Üdv mindenkinek! A nevem Sirius Black. Az ősi és hírhedt Black család egyik sarja. Londonban a Grimmauld tér 12-ben lévő kúriában lakom a családommal:
Anyám: Lady Black, mivel ő így nevezi magát, én se gyakran használok mást, főleg, hogy engem ki nem állhat. A vendégek is Lady Blacknek hívják, apa szinte sehogy se, Regulus meg „MAMI!!!!” Undorító. Na jó, igazából anyának hívja, de régen, amikor még fiatalabb volt, akkor mamizott.
Anyám egy magas, szikár, de erős asszony. Nagyon jó boszorkány és a sötét oldal elkötelezett híve, bár sosem állnak nyíltan Tudodki mellé, de azért mindenki tudja, hogy a mi családunk nem teljesen normális.
Apám: Regulus Black. A Black család egyenesági leszármazottja. Mogorva, szigorú... és mint a legtöbb családtagom ő is utál, és csak azért tűr el, mert Black vagyok.
Öcsikém: Regulus A. Black. A család szeme fénye. A nevét apa után kapta. Ő a kis családi kedvenc. Két évvel fiatalabb nálam, és ő, mint majdnem minden Black a Mardekárba jutott be a Roxfortban. Annyira büszkék vagyunk rá... mármint anyáék.
És végül, de nem utolsó sorban, Én: Sirius Black, a család szégyene, egyéb rokonok mellett, aki nem volt képes bejutni a Mardekárba, csak a Griffendélbe, aki nem sárvérűzi le a mugliszármazásúakat, és viszolyog a fekete mágiától. Akinek a legjobb barátai olyan családokból származnak, akik megvetik a fekete mágiát. Hogy példát mondjak: Potterék. Tudjukki első számú ellenségeinek tekinti a Potter családot, persze csak Dumbledore után, mivel ők voltak az elsők, akik kijelentették, nincs olyan dolog a világon, amiért mellé állnának. Becsülöm őket. Nagyon jó emberek.
De most inkább beszéljünk a családom többi tagjáról. Persze, vannak még! A másik ág. Apámnak két testvére volt:
Alphard Black: Aki szintén a Black család szégyene, akit ki is tagadtak, bár ő ezért csak boldog volt. Nem volt családja, de nagy vagyona igen. Sokszor mondta nekem, amikor még hozzánk eljárt, hogy sose legyek olyan, mint a szüleim. Maradjak meg jó embernek, és hozzátette én vagyok a kedvenc unokaöcsse. Ennek örültem. Ő volt az egyik, aki miatt tűrtem a megaláztatásokat a családomba, és nem változtam meg.
Castor Black: Apám bátyja, aki benne volt a családi fekete mágiában. Három lánya született: Androméda, a legkedvesebb unokahúgom, aki szintén Griffendéles volt, és szintén kitagadták. Bellatrix, a kissé őrült, Tudjukki imádó unokanővérem, aki tavaly végzett a Roxfortban, és végül Narcissa, aki velem egyidős, egy évfolyamba járunk, és mindent megtesz, hogy Lucius Malfoy megszeresse. Persze a család nagyon büszke lenne rá, ha ő kapcsolná össze a Black és a Malfoy családot. Oh, igen összeillenek...

Ennyit a családomról. A másik ág London mellett egy nagyobb kúriában lakik, és ritkán látogatnak el hozzánk. Általában mi megyünk, és ott töltjük a nyarat. Bár én ezt ki nem állhatom, mióta Meda nem lakik ott. Hát igen, ő már besokallt. Hozzá ment Ted Tonkshoz és elköltöztek. Azóta én szívesebben maradnék otthon.
Otthon. Ez nem jó szó, nekem ez nem az otthonom.
- SIRIUS BLACK! - hallatszott fel egy sikítás a szobámba. Felsóhajtottam, letettem a pennát, mivel épp valami nyári leckét írtam, majd lementem. Tudtam, anyámmal nem jó szórakozni. Odalent a nappaliban állt, és a földön lévő fém cserepekre nézett.
- Parancsolsz? - kérdeztem nyugodt hangon. Már megtanultam, hogy lehet anyámmal szót váltani: alázattal. Erre picit megenyhült a hangja, de az undorodás, és az utálat még mindig kihangzott.
- Ez itt mi?! - kérdezte a cserepekre mutatva.
