A nappali kanapéján ültem Harryvel a kezemben. Sebastian a falnak dőlt, és a pálcáját rám szegezte. Furcsa, kissé beesett arca volt, a szemei alatt furcsa karikákkal. Mintha az utóbbi napok számára se lettek volna túl élvezetesek. Felsóhajtottam, miközben Harryt ringattam, hogy ne sírjon fel. Féltem, hogyha felidegesíti a Sebastiant, akkor bármire képes lesz. De szerencsére a férfi nem csinált semmit. Csak nézte Harryt, aki igazából az ő vére is volt, hiszen Harry inkább volt Sebastian rokona, mint én.
- Szép gyerek – mondta aztán reszelős hangon. Nem válaszoltam. - A kezembe vehetem?
- Mit gondolsz? - kérdeztem vissza gúnyosan. Kérdőn felhúzta a szemöldökét. - Nem.
- Félted tőlem? Nincs miért... ő a vérem. Ő nem tehet semmiről.
- James is a véred. Unokatestvérek vagytok!
- De James ártott nekem, és ártani is akar. De a fiatok nem. Neked se kell félned, téged se akarlak bántani, pedig megérdemelnéd. - Elgondolkozva nézett a plafonra. - Ez a kisfiú... nagyapám nem bocsájtaná meg, ha megszakítanám az ágat, a családod, még akkor is, ha ő csak félvérű... nem ez a fontos, hanem, hogy Potter. Mint én...
- Vagy James – mondtam, de nem figyelt rám, csak mondta tovább.
- Ha megfosztanám a szüleitől, mind a kettőtől, ki tudja hova kerülne?
- A családomhoz – válaszoltam.
- Akik muglik... így a te életed meghagyom, hogy felnevelhesd. - Ettől félig meddig megnyugodtam, ugyanis komolynak tűnt a beszéde. De akkor is valahogy meg kell védenem Jamest. De hogyan?
- Letehetem aludni? - kérdeztem. Bólintott, majd ellökte magát a faltól. Felvittem a szobába, majd letettem az ágyába, és betakartam. Már aludt. Nagyon féltettem, és féltem, hogy talán árva, vagy fél árva maradhat, de muszáj tennem valamit. Megfordultam. Sebastian ott állt mögöttem, és a kisbabát nézte. Kissé már fanatikus tekintettel.
- Tudtad, hogy együtt voltunk Jennyvel? - kérdezte hirtelen. Bólintottam.
- Sejtettem.
- Terhes volt... - mondta elhaló hangon. Megdöbbentem.
- Tessék?
- Terhes volt – ismételte meg nyugodt hangon. Így már megértem, miért néz ki így. De hát, Jenny miért nem mondta? Miért nem vettük észre rajta, miért?
- Biztos? - kérdeztem. - Miért nem mondta, ha mondta volna, nem az Azkabanba, hanem a Szent Mungóba került volna.
- És akkor? - kérdezte dühödten.
- Még élne, és lenne egy gyereked. Sebastian, Jenny hány hetes terhes volt?
- Amikor elkaptátok? Három-négy. Miért?
- Mert akkor fel kellett, hogy tűnjön az őröknek, hogy terhes. Ha nem is született meg a gyerek, de biztos volt nyolc vagy kilenc hónapos terhes... Sebastian, tedd el a pálcát, és nézzünk utána...
- Mindegy, ha élne egy gyermekem, akkor is az Azkabanba zárnának.
- Én segíthetnék enyhítést kapni. Piton is megkapta, mert feladta magát. Már nem az Azkabanban van, hanem házi fogságba, és már nem sokáig. El tudom érni, hogy Dumbledore melléd álljon, ha feladod magad... Sebastian! Ha Jenny tényleg volt egy hónapos terhes, akkor lehet, hogy nem dementor miatt, hanem a szülés miatt halt meg... - Rám nézett. Megpróbáltam olyan meggyőző lenni, amennyire csak tudtam. A pálcára nézett, majd rám emelte.
- De, ha hazudsz... én is fel tudom nevelni a fiadat! - Ez kissé nyugtalansággal töltött el: elértem, hogy engem is megakarjon ölni. Bólintottam.
- Nem hazudok. Tedd el a pálcád! - Eltette. Ezután adtam neki enni, mert szörnyen nézett, kis és segítettem, hogy rendbe tegye magát. Beszélnem kellett Dumbledore-ral, így küldtem neki baglyot, meg Sebastian engedélyével Jamesnek is, aki a professzorral egy időben ért hozzánk.

