AJÁNLOM AZ OLDALT
(Draco)
- De ugye te is emlékszel rá? – sóhajt fel Nicolette fáradtan.
- Persze – feleli Terenca. – De akkor sincsen sehol a nyilvántartásban.
- Nem lett lekönyvelve? – kérdezem.
- Lehetetlen! Le lett. Odalent kezdik, itt befejezem. Mindig mindenkinek be kell jelentkeznie. A halálfalók rémuralma óta…
- Már említettem pár embernek, hogy szerintem nem a halálfalók rémuralma volt…
- Erre később visszatérhetünk, rendben? Lényeg, hogy én magam is felírtam a nevét.
- Emlékszel rá?
- Nem. Azóta legalább kétszáz beteg fordult meg a kezeim alatt… Nem tudom, miért kell nektek az a lány, de valaki nagyon azt akarhatja, hogy ne találjátok meg. Mert a lapocskát, amit nem találunk, vagy elkeverte valaki – aminek nagyjából öt százalék a lehetősége – vagy pedig ellopták…
Csend telepszik a szobára. Ellopták a hangokat…
- Számítottak rá, hogy nem hagyjátok annyiban. Megtették az óvintézkedéseket – sóhajt Crak.
- Talán van egy besúgójuk! – csattanok fel.
- Talán célzol valakire? – hörren fel ő.
- Ki az, aki csak aztán kapott billogot, hogy gyanakodni kezdtem?
- Áh, szóval ellenetek vagyok? Harmincnyolc éve ismerjük egymást! Talán még barátoknak is nevezhetjük magunkat egy ideje! Szerinted én elárultalak?
- Dehogy! Ki és mivel vesztegetett meg?
- Ha áruló lennék, gondolod, hogy elmondanám, hogy ki az uram?! A jó halálfaló inkább meghal, mintsem…
- Te már nem vagy halálfaló! És a halálfalók erényei egytől egyig kivesztek belőled!
- Sosem vesznének ki! Ahogyan nem is veszhetnek! Egyikünkből sem! Ez a hitünk, ebbe születtünk, ebben nevelkedtünk! Ahogyan nem dobhatod el a nevedet, a véredet, nem dobhatod el ezt sem! Ha tagadod, akkor is Draco Malfoy vagy! Halálfaló! Minden eszményével, előnyével és hátrányával! Holtodiglan!
- Én az vagyok. Nem is tagadtam meg soha! De te már csak egy szánalmas gyilkos maradtál, semmi több!
- Én legalább tudom, hogy nem válthatom meg egyedül a világot. És segítséget kérek, ha segítségre van szükségem!
- Én… - kezdem, de Nicolette besokall.
- Hallgassatok már! Olyanok vagytok, mint két kisgyerek! Halálfaló, gyilkos, barát, áruló, erények! Mit számít már? Sem te, Draco, sem te, Vince, de még én sem vagyok se halálfaló, se közönséges gyilkos már! Annak az életnek vége! Annyi volt! Kiszálltunk belőle!
- Nem tagadhatod, hogy valaki vissza akar rángatni bele! És ő – vádlón Crakra mutatok – segít neki!
- Nem tagadom, hogy visszahúznak! De Vince ártatlan, amíg be nem bizonyosodik a bűnössége! Ne mocskold be őt! Akárki lehet az áruló! Te is… lehet, hogy csak azért vádolod őt, mert így akarod elterelni magadról a figyelmet… De lehetek én is. Hiszen bennem mindketten bíztok. Talán én keltek direkt feszültséget köztetek. Talán félrevezetlek titeket, és nem is volt semmiféle Esther! Talán Terenca a szövetségesem. Vagy Minellya az áruló! Lehet, hogy Palley terve az egész! Gondolkodj csak ezen! Jó éjszakát!
- Hová mész?
- Szerinted? Természetesen jelentést tenni! – Felnevet, és felsétál a lépcsőn.
(Nicolette)
Hajnalodik. A triónk ereje elvesztette misztikumát. Gyanú és bizalmatlanság bűze járja át a kúriát. Nem értem őket! Vitáznak, marakodnak, mikor épp most kellene összetartanunk.
Kopogtatnak. Az ablakon. Apró fülesbagoly vacog a párkányon. Beengedem. Bármennyire is meleg a nyár, az éjszakák hűvösek. Főleg egy ilyen méretű bagolynak.
- Hozzám jöttél? – kérdezem a madarat kedvesen. Furcsa huhogó hangot hallat, aztán leszáll az asztalra. A fölső fiókból előveszek egy tálkát, és megtöltöm magvakkal. Leteszem elé. Csipegetni kezd. Lekötöm a lábáról a pergament.
- Ki küldött madárkám? – kérdezem. Kibontom a tekercset.
„Kedves Nicolette,
Lenne kedved együtt ebédelni ma? Várom válaszod mihamarabb!
Ha igent mondasz, egy órára érted megyek a Malfoy birtok elé.
Addig is ölel: barátod, Kenneth M”
A levél hátuljára firkantok egy „Rendben, várlak!” –ot, és visszakötöm a bagoly lábára. Újabb sikolyszerű huhogással nyugtázza ezt, aztán felemelkedik az asztalról, és néhány szárnycsapás után már kint vitorlázik az északról jött hajnali szeleken.
Letelepszem a fotelben, és zavarodottan piszkálom a körmeimet.
Mit keresek itt? Ebédről volt szó, nem mindenféle régi családi kúriákban tett látogatásról! Nem szabadott volna eljönnöm ide! Egy ebéd az más… De ez… Kenneth nappalija egyáltalán nem egy baráti találkozást sejtet.