- Ha jól látom Regulus üstjének darabjai – válaszoltam készséggel.
- És mit keresnek itt? - kérdezte vészjósló hangon.
- Talán kérdezd meg Regulust – mondtam. Anya elgondolkodott.
- Regulus, drága csillagom! - kiáltott fel. Na ez volt a nagy különbség, ha engem hívott le, az egy dühös sikítás volt, ha őt, akkor pedig mézesmázos hang. Regulus a fejét vakarva unottan lépkedett le a lépcsőn. Rám nézett, majd ásított egyet.
- Mit akarsz? - kérdezte anyától a legkisebb tiszteletet sem tartva meg neki.
- Ez a tied? - mutatott a cserepekre a „jó” anyám.
- Ja – válaszolt az öcsém értelmesen. - Felrobbantottam – mondta, majd elindult visszafele.
- Sirius, takarítsd fel! - nézett rám az anyám, majd tovább állt. Előhúztam a pálcám, majd egyetlen intéssel összeraktam az üstöt, és visszamentem a szobámba folytatni a leckét. Az első ilyen még nem tudott felhúzni, de amikor már nyolcadszor szólal fel a...
- SIRIUS BLACK! - Jött az újabb. Összeszorított ököllel mentem le.
- Mi van?! - rivalltam rá anyámra. Aki összehúzott szemmel úgy nézett rám, mint egy undorító féregre. De gondolom én is így nézhettem rá. Adott egy pofont.
- Hogy beszélsz velem?! - ordított rám.
- Ahogy megérdemled! - tajtékoztam. - Leckét írok, nem tudnál békén hagyni?! - Az ordibálásra apa és Regulus is lejöttek, és minket néztek.
- Takaríts fel! - dühöngött anyám.
- Arra való az a hülye házimanó! - válaszoltam vissza, majd elindultam felfelé, de apám elém állt.
- Azonnal visszamész, és teljesíted, amit anyád mondott! - mondta. Regulus némán állt a lépcső tetején. Róla nem lehetett eldönteni a családban hova húz. Amúgy eléggé semleges volt.
- Nem – válaszoltam. - Csinálja meg Sipor! Még örülni is fog, hogy teljesítheti Lady Black kéréseit! - Erre apám lekevert egy pofont, úgy, hogy a földön kötöttem ki, majd előhúzta a pálcáját.
- Imperio! - mondta. - Tedd amit anyád mondd! - Furcsa érzésem volt. Jó érzés, valahogy megszűnt körülöttem minden gond, minden olyan egyszerűnek tűnt. Igen, csak fel kell állnom, és feltakarítanom. Igen, jó anyám azt mondta.
Nem, minek takarítsak fel? Arra ott a házimanó! Ez a hang előbb halk volt, majd egyre erősödött. Éreztem,ahogy az egész fejemet betölti.
- Nem! - mondtam, majd hirtelen minden visszatért. Minden érzés, gond, baj... Apám az imperius átkot használta rajtam... A saját apám...
- Nem? - kérdezte apa. Felálltam.
- Nem, ott a házimanó, majd az megcsinálja!
- Így gondolod? - kérdezte anyám, majd ő is pálcát húzott. Segélykérően néztem Regulusra, mivel a pálcám nem volt nálam. Fogta az adást. Mi eléggé kedveltük egymást, nem volt rossz srác, csak nem volt elég erős a jelleme. Felrohant, majd visszatért, és leejtette a pálcámat. Tudta, hogy úgyis csak védekeznék, ha tudok. Anyám felnézett rá.
- Ó, a drága Regulusom... Milyen korrekt! - gügyögte, majd rám nézett. - Tanulhatnál tőle! Tehát, takaríts fel!
- Nem!
- Crucio! - mondta, mire hirtelen elviselhetetlen fájdalom nyílalt minden egyes csontomba. Elkezdtem ordítani, majd meghallattam az öcsém hangját.
- Anya! Apa! Hagyjátok abba! - éreztem a kezét a karomon, de mindenem fájt. Aztán elhalt. - Nem tehetitek ezt!
- Regulus állj félre!
- Ő akkor is a fiatok, a bátyám! - mondta kétségbeesett hangon. Nem is tudom mi esett jobban, hogy az öcsém megvéd, szembeszáll a szüleinkkel, vagy, hogy nem reménytelen eset.
