Már az első héten sok gondom volt. Nem tudom, kik tanították eddig az osztályokat, de hogy botrányosan kevés a tudásuk, az biztos. Ezt megmondtam Dumbledore-nak is, aki csak hümmögött, meg bólintott. Remek, tehát az én dolgom lesz felhozni minden osztályt? A RAVASZ-osok alapdolgokat nem tudnak. Botrány!
- Nem, Mr Endrow! Ne úgy csinálja! - sóhajtottam fel. Próbálom neki megtanítani a helyes mozdulatot. Ha már nonverbálisan nem megy, legalább csinálják jól. - Felemeli a kezét, majd laza mozdulattal int, érthető? - bólintott, majd felemelte a kezét, és lerántotta. Természetesen semmi nem történt. - Lazán! Érti, mit jelent, az, hogy laza? - Már sejtem, McGalagony miért olyan, amilyen. Hogy lehet ezt egy életen át bírni?
- Igen, professzor! - mondta türelmetlenül, majd megint megcsinálta rosszul a mozdulatot. Fáradtan leültem, majd a tenyerembe temettem az arcom.
- Menjen a helyére! Ms Robber, legyen szíves jöjjön ki. - Helycsere történt. - Mutassa be a helyes mozdulatot. - Ophelia felemelte a kezét, majd lazán intett. A szék, ami az óra „ellenfele” volt, fellángolt. Remek, legalább van, aki meg tudja csinálni.
- Ms Ercule, kérem jöjjön! - A mardekáros lány elsápadva állt fel, és Ophelia helyére lépett. Felemelte a kezét, majd lazán intett. A mozdulat tökéletes volt, a szék mégsem lángolt fel. - Ms Ercule egy egyszerű protego varázslatot kérek nonverbálisan. - A lány még jobban elsápadt, és csak az mentette meg, hogy McGalagony professzor belépett.
- Elnézést, Lily... beszélhetnénk? - bólintottam.
- Menjen a helyére, Ms Ercule, majd jövő órán. - És felálltam. - Gyerekek, menjetek, mára végeztünk. - Aztán fogtam a cuccaim, és McGalagony után indultam a tanáriba.
- Jól boldogul? - kérdezte. Most lett vége az első hetemnek.
- Eléggé, bár szerintem botrányos, hogy mennyire nem tudnak semmit. Amikor én itt tanultam...
- Akkor maga mindig előre tanult. Nézze, Lily, megértem, hogy nehéz, de majd túlteszi magát rajta. Dumbeldore említette, hogy volt bent nála, és eléggé ideges volt.
- Mostanában mindig eléggé ideges vagyok. De szerintem ez érthető, a férjem valahol van, és nem tudom, hogy veszélyben-e. Utálok tétlen lenni. Nem arra vagyok hivatott.
- Tudom, de most vigyáznia kell magára – fújtattam egyet, majd olyat tettem, amit még soha: faképnél hagytam McGalagonyt. Nem érdekel, majd ráfogom a hormonokra.
Másnap az elsőévesekkel volt órám. Ők voltak a legjobbak, ők nem beszéltek hülyeségeket, hanem csendesen figyeltek, és jegyzeteltek. Jó volt nekik beszélni. Csend volt és nyugalom. Aztán sajnos ennek is vége lett. Felmentem a tanáriba, majd megnéztem az órarendem. Hugrabug, negyedévesek. Felsóhajtottam, majd felmentem a szobámba, és leültem. Mindenhol a tanárok kedvességei voltak. Virágok, meg minden... Kedvem lett volna az egészet a falhoz vágni. Meg is fogtam az egyik vázát, majd az ajtónak vágtam, ami épp kinyílt, de a fenyegetésre gyorsan becsukódott, így nem a vendégemen, hanem az ajtón tört össze a váza. A szám elé kaptam a kezem, mikor az ajtó újra, lassan kinyílt és James nézett be.
- Akarsz még vagdalózni? - kérdezte. Nemet intettem, majd leroskadtam az ágyamra. Bejött, becsukta az ajtót, majd leült mellém, és átkarolta a vállam. - Mesélj!
- Nincs mit mesélni! - mondta. - Egyszerűen elegem van a tanításból, a tétlenségből... meg abból, hogy mindenki rám vigyáz. Tegnap faképnél hagytam McGalagonyt.
- Ajaj... Lily, nyugi... tudom, hogy ez már neked közhely, de vigyáznod kell magadra. Meg a kisbabára.
- Tudom, de akkor is, utálom! Ne haragudj, mennem kell órára – felálltam, majd kimentem a folyosóra, és elindultam az órámra. Még visszanéztem, intett egyet, majd hátradőlt az ágyamon. Tehát tovább marad. Szerencsére, legyen aki lenyugtat.
Talán ő is erre gondolhatott, mert amikor McGalagony újra felkeresett, őt is hozta magával.
- Hogy van? - kérdezte. Sóhajtottam, majd bólintottam. Nem kockáztattam meg a beszédet. Igazából azért vállaltam a munkát, hogy a gyermekem biztonságban legyen. De ezt nem bírom már! Tényleg nem bírom!
- Azt hiszem, rád férne egy kis lazítás! - mondta James.
- Talán – válaszoltam. James bólintott, majd elköszönt McGalagonytól, és kezelésbe vett. Gondolom sejtette, hogy nem véletlenül lett majdnem egy váza áldozata.
