A napok lassan, de biztosan teltek. Fantasztikus volt Jamesékkel lakni. Mrs Potter egy áldott jó lélek, Mr Potter pedig jópofa ember. Úgy látom, James édesanyja a szigorú, az apja meg az előzékeny. De nagyon jó volt. Jókat nevettünk. Elmondtam Jamesnek, hogy véletlen olvastam a levelet, és beszélgettünk erről. Innen kezdve neki is jobb kedve volt, úgyhogy még jobb volt az egész. Megismerkedtem Amelie-vel is, aki tényleg nagyon kedves lány volt. Annyit áradozott az ő mugli Sebastianjáról, hogy már kicsit szédültem tőle. De James az istenért se mentett volna ki. Ó, ő... Ő gonosz! Mostanában nagyon.
Eljött az esküvő előtti nap. A kanapén kissé kényelmetlenül ébredtem, mióta James száműzött az ágyról. Hát igen, de megígérte, hogy az esküvő után saját szobát kapok.
- Nem értem, miért nem lehetne behozni ide egy pótágyat?
- Mert mindre szükség van. Amint láthattad, nem kúriában lakunk, hanem egy nagyobb házban. És minden szobára szükség van. Örülhetünk, hogy nem lettünk kilakoltatva a nappaliba. - Hát igen. Jamesék háza egy nagy telken volt. Elöl egy kis kert, hátul egy nagyobb, szép virágokkal, nagy térrel. A ház alsó emeletén volt a konyha, az ebédlő, egy nagy nappali, ahonnan a lépcső indult az emeletre. Az emeleten voltak a hálók és a fürdőszoba és a vécé volt. A szobákból hat darab volt. Ebből ők csak kettőt használtak hálónak, egyet raktárnak, volt könyvtár, dolgozószoba és vendégszoba. De most minden ki volt takarítva. Mindenhol ágyak voltak, berendezett szép vendégszobák. És mindenhol kellett a hely. A hátsó kertben már minden fel volt építve, ami kellett az esküvőhöz.
- Ma jönnek a vendégek – mondtam felsóhajtva, majd normális ruhát vettem fel. Majd lementem reggelizni. Pár perc múlva James is lejött.
- Ha kész vagytok – szólt Mrs Potter -, akkor rakjatok rendet, és a nappaliban várjátok a vendégeket. Ha minden igaz Remus hamarosan itt lesz. - Bólintottunk, majd bekanalaztuk a reggelit. Kanalaztuk? Két-két szendvics volt, mivel nagy ebédre lehetett készülni. Aztán James összepakolt, én meg néztem. Nem engedte, hogy hozzányúljak bármihez is. Micsoda barát! De legalább nem kellett pakolni. Épp kész lettünk, amikor Remus benyitott.
- James! Sirius! Azt hittem a szüleid nem engednek el!
- Hát, ők már nem téma – morogta James, majd az utolsó könyvet is sorba rakta. - Mesélj! - nézett rá. Remus leült, és bólintott.
- Dumbledore mindent megoldott – sóhajtotta.
- Akkor visszajössz, ugye? - kérdeztem. Ránézett Jamesre, aki megrántotta a vállát.
- Vissza – válaszolt. Mind összevigyorogtunk. Végre James vigyora is normális és őszinte volt.
- Hála az égnek – mondtam, majd végigdőltem James szépen kisimított ágyán.
- Tapmancs! - szólt rám.
- Bocsi... - Ekkor jött az első csengőszó.
- James, Sirius, Remus! Lefele! - Összenéztünk, majd sóhajtva felálltunk.
- Kezdődik – morogta James, majd felállt és elindult lefelé. Mi követtük, legalábbis addig míg meg nem torpant. De nem szólt volna, beleütköztem, Remus belém, aztán szépen legurultunk a lécsőn. Ismerősen csengő nevetést hallottam. Megsimogattam a fejem, majd felnéztem. Az ajtóban Ő állt. A nagy ellenségem. A legvörösebb boszorkány az egész Roxfortban: Lily Evans. Állt és nevetett. Rajtunk. Én és Remus a földön ültünk a gurulástól, James pedig megbabonázva bámulta a vörös ördögöt, aki már ötödik óta az ujja köré csavarta.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem döbbenten. James még mindig nem tudott megszólalni.
- Sebastian az unokatestvérem! - nevetett tovább. - A rokonaink rokonok lesznek, Potter. - Mögötte két három ember állt. Egy szőke fiatal lány, egy magas vörös férfi és egy szőke nő. Gondolom az Evans família.
- Itt lesztek az esküvő végéig? - kérdezte James felcsillanó szemmel.