De persze, miért ne lehetne az? Barátság. Egy gyönyörű szemű, barna hajú férfival, akinek a teste sem rossz… Baráti látogatás! Hol van az törvénybe foglalva, hogy az ember lányának nem lehetnek jóképű férfi barátai? És ha lehetnek, akkor ez csak barátság. És ez is csak egy baráti látogatás. Ártatlan baráti látogatás, amivel nem kell elszámolnom Dracónak, és ami miatt nem kell szégyellnem magam.
Megnyugtatom magamat, de rögtön újabb kétely robbantja alá a jól felépített érvrendszert. Hol van Draco, ha ez csak barátság? És miért bámulom megbabonázottan azokat a vérvörös ajkakat?
- Öhm… nagyon szép a házad, Kenneth… - szólalok meg halkan. Szorosan lehunyom a szemeimet, hogy ne is lássam őt. Érdekes látvány lehetek, de ez zavar most a legkevésbé.
- Köszönöm – zendül fel Kenneth hangja egészen közel hozzám. – Iszol valamit?
- Valami ütőset… - lehelem. Kell valami, amire ráfoghatom a szédülést, az ostoba gondolatokat.
Még mindig nem nyitom ki a szememet. Aztán megérzem a mézbor édeskés illatát, és azt a másikat, amit nem tudnék beazonosítani, de ami Kenneth-ből árad feltartóztathatatlanul, bódítóan, csábítóan, ingerlően – felém.
Felpillantok, és átveszem a poharam. Kenneth elmosolyodik, és megemeli a sajátját.
- Akkor hát igyunk most arra, hogy boldog házasságban élsz a férjeddel immár évek óta!
Nagyot kortyol a borból. Nem iszom vele.
- Inkább ne igyunk erre, Kenneth.
- Valami baj van?
- Nem, nincsen semmi baj – mosolyodom el keserűen. – Ahogyan jelenleg boldog házasság… nos, az sincsen…
- Csak nem összevesztetek?
- Most… éppen béke van. De az egész életünk csak viták sorozata…
- Csak nem miattam? – kérdezi alig hallhatóan. Kicsit úgy néz rám, mintha büszke volna magára…
- Nem! Te semmi sem vagy mindehhez képest! – fakadok ki. Egy másodpercre mintha haragot látnék a szemében, de aztán – ha volt egyáltalán - elcsitul a vihar. – Ne haragudj. Nem… lebecsülni akartalak… Valaki tönkre akarja tenni azt a békét, amit az évek fáradtságos munkájával felépítettünk! Nézd meg!
Felgyűröm a talárom ujját.
- Mi ez? – kérdezi a tigrist szemlélve.
- Egy tigris. Ott, ahol a halálfalók a Sötét Jegyet viselték…
- Ez azért szebb egy kicsit…
- Szebb? Nem! Ronda! Utálom! Ez rontotta meg igazán a családi harmóniát! Ez kelti a vitákat! Ez rombolja szét a házasságunkat! És a gazdája szerintem még örül is neki… Hát, nagyvonalakban csupán ennyi a baj…
- Szóval ennyi?- kérdezi. Felsóhajtok.
- Ennyi. Nem elég? Kenneth, felborult az életünk… Nem is tudom, hogy miért mondok el neked ilyeneket…
- Bizalomgerjesztő vagyok.
- Köszönöm a magyarázatot… - Hallgatásba merülünk, ő töri meg a csendet.
- Nicolette… kérdezni akarok valamit… ne sértődj meg, de szeret téged a férjed?
- Draco összetettebb ennél… - sóhajtok ismét. – Nem tudom. Egész kiskorától azt tanulta, hogy az érzések nem vezetnek semmi jóra. És bár számos kérdésben eltért a véleménye az apjáétól, ezt nehezen tudta levetkőzni… És most nem tudom…
- És te őt?
- Kenneth, kérlek! Nem tudom. Eddig mindent megtettem volna érte, de az utóbbi időben annyira más. Gyanakszik, nem avat be a dolgaiba, alig van a fiaival. Mindent megváltoztatott ez az ügy, és ez az átkozott billog! Egész kis mardekáros korom óta gyűlölöm a nagymacskákat! És azt hiszem, ezután sem fogom megszeretni.
- Mit gondolsz az emberről, aki megjelölt titeket?
- Minden bizonnyal uralkodni akar, s így hatalomvágyónak is tartom. De lesből támad, akár a tigrise. Gyáva. Megjelöli az embert kérdés nélkül. Nem érdekli, hogy ki volt, mit akar. Egyszerűen megszerzi őket magának, mert akarja. Nem jó vezér.
- Miben rosszabb, mint a te Sötét Nagyurad?
- A Sötét Nagyúr csak abba égette bele a Sötét Jegyet, aki akarta. Irányított embereket, de nem tette őket szolgájává egy életre akarata ellenére. A Kígyó ura egyenes volt, a Tigrisé gyáva, orvgyilkos… A Nagyúr megkérdezett minket, Kenneth!
Elkomolyodik.
- Titeket? Ezt inkább nem hallottam… Azt hiszem, jobb, ha elmész most.
- Igazad van. Köszönöm az ebédet. Szép a házad, Kenneth… kényelmesek a fotelek… Viszlát, Kenneth!
Otthagyom. Hosszú út áll előttem, ha gyalog akarok hazamenni. Márpedig hogyan másképpen mennék? Vissza kell szereznem a varázserőmet!