Bementünk a szobámba, majd leültetett a székre, és elkezdte a vállamat masszírozni. Gyengéden, úgy, hogy azt hittem elalszom. Ez jól esett, a feszültséget oldotta, kezdtem is túlzottan ellazulni, mikor abbahagyta.
- Na! Most miért? - nyafogtam, mire elmosolyodott. Átültem az ágyra, és rámosolyogtam. - Ez naponta kellene.
- Ennyire szenvedsz?
- Nem értem, most minden zavar. Egyszerűen, az, ha valaki kedveskedik, ha gorombáskodik... minden. Egyszerűen már nem tudtam elviselni, muszáj volt kiadni a feszültséget.
- És ez majdnem a fejembe került. Még jó, hogy én akartam bejönni. Mit szólt volna más?
- Valószínűleg a Szent Mungóba zárt volna. Na, jó, tényleg kicsit idegesebb lettem. Ennyi, de amint látod, nem ártott meg... - Ahogy kimondtam, már meg is bántam. Most, ahogy levegőt vettem, a hasam megfájdult. - Jaj... - nyögtem fel, majd összegörnyedtem.
- Lily, mi baj? Tudtam, hogy nyugodtnak kellene maradnod! - Majd megfogott, és segített felmenni a gyengélkedőre.
Ott, miután Madam Pomfrey ellátott, egyszerre több embertől kaptam szidást. Amit csak azért nem viszonoztam kiborulással, mert egy adag nyugtató volt bennem.
- Nem kellett volna felhergelnie magát! - mondta McGalagony.
- Igen, pontosan! - bólintott Lumpsluck. - Igazán vigyáznia kellene magára, Lily...
- Elnézést... nem mennének ki? - kérdeztem halkan.
- Arról nem is beszélve, hogy szólhatott volna, hogy ideges, mert segítettünk volna – mondta Dumbledore.
- Kifelé! - keltem ki magamból újra. Erre megszeppenve rám néztek. - Nincs szükségem erre! - mondtam nagyot sóhajtva, majd hátradőltem az ágyon. Mind kimentek, kivéve Jamest, aki mosolyogva nézett rám, majd adott egy puszit.
- Most mennem kell. Nyugodj le, és pihenj! Ha tudok, még este benézek. Légy jó! - Adott még egy csókot, majd elment. Én meg a plafont kezdtem bámulni. Rájöttem, mi az új, legjobb taktika. Majd a kisbabámra gondolok, és nyugodt maradok... igen, ez lesz a tökéletes dolog.
Másnap reggel már el is engedett a javasasszony, én pedig készültem az óráimra, mikor kopogtak. Reméltem, hogy James az, mivel tegnap este nem tért vissza. De nem ő volt. McGalagony lépett be az ajtón. Enyhén voltam ugyan csalódott, de meglátszott rajtam.
- Mást várt? - kérdezte köszönés helyett. Vajon mennyire sértődött meg az utóbbi napokban tapasztalt viselkedésemért?
- Mást – mondtam kertelés nélkül, majd összeszedtem a könyveimet, miközben egy dalt dúdolgattam.
- Látom, ma jobb kedve van – mondta kimérten. Elmosolyodtam.
- Tudja, a hormonok – válaszoltam, mire bólintott. - Minek köszönhetem a látogatását McGalagony professzor?
- Már említettem, hogy hívhat Minervának.
- Nem, köszönöm, nem tudnék hozzászokni.
- Ahogy gondolja. Dumbledore professzor kérte, hogy nézzek be...
- Nagyot csalódott? - kérdeztem. Kíváncsi tekintettel nézett rám, én meg elmosolyodtam. - A tegnapi napra értettem. Nem hitte, hogy ilyen is tudok lenni, igaz?
- Hát nem – vallotta be.
- Mert nem ismer. Senki sem ismer... Talán csak... de nem, ő sem ismer – mondtam elgondolkodva, majd leültem. McGalagony pedig engem nézett.
- Minden rendben?
- Igen, persze... csak... Nagyon nem bírom a tétlenséget. Én akkor érzem jól magam, ha... ha ott lehetnék James mellett.
- Félti őt?
- Nagyon – válaszoltam. Bólintott, majd elmosolyodott. Leült mellém, és átkarolta a vállam.
- James tehetséges, és nagyon jó auror. Dumbledore bízik benne, és a barátai mellette állnak. Biztos vagyok benne, hogy semmi baja nem lesz. Különben is, ha kéri, biztos abbahagyja a munkát.
- De szeret dolgozni. Itthon maradt volna velem, de én kértem meg, hogy ne. Azért vállaltam el ezt az állást, de nem megy. Valahogy nem bírom. Nem tanárnak születtem.
- Tudom. Nem olyan, mint mi, akik az életüket szánják rá a tanításra. Nem, maga jó anya lesz, jó auror, és jó családja lesz. Nekem is lehetne, de azt sem tudom, hogy a húgomat mikor láttam utoljára.
- Akkor talán ideje lenne utánanézni, nem? - kérdeztem mosolyogva. Bólintott, majd felállt.
- Hamarosan kezdődnek az órák. - Bólintottam, majd elkészültem.
James egész nap nem jelentkezett, de nem igazán volt időm ezen elgondolkodni, csak este a parkban. Azért mentem ki, hogy higgadt maradhassak, mikor megláttam egy árnyékot a tó mellett. Aztán közelebb jött, és kibontakozott Rosh alakja, amint a pálcáját rám szegezi...