- Regulus. - szóltam neki fáradtan. Nem akartam bajba keverni, mert tudom, hogy jó testvér.
- El kell tűnnöd innen – suttogta. - Menj el most, írd meg hol vagy, utánad küldöm a cuccaid – mondta még mindig halkan, majd felállt. Én is. Amit mondott most az volt az egyetlen alternatíva a számomra is. Igaza van, el kell mennem innen! De hova? Ekkor újra belém nyílalt a fájdalom. Most sokkal rosszabb volt, mint eddig.
- Apa ne! - Elállt. Éreztem, hogy itt a lehetőség. Minden erőmet összeszedtem, és kirohantam a házból. Odakint pedig félkómás állapotban hoppanáltam. Hogy hova? Nem tudtam, nem tudtam mi volt az a hely, ami először eszembe jutott. Csak arra emlékszem, hogy amint földet értem, azonnal elájultam.

- Szegény fiú, jól megkínozták – hallottam egy kellemesen búgó női hangot. De még emlékeimben ért a kínzás átok, és nem tudtam kinyitni a szemem. - Harold, még jó, hogy rátaláltál! - tette hozzá.
- Igen. De vajon ki lehet, és ki kínozta meg a cruciátus átokkal? - Megpróbáltam kinyitni a szemem. Köszönetet akartam mondani, de nem ment. Aztán hallottam, hogy elmennek, én meg elaludtam.
Mikor felébredtem, már fel tudtam ülni. Kinyitottam a szemem. Egy fehér, széles ágyon feküdtem, egy szobában, ami ismerősnek tűnt. A falakon kviddics poszterek lógtak, az íróasztalon pergamen, penna és egy nagy kupac könyv feküdt. Ismerős volt, de nem tudtam honnan.
- Hol vagyok? - kérdeztem immár hangosan, és legnagyobb ijedségemre valaki válaszolt.
- Nálunk – szült egy hang arról a helyről, amit még nem néztem meg. - Mázlid volt, Tapmancs – tette hozzá.
- James! - kiáltottam fel, amikor megláttam. Megkönnyebbültem, jobb helyre nem is kerülhettem volna. Az arca komor volt, csak egy kis mosoly futott át az arcán, mikor felkiáltottam. - De, de mi történt?
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Apa a kertünkben talált rád eszméletlenül. - Egy fotelben ült, ami a kandalló előtt állt, és ami most felém volt fordítva. Tehát azért volt minden olyan ismerős, mert ez Ágas szobája. Nem mintha voltam már volna itt, de az elrendezés hasonlított arra, amilyet ő az ágya körül szokott csinálni. Tök jó hely volt.
- Elszöktem, mármint...inkább kirontottam a házból, miután apám megmutatta, hogy kell cruciátus átkot csinálni, és milyen élmény átélni. - James egy icipicit elsápadt. - De jól vagyok, nem kell megijedni. Leszámítva, hogy se vagyonom, se otthonom, se a cuccaim... a szüleim valószínűleg kitagadtak... Asszem felkeresem majd Medát, és...
- Itt, itt maradhatsz – mondta. Elámultam, majd elmosolyodtam. - Anyáék biztos megengedik, ha meghallják mi történt. Aztán meg úgyis megyünk vissza a Roxfortba. - Felállt. - Éhes vagy? Hozzak valamit a konyhából?
- Hát nem esne rosszul egy kis normális étel – mondtam halkan. Kiment. James megismerkedésünk első percétől a legjobb barátom volt. Az első barátom. Aki mindig bízott bennem, nem érdekelte milyen családból származom, akire mindig számíthattam, mégis mindig jól esett, és mindig furán éreztem magam, amikor valami jót tett értem, mint most. Jószerével adott nekem egy otthont, ahol maradhattam.
- Ó! James megjöttem! - kiáltott fel egy magas, de angyalian csengő női hang, majd benyitott. Egy aranyszőke szépség volt az, kék talárban. - Oh, bocsánat, azt hittem James van itt – mondta. Nem is tudtam, hogy Jamesnek ilyen szép barátnője van.
- Semmi baj, nemsokára visszajön – mondtam neki, majd elméláztam a kék szemein, aranyszőke haján, szép alakján... Levette a talárját, majd az egyik székre dobta. Alatta egy rövid top volt, és egy rövid, laza nadrág. Becsuktam a szemem, hogy nehogy olyat tegyek, amit nem kellene.