Sebastian megtörten ült a kanapén. James nézte egy ideig, de nem szólt hozzá. Neki csak azért tetszett az ötletem, mert így én is, Harry is meg ő is biztonságban van, legalábbis tőle. Dumbledore végighallgatta, amit mondtam, majd bólintott.
- Rendben, segítek. Be kell jönnie velem az aurorparancsnokságra. Ugyanúgy elintézem a házi őrizetet, aztán meg a szabadságot. Ha él a gyermek, akkor a házi őrizetben nevelheti.
- Tényleg? - kérdezte Sebastian és az üveges tekintetébe visszatért az élet.
- Igen. Lily kideríti, él e a gyermek.
- Igen – mondtam, majd Jamesre néztem. Hiszen ez azt jelenti, hogy neki kell Harryre vigyáznia. Bólintott. - Velem jöhet?
- Nem! - mondta James. - Mi lesz, ha kiderül, hogy nem él?
- A pálcája nem lesz nála – próbáltam megnyugtatni. Attól félt, amitől kicsit én is. Ha kiderül, hogy Jenny mégsem szülte meg a gyereket, akkor túsz leszek, mikor rám Harrynek és Jamesnek szüksége lesz és van, most is.

Végül is meggyőztem Jamest, hogy Sebastian jöjjön velem. De csak úgy egyezett bele, ha Lana, Remus vagy Mia velem van. Lana jött végül is velem. Régen beszéltünk már amúgy is.
- Újra együtt vagyunk Remusszal – mondta, miközben végigmentünk az Azkaban egyik folyosóján. Sebastian mögöttünk jött. Azért mondta ezt, mert hosszabb, rövidebb időre, általában Remus aggodalmai miatt, mindig szét mentek, majd összejöttek. Már nem is tartom számon mikor vannak együtt, mikor nem.
- Az jó.
- Megkérte a kezem. - Olyan hirtelen álltam meg, hogy Sebastian majdnem nekem jött.
- Tessék?
- Beszélgettünk. Mondtam neki, hogy engem nem zavar, hogy vérfarkas, sem az, hogy talán nem lehet jó életünk együtt. Mondtam, hogy nem akarok vele szakítani. Erre megkérte a kezem.
- Mit válaszoltál neki? - kérdeztem. Tovább indultunk.
- Igent. Már csak azért, hogy megnyugodjon. Én tényleg vele szeretnék élni. Szeretem.
- Helyes – mosolyogtam, majd bekopogtam az irodába.

Odabent egy fekete hajú, borostás férfi fogadott minket.
- Mit óhajtanak?
- Jennifer Cole miatt jöttünk – mondtam. - Véletlenül nem született itt az Azkabanban egy gyermeke?
- De igen. Ezért halt meg. Csak később jöttünk rá – mondta. Csak amikor az őr meghallotta a gyereksírást. A születése napján elvittük a gyereket, mielőtt valamelyik dementor megölte volna. Bevittük a Szent Mungóba. Cole már akkor nem élt. Legyengült, és nem tudott védekezni a Dementor csók ellen.
- Akkor él a gyermekem?
- Lány lett. Itt volt pár órát, Syronának kereszteltük el. Syrona Cole-nak.
- Syrona Potter – suttogta Sebastian. - Syrona...
- És most hol van a kislány? - kérdeztem.
- A Szent Mungóban.
- Köszönjük – bólintottam, majd felsóhajtva mentünk az ispotályba.
Csak akkor nyugodtam meg, mikor immár aurorkíséret mellett, de Sebastian a kezébe tarthatta a kislányát. Syrona Pottert. Dumbledore és jómagam utánajárásával, bár szabadlábra nem került, de mivel ő volt a kislány egyetlen rokona, és gondoskodni akart róla, nem került az Azkabanba, hanem egy másik börtönbe. Egy olyanba, ami inkább házi fogsághoz hasonlít, kényelmesebb kellemesebb és szabadabb. Lehet sétálni, élni, de a várost nem hagyhatják el a rabok. Ott élt Sebastian és Syrona.
Többet nem is hallottunk róla.
Nem is hiányzott.
Se nekem, se Jamesnek.
Se másnak...