A közös tanításnak több előnye is volt: James türelmesebb volt a diákokhoz, de szigorú. Én meg, így tudtam önmagam lenni: kedves és aranyos. Ahogy órákon elnéztem a férjemet, szerintem tanárnak teremtette az ég is. Nem tudom, miért pont auror lett...
A másik előnye, hogy együtt tanítottunk az, hogy mind a ketten biztonságban voltunk a Roxfortban EGYÜTT. A legfontosabb, hogy együtt. Az idegességem, és a hangulat váltakozásaim csak ritkán jöttek elő s, ha mégis előjöttek James ügyesen megoldotta a problémát. Csak ő tudott velem ilyenkor bánni.
Közben az év telt, a hasam nőtt, és én egyre boldogabbnak éreztem magam.

- Tehát, akkor kérek egy esszét a mumusokról. Hétfőre – mondta James.
- Utána – szóltam bele. A diákok rám mosolyogtak. - Hétfő utáni órára. Révén, hogy hétvégén kviddics meccs lesz.
- Jó, akkor szerdára. De akkor legyen minimum negyven centiméteres. - A diákok felálltak, majd távoztak a teremből. Én is lassan felálltam. Közeledett karácsony, és az a bizonyos idő, miután már kevésbé leszek veszélyeztetett terhes. Bár Madame Pomfrey figyelmeztetett, hogy, amint eltelik a három-négy hónap, azért kell magamra vigyáznom, nehogy a gyermekem (James váltig állítja, hogy fiú lesz) hamarabb szülessen meg. De így, most már nem is olyan nehéz vigyáznom magamra. Hiszen James vigyáz rám.
- El is felejtettem a meccset – mondta miközben, mint egy profi professzor összeszedte a dolgait.
- Bezzeg, ha diák lennél...
- Sose gondoltam rá, hogy tanár leszek egyszer. Hogy a katedra ezen oldalán fogok állni.
- Hát igen, rólad el sem képzeltem volna! Potter professzor... - Elmosolyodott, majd elindultunk kifelé. Ez volt a nap utolsó órája. Meg a hét utolsó órája is, hiszen péntek volt. És már csak két hét volt karácsonyig. És mint minden tanár a RAVASZosoknál és az RBF-eseknél mi is szigorúbbak voltunk, hiszen nekik az életük, a jövőjük múlt az év végi vizsgákon. De ez az osztály egy másodéves hugrabugos csoport volt.
- Most így belegondolva, a Griffendél és a Hollóhát játszik, nem?
- Aham – bólintottam sunyin, mire James megállt.
- Lily!
- Csak, mert hugrabugosok voltak, kimaradjanak abból, amit a másik két ház megkap?
- Bezzeg a mardekárosoknál egy szót sem szól az enyhe kisasszony.
- Persze... mert... te igazságos vagy velük. És nem kell enyhíteni...
- Mert a másik három házzal nem vagyok igazságos? - kérdezte, majd belépett a szobába, én meg utána. Letette a könyveket, míg én becsuktam az ajtót. Visszafordult, majd magához húzott.
- Holnapra mi a terve a kismamának? - kérdezte mosolyogva, majd gyengéd csókot adott.
- Megnézem a meccset – válaszoltam, majd immár enyhén gömbölyödő hasamat megsimogattam. - A fiadat biztos érdekli. - A „fiadat” szót gúnyosan megnyomtam, mire átölelt mosolyogva. Nem mintha nem örültem volna, ha fiú lesz. Nekem tök mindegy, ha fiú lesz, azért szeretem, ha lány, azért fogom. De zavart, hogy James ennyire biztos benne, hogy fiú lesz. Mintha nem tudna örülni annak, ha lány lesz.
- És mi lesz a neve a fiamnak? - kérdezte. Ő is kihangsúlyozva azt a bizonyos szót.
- Ráérünk, még van hat hónapunk, hogy kitaláljuk, ha egyáltalán fiú lesz. Mert, ha lány...
- Akkor Rose legyen a neve, vagy Lily, mint az anyjának.
- Vagy Lea... annyira szeretem a Lea nevet.
- Igen, a Lea is nagyon szép. Lea Potter. Ha lány lesz, ez lesz a neve – mondta, majd adott egy puszit az arcomra.
- Csakhogy szerinted fiú lesz!
- Akkor lehetne... hm... Jack? - nézett rám. Elgondolkoztam.
- Nem. Nekem nem tetszik. Lehetne ifjabb James Potter, he? - Láttam rajta, hogy tetszik neki az ötlet, de mellettem már megtanult fél-szerénynek lenni.
- Mondjuk legyen a második neve a James. Úgy is meg lesz keresztelve, nem?
- Miután Sirius kifejezte, hogy szeretne a keresztapja lenni... nem tudtam megtagadni a kérését, olyan ártatlan szemekkel nézett rám.
- Sirius és az ártatlan szemek? - kérdezte nevetve. Elmosolyodtam, majd elgondolkozva leültem.
- Harold?
- Á, nem! Soha... akkor már inkább Harry. Tényleg, az nem is rossz név.
- Akkor, mint alternatíva, a Harry megmaradjon?
- Aham – mosolygott, majd leült mellém. - Daniel?
- Nem... - csóváltam meg a fejem. Daniel Potter... nem nem illenek össze. - Mennyivel egyszerűbb lenne, ha lány lenne, nem?
- De hát, nem biztos, hogy fiú – nevetett James. - De igazad van. Nehéz nevet találni egy fiúnak, annyi jó név van. Nekem a Frank is tetszik. Tom, John, Jonatan, Richard...
- Na igen. Ebből a Richard és a Tom volt számomra jó.
- Akkor marad Harry, Richard és Tomas? - kérdezte. Bólintottam. Elmosolyodott. - Van hat hónapunk dönteni.
- Akár két-három hónap múlva megtudhatjuk, hogy kell-e.
- Legyen meglepetés, hogy fiú lesz, vagy lány...
- Karácsonyi? - kérdezte nevetve. Adott egy puszit az arcomra, majd hátradőlt az ágyon, és maga elé nézett a plafonra.
- Jó apa leszek? - kérdezte. Költői lehetett a kérdése, de szerettem volna megnyugtatni. Sose láttam, vagy sose hallottam tőle ilyen komoly kérdést. Én is ledőltem az ágyra mellé.
- Igen – válaszoltam mosolyogva. Ő is elmosolyodott, majd a kezét a feje alá tette.
- Vajon milyen lesz?
- Mint az apja., persze, ha fiú lesz. Fekete hajú, igéző barna szeme lesz. Sármos mosolya... és ,nagy bajkeverő lesz.
- Vagy szép zöld szemei lesznek, és tehetséges lesz, mint az anyja.
- Tehetséges az biztos lesz, hiszen egyikünk sem rossza varázsló – mondtam. - És, ha lány lesz?
- Sötétvörös haja lesz, és olyan gyönyörű, és jó tanuló, mint te...
- Vagy fekete hajú lesz, és bár jó tanuló, nem veti meg a csínyeket, meg a sportot. - Felültem. - Akár fiú lesz, akár lány, biztos vagyok benne, hogy kviddicsezni azt fog, és fogó lesz. - James is felült, majd átölelt, és a hasamat kezdte el simogatni.
- Akárki van odabent, akár Lea, akár Richárd, Harry vagy Tom, mi nagyon fogjuk szereti. Ha kviddicsező lesz, ha nem...
- Ebben egyet értünk.