- Igen, James itt leszünk.
- James? - hűlt el Ágas.
- Egy rokont mégiscsak keresztnéven hívok... - James álmodozva nézte őt, én meg fürkészően. Itt lesz egy-két napig. Meg kell óvnom Jamest tőle. Bármire képes ez a csaj... Tönkre teszi Ágast!
- Aha... - motyogta a legjobb barátom. Összenéztünk Remusszal, aki csak mosolygott, majd felállt.
- Szia, Lily. - Közben persze a lány családja bejött és Mr és Mrs Potterrel kezdett el beszélgetni. Aztán James anyja ránk szólt.
- Mutassátok meg Lilyék szobáját – mondta. A fiú bólintott, majd megpöccintette a pálcáját, és a család csomagja eltűnt. Elindultak felfele.
- Szép házatok van – mondta Mrs Evans.
- Köszönöm, asszonyom – válaszolt James. Remusszal összenéztünk, majd mentünk mi is. Mivel mi itt nem vendégek, hanem kisegítőmunkások leszünk, így tudnunk kell ki hol lakik.
Az Evans család két szobát kapott. Lilyé és a húgáé a James szobája mellett volt, mellettük pedig az Evans szülőké.
- Parancsoljatok – mondta James, majd kinyitotta a két szobát.
- Tényleg, Remus – néztem rá Holdsápra. - Te hol alszol majd?
- Amilyen mázlim van - morogta James. - Az én szobámban.
- Wow, neked mi jut, a föld?
- Egy pótágy... - vigyorgott az említett, mire sértődötten elfordultam. James és Remus összevigyorogtak.
- Köszönjük, szép szobák – szólt ki Lily és Mrs Evans, majd becsukták az ajtókat. Közben újabb csengetés hallatszott.
- Jamesike! - hangzott fel egy magas hang. Olyan szörnyű, hogy még Evans is kinézett a szobából. Ágas arcán értelmezhetetlen érzelem futott végig. - Jaj, hol van a kedvenc unokaöcsém?
- Ez ki? - kérdezte Evans, kilépve, és becsukva maga mögött az ajtót.
- Ruth nénikém – mondta kétségbeesve Ágas. Mindenki csodálkozva nézett rá, mikor felhangzottak a vaskos léptek a lépcsőn.
- Ó James baba! - Evans elvigyorodott, James pedig egyszerre sápadt el, vörösödött ki... így érdekes arcszíne lett.
- James baba?
- Kuss – sziszegte rám nézve, majd a folyosó vége felé lesett, ahol megjelent... na igen... ezek után már Evans se vigyorgott. James Ruth nénikéje egy szélte nagyobb, mint a hossza nő volt. Nő? Értelmezhetetlen nemű emberi (?) lény. Fekete haja volt, ami olyan csimbókokban állt, hogy Hagrid is megirigyelhetné. Sötét karikás szemei voltak, hájas arca, orra alatt bajusszal. Széles, húsos lábain döcögött felénk, mi meg némán néztük a hájtömeget. Hátrébb léptünk, csak James maradt elől. Tekintete már a legrosszabbra felkészült, amikor „imádott” nénikéje a nyakába borult. Mind a négyen fájdalmasan nyögtünk fel. James a súlytól, mi a látványtól. Ágas térde megroggyant, de próbálta megtartani a termetes asszonyt. Ez felér egy teljes kviddicsedzéssel, nem csoda, hogy ilyen jó erőben van! Mikor már úgy tűnt Ágas se bírja tovább én, Evans és Holdsáp odaugrottunk segíteni neki. Leszedtük róla Ruth nénit.
- Jó napot – ráztam meg a kezét, miközben James a falnak dőlve heverte ki a sokkot. - Sirius Black vagyok!
- Ó, de kedves, James legjobb barátja! - AUUUUUU! Most már tudom mit érezhetett James. Ruth néni ugyanis szeretetteljesen megölelt. De szerencsére engem csak néhány másodpercig. Ezek után Evans és Remus inkább nem mutatkoztak be.
- Én Ruth néni vagyok, szólíts csak így.
- Rendben, Ruth néni.
- Hallottam, mi történt veled, hát szörnyű, milyen emberek vannak! De jó helyre kerültél.
- Igen – mondtam. Holdsáp csodálkozva nézett rám, még Evans szemében is érdeklődést láttam. James pedig eltolta magát a faltól.
- Megmutatom a szobád, Ruth néni – mondta, majd elugrott egy esetleges újabb ölelés elől.
- Ez aztán a néni...
- Mi történt veled? - kérdezte Remus összehúzott szemmel.
