Nagyon ritkán engedi el bárhova is. A Potter családban megbízik, de hallottam, hogy még így is napokig győzködik, James szülei, az asszonyt, hogy engedje el valahová. Az én családom meg... arról jobb nem is beszélni.
Elkezdtünk reggelizni, benyomtam három almát, egy körtét meg néhány szem szedret. Aztán jöttek a baglyok. Az első, aki érkezett Csip volt. Egy levelet hozott. De jött négy iskolai bagoly, meg James gyöngybaglya, Ataly is. Ő is egy levelet hozott. Megnéztem, amit drága megviselt gyöngybaglyom hozott. Nagyon szép betűkkel volt rávésve a nevem: Sirius Black. Valahonnan ismerős volt az írás, és azt is sejtettem honnan. Aztán elvettem az iskolai levelem. A tanév szeptember elsején kezdődik és bla-bla-bla.
- Jövő héten elmehetünk megvenni a könyvet – mondta James halkan, majd kibontotta azt a borítékot, amit Ataly lábáról szedett le, miközben a gyümölcsök maradékát odatolta a madárnak, aki jóízűen elkezdte csipegetni. Ahogy olvasta érdekes mosoly jelent meg az arcán, majd gyorsan összehajtotta, és ránk nézett.
- Mit csinálunk ma? - kérdezte. Gyanúsan gyorsan...
- Hát, mit szólnátok, ha lemennénk a faluba?
- Jó – szólt Féregfark. - Úgyis, ott van egy varázsló bolt, és nekem szükségem van pennára, még augusztusban.
- Akkor menjünk – szólt Ágas is. - Tapmancs?
- Nekem jó! - mondtam, közben azt figyeltem hova rejti el a levelet a jó James. Vajon ki küldhette? Erről eszembe jutott a saját levelem, és míg a többiek folytatták a reggelit, én kinyitottam a borítékot. Az írta, akire gondoltam. Csak nem gondoltam, hogy ezt írja!

Kedves Sirius!
Az hiszem, muszáj neked leírnom: Szeretlek! Beléd vagyok zúgva!
Angel

Elsápadva, döbbenten néztem a levél sorait. Szeret engem? Ha jobban belegondolok Melanie nem, csak... ő Jamesért van oda, én sosem érdekeltem. De most itt van Angel, aki soha nem tartott rossznak a családom miatt, aki nem tartott nagyképűnek, arrogánsnak, mint a többi normális lány, aki nem olyan, mint az üresfejű libák, akivel mindig jó barátságban voltam... ő szeret. Szerelmes belém! Felkavart. Jó érzés volt, és rossz. Rossz, mert barátok voltunk, jó barátok, és féltem, hogy, ha mégsem jönne össze, akkor a barátságunk látná kárát. De legalább ő bízna bennem, ő szeret. Vele végre lehetne egy komolyabb kapcsolatom. Ki nem nézné senki belőlünk, de én és James érző lények vagyunk, és sosem használtuk ki azt, hogy híres, hírhedt, jóképű és népszerű egyének vagyunk a Roxfortban. Pl.: James ötödik óta hűségesen lohol Evans után, és nem is volt barátnője. Én is a hosszú kapcsolatokat kerestem, csak nem találtam rájuk. Eddig három barátnőm volt. Carla, akivel ötödikben jártam. Vele négy hónapig. Elison, akivel két hónapot voltam együtt tavaly, és utána Henrietta, újabb három hónapig. Év végén pedig beleszerettem Melanie-ba. De egyik lányt sem szerettem igazán szerelemből, csak tetszettek. És szerintem egyikük sem szeretett volna viszont, csak menő volt velem járni. De most, most itt volt Ő. Aki rövid, lényegre törő levelet küldött, aki... aki szeret!
Elővettem egy pennát, majd ráfirkantottam a levél másik oldalára. „Holnap után este nyolckor legyél a Foltozott üstben. Sirius” Visszaadtam Csipnek.
- Vidd vissza a feladóhoz!
- Mi volt ez a gyors levélváltás? - kérdezte James.
- Öööö, semmi. Valaki hülyéskedett velem... és neked ki írt?
- Nem fontos – mondta unottan. Ahhoz képest érdekesen elmosolyodott. Le merném fogadni, hogy Evans írt neki, hogy köszöni az esküvői táncot, meg egyéb. Szédíti Jamest! Ezek után elmentünk le a közeli faluba. Peter vett pennát, mi meg a muglikkal szórakoztunk. Egy ízben átalakultunk állatokká, és úgy jártuk a falut. Röhejes volt nézni a muglikat, amint megláttak egy nagy fekete kutyát, egy szarvast és egy patkányt egymás mellett. Remus a fejét csóválva lépkedett mellettünk.
- Hé, te! - szólt neki egy mugli. - Viszed ki ezeket a koszos... - Rámorogtam, mire elhallgatott.
- Szipák! Vissza! - szólt rám Remus, mire rá is rámorogtam, erre fejbe vert. - Bocsánat! Rossz a hangulata. Nem tudtam, hogy nem szeretik itt az állatokat!
- Semmi bajunk, inkább a patkány...
- Kísérleti, tiszta, beoltott állat – mondta nyugodt hangon Holdsáp. - Ne hordoz betegséget, és nem harap, de időnként rosszul érzi magát a ketrecébe, így kénytelen voltam kihozni, tudja az apám kutató.
- Ó, értem. Gondolom, arra lakik, ahol a Potter telek van.
- Igen a közelben. - Eközben elkezdtem Ágast kergetni, aki vidám szökkenésekkel tért ki előlem. Mindenki minket figyelt az utcán. - Szipák, álljatok le!
- Tudja, furcsa emberek azok a Potterék. – Ágas megtorpant. Mire nekiütköztem, és felvonítottam. - Kicsit titokzatosak – mondta a férfi. Már mind a hárman őt néztük.
- De jó emberek! - szólt oda sértődötten egy mugli nő. - Én beszéltem Canae asszonnyal. Nagyon kedves nő. Szép és különleges neve van!
- Különcök! - horkant fel egy harmadik mugli. - Milyen név már az, hogy Canae?
- Keleti – mondta újra a nő. - És nem szólhatsz egy rossz szót, sokat tettek a faluért, kedvesek és aranyosak. Jó emberek. Mindenki bolond egy kicsit, mindenki különc, attól függ honnan jött. Ha jól tudom Mrs Potter apja nagy utazó volt. A lánya neve is japán, ha jól sejtem. De a fiuk már ősi angol nevet kapott, ezt nem tagadhatod!
- Igen, igen! - szólt az első mugli. - Különcök, de kiváló emberek. Én elviselném, hogy minden ember különc legyen, ha mind olyan lenne, mint az a család. Makulátlan!
- Van benne igazság! - bólintott immár a harmadik is. - Na, ha semmi gond nincs a patkánnyal, hát maradjanak! De azért az épületekbe be ne vidd őket. - Remus bólintott, majd a négy jó barát gyorsan eltűnt.
Otthon aztán elmondták Mrs Potternek mit hallottak. Bár ő nem örült neki, de tudott róla, hogy a három barát animágus. Neki mindent elmondtak, mikor kiderült az igazság Remusról. Azt mondta, majd, ha kicsit idősebbek lesznek, bejelentik a minisztériumba. Amúgy is illegális nem felnőtt diákoknak animágiát gyakorolni. Majd egy-két év múlva, majd bejegyzettek lehetnek.
- Ó, tehát mi vagyunk a különc jó emberek! - nevetett. - Na vacsorázzatok meg, aztán nyomás a szobátokba. A faluba legközelebb emberként menjetek be.
- Rendben! - ígérte James huncut mosollyal, mire Canae asszony megcsóválta a fejét. Tudta, ez nem ígéret volt, csak üres szavak.