A karácsonyi szünetet otthon töltöttük baráti közben. Lana, Remus, Sirius és Mia tartottak velünk. Meg Alice és a férje Frank. Alice szintén griffendéles volt, s bár nem voltunk közeli jó barátok, de azért megvoltunk egymás mellett. Frank Longbottom pedig... ő is griffendéles volt. Ők is nálunk vacsoráztak karácsonykor. Mind a ketten aurorok voltak, így időnként összetalálkoztak Jamesékkel, mivel az én férjuram besegített még a régi munkahelyén, ha úgy hozta a sors. Ha szükség volt rá.
Régen voltunk már Godric's Hollowban, így nem kis takarítást kellett végezni, mire a ház kinézett úgy, hogy vendégeket is tudjunk fogadni. Szerencsére a takarítással, hála a pálcánknak egy nap alatt kész voltunk.
Másnap reggel én főzőcskéztem kora reggeltől kezdve, és hagytam James aludni, mivel tanárként, mindig ő kelt fel korán, hogy megtartsa a reggeli órákat, én csak a kilenc, tíz óra nagyságában csatlakoztam hozzá. Ezért volt ő a fő tanár, én meg a tanársegéd. Sok pihenés kellett, hamar kifáradtam, és nem kockáztattam meg, hogy bármi baja essen Lea Richard Harry Tomas Potternek... hülye név, de most, hogy máshogy hívjuk?
A vacsora jól sikerült. Jól éreztük magunkat, de persze ajándékok nélkül karácsonyoztunk. Megmondtam, hogy, aki hoz nekem ajándékot, azt kidobom. Még így is kaptam egy csokor virágot a három férfitól, meg egy desszertet a szintén terhes Alice-től és a barátnőimtől. Alice választotta, mert mondván ő gyakran megkívánja az édességet. Ezzel én is így voltam, de a Roxfortban mindig volt minden finomság.
Nyolc óra fele mentek el, mi pedig tudtunk, hamarosan vissza kell mennünk a Roxfortba.