- Nem fontos – válaszoltam halkan, majd ijedten felugrottam, mivel valaki hátba vert.
- Féregfark! - kiáltott fel James. - Anya azt mondta, hogy nem tudsz eljönni.
- De mégis elengedett! - mondta az alacsony szőke fiú, majd köszönt a többieknek.
- Együtt a Tekergők – morogta Evans. - Hát ez csodás.
- Az én házamba azt hívok meg, akit akarok – mondta James, majd bevarázsolta Peter cuccait a szobánkba. - Majd végrehajtok egy tértágító bűbájt, így majd be is férünk.
- Remek, akkor talán... - Nem folytattam, mert újabb csengetés hangzott fel, majd egy hang.
- Jó napot! - Az Ő hangja. Beszélgetés odalentről, majd léptek... és megjelent. Teljes valójában. Ezüstös haja csak úgy csillogott a folyosókon lévő fáklyák fényében. Arcán mosoly ült, ahogy a ládáját húzta maga után. Karcsú, tökéletes alakját mintha láthatatlan ezüst fonalak fonták volna körbe. Szürke szemei csillogtak. Gyorsan odasiettem hozzá.
- Szia Melanie! - léptem elé. Megállt, és elmosolyodott. Egyforma magasak voltunk. - Segíthetek? - kérdeztem a csomagra bökve. Újabb szikrázó mosollyal adta át a csomagot. Megfordultam. - James, Melanie hol...
- James! - sikított fel a lány, majd odarohant Ágashoz. - Úgy örülök, hogy láthatlak! - Felsóhajtva odamentem hozzájuk. Evans mellettem állt, és nem lennék benne biztos, de mintha féltékeny szemmel nézett volna a lányra.
- Mint minden szőke liba – sziszegte, majd bement a szobájába. Közben James megpróbálta lerázni magáról Melanie-t. Az ilyen pillanatokban örültem annak, hogy ő Lily Evansbe szerelmes. De amúgy mit keres itt?
- A menyasszony családjának barátja vagyok! - mondta. - Csak én jöttem, remélem nem baj.
- Nem. Az a szoba a tied – mutatott a volt könyvtárra. - Majd valaki lesz még a szobatársad.
- Rendben. - Bevonszoltatta velem a ládáját, majd kiküldött. Még csak meg sem köszönte. De nem baj, nem bánom, gyönyörű lány. Megérte már csak a mosolyáért is. Mikor visszaértem James, Remus és Peter beszélgettek.
- Láttátok Evanst? - kérdezte Féregfark. James fenézett rá.
- Mit kellett volna látni rajta? - kérdezte.
- Azt a féltékeny villanást a szemében.
- Á, csak az ujja köré akar csavarni. Ne is foglalkozz vele. Ki akar használni – mondtam.
- Jaj, Tapmancs! - szólt dorgálóan Holdsáp. - Lily kedves lány. És az eddigi reagálásai nem azt mutatták, mint aki olyan, hogy ki akarja Jamest használni.
- Jaja, azért váltott ilyen hirtelen, mi? Ötödikben még utálta, tavaly meg már barátkozós volt... vajon miért?
- Biztos nem azért, mert megismerte James valódi értékeit – gúnyolódott velem Féregfark. - Nem tudom, észrevetted-e Tapmancs, de sokat változtunk ötödik óta.
- Igen, ez így igaz – mondta Remus is. Ágasra néztem, ő meg megrántotta a vállát, majd elindult lefele. Követtem.

A nap folyamán megérkezett a Montgomery család, Amelie szülei, Sebastian, a vőlegény, és az ő családja. Amelie és Sebastian kapták a maradék két szobát, a többiek vállalták, hogy kint sátoroznak, az se volt rossz, hiszen mágikus sátrak voltak. Ezen kívül még hat máguscsalád érkezett a partira. Mugli család csak Evansék és Smithék voltak. Az utóbbi sok dolgon meglepődött, az előbbi meg, hát... gondolom Lil... akarom mondani Evans mellett már semmint.
Este nyugovóra tértünk, én a kanapén, Peter és Remus egy-egy pótágyon, James meg a saját puha kényelmes ágyán.
- Ágas? - szóltam, mikor már fél órája próbáltam elaludni.
- Hm? - jött vissza a halk válasz. Közben hallottam, hogy Peter és Remus is nagyon kényelmetlenül forgolódtak.
- Elférünk ketten is azon az ágyon – mondtam.
- Na ja, de akkor lehetnék én a másik! - ült fel Remus. Legalábbis a hangokból ítélve...
- Vagy én! - mondta Féregfark.
- Szerintem egyedül is elég vagyok ide – mondta.