- Te amúgy ki vagy? - kérdezte.
- Sirius Black – válaszoltam. - James legjobb barátja.
- Én Amelie Montgomery vagyok. - Ekkor kinyílt az ajtó, és Ágas lépett be rajta pár szendviccsel, és egy csésze kávéval. Egy pillantást vetett csak Amelie-re, majd letette a tálcát az ölembe. Csak ezután fordult a lányhoz.
- Szia, nem hallottam, hogy megjöttél...
- Hát azt hittem a szobádban vagy – mondta, majd karon ragadta Jamest. - De segítened kell! - Ágas elfintorodott. Amúgy se volt jó kedve, de most láttam rajta, ami volt, az is elszállt.
- Mégis miben? - kérdezte hátrább lépve.
- Nem tudom, hogy kék vagy zöld ruhám legyen...
- Jaj, Lie! Tőlem kérded! Inkább várd meg anyát, ő erre rá ér, meg ért is hozzá, és kedve is lesz ezen filozofálni.
- De tetszeni akarok Sebastiannak! - mondta. - És te is férfi vagy!
- Figyelj! - szólt Ágas felsóhajtva. - Sebastian szeret téged, különben nem venne el feleségül. Szerintem neki a hupilila is megfelelne, ha te vagy benne! - Amelie elmosolyodott.
- Kösz kuzin, ez jól esett – veregette meg James vállát, majd kiment.
- Esküvő lesz? - kérdeztem. Bólintott.
- Ő volt az unokahúgom. Anya nővérének a lánya. Férjhez megy augusztus elején.
- Szép csaj – mondtam. - Kedves lány. Bár ez a kijelentés, hogy te is férfi vagy... - Ágas felhúzta a szemöldökét, mire elvigyorodtam.
- Úgy tűnik kettőnk közül én nézek ki annak! - vágott vissza. - A te véleményedre nem volt kíváncsi, kisfiú! - Erre sértődötten hozzá vágtam egy szendvicset, de elfelejtettem milyen gyorsak a reflexei. Előkapta a pálcáját, és a szendvics máris az arcomba vágódott. - Beszélek apával – mondta komoly hangon. - Elhozza a cuccaidat a Grimmauld térről.
- Köszi – bólintottam, majd Jamesre néztem. - Mitől vagy ilyen komor?
- Semmi, nem fontos – mondta, majd hirtelen elvigyorodott. - El is felejtettem mondani. Mivel esküvőre készül a család, és az itt lesz a birtokunkon, ezért nem kaphatsz másik szobát...
- Úgy érted, édesem, hogy egy ágyban alszunk? - kérdeztem rákacsintva. Erre még jobban elvigyorodott.
- Úgy, drágám... - És kiment. Ránéztem az ágyra, elég széles lesz kettőnknek. De hát, két jó barát (CSAK BARÁT) elfér egymás mellett. Miután megettem a... Azt sem tudom mennyi az idő... Felpattantam az ágyból, majd kinéztem a nap lemenőben volt, én meg... Én meg egy eléggé visszataszító pizsamában. Úgy tűnt Jamesnek is ez a véleménye, mert amikor belépett, és meglátott elkezdett röhögni. Gyilkos tekintettel néztem rá, amitől csak újra kezdte.
- Ágas! - szóltam rá erélyesen. Aztán belépett egy idősebb nő, meg egy férfi. Az utóbbinál ott volt a roxfortos ládám.
- James, megmondanád min röhögsz? - kérdezte a nő szigorúan. Magamra néztem. Buggyos piros-kék csíkos nadrág volt rajtam, és egy szűk és rövid, zöld-sárga pöttyös felső. Na vajon Ágas min röhög?
- Nem adhattál volna szegénynek az én pizsamáim közül egyet? - kérdezte, miközben a könnyeit törölgette.
- Ezt úgyse használja senki... - Azt megértem. Én se tenném.
- Jaj, James! - szólt rá a férfi, valószínűleg ő lenne Mr Potter. Szigorú volt, de ahogy rám nézett az ő arca is megrándult. - Itt van az iskolai ládád, minden felszerelésed elhoztuk.
- Köszönöm – morogtam.