Másnap reggel korán ébredtünk fel. James már odalent volt és reggelizett, mikor mi lementünk.
- Mit csinálunk ma? - kérdezte Remus. Ágas ránk nézett.
- Amit akartok, nekem dolgom van! - mondta, majd felugrott. - Köszi, anya, finom volt. Este jövök.
- De aztán ne halljak rólad! - szólt utána. James elvigyorodott, intett nekünk, majd távozott. Döbbenten néztünk utána, ahogy eltűnik.
Az egész nap olyan lapos lett nélküle. Nem vagyok legjobb barát függő, de valahogy neki vannak olyan klassz ötletei, vagy ő értékeli az enyéimet igazán. Ha ő is rábólint valamire Remus és Peter nem visszakoznak, most viszont.
- Mi lenne, ha lemennénk az erdőbe? - kérdeztem. Remus unottan megrántotta a vállát.
- Nincs kedvem – mondta Féregfark, majd maga elé húzta a számmisztikás könyvét.
- Na, jó, akkor... lemehetnénk a faluba?
- Nem, tegnap már voltunk ott!
- Trágyagránátot dobhatnánk a muglikra! - lelkendeztem.
- Az olyan visszataszító – fintorodott el ismét csak Peter.
- Mondd, Féregfark, ezen a nyáron teljesen ellenem vagy? - kérdezte. Rám nézett, majd megrántotta a vállát.
- Felnőttek lettünk, ideje is felnőnünk hozzá – mondta nyugodtan. Unottan hátradőltem, majd pár perc múlva otthagytam őket.
Azóta sem jött válasz Angeltől. Vajon ott lesz holnap este? Csak erre tudtam gondolni. Mintha megtört volna valami bennem, attól, hogy láttam leírva a szavakat: „Szeretlek! Beléd vagyok zúgva!”
Első óta barátok voltunk, és vele is ugyanúgy megértettük egymást, mint Jamesszel. Gyakran ő volt a Tekergők ötödik tagja, az angyalka... James is örült a közelségének, mivel Evansszel is jól megértik egymást, de úgy hiszem, mindig is én voltam neki a legjobb barát. Nekem meg kettő olyanom van. Ő és James.
Eddig csak barátok voltunk, de éreztem, hogy ez a szerelem, amit hirtelen átjárt nem új, csak eddig nem jutott felszínre, eddig barátságunk mélyen eltakarta. De most, hogy leírta, szeret, most ez megtört. Felszínre tört egy valódi érzés... hú de csöpögős lettem. Lényeg, a lényeg... rájöttem, őt szeretem, és ezt meg is mondom neki, holnap este.