Vissza is mentünk egy hétre rá. Immár januárban, immár a negyedik hónapomban, és a szünet után folytattunk a tanítást.
Az idő telt, a hasam gömbölyödött, és vészesen közeledett az év vége. Nem sok mondani valóm van az évről:
Sebastiant nem sikerült elfogni. Voldemort még mindig élt, és időnként megpróbált világuralomra törni, amit a Főnix rendje szépen hárított minden esetben. Voldemort félt Dumbledore-tól, és azon munkálkodott, hogy megölje. Mi meg, vagyis a Főnix rendje meg azon, hogy ez nem történjen meg. Ha Dumbledore meghal, akkor a remény is meghal. Legalábbis én ezt éreztem. Biztos, ez is csak a hormonok miatt van, de akkor is. Albus Dumbledore nem csak a Roxfort, Britannia legjobb varázslóképzőjének, a három pillér közül az egyiknek, volt a vezetője, hanem a Főnix rendjének is, és az ő jelenléte általában biztonságot jelentett. Benne mindenki megbízott, mindenki hitt neki, hiszen az újonnan megválasztott mágiaügyi miniszter Cornelius Caramel is mellette állt, vagyis fordítva. Bár Dumbledore nem örült, hogy Caramel lett a miniszter, de azért támogatta, annak reményében, hogy így Voldemortot könnyebben le győzhetik.
Na az általános képről ennyit. Mi Jamesszel a nyugodt, biztonságos Roxfortban voltunk és tanítottunk, hallgattuk a híreket, amiket Remus vagy Sirius hozott el hozzánk néha napján.
Arról nem is beszélve, hogy áprilisban voltunk egy hétvégére otthon, és elkezdtem tovább írni ezt az emlékiratot. Az emlékirat eleje áprilisban indult.

Azóta sok-sok idő telt el. S amikor én ezt írom, a kisgyermekünk már három hónapos, de még akarok írni, így többet nem árulok el róla.

Tehát Sirius az iskola végén jelent meg nálunk, pont egy szép szerdai nap ebéd időben. A nagyterembe siettünk Jamesszel.
- Sirius! - kiáltottam fel, mikor megláttam. Komor volt az arca.
- Sziasztok – köszönt.
- Mi történt? - kérdezte James, anélkül, hogy külön köszönt volna.
- Sebastian újra feltűnt. Megölt egy varázslót, és két muglit. Van egy olyan sejtésem, hogy titeket keres. Próbáltuk Looksból és Cole-ból kiszedni valamit, de nem mondtak semmit. Amúgy Cole tegnap meghalt. Az egyik dementor elvégezte rajta a csókot. - Felsóhajtottam, de, hogy őszinte legyek, nem sajnáltam.
- Talán emiatt – mondtam.
- Tessék?
- Nekem úgy tűnt, hogy Sebastian és Cole együtt lehettek. Biztos a kuzinod fülébe jutott, hogy meghalt, és ezért fellángolt benne a régi bosszúvágy. Végül is mi juttattuk az Azkabanba, ahol meghalt.
- Akkor vigyáznunk kell – bólintott James. - Holnap vége az évnek, már ma este otthon leszünk. És még csak június közepe van.
- Még egy, másfél hónapom van hátra – magyaráztam Siriusnak, mikor értetlenül nézett ránk. Bólintott.
- Megoldjuk. Én, mint leendő keresztapa is segítek megvédeni téged. - Erre elkezdtünk nevetni. Sirius tényleg nagyon komolyan vette ezt a keresztapa dolgot.

Még utána összepakoltunk, és az estét már otthon töltöttük.