- Ha átöltöztél – mondta Mrs Potter. - Akkor gyere le vacsorázni. Gondolom egy-két szendvics nem oltotta ki az étvágyad.
- Főleg a repülős – morogta James. Miután abbahagyta a nevetést gyorsan visszatért a rosszkedve.
- Mit mondtál? - kérdezte.
- Semmit – válaszolt gyorsan. - Szerintem akkor hagyjuk Siriust berendezkedni. - Mindhárman bólintottak, majd magamra hagytak.

Örömmel töltött el, hogy levehetem ezt a hülye pizsamát, és helyette felvehettem a saját dolgaim. Regulus jó munkát végzett, mindenem itt volt, plusz egy levél, és egy kis pénz. Vagyis kicsit több pénz. És itt volt Csip is. A baglyom. Egy gyöngybagoly volt. Nagyon szép, csak durva. Folyton csipkedett. Ezért lett Csip. De azért megbízható volt. Kinyitottam a kalitkát, egyből az ujjamnak támadt. Leültem James asztalához, ahol volt penna, meg papír és írtam egy levelet Regulusnak. Ekkor láttam meg a levelet. Óvatosan megfogtam, majd kinyitottam. Szinte azonnal ráismertem Remus írására.

Kedves Ágas!
Remélem jól telik a nyarad. Nekem nem. Az egyik szomszéd varázslónő megtudta, hogy vérfarkas vagyok, és ki akarta verni a balhét. Lehet, hogy nem mehetek vissza jövőre a Roxfortba. Anya írt Dumbledore-nak, aki mindent megtesz, hogy a Roxfortban maradjak.
Egyelőre ne szólj Siriusnak. Majd, ha biztos lesz.
Remélem apádnak sikerül a szüleit meggyőzni, hogy őt is elengedjék az esküvőre, mert mind a kettőtökkel beszélni szeretnék. Ki tudja, lehet, hogy a Tekergők jövőre már csak hárman lesznek...
De ne aggódj, Dumbledore már az ügyön van, biztos minden jó lesz.
Ó, az esküvőn érdekes meglepetésbe lesz részed!

Ott találkozunk:
Holdsáp

Hát ezért volt annyira lehangolva. Aggódott Remus miatt. És Mr Potter beszélt anyámékkal? És erről ők még csak nem is szóltak? Gyűlölöm a szüleimet.
Gyorsan becsuktam a levelet, majd Csipet elküldtem a sajátommal. Szegény James, hát ezért olyan lehangolt... Felsóhajtottam, majd lementem reggelizni... hülye vagyok. Vacsorázni. James már lent ült, és evett.
- Tehát ő az akivel azt a sok marhaságot elkövetitek? - kérdezte Mrs Potter.
- Igen – válaszoltam. James felnézett, majd elvigyorodott.

Másnap reggel korán ébredtem fel. Méghozzá eléggé szétterülve. James nem volt az ágyban, ellenben én teljesen szétterültem. Látszik, hogy nem szoktam hozzá az ilyen nagy és kényelmes ágyhoz. Felültem. James úgy látszik megunt, mert az ablak alatt álló kanapén aludt. Szegény kiüldöztem a saját ágyából... Na nem baj, most már nem keltem fel. Visszadőltem az ágyba, és a plafont kezdtem fixírozni, gondolkodtam.
Remus. Remélem nem lesz semmi gond vele. Morgást hallottam, mire felnéztem. James kinyújtózkodva felült.
- Jó reggelt. Jól aludtál? - nézett rám. Elvigyorodtam. A kérdése neheztelő volt, nem kedvesen tudakoló.
- Kösz, nagyon jól! - mondtam kaján vigyorral. Erre mordult egyet, majd kinyújtózott.
- Holnap te alszol a kanapén – mondta, mire sértődötten néztem rá. Mire felhúzta a szemöldökét. - Nem túrsz ki a saját ágyamból!
- Jó van na! - szóltam rá. - Akár el is mehetek!
- Indulj! - mondta. Erre sértődötten néztem rá.
- Gonosz vagy! Úgyis tudod, hogy nincs hova mennem.
- Akkor érd be a kanapéval! - válaszolt, majd felállt. - Megyek, biztos segíteni kell anyának az esküvő szervezésénél. Már csak pár nap...
- Jaja, majd én is segítek – mondtam, majd felsóhajtottam, és elkezdtem én is öltözködni.