James estefelé ért haza. Mind néztük, de ő csak mosolygott, és ügyet sem vetett ránk. Remusszal csodálkozva összenéztünk, amikor szó nélkül elment mellettünk, be a szobájába, majd ránk csapta az ajtót, de Féregfark csak kuncogott.
- Ennek mi baja van?
- Nem tom...
- Azt hiszem – szólt Peter – menthetetlenül és véglegesen belehabarodott Lily Evansbe. Szerintem – tette hozzá – Lilyvel volt valahol.
- Oh... - nyögtünk fel. Érdekes, hogy erre Peter rájött, mi meg nem. - De miért nem mondta el? Miért jár titkos utakon?
- Talán miattad – mondta Remus. - Ha nem vetted volna észre, amióta beszeretett Lilybe, te folyton emiatt szidod. Szidod előtte Lilyt, a kapcsolatot pocskondiázod, meg minden. Megértem, ha kivételesen nem akar beavatni. - Sértődötten néztem rá, mire megrántotta a vállát, és eltűnt a szobájába. Úgy döntöttem, ha Ágas holnap is elmegy, hát majd én kiderítem mit csinál.

Nem jött össze. Meg kell hagyni, jól el tud tűnni. Végigment az erdőn, került egyet-kettőt (tuti látta, hogy követem), majd hoppanált hirtelen. Na, ennyit erről. Visszamentem, és untuk magunkat. Egészen hétig, mikor James megjelent, ismét földön túli boldogsággal az arcán, majd nem törődve velünk belebegett a szobájába és az orrunkra csapta. Csodáltam, hogy egyáltalán enni lejön. Eszét vette a szerelem! Fél nyolckor aztán én is útra keltem. Mondtam a többieknek, hogy megbeszéltem egy találkát valakivel, majd hoppanáltam. A Foltozott Üstbe. Teli volt varázslókkal és boszorkányokkal, és ott ült Ő. Angel Grant. Derékig érő szőke haja most fel volt kötve. Zöld szemei csillogtak, ahogy Tomtól rendelt, majd rám nézett. Mintha csodálkozást láttam volna a tekintetében. Mondott még valamit Tomnak, majd felállt és hozzám sietett.
- Hát te? - kérdezte. Valami gyanús lett.
- De hiszen írtam választ a leveledre – mondtam értetlen arccal.
- De én nem írtam neked még levelet. Holnap akartam, hogy együtt menjünk le az Abszol útra – mondta, majd rám nézett. - Sirius minden rendben? Elsápadtál...
- Persze – motyogtam. Nem írt levelet. Akkor valaki szórakozik velem? Vagy... félreértés történt?
- Miért vagy itt? - kérdezte újra.
- Találkozóm van egy lánnyal – mondtam halkan. - Leveleket írogat, és nem akar leszállni rólam. Gondoltam... gondoltam élőszóban könnyebb lesz lekoptatni...
- Ó, te szegény! - nevetett. Szerencsére nem jött rá, hogy... hogy... de, akkor nem is szeret, akkor...
Hülyén és megsemmisülten éreztem magam. Bár inkább hülyén...
- És te mit keresel itt? - kérdeztem, de nem kellett volna.
- Randim van! - jelentette ki ünnepélyesen. A gyomrom ugrott egyet, majd összezsugorodott. Tényleg, hogy lehettem ilyen hülye, hiszen ő Daniellel jár!
- Jó, akkor nem is zavarlak tovább, meg kell...
- Sirius! - csendült fel egy magas női hang. Mind a ketten odafordultunk. ANGELA! Hogy azt a rohadt a betűt miért nem tudta kitenni! Tönkre teszi az életem, az a fruska. - Sziasztok! Úgy örülök, hogy idehívtál...
- Csak azért, hogy századszorra is megmondjam, hogy elegem van a leveleidből, meg belőled. Nem kellesz! - rivalltam rá. Minden fájdalmam, ami ebben a percben született rázúdítottam. Bőgve rohant ki. Angel rám nézett.
- Biztos minden rendben? - legszívesebben elmondtam volna neki, mi a bajom. Elmondtam volna neki, hogy szeretem, de ez nem lett volna igazságos vele szemben. - Végre megjött Daniel! - nézett fel. Elmosolyodtam, ahogy az tőlem tellett.
- Sziasztok! - köszönt.
- Hello! - köszöntem én is. Amikor lehajolt Angelhez és megcsókolta, elfogott a vágy, hogy megüssem. Jó erősen, de inkább elköszöntem tőlük, majd leültem a bárpulthoz. - Lángnyelv wiskyt! - mondtam, majd legyűrtem egymás után ötöt. Szarul éreztem magam, hát, ha még haza kell majd menni!