- Nem, nem! - mondtuk és egy vita alakult ki köztünk. Aminek a végén én, Remus és Peter James ágyán aludtunk, ő meg a kanapén...

Másnap viszont megbosszulta a dolgot... Eléggé szemét módon. Mit mondjak nem volt kellemes az ébresztő: hideg víz.
Felordítva ébredtünk fel, majd felnéztünk. Megszüntette a vizet a pálcájából, majd a tükörhöz sétált és megigazította a dísztalárját.
- Siessetek, tíz perc múlva mindenkinek lent kell lennie – mondta. Úgy rohantunk jobbra balra, mintha mi lennénk az ünnepeltek. Mire lihegve leértünk már tényleg mindenki a kertben volt. James Evansszel beszélgetett eléggé meghitten. A lány mosolygott, vállon veregette Ágast, és nevetett. De jól megvoltak. Elgondolkoztam Féregfark szavain. Tényleg annyit változtunk volna, hogy Evans képes beleszeretni Ágasba? Összenéztünk, majd odamentünk hozzájuk. Mikor a lány meglátott minket még jobban elkezdett kacagni.
- Ázott szamarak – mondta. Mindenhol tömeg volt, mindenhol beszélgettek, én meg bepipultam.
- Nem tehetek róla, hogy James kidobott az ágyából! - Miért mindenkinek ilyen helyzetekben kell elcsendesednie? Az egész tömeg döbbent csendben nézett minket. Evans belekapaszkodott James kezébe és könnyektől küszködve próbálta visszafojtani a nevetését. James beharapta az alsó ajkait, én meg vörös képpel néztem a tömegre. Remus és Féregfark a szájukra szorították a kezüket, és kínjukban jobbra balra dülöngéltek. Aztán az egyik vendég odafordult Mrs Potterhez.
- A fiad meleg? - Kitört a röhögés. Nem csak mi ötünknél, hanem az egész vendégsereg röhögött. Evans a könnyeit törölgette, de nem ő volt az egyetlen. Ezek után kénytelen voltam elmagyarázni a helyzetet. Legalább James szüleinek, akik szintén nevetve hallgatták végig. Szerencsére a témáról nem csacsogtak sokat, mivel kezdődött a szertartás.
Ez eléggé unalmas volt, így hát nem írom le. Ellenben az utána lévő buli!
Melanie Jamesre akaszkodott, aki pedig Evans társaságát kereste inkább. Hogy megszabaduljon tőle, mármint Meltől, ezért fel is kérte táncolni, és legnagyobb meglepetésére Evans igent mondott. Ilyen boldognak nem is tudom mikor láttam utoljára Jamest. Én felkértem Melanie-t, de lekoptatott. Amilyen szép lány, nyugodtan megteheti. Úgyis tudom, hogy csak azért csinálja, hogy lássa, mennyire szeretem!
Aztán, amikor vége lett a táncnak mind az öten leültünk egy szabad asztalhoz, egy-egy pohár vajsörrel.
- Jól táncolsz – dicsérte meg Evans Ágast.
- Miért mit nem csinál jól? - kérdeztem unottan.
- Úgyis a kanapén alszol – mondta James, mire sértődötten elhallgattam. Miért hiszi, hogy ezért mondtam?
- Tényleg, mit nem csinálsz jól? - kérdezte Evans. Mindannyian döbbenten néztünk rá. Jószerével bevallotta, hogy James mindenben kiváló.
- Viselkedés...
- Javulóban van.
- ...jóslás.
- Jaj, az hülyeség! - csóválta meg a fejét Féregfark. - Bezzeg a számmiszika, csak tudnám minek vettem fel!
- Mert jó vagy benne – mondta Remus. - Az egyetlen tárgy, amiből kiváló lett az RBF-ed. És jó lesz a RAVASZ-od is.
- Igen, tényleg jó vagy számmiszitkából – merengett Lily... akarom mondani Evans. Milyen jól el van velünk! - Sokat változtatok srácok. Mindannyian. - Elmosolyodtunk, még én is. Lehet, hogy félreismertem a vörös ördögöt? Képes ilyet elismerni?
- És annyira, hogy talán elgyere velem egy roxmortsi hétvégére? - kérdezte Ágas.
- Talán... - válaszolt mosolyogva. Lily Evans, a nagy Tekergő ellenes, most a barátunk lesz? Furcsán hangzik. Ekkor az ifjú pár lépett az asztalunkon. Amelie-n halványzöld ruha volt, Sebastianon meg... olyan öltöny vagy mi.
- Gratulálunk! - állt fel Lily, majd megölelte az unokatestvérét. - Üljetek le hozzánk.
- Na, milyen férjes asszonynak lenni, Lie? - kérdeztem. Áradozott pár percet, majd Ruth néni elrángatta őket. Nevetve néztünk utánuk.
- Sebastian hogy viszonyult hozzá, hogy Lie boszorkány? - kérdeztem Evanst.
- Hát, sokat kellett vele beszélgetnem, hogy mégis mi ez. Amelie is sokat volt nálunk, hogy meggyőzze nem rossz dolog. De úgy jobb volt, hogy látta a családban is van boszorkány.
- Akkor nem volt nehéz? - kérdezte James. Evans megrázta a fejét.
- Nehéz volt. De bejött. Két óra lelkizés után – válaszolta nevetve. - Aztán Amelie-vel is beszélgetni kezdtünk. Mondta, hogy az esküvő az unokatestvérénél lesz. De neved nem említette. Így rákérdeztem, milyen vagy? A leírásból nem ismertelek fel.
- Miért mit mondott Ágasról? - kérdezte Remus.
- Na lássuk: kedves, aranyos, helyes, érzékeny, jóképű, sportos, szorgalmas...
- Na, igen – szólt Féregfark, majd mindhez bólogatott.
- Ez mind illik Jamesre – mondtam én is. Evans csodálkozva nézett ránk.
- Ez tényleg mind illik Ágasra – tette hozzá Remus is.
- Fiúk, lerontjátok az image-emet – vigyorgott Ágas, pedig tuti nem így érezte. Sőt örült, hogy így tüntetjük fel Evans előtt.
- Nem mondjátok! James Potter? Aranyos, helyes... ez igaz, de, hogy ÉRZÉKENY?
- Igen, az! - morogtam rá. - Csak te vak vagy, hogy észrevedd!
- Hé, én is itt vagyok! - csattant fel Ágas. - És aztán mi történt? - fordult Evans felé.
- Aztán elmondta, hogy te vagy az – válaszolt halkan. - Meglepődtem.
- Én is, amikor megláttalak, bár Lie egész nap Sebastianról mesélt, a rokonairól nem.
- Én kértem meg rá.
- Mert? - kérdeztem én. Evans rám nézett.
- Csak. - Remus és Peter egymásra néztek, én meg elvigyorodtam, épp mondtam volna valamit, amikor James hirtelen felpattant.
- Jössz táncolni? - kérdezte gyorsan. Valószínűleg megérezte, hogy a kérdésem nem lett volna számára kedvező. Evans bólintott, majd felállt. Elmentek táncolni. Immár másodszorra táncoltak együtt. Kezd nekem ez gyanús lenni!
- Úgy látom Evans nagyon megenyhült, de szerintem akkor sem való Jameshez.
- Ezt talán majd Ágas megállapítja – mondta Féregfark. Úgy látom, most nagyon ellenem van...nak.
- Egyet értek Peterrel – bólintott Remus, majd rájuk mosolygott. - Aranyosak lennének együtt.
- Aha... - morogtam. - De szerintem akkor sem jó ötlet...
Később visszajöttek és leültek hozzánk. Folyt néhány dologról a beszélgetés. Egészen normális lány.
- És mondd csak – fordult hirtelen hozzám. - James, Ruth nénikéje miről beszélt? - Elhallgattam, majd az asztalt kezdtem fixírozni.
- Sirius! - szólt rám Holdsáp is, de még mindig nem válaszoltam. James felsóhajtott.
- Az apja megkínozta cruciatus átokkal – mondta halkan. Döbbent csend ülte meg az asztal. Vártam pár pillanatig, had sajnálkozzanak, majd vigyorogva felnéztem.
- De semmi bajom. Jól vagyok! És szerencsére távol a családomtól... - Ez nem dobta fel őket. Összekulcsoltam a kezem. - Srácok! Ezt nem bírom, ne sajnálkozzatok rajtam, vagy hazamegyek! - Mindenki arcán átfutott egy mosoly. Kezdetnek ez is jó.

A buli hajnalig tartott, de mi már éjfél fele visszavonultunk, a történetem rányomta a bélyegét a kedvünkre, de azért már vidámabbak voltunk.
James stílszerűen kiátkozott minket az ágya közeléből. Így megint maradt a kanapé, a többieknek meg a pótágy. De majd, ha a vendégek elmentek. Este próbáltam fellógni az ágyba, de aztán kiderült, hogy James sem teljesen hülye. Valami védelmet tett az ágy köré, így vissza kellett vonulnom, miután lemostam magamról azt a genyát, ami rám ömlött. Aztán visszafeküdtem a kanapéra, és nagyot sóhajtva elnyomott